Hirdetés

AMD Kaveri APU: hozott is, meg nem is

Fogyasztás

Szokás szerint először a fogyasztást vettük górcső alá. Ennek mérését egy konnektorba dugható, digitális VOLTCRAFT Energy Logger 4000 készülékkel végeztük, és minden esetben a monitor nélküli teljes konfiguráció értékeit vizsgáltuk. Mivel lassan már az összes Intel processzor, illetve az AMD APU-k is tartalmaznak IGP-t, ezért ezen modellek fogyasztását kétféle módszerrel is megvizsgáltuk. Az első esetben egy diszkrét Radeon HD 7970 GHz Edition került a rendszerekbe, amivel a processzorba integrált GPU inaktívvá vált, majd később ezt kivettük, és nélküle is elvégeztük a méréseket. A platformokon be volt kapcsolva az összes lehetséges energiagazdálkodási funkció (EIST, C1E, C6 stb.).


A10-7850K – A8-7600 [+]

Mindkét tesztelt APU nyolc CPU PState értékkel rendelkezik, melyből három turbó állapot. Az integrált GPU összesen 6 állapot közül váltogathat, ahol 351 MHz a minimum és 720 MHz a maximum. Utóbbi érték a CPU-magokhoz hasonlóan elég alacsony, hisz ahogy az első oldalon már utaltunk rá, az AMD korábban egy 900 MHz körüli értékkel kalkulált, illetve már az előd A10-6800K órajel is jóval magasabb, 844 MHz volt, ergo itt egy újabb hendikeppel találkoztunk a különféle üzemi frekvenciákat illetően.

Üresjáratban VGA-val kissé sokat fogyasztott a két Kaveri, aminek valószínűleg az lehetett az oka, hogy így is aktív maradt az integrált GPU, ugyanis letiltva nem indult el rendszerünk. Ezt valószínűleg szintén egy kezdeti BIOS-probléma okozhatta.

Grafikus kártya nélkül már jobbak lettek a számok, bár filmnézés közben a 7850K értéke egy kissé magas volt.

Terhelés mellett csökkenő tendenciát láthattunk az előd 6800K-hoz képest. A két modell között csupán 5 wattos eltérés van az 7850K javára, de bizonyos esetekben ennél nagyobb különbséget mértünk ki, ugyanakkor az A8-7600 a 30 wattal alacsonyabb TDP ellenére sem fogyasztott sokkal kevesebbet.

A különbség diszkrét VGA nélkül is megmutatkozott. Itt érdekes módon a 7850K mindhárom esetben szinte ugyanazt az értéket hozta. LuxMark alatt egy érdekességre bukkantunk, ugyanis a magas OpenCL terhelést produkáló teszt közben az A10-7850K 3000 MHz-re (P2 state) vette vissza a CPU-magok órajelét, ami a korábbi 6800K-nál még nem volt megfigyelhető. Ennek szerintünk az az oka, hogy a GPU-nak prioritása van, így ha az APU kezd kifutni a wattokból, akkor először a CPU-magok teljesítményét kezdi visszavenni, hisz ilyen esetekben többet számít a GPU.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés