2019. augusztus 25., vasárnap

Útvonal

Tesztek » Notebook rovat

Acer Predator Triton 500: kilencedik generációs játékos

A gamer notebookoknál is divatos a fogyókúra: a karcsúsított Acer Predatort próbáltuk ki.

Bevezető, dizájn

Az Acer első Predator Tritonja az NVIDIA 2017-es Max-Q bemutatójával párhuzamosan jelent meg, mint a piac egyik első, kifejezetten vékony, mégis erős gamer notebookja. Az akkor a 700-as termékcsaládba érkező gépet mi is teszteltük, most pedig itt egy külsőleg és árban kevésbé extravagáns utód, újabb generációs hardverrel, de még mindig bőven 20 mm alatti vastagsággal.

Hirdetés

Külső

Az utóbbi időben határozottan úgy tűnik, hogy a gamer notebookokat gyártók kezdenek kicsit visszavenni a korábban uralkodó, feltűnő, markáns vonalakból. Nem azt akarjuk persze mondani, hogy egyszerű, szürke tepsikké váltak volna ezek a gépek, de az biztos, hogy például tesztünk alanyát nyugodtan elővehetnénk egy üzleti tárgyaláson is, nem csodálkozna mindenki a színes betétek, vadászgépeket megszégyenítő szellőzőnyílások és villogó RGB fények miatt. Ez nem jelenti azt, hogy a Triton 500 híján lenne a díszeknek, a fedlapra kerülő, háttérvilágítással rendelkező Predator logó, az egyébként RGB-s (de alapértelmezésben azért egyszínű, halványkékben pompázó) billentyűzet és az itt-ott feltünedező kék betétek jelzik, hogy azért nem egy nagyobb méretű üzleti gépről van szó.


[+]

Maga a gépház fémből készült, és jól összerakott, stabil hatást kelt. A 2 kg-os tömeg meglepően könnyű egy ilyen monstrumtól, ezért is volt öröm tapasztalni, hogy ennek ellenére sem csavarodik vagy hajlik a notebook, ha nem két kézzel emeljük meg. A kijelző 15,6”-es, és ehhez a kötelező, vékony keretnek köszönhetően 359 x 255 mm-es alapterület, illetve 18 mm-es vastagság társul. Hordozhatósággal tehát ezen a téren nem lesz gond, a tömeg és a dimenziók ezt abszolút támogatják, már csak arra kell figyelni, hogy ilyenkor mire használjuk, hiszen az erős hardver, ha úgy adódik, pillanatok alatt képes kiüríteni az akkumulátort.


[+]

Mint említettük tehát, a gép alapvetően visszafogott külsejű, nincsenek például a hűtésre betekintést engedő üvegbetétek, mint a Triton 700 esetében. A képességekre az Acer gamer vonalánál megszokott, lecsapott sarkok utalnak, illetve a hátsó és oldalsó szellőzőnyílásoknál is észlelhetünk pár kékre eloxált elemet, illetve a billentyűzeten is találni néhány kiemelt gombot.


[+]

A vékony gamer notebookok bővíthetősége nem szokott ideális lenni, és ez alól a szabály alól nem a Triton 500 lesz a kivétel. Az alsó burkolat egyetlen nagy lemezből áll, melyet tíz csavar kioldása és némi feszegetés után tudunk eltávolítani, de minek – a RAM és a háttértárak csak további, alapos szétszerelés után érhetőek el, amelyet szinte biztos, hogy nem fog az egyszeri vásárló elvégezni. Az egyetlen, amit innen könnyedén megtehetünk, az a három ventilátort használó hűtőrendszer portalanítása.


[+]

Egy alapvetően asztalon és többféle perifériával használt notebook esetében nagyon fontos a csatlakozók kínálata. Ezen a téren nem állunk rosszul, a bal oldalon különálló hangcsatlakozókat, egy HDMI-t, egy 3.1 Gen1-es USB portot (töltési funkcióval) és egy 2,5 Gbps-es Ethernet portot találunk a Killer E3000 adapter jóvoltából. Itt van a töltőcsatlakozó is, ami így kábelével némileg blokkolja az itt található szellőzőnyílást – mi ezért az ilyen noteszgépeknél jobban kedveljük a hátul, középen elhelyezett áramfelvételi helyeket.


[+]

A jobb oldalra egy TB3 kivezetés és két további USB 3.1 Gen1-es Type-A konnektor került, illetve itt van egy mini DisplayPort is a visszajelző LED-ek társaságában.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Gyártók, szolgáltatók

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.