Hirdetés

Alcor D8000 mobil akkupakk

Nálunk járt a magyar márka egyidejűleg két eszközt is tölteni képes, filigrán utazó akkumulátora.

Hirdetés

Megjelenés

Biztos, hogy olvasóink többsége került már olyan helyzetbe, hogy merülőben lévő telefonjával vagy tabletjével épp hogy csak sikerült – vagy nem sikerült – töltő közelébe jutni, mielőtt kifogyott az energiából. Az ilyen kellemetlenségek elkerülésére ma már sokféle mobil akkupakk kínál alternatívát, többek közt a hazai bázisú Alcor is, melynek D8000-es modelljét próbáltuk ki.

Neve arra utal, hogy 8000 mAh-s, tehát közel 30 wattórás, ami egészen szép, nagyobb tabletekre vagy kisebb notebookokra jellemző kapacitás. Ráadásul fizikai mérete is kifejezetten kellemes: a fehér burkolatú eszköz nagyjából akkora, mint egy okostelefon, 127 x 68 x 15,5 milliméteres és 182 grammos. Kapható kicsit nagyobb, 138 x 59 x 20 milliméteres méretben és 262 grammos súllyal 10 000 mAh-s változat is D10000 néven, amit elemlámpával is felszereltek, a trió legkisebb tagja pedig a 92 x 46 x 22 milliméteres és 114 grammos, 4000 mAh-s verzió – mily meglepő – D4000 néven. Az árazás az Alcorra jellemzően baráti, 4000, 6000, illetve 7000 forintba kerülnek a hordozható akkuk.

A D8000 egyik rövid oldalán három USB csatlakozó zsúfolódik. A micro USB szolgál az akupakk áramellátására, a két hagyományos USB-ről pedig mobil eszközeinket tölthetjük. Az egyik egy, a másik két amper leadására képes, egyidejűleg is működni tudnak. Az USB-k mellett még négy LED sorakozik, ezek jelzik az akkupakk kapacitását, ha üzemben van, vagy ha megnyomjuk az egyik hosszú oldalon lévő gombot. Az eszközhöz mindössze egy rövidke micro USB <-> USB kábelt kaptunk, ami egyaránt használható az akku és az egyéb készülékek töltésére.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Google Pixel 9a - A Google AI-ban rejlő erő

PR Most ajándék Pixel Buds A fülhallgatóval

Advertisement
  • Kapcsolódó cégek:
  • Alcor

Azóta történt

Előzmények