Alcor Access Q881M – nyolchüvelykes mindenes

Hirdetés

Gyakorlati tapasztalatok

Mint korábban említettük, az Alcor Access Q881M váratlanul jól össze van rakva, eléri, sőt talán túl is teljesíti az A kategóriás márkák belépőszintű modelljeinek nívóját. Ugyanez mondható el a kijelzőről és az aránylag friss Android 4.4-es operációs rendszerről is, amivel sikeresen boldogul a nem éppen erős hardver.

Szépen teszik dolgukat az adatkapcsolatért felelős komponensek is. A Wi-Fi tudását az olcsó tabletek frontján átlagosnak értékeljük. Két falon keresztül, az n-es Wi-Fi routertől úgy 10 méterig megfelelő volt az adatátvitel. A Bluetooth hatótávolsága hasonló körülmények között nagyjából 8 méter volt, a második fal mögött már feladta a működést, de ennél többet nem is vártunk. Az A-GPS modul kicsit nehezen találta a műholdakat, kültérben egy-két, benn két-három percre volt szüksége ahhoz, hogy „betájolja” magát. Hangzás terén túl sok jót nem tudunk mondani, a hangszóró szól, elég hangosan, de recseg is valamennyire, filmhez, zenéhez inkább füles ajánlott.


Előlapi kamerával készített fotó

Nem várunk sokat az olcsóbb tabletekbe szerelt kameráktól, de amit az Access Q881M ezen a téren produkált, az még ezt is alulmúlta. Igaz, hogy az előlapi papíron csak 0,3 megapixeles, de akár 2 megapixeles képeket is tud készíteni, ám azok még leméretezve is iszonyatosan pixelesek és mosottak. Hasonló volt a helyzet a hátlapi, valóban 2 megapixelessel: a képek homályosak, elmosódottak, mintha ködfátyolon keresztül készültek volna, még az optimális fényviszonyok mellett készült szabadtéri kép is értékelhetetlenül rossz lett.



Hátlapi kamerával készített fotók

A közepes kapacitású, 14,8 wattórás (4000 mAh) akkumulátor, 8 hüvelykes IPS kijelző és takarékos rendszerchip kombinációjával nagyjából nyugalmi állapotban közel 11 órás üzemidőt kaptunk. Nagyfelbontású videót pörgetve öt és fél órára csökkent az egy töltéssel elérhető idő, teljes terhelésen, bekapcsolt Wi-Fivel pedig alig két és fél óra után nyúlhattunk a töltőért. Azzal egy óra alatt az akku 41%-át tudtuk visszatáplálni, a 100% eléréséhez majdnem három óra kellett. Ezek az értékek nagyjából elfogadhatóak, de nem túl fényesek, kicsit jobb szereplést vártunk volna. Általános felhasználással 4-6 órás üzemidőt tartunk reálisnak.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Alcor

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés