Teljesítmény, értékelés
A routert szokás szerint egy kétszintes, rádiós szempontból nehéz terepnek számító, régi építésű lakásban teszteltük, melyben az alábbi beosztás szerint dolgoztunk:
Mivel mesh hálózatról van szó, természetesen azt is kipróbáltuk, hogy mennyit segít a lefedettségen a második csomópont bekapcsolása. Ennek során azt először a 4. és az 5. pont közé tettük, másodszor pedig a 6. pontnak helyet adó szoba bejárata elé, tehát a lépcsőház tetejére. Mindkét esetben a 2,4+5 és a 2,4+6 GHz-es csatornakiosztással is megnéztük a sebességeket, de táblázatunkban csak a magasabb értékeket tüntettük fel. Nem meglepő módon egyébként azt találtuk, hogy az emeleten egyértelműen az előbbi párosítás a jobb, a 6 GHz-es rádió nem „látszik” már el odaáig rendesen, ami abban mutatkozott meg, hogy a vétel meg-meg szakadt, amit a router is jelzett, pirosan villogtatva az előlapi LED-et. Itt megemlítenénk, hogy ha a rádiós backhaul nem kielégítő, akkor vezetékes lehetőség is igénybe vehető, persze ez maximum 1 Gbps-es sávszélességet tud majd.
Hirdetés
Tesztrendszerünkből ezúttal már száműztük a vezetékes kapcsolatot, hiszen a Wi-Fi 7 olyan sebességeket ígér, ahol még az 5 GbE LAN is szűk keresztmetszet lehet. Éppen ezért két Wi-Fi 7 kompatibilis notebookot, illetve egy Wi-Fi 7 kompatibilis okostelefont használtunk a mérésekhez, melyek során az iPerf3-mal tíz párhuzamos kapcsolatot indítva a következő sebességeket kaptuk:
Mérési helyszín | Sávszélesség lefelé (Mbps) | Sávszélesség felfelé (Mbps) |
---|---|---|
2. | 2086 | 1887 |
3. | 1498 | 1389 |
4. | 1187 | 928 |
5. | 1079 | 736 |
6. (első egységtől) | 18 | 6 |
4. (mesh kiépítése után) | 1789 | 1671 |
6. (mesh kiépítése után) | 290 | 122 |
A fenti számok egyrészt nagyon szimpatikusak, másrészt valahogy csalódást is keltettek. Szimpatikusak, mert most végre olyan értékeket láthatunk egy WLAN hálózaton, amelyekkel valóban kiváltható minimum a klasszikus gigabites net, a lefedettség pedig még ezzel a két csomóponttal is elég jó ahhoz, hogy akár le is mondhassunk adott esetben a szintek közötti kábelezésről. Ugyanakkor azt is reméltük, hogy a 2.5GbE kapcsolatot túlszárnyalja routerünk - ez végül nem történt meg.
Értékelés
Szeretnénk Wi-Fi 7-re áttérni? Ez az Acer Wave 7-nek (is) köszönhetően ma már nem igényel komoly anyagi beruházást, annyira nem, hogy nem csak akkor érdemes foglalkozni vele, ha valamiért muszáj egy új routert vásárolnunk.
Mint technológia, az új szabvány jó benyomást is tett ránk, hiszen érezhetően nagyobb sávszélességet biztosított lakáson belül a jelenlegi, gigabites LAN-ra épülő megoldásnál, na és a lefedettség is olyan volt, hogy még a két szint közötti átjárás is biztosítható volt a vezetékek használata nélkül.
Persze nincsen ingyen ebéd: az Acer Wave 7 vásárlóinak a kedvező árért cserébe pár kisebb és egy nagyobb kompromisszumot kell elfogadni. A kisebbek között ott van például az USB port hiánya, és a kevés RJ-45 csatlakozó, melyek ráadásul a belső irányba csak gigabites sebességet kínálnak, így például egy NAS irányából már nem tudjuk kihasználni a Wi-Fi 7 kínálta lehetőségeket. Szerencsére a WAN port 2,5 gigabites, így az internet felé viszont szabad a pálya. De az igazi kompromisszumot nem ezek, hanem a kétsávos működés jelenti, mely így például az MLO kínálta előnyök egy részét is elveszi tőlünk. Sőt, mi több, igazából a hozzá nem értő felhasználók még a lehetségesnél jóval gyengébb teljesítményt is kaphatnak: például ha a 2,4+6 GHz-es beállítást használják, az 6 GHz-et még nem ismerő kliensek felé csak a lassabb 2,4 GHz-es rádió lesz látható, a mesh hatótávolsága pedig csökken. A 2,4+5 GHz-es beállítással viszont később a 6 GHz-es csatorna kínálta sebesség veszik el, ha elfelejtjük visszaállítani. Jó lenne tehát vagy valamilyen automata megoldás az átkapcsolásra, vagy legalább valami figyelmeztetés a beállítások között erre. Ezek olyan hiányok, melyeket egy firmware segítségével részben lehetne orvosolni, csak remélni tudjuk, hogy az Acernél sort kerítenek erre. Addig azonban legfeljebb Tetszett díjat érdemel az összeállítás.
Acer Wave 7 Mesh (2 db-os csomag)
Wombath
A Wave 7 Mesh mesh szettet az Acer magyarországi képviselete biztosította a teszthez.