Hirdetés

13 colos MacBook Air modern belsővel

Próba

Alább az új és régi MacBook Air konfigurációja látható. A leglényegesebb újítást természetesen a processzor jelenti. Az egészen 2,7 GHz-ig felpörgő, Hyper-Threading lévén négy programszálat egyidejűleg futtatni képes Core i5-2557M klasszisokkal gyorsabb a korábbi, alacsony fogyasztású Core 2 Duónál, miközben – elsősorban nyugalmi állapotban – nem fogyaszt többet nála. A CPU-val együtt az integrált chipkészlet is módosult. Itt már nem egyértelmű a javulás, ugyanis a kis NVIDIA GeForce 320M-et az Intel CPU-ba épített HD Grapics 3000 megoldása váltotta, mely nagyjából ugyanazokkal a minimális 3D-s képességekkel bír, de a nagyfelbontású videók kezeléséhez jó lesz.

Hirdetés

Módosításnak fogható fel, hogy most már 13-as méretben 4 GB az alapmemória a korábbi 2 helyett. Fejlődött még a Bluetooth adapter, ami immár 2.1-es helyett a 4.0-s szabványt támogatja. Nagy sajnálatunkra mindkét USB maradt 2.0-s. Jó hír viszont, hogy az erősebb processzor és több memória dacára nem változott az egyes modellek ára. Az alap, 13 hüvelykes MacBook Air valamivel olcsóbb 400 000 forintnál, a nagyobb 256 GB-os SSD-vel pedig már közelíti a félmillió forintot. Fontos megjegyezni, hogy ebben a nem éppen alacsony árban csupán egy év garancia van, a további kétéves bővítés felára több mint 50 000 forint.

Termék megnevezése Apple MacBook 13 (Air 4,2 - 2011) Apple MacBook 13 (Air 3,2 - 2010)
Processzor Intel Core i5-2557M
1,7-2,7 GHz / 2 mag / 3 MB L3 cache
Intel Core 2 Duo SL9400
1,86 GHz / 2 mag / 6 MB L2 cache
Lapkakészlet Intel HM65 NVIDIA MCP89
Memória 4 GB DDR3 1333 MHz 2 GB DDR3 1066 MHz
Kijelző 13,3"-os, 1440x900 pixeles TN+film 13,3"-os, 1440x900 pixeles TN+film
Grafika Intel HD Graphics 3000
384 MB VRAM (megosztott)
NVIDIA GeForce 320M
256 MB VRAM (megosztott)
Háttértár 128 GB SSD 256 GB SSD
Optikai meghajtó nincs nincs
Kommunikáció - AirPort Extreme IEEE 802.11ab/g/n
- Bluetooth 4.0
- AirPort Extreme IEEE 802.11ab/g/n
- Bluetooth 2.1 + EDR
Interfész - 2 db USB 2.0
- Thunderbolt port
- audiokimenet
- SD kártyaolvasó
- 2 db USB 2.0
- Mini DisplayPort
- audiokimenet
- SD kártyaolvasó
Extrák FaceTime webkamera, sztereó hangszórók, mikrofon, USB Stick Recovery FaceTime webkamera, sztereó hangszórók, mikrofon, USB Stick Recovery
Akkumulátor 50 Wh 50 Wh
Méret (sz x h x m) 325 x 227 x 3-17 mm 325 x 227 x 3-17 mm
Tömeg 1,35 kg 1,32 kg
Operációs rendszer Mac OS X 10.7.1 Mac OS X 10.6.4
Gyártó honlapja www.apple.hu www.apple.hu
Termék honlapja Apple MacBook Air Apple MacBook Air
Fogyasztói ár 389 800 Ft 470-490 000 Ft
Garancia 1 év (felárért bővíthető) 1 év (felárért bővíthető)

Összehasonlítási alapnak az előző generációs Air mellé bevettük a 15 hüvelykes MacBook Pro 2010-es kiadását, melyben első generációs Core i5-520M processzor dolgozik alapból 2,4 GHz-es órajelen, ami 2,93 GHz-ig emelkedhet, így az egy generációval fejlettebb új Air a maga 2,7 GHz-es csúcsával akár be is foghatja.

CPU tesztek MacBook Air 13 (2011)
Intel Core i5-2557M
1,7/2,7 GHz
3 MB L3 cache
MacBook 13 (2010)
Intel Core 2 Duo SL9400
1,86 GHz
6 MB L2 cache
MacBook Pro 15 2010
Intel Core i5-520M
2,40/2,93 GHz
3 MB L2 cache)
Geekbench eredmények MacBook Air 4,2 MacBook Air 3,2 MacBook Pro 6,2
Renderelés
Cinebench 10 1 CPU
3689 2174 3516
Renderelés
Cinebench 10 x CPU
6933 3978 7592
Geekbench 2.1.2
Összpontszám
5410 2713 5558
Geekbench 2.1.2
Fix pontos pontszám
3960 2099 4522
Geekbench 2.1.2
Lebegőpontos pontszám
7195 3756 7968
Geekbench 2.1.2
Memória pontszám
4997 2420 4099
Geekbench 2.1.2
Stream pontszám
5069 1802 3672

Így is lett. Amikor csak egy mag dolgozott a Cinebench 10 renderelésben, akkor a Core i5-2557M alaposan felpörgött, és az Air egy picivel lehagyta a Prót. Később ezt a mutatványt még a Geekbench memória és Stream részében sikerült megismételnie, de a többi esetben is lényegesen közelebb volt az új Air a 2010-es Próhoz, mint elődjéhez, a Core 2 Duós Airhez. Lényegében tehát az előző generációs MacBook Pro sebességét kapjuk a 2011-es Air vékony házában, ami szerintünk nagyszerű. Persze a nagyobb MacBook kapható lényegesen erősebb, második generációs, akár négymagos Core i processzorokkal is.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés