Acer Aspire 5553G
Minden legendának van egy kezdete – és vége is: Vision-trilógiánk a harmadik felvonáshoz érkezett. Röviden az előző részek tartalmából: Májusban az AMD útnak indította Vision névre keresztelt mobil platformját. Szakítva az eddigi hagyományokkal, az elnevezéseikben nem gigaherzeket és fps-eket, nem semmitmondó számokat találunk, hanem a felhasználási lehetőségekhez jobban passzoló, bár kissé hangzatos neveket. Négy szintet különböztetnek meg, a belépő szintű Vision méltó ellenfélnek bizonyult az Intellel szemben a netbook-kisméretű notebook kategóriában. A következő lépcsőfokot a Vision Premium képviseli, az erről készült tesztből kiderült, hogy teljesítménye kicsivel a Core i3-as mögött marad, de a megcélzott kategóriában ez is bőven elég. A platformhoz tartozó Ati Mobility Radeon HD 4200 lapkakészletbe integrált videochip pedig szolgáltatásaiban felülmúlja az Intel Arrandale családjában a processzor mellé tokozottat. A negyedik, még távoli homályba burkolózó Vision Black kategória az adott pillanatban elérhető leggyorsabb processzort és videokártyát tartalmazó hordozható erőműveket jelöli (jelenleg ez most a Phenom II X920 és az Ati Mobility Radeon HD 5870).
A harmadik felvonás hőse az Acer Aspire 5553G. Nem olyan frappáns és könnyen kimondható, mint például a Hrun, ám a "G" betű biztató. Négymagos Phenom II processzora és Mobility Radeon HD 5650-es GPU-ja segítségével szintet lépett, egészen a Vision Ultimate kategóriáig. Hősünk belül brutál, kívül TimelineX, legalábbis az ennél a szériánál megismert és jól bevált külsővel rendelkezik, köntösben és billentyűzetben egyaránt.
Fényes fekete fedél, rejtett vonalkázással. Nem túl szép, nem túl praktikus, nem túl feltűnő. Csak a csillogó Acer márkajelzés töri meg szaporodó ujjlenyomataink mintáját. Doboza a szokásos: kellemes minták és színösszeállítás, bent katonás rend, töltő, töltőzsinór, pár haszontalan DVD és az elmaradhatatlan idegen létforma.
Hátulról nézve meg nem mondanánk, hogy ő az 5553G. A gép hosszán végignyúló akku és a közepes minőségű zsanér alapján bármelyik Timeline-széria lehetne. Elöl is csak az extra rácsok és a kártyaolvasó diszkrét fedele töri meg a 25,5 mm-es egyhangúságot.
Hősünk oldalról kezd egészen jó benyomást kelteni. A tápcsatlakozó jobbra került, a DVD-író mellé – így nem akadnak össze a kábelek. Három USB-aljzat zárja a sort, ebből balra is került egy, a hang ki-bemenet és az Ethernet-dugalj mellé. A Vision-platformnál elmaradhatatlan HDMI és egy VGA-kimenet osztozik még a helyen a méretes hűtőráccsal. (S persze a bal felső sarokban szerényen meghúzódó Kensington-aljzatot se feledjük.) Semmi extra – eSATA vagy FireWire nincs –, de több mint elég. Első látásra kevésnek tűnhet a hangcsatlakozók száma, de a kimeneti jack-aljzat a csatlakoztatott eszköz függvényében lehet fejhallgató-, vonal-, hangszóró- vagy S/PDIF-kimenet.
Bár ránézésre a zsanérok könnyen törő műanyagnak tűnnek, erősen tartják a fedelet. Lötyögést nem tapasztaltunk, de kinyitni sem túl nehéz. Nyílásszöge bőven elegendő, bár – a felhasznált anyagoknak hála – nem érdemes kipróbálni hol van a határ. Minőségben egyébként hozza az elvárható szintet, a laptop teste elég merev, nem csavarodik, az LCD-panel sem hajlítható olyan könnyen, mint a kisebb példányokban.
Belül kiköpött Timeline, az elegáns-barnás árnyalatú, sima felületek jól harmonizálnak egymással. Az Acertől már megszokott hatalmas, szigetes, numerikus paddal ellátott billentyűzetet mattosított betét futja körül, ennek felső részébe szinte beleolvadnak a státusz-ledek, az érdekes mintájú bekapcsológomb, az enyhe túlzással Dolby Home Theater jelölést kapott beépített hangszórók, a DVD-eject és a teljesítményváltó gombja. Színben és formában ehhez illeszkedik a vékony díszléc és a csuklótámasz nagyméretű, fémhatású blokkja. A tapipad egybeszabott nyomógombja sem töri meg az egységes felületet, nincs felesleges él, dudor, neadjisten törés.
Az összhatást csak az 1366x768 pixel felbontású, tükröződős kijelző kerete rontja el. Fekete és fényes, jól illik a fedél szintén fekete, szintén fényes, szintén ujjlenyomatokkal teli felületéhez – nem csak csúnya, de nem is illik a laptop fentebb részletezett, elegáns részeihez. A komor keretben az Acereknél elmaradhatatlan Crystal Eye webkamera próbál cinkosan kacsintgatni.
Alul semmi. Főleg a jobb oldali képen, ahol jól látszik, hogy a főbb elemek (CPU, GPU) külön hőcsövet kaptak, és még az északi hídra is jutott egy borda. Felül, a processzor mellett van egy kiépítetlen, feles mini PCI Express foglalat, lenn a másodikban a Wi-Fi modul csücsül. Számunkra fura volt a hárommodulos memóriaelrendezés, de legyen. Tán az Acernél tudnak valamit, amit mi nem. Mi viszont azt tudjuk, hogy a merevlemezt illene jobban védeni.
Platform - CPU, RAM, HDD
Míg az alapszintű Visionben a Nile platform és az Athlon II processzor, hősünk Vision Premium kategóriájában az eddig szépen teljesítő Danube platform és a Phenom II-esek a főszereplők. Az erre épülő processzorok asztali gépekben jól felveszik a versenyt az Intel konkurens megoldásaival, valószínűleg ezért kerültek be a mobil szegmensbe is. Az Acer 5553G-ben négymagos, 2 GHz-es Phenom II N930 ("Champlain") dolgozik. Ez felépítésében az asztali Athlon II X4-re hasonlít. Nincs benne harmadszintű cache, és szintén 45 nm-es technológiával készül. Összehasonlítva az Intel Core i5 sorozattal: az Intel processzorai már 32 nm-en készülnek, de TDP-ben megegyeznek az AMD Phenom II-jével: mindkettő 35 W. Tudni kell viszont, hogy mindkét gyártó mást nevez TDP-nek, és Intel oldalról a 35 wattban már az IGP is benne van!
Az erősen kérdéses minőségű kijelzőt két videochip is meg tudja hajtani, közöttük menet közben is váltogathatunk a billenytűzet feletti "P" gombbal. Az AMD RS880-es chipsetbe integrált Radeon HD 4250-es nagyon hasonlít a nemrég tesztelt HD 4225-ösre: a HD 3400-as, 55 nm-es csíkszélességű architektúrára épülnek, UVD2-es videódekódolóval és DirectX 10.1-es támogatással. Mindkettőbe 40 darab számolóegység került, a HD 4250-es kicsivel magasabb órejelen (500 MHz) ketyeg.
Hirdetés
A kisfogyasztású 4250-es mellé egy diszkrét chip is került, a Mobility Radeon HD 5650-es. A Madison Pro kódnevű chip 400 darab számolóegységével, 550 MHz-es buszsebességével, 1 GB DDR3-as, 128 bites memóriájával ha nem is a legerősebb, de erősen középkategóriás darab. Ebben is megtaláljuk az UVD2-es videódekódolót, de az integrált HDMI-kimeneten már HD Audiót is ki tud adni, papíron pedig már a DirectX 11-et is ismeri. (Teljesítményben nem mindig elég hozzá, inkább a DirectX 10-es játékokra van szabva.) Ez már 40 nm-es csíkszélességgel készül, mely alacsony (15-19 W) TDP-jében is meglátszik. Felfogható egy lassabb ATI Radeon 5570-esnek is.
Sajnos nem sokkal a tesztpéldány kézhezvétele után az Acer megszüntette ezt az N936g64Mn típusjelű modellt. Utódja a N956g50Mn egy kicsivel gyorsabb Phenom II N950 QuadCore 2,1 GHz-es processzort kapott, vételára pedig nagyjából 260 000 forint.
Termék megnevezése | Acer Aspire 5553G |
---|---|
Processzor | AMD Mobile Phenom II N930 QuadCore 2 GHz, 2 MB L2 cache |
Lapkakészlet | AMD M880G |
Memória | 6 GB DDR3-1333 (3x2 GB-os modulokban) |
Kijelző | 15,6" 1366x768 (WXGA), fényes, LED háttérvilágítás |
Grafika | - Ati Mobility Radeon HD 4250 (megosztott memóriás) - Ati Mobility Radeon HD 5650 (1024 MB dedikált DDR3 VRAM) |
Hang | Realtek ALC269 High Definition Audio |
Merevlemez | Toshiba MK6465GSX 640 GB SATA-II, 5400 RPM |
Optikai meghajtó | Matshita UJ890AS DVD-RAM, DVD-Super Multi duplarétegű meghajtó |
Kommunikáció | - Atheros AR5009 802.11a/g/n Wireless Network Adapter - Atheros AR8151 PCI-E Gigabit Ethernet Controller - Bluetooth 2.1+EDR |
Interfész | - 4 db. USB 2.0 - D-Sub (VGA) monitorkimenet - HDMI port HDCP támogatással - fejhallgató-/hangszóró-/vonalkimenet S/PDIF támogatással - mikrofoncsatlakozó - Ethernet - modem |
Extrák | webkamera, kártyaolvasó, multi-gesture touchpad |
Akkumulátor | 6 cellás - 48,8 Wh |
Méret | 379 x 250 x 25,5-34,1 mm |
Tömeg | 2,6 kg (6 cellás akkumulátorral) |
Operációs rendszer | Windows 7 Home Premium 64bit |
Gyártó honlapja | http://www.acer.hu |
Termék honlapja | Acer Aspire 5553G |
Fogyasztói ár | 258 563 (Phenom II N950-nel) |
Garancia | 12 hónap teljeskörű PNR garancia |
Hősünk kedveli a kihívásokat, ezért az összehasonlító táblázatból kimaradt a Core i3, melyet játszi könnyedséggel verne el. Papíron valahol a legkisebb Core i5 és a nagyobb Core i7-esek között helyezhető el, ezért közrefogtuk, és a Core i5-430M-mel (Toshiba Satellite L505-139), valamint az erős Core i7-720QM-mel (Asus G73Jh) állítottuk csatasorba.
Termék megnevezése | Acer Aspire 5553G | Toshiba Satellite L505-139 | Asus G73Jh |
---|---|---|---|
CPU | AMD Phenom II QuadCore N930 2 GHz |
Intel Core i5 430M 2,26/2,53 GHz, 2 core |
Intel Core i7 720QM 1,6/2,8 GHz, 4 core |
Everest v5.3 - CPU Queen | 12 389 | 13 735 | 14 771 |
Everest v5.3 - CPU PhotoWorxx | 17 206 | 12 362 | 22 323 |
Everest v5.3 - CPU Zlib (kB/s) | 52 721 | 39 769 | 55 322 |
Everest v5.3 - CPU AES | 14 349 | 10 036 | 13 745 |
Everest v5.3 - FPU Julia | 5809 | 5327 | 6976 |
Everest v5.3 - FPU Mandel | 3357 | 2975 | 3807 |
Everest v5.3 - FPU SinJulia | 1737 | 2359 | 3230 |
Renderelés - Cinebench 10 1 CPU | 2070 | 3394 | 3568 |
Renderelés - Cinebench 10 x CPU | 7464 | 7755 | 10 202 |
Konvertálás - MPEG2 -> XviD (s) | 103 | 80 | 77 |
Tömörítés - 7-zip benchmark | 6060 | 5804 | 9359 |
Kitömörítés - 7-zip benchmark | 7421 | 7376 | 10 237 |
Memóriatesztek | 3 x 2 GB DDR3-1333 |
2 + 4 GB DDR3-1067 |
4 x 2 GB DDR3-1066 |
Everest v5.3 olvasás (MB/s) | 7033 | 7394 | 13 238 |
Everest v5.3 írás (MB/s) | 6097 | 5484 | 11 540 |
Everest v5.3 másolás (MB/s) | 8046 | 6693 | 12 091 |
Everest v5.3 késleltetés (ns) | 62,9 | 108,2 | 59,0 |
Öröm és bódottág, a négymagos Phenom II-t sikerült jól belőni képzeletbeli skálánkon! A Core i5 virtuálisan négymagos, alsókategóriás képviselőjét időnként alaposan lehagyja, a nagyon erős, virtuálisan nyolcmagos Core i7-et pedig a szintetikus Everest CPU-tesztekben szépen beéri. Ezek alapján a Core i5-530M-mel lehet egy kategóriában. Memóriában csak a Core i5-öt sikerült befogni. A Core i7 az asztali változathoz hasonlóan mérföldekkel az AMD integrált vezérlője előtt teljesít, bár késleltetésben azért nem olyan nagy az előnye.
640 GB-os Toshiba, 5400 rpm (Acer Aspire 5553G)
320 GB-os Hitachi, 7200 rpm (Asus G73Jh) és 500 GB-os WD, 5400 rpm (TimelineX 4820T)
Szép eredményt produkált az 5400 rpm-es merevlemez is, bár ekkora méretnél (s ebből következően nagy adatsűrűségnél) ez el is várható. A 640 GB-os Toshiba nem csak gyors, de halk is, ráadásul a melegedésével sem voltak gondok. A teszt közben 8-10%-os processzorterhelést mutatott a Windows Task Manager.
Hátra lenne még hősünk felszerelésének részletezése, de ebben semmi újat nem tudunk mondani. Az Acer minden versenyzőjét hasonlóan látja el, túlzottan nem is érdekes pl. az Office Home and Student verziója. Annál inkább az igazi akciók, és a közben nyújtott teljesítmény!
Játékos képességek
Rendes ZS-kategóriás rendező módjára mi is szeretünk korábban leforgatott részeket felhasználni. A tesztek nyári melegében még a lustaság is erőt vett rajtunk, és némi szerencse: a Mobility Radeon HD 5650-asról már készült átfogó sebességteszt! Az alapos összehasonlításban asztali GeForce 8800 GT-vel, mobil GeForce GT 330M-mel és az AMD felsőkategóriás mobil Radeon HD 5850-esével kellett megmérkőznie. Az öt, színes grafikon eredménye egyértelmű: a Radeon HD 5650 a konkurens GeForce GT 330M-nél kicsivel gyorsabb, 1280x1024-es felbontáson, 8-szoros anizotropikus szűréssel élvezhető sebességeket produkál még a modernebb játékokban is, ha kicsit visszavettünk a grafika részletességéből.
Rendezőnk azonban teszt ürügyén játszani is szeret, nem bírta megállni, hogy elaggott asztali gépe helyett az 5553G-n kipróbálja végre eddig játszhatatlanul lassú játékait. Múltkori Acer-tesztünkből páran hiányolták a HD 4225-ös integrált videó fps-eit. Mivel a 4250-es nagyon hasonló, a második táblázatban feltüntettünk pár értéket (amit volt idegzetünk kimérni...).
Játék | Átlag fps (Radeon HD 5650) |
---|---|
Call of Duty Modern Warfare 2 - 1366x768, maximális részletesség, 2xAA, nincs vsync | 38 |
Red Faction: Guerilla - 1366x768, maximális részletesség, 2xAA | 24 |
Crysis - 1366x768, "high" részletesség, motion blur kikapcsolva, 2xAA | 21 |
Medal of Honor Airborne - 1366x768, maximális részletesség | 59 |
A Red Faction: Guerilla egy szabadtéren játszódó, külső nézetű FPS. Részletesen kidolgozott marsi táj, állandóan szálló homok és rengeteg, önállóan mozgó szereplő nehezíti a CPU/GPU dolgát. Terhelésben hasonlít a Crysis-ra, bár nem annyira durva a motorja. Az átlagból nem következik, de mindkét játék élvezhetően futott, a Crysis maximum 38 fps-t produkált, a Red Faction azonban az idő nagy részében 200-280 fps-sel ment. Az alacsony átlagot az időnkénti erőteljes belassulás okozta. A Medal of Honor Airborne elég régi, nem is vártunk rosszabb eredményt. A CoD esetében is csak a ritkán előforduló, hirtelen megállások vetették vissza a sebességet, töbnyire 70-80 fps körüli értékeket mértünk.
Játék | Átlag fps (Radeon HD 4250) |
---|---|
Call of Duty Modern Warfare 2 – 800x600, "high" beállítások, minden más kikapcsolva | 25 |
Red Faction: Guerilla – játszhatatlan | - |
Crysis – játszhatatlan | - |
Medal of Honor Airborne – 800x600, "low" beállítások | 13 |
Erre szokás azt mondani, hogy kommentár nélkül... Integrált, saját memória nélküli kártyától többet ne várjunk. Majd talán a következő generáció kombinált architektúrája jobb lesz ezen a téren.
Megjelenítés, bevitel
Hősünk a kategóriájában szokásos, 1366x768 pixel felbontású, tükröződős, LED-megvilágítású, 15,6 hüvelykes kijelzőt kapta. A kis túlzással öklömnyi pixelekből jobb lenne több, hiszen a 768 függőleges képpont munkára nagyon hevés, a Full HD filmekhez meg úgy viszonyul, mint Makó Jeruzsálemhez. Aztán itt van még a TN+film panel "extrája", a kis betekintési szög. Mindenesetre ezért az Acer nem vádolható különösebben, hiszen – tisztelet a kivételnek, ami tipikusan a Sony szokott lenni – a konkurensek is ilyen panelt használnak. Szemből azért rendben volt a képe és szépek voltak a színei.
Egy dolog, ha fakó, de mi a helyzet, ha ideális szögből szeretnénk a LED-es világítás és a tükrös felület színbolondító hatását élvezni? Ehhez vettük a GretagMacbeth Eye-One Display 2 kalibrátort (kolorimétert) és a LaCie Blue Eye Pro szoftvert, majd keresztbe-kasul végigmértük a panelt. A berendezés azt vizsgálja, hogy a monitoron megjelenő árnyalatok milyen mértékben térnek el a referenciától. Ezt az eltérést deltaE értékben adjuk meg. Egy deltaE a minimális szabad szemmel látható eltérés. Ha átlagban ennél kisebb értéket kapunk a kalibrálásra, akkor a színhűség szinte tökéletes. Három deltaE értéknél a megjelenített szín erősen különbözik az elvárttól.
Bemérés előtt és utána is nagyjából azt kaptuk, amire számítottunk: a 12 körüli kiindulási átlagos eltérés 1,2-re, a maximális eltérés 3,9 deltaE értékre csökkent. Mint mindig, most is a vörössel és a sötétszürkével volt gond, ezt már megszokhattuk. Utóbbi valószínűleg túl kevés volt, mert érezhető kékes elszíneződést tapasztaltunk, ami eléggé zavaró volt. CoD MW2 közben sokáig kellett keresgélni, kik és miért lőnek le azonnal. Külső monitorra kötve az addig kék füvön kékes ruhában kéket tüzelő pöttyök aztán színdús, ragyogó pirossá, sárgává változtak. Az Acer 5553G színprofilja (a Mobility Radeon HD 5650-es videokártyához) innen tölthető le, a maximálisnál eggyel alacsonyabb fényerőn adja a legpontosabb árnyalatokat.
Ránézésre és kimérve is átlagos bevilágítású az LG-Philips panel. Hasonlóképp átlagos, 176 cd/m²-es a maximális fényereje, 0,8 cd/m²-es minimális mellett, így a kontrasztarány szerény, csupán 220:1 körüli. Tükröződős panel esetén túl kevés, hogy elnyomja a környezet fényeit, de még beltéri használat esetén sem vágott minket arcon a mindent elsöprő fotonáradat. Saját arcunk tükörképe viszont annál inkább.
A billentyűzetről viszont csak pozitívat tudunk mondani. A nagyméretű, szigetes gombok jól kézreesnek, nyomáspontjuk határozott, nincs tűhegyen táncoló lötyögés. Még az apróra nyomorított kurzormozgatókat is el lehet találni. Többórás fárasztó lövöldözés, ehm, vagyis tesztelés után sem stresszes rajta a gépelés. Jó pont, hogy az Insert és Del billentyűk önállóak, nem az Fn-nel együtt érhetőek csak el. A nagyméretű numerikus billentyűzet feletti Home-End-PageUp-PageDown is megszokható helyen van.
A fő billentyűk fölött balra a méretes ki/bekapcsoló, jobbra két kisebb gomb sorakozik. Az egyikkel az optikai meghajtó nyitható, a másik a takarékos üzemmódot kapcsolja. Ezzel a diszkrét Radeon HD 5650 és az integrált Radeon HD 4250 videokártyák között lehet váltogatni, illetve a processzort állítja fix 2 GHz-re vagy 800 MHz-2 GHz között automatikusan skálázódóra. Sajnos a beállítást nem jegyzi meg, minden (újra)indítás után Max Performance módban indul el a gép.
Kellemes tapintású, jól használható a touchpad is. Mérete hatalmas, enyhén recézett felületén több nap alatt sem tapasztaltunk zsírosodást. Egybeszabott gombja közepesen keményen jár, a lenyomást pontosan érzékeli. Még a notórius touchpad-utálók is jól tudnak vele dolgozni.
Hőmérséklet, zaj, akkumulátor
Hősünk teljesítménye a Core i5-ösök szintjén, integrált szolgáltatásai kicsivel magasabb szinten – mi a helyzet a laptopok fő jellemzőjével, a melegedéssel és a fogyasztással? Tesztkörnyezetünket magas szobahőmérséklet és csíkszélesség jellemezte. Nem kellemes párosítás, a 32 fokos benti hőmérséklet nekünk sem tett jót, mi lesz így a 45 nm-en gyártott, 35 W TDP-jű Phenom II-vel? A szokásos, hűs 24 °C-on a 35-40 °C közti nyugalmi felületi értékek gyengének számítottak volna, 32 °C-os kánikulában viszont abszolút rendben vannak. Ennél hűsebbet 22 dB körüli hangerő mellett nem sok gép produkálna. A körülményekhez mérten jó a merevlemez 42 °C-os kiindulási értéke is.
Kínzásunk megkezdtével hősünk feje azonnal elborult: a CPU 53 °C-ról pillanatok alatt 62 °C-ra forrósodott, 1 perc elteltével már 68 °C-nál járt. Nem sokkal ezután kapcsolt magasabb fokozatra a hűtés, 27 dB hangerőn ontotta magából a meleget. Innentől percenként 1-2 fokkal nőtt a CPU hőmérséklete, a tizedik perc után stabilizálódott 76 °C-on. A merevlemez lassan, de biztosan követte, ekkorra már 46 foknál járt. A 30 perces teszt végére a processzor 78 °C, a HDD pedig 50 °C-os lett, a csendes izzást csak a ventilátor 28 dB-es süvítése dobta fel. Az utolsó pillanat után zavart éreztünk az erőben: hirtelen 32 dB-es zaj riasztott csöpögős kómánkból, a CPU hőmérséklete rövid időre 100 °C-ra ugrott, de 5 másodperc múlva elmúlt a roham, minden visszaállt a 30 percnél mért értékekre.
Hősünk nehezen felejt: a kínzás megszűnte után csak lassan hűl, 5 másodperc múlva 71 °C-os a CPU, 20 másodperc múlva érte el a 65 °C-ot. 25 másodpercnél lassult a ventilátor, de még ekkor is 27 dB-t produkált. A processzor csak 4 perc után érte el a 60 °C-t, a merevlemez még ekkor is 49 °C-on ragadt. Húsz perccel a teszt befejezése után a billentyűzet, touchpad környéke még mindig melegebb volt, mint a mérés kezdetén.
Az 5553G hűtése ennek ellenére megfelelőnek mondható, sehol nem mértünk sütős 50-est. A későbbi játéktesztek közben sem forrósodott túl a gép. A maximális hőmérsékletet hamar elérik a komponensek, de a hűtésnek sikerül kordában tartania. Fél óra alatt a merevlemezt 50 °C-ra sikerült felküldeni, ami azért már ad némi okot az aggodalomra. Kánikulában jól jöhet egy notebookhűtő, nem csak az Aspire 5553, hanem más notebookok alá is.
Mint ahogy kategória-társai többségébe, az Aspire 5553G-be is viszonylag kicsi, 48 Wh-s akku került. Az erős processzor és videókártya mellett azt hihetnénk, semmire sem lesz elég...
Nos, a semminél valamivel többre futotta. A grafikonon a diszkrét Radeon HD 5650-essel (vörös) és integrált Radeon HD 4250-essel (kék) mért értékeket is feltüntettük. Nyugalmi állapotban még az erős 5650-es mellett is több, mint három órán keresztül bírta, az integrált VGA-val ez húsz perccel több lett. A 3 órás terheletlen üzemidő elfogadhatónak mondható, az pedig, hogy a HD 5650-es csak kevéssel futott rövidebbet, kifejezetten jó pont! Videolejátszás közben az integrált megoldással valamivel több, mint két órát mértünk, a diszkrét VGA most sem sokkal maradt le, kicsivel kevesebb, mint két órán át nézhettünk filmeket. Ne feledjük: itt még az alapszintű HD 4250-es is rendelkezik HDMI-kimenettel! Teljes terhelésen a HD 5650-nel csupán háromnegyed órán át üzemképes a gép. A feltöltési időt nem befolyásolta sem a ki- vagy bekapcsolt állapot, sem a használt videokártya, mindegyik esetben kevesebb, mint két órát vett igénybe a folyamat. Ez is szép idő, bár ilyen kis akkuval el is várható.
A fenti értékek ismeretében kiszámolhatjuk a kétféle mód fogyasztási adatait. Minimális terhelésen 14,2 W-ot fogyaszt az integrált, 15,6 W-ot a diszkrét VGA-s mód. Minimális terhelésnél a HD 4250-es csak 1,4 W-tal fogyaszt kevesebbet felső-középkategóriás társánál, ami egy Intel HD-GeForce párosításhoz képest kifejezetten jónak mondható. Videolejátszásnál a HD 4250-es beérte 21,8 W-tal, de nagytestvére sem nőtt 25,2 W fölé. Teljes terhelésen már csak a HD 5650-et vizsgáltuk, ami kereken 60 wattot fogyasztott. Múltkor a szintén Radeon HD 5650-nel és integrált, de Intel grafikus maggal lellátott Acer Aspire TravelmateX 4820GT nyugalomban IGP-vel 9 wattot, videózáskor IGP-vel 12,1, diszkrét VGA-val 19,6 wattot igényelt, teljes terheléssel pedig 54 watt kellett neki. Szóval úgy tűnik, hogy nyugalomban és kis terhelésen (videózás) az Intel 32 nm-es megoldása jobban visszavesz az AMD 45 nanométeresénél, teljes gázon viszont már csak úgy 10% az Intel előnye.
Értékelés
A kisméretű Aspire 1551 után kellemes meglepetés volt az 5553G. Visszafogott, tetszetős külső, jó minőségű anyagok, nagyon kényelmes billentyűzet és touchpad. Értelmes és elegendő csatlakozó a gép két oldalán, HDMI kép és hang. (Bár a beépített hangszóró minősége minden reklámfelirat ellenére csak közepes). A diszkrét és integrált VGA alkalmazása jó ötlet, ráadásul az AMD chipsetek ezt alapértelmezésben elérhetővé teszik, csak a gyártókon múlik, építenek-e kiegészítő videochipet a meglévő HD 4200-as mellé. A sebességre és fogyasztásra sem lehet panasz, ráadásul a régi "az AMD melegszik" lemez is lejárni látszik. Kellemes multimédiás mindenes, melyet játékra és munkára is lehet használni.
Teljesítményben az AMD közel csúcsmodellje hozza az Intel középkategóriása, vagyis a Core i5 szintjét. Elsőre ez talán nem hangzik valami jól, de árban is közel egálban van a két platform. Sőt, az AMD annyival olcsóbb – úgy 10%-kal –, mint amennyivel az Intel kevesebbet fogyaszt teljes terhelésen. Szóval végre nagy felzárkózás történt, örülhet neki a vásárló! Nagy öröm, hogy ez az AMD már nem a processzor, hanem csak a kánikula miatt melegszik. Hőségben is rendben volt a hűtése, semmi sem melegedett kritikus szintre, és a zaj is elviselhető maradt. Amiben még nagy az előnye az Intelnek, az a nyugalmi fogyasztás és ezzel az akkumulátoros üzemidő. Az AMD pedig jobb multimédiában és 3D-ben.
Összefoglalva tehát azt mondhatjuk, hogy az AMD megérkezett az erős középkategóriás laptopok világába. Hosszú idő után végre méltó ellenfele lehet az Intelnek. Az Acer megmutatta már korábban is, hogy tud korrekt felsőközepes gépet csinálni, most AMD alapon tett le egy jó megoldást az asztalra. Az Aspire 5553 egy méretes, izmos vas, ami sokféle felhasználási területen állja meg a helyét, ezért ajánlott minősítésünket kapja.
Acer Aspire 5553G | |
Jellemzés | Korrektül összerakott, sokoldalú laptop |
Pro | + szép és igényes kivitelezés + kiváló billentyűzet és touchpad + modern játékokhoz is elég teljesítmény + HDMI |
Kontra | - nyugalmi fogyasztásban még kissé lemarad az AMD - csak egy év garancia az alapárban - kicsi akkumulátor |
Alternatíva | Acer Aspire Timeline 5820TG |
Acer Aspire 5553G
Sipi
Az Acer Aspire 5553G notebookot az Acer hazai képviselete bocsátotta rendelkezésünkre.