Archos 70 - egy korrekt, héthüvelykes tablet

Használat, verdikt

Kézbe kapva az Arcos 70-et először is korrekt összeszerelési minősége és vékonysága tetszett meg. Fürgeségére sem lehet panaszunk, az 1 GHz-es CPU és a mellékelt GPU lazán megbirkózott a 800x480 pixeles kijelzővel és minden lényeges alkalmazásunkkal. Kódolásra való tekintet nélkül flottul mentek a 720p-s filmek, igaz, a Full HD-vel nem tudott mit kezdeni a masina. Az Angry Birds és alap 3D-s játékok szintén akadásmentesen futottak, a méretesebb képekkel is megbirkózott a vas, akárcsak a weboldalakkal. Jót tett a böngészésnek az erőteljes n-es Wi-Fi, ami már az Archos 101-nél is tetszett. Szintén elégedettek voltunk a hangzással. Minden bizonnyal ugyanaz a sztereó páros került bele, mint a „százegyesbe”, de itt előre, a felhasználó felé néznek, így magas és közepes tartományuk nem árnyékolódik le. Egyetlen hibájuk, hogy maximális hangerő közelében recsegésre voltak hajlamosak.

A telepített szoftverek kínálata alapszintűnek mondható. Kaptunk médialejátszókat, böngészőt, e-mail klienst, még néhány apróságot és ezzel vége is volt a dalnak. Kis kellemetlenségként éltük meg a hivatalos Android Market hiányát. Helyette az AppsLib boltot kapjuk, amiben minden lényeges szoftver megtalálható, de csak PayPal rendszeren keresztül lehet vásárolni. Mindenesetre az Arctablet ArcTools nevű appjával könnyen és gyorsan telepíthető a Market és további Google alkalmazások.


Egészen korrekt akkumulátor jár az Archos 70-hez. Videózni kb. hat és fél órát tudtunk egyetlen töltéssel, masszív internetezéssel pedig nagyjából öt óra volt az élettartam, ez a többségnek elég lesz átvészelni a napot. Mondjuk a töltéstől nem kell tartani; bár USB-ről nem lehet táplálni az akkut, de saját adapterével két óra alatt teljesen feltöltöttük.

Elég ennyi az üdvösséghez? Attól tartunk, ma már nem, legalábbis ennyi pénzért nem. Az Archos 70 jelenleg 58 090 forintba kerül, ezért egy korrekt hardvert, kijelzőt, kissé elavult oprendszert, alap appcsomagot, jó Wi-Fi-t és Bluetooth-t kapunk. Biztosak vagyunk benne, hogy a többség számára a mobil netezéshez való 3G modem és a navigáláshoz való GPS modul (nem beszélve a második kameráról és fejlettebb szoftverről) megér további 12 000 forintot, így a Huawei IDEOS S7 Slimmel sokkal jobban járnak. Az Archos 70 akkor lehetne igazán érdekes „nappaliból netezős” kütyü, ha úgy tízezer forinttal olcsóbban adnák. Bízunk benne, hogy ennek hamarosan eljön az ideje.

rudi

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés