Acélos netbook a Nokiától

Nokia Booklet 3G

Ha egy notebookokban nem járatos ember elé letesznek egy tucatnyi kis notebookot, külsőre legfeljebb színben tudja megkülönböztetni őket. Legyen szó az Acer, Asus, Samsng, Lenovo vagy bármely gyártó termékéről, a külső és a belső paraméterek is legfeljebb minimálisan különböznek a netbookoknál. Mint mindenben, itt is vannak azért kivételek igényesebb házzal, komolyabb felszereléssel. Ma – az XXL GSM és XXL PC jóvoltából – azt nézzük meg, hogy az eredendően más világból – a mobiltelefonokéból – érkező Nokia hogyan gondolja ezt a netbook dolgot. A Booklet 3G-ről már korábban is hallottunk, most megnézhettük. És bizony érdemes volt rá – nem csak – egy pillantást vetni, mert nagyon látványos kis gép! Fényes, tapintásra kellemesen igényes, műanyag fedelén túl a legtöbb külső része alumíniumból készült.

Nem mindennapi a forma sem! A Booklet 3G alapterülete ugyan notebookos jellegű (264 x 185 mm), de háza mindenhol egyformán két centiméter (hivatalosan 19,9 mm) vastag. Köszönhetően a nemes anyagoknak és a vékonyságnak, egy átlagos netbook bumfordi kínai izének hat a Nokia szépsége mellett. Ha az Apple csinált volna netbookot, feltehetően az is hasonlóan igényesen nézne ki. Így, hogy a Nokia eresztette útjára, legalább az egyesekben cinkosságot (látom Te is Apple...), másokban ellenszenvet (már megint egy mekes...) keltő almás logót mellőzhetjük. Szóval mindenki ellenérzés nélkül rámondhatja, hogy tetszik. Akinek meg nem, az talán inkább maradjon csöndben! Nálunk a fekete fedelű modell járt, de kapható ezüsttel és kékkel is. Elején nincs semmilyen formai vagy funkcionális elem, hátulján fekete sávban húzódik a nagyon helytakarékos zsanér.

Oldalt azért már találunk ki- és bemeneteket, de itt sem a szokásos a kínálat. Balra hátul ott mosolyog a HDMI, a netbookokon alap D-Sub csatlakozó talán el sem fért volna a vékony gépházon. A sorban két USB majd egy fülhallgató csatlakozó következik. Hangbemenet nincs, minek is lenne, hiszen van a gépnek saját mikrofonja. Előre került az egyik hangszóró, értelemszerűen a társa a túloldalon található. Utána, szokatlan helyen jön a bekapcsoló, egy kis fedél, a harmadik USB és a tápcsatlakozó. A fedél mögé kétféle kártyát tehetünk: SD-t és SIM-et. Természetesen a Booklet 3G neve a 3G modemre utal. Van neki beépített, kártyafüggetlen.

Sok netbookkal ellentétben a Booklet 3G-nek nagyon helytakarékos és legalább ennyire masszív zsanérja van. Az 1,25 kilogrammos apróságot lazán megcsippenthettük felső sarkánál fogva, mégsem nyílt le az alja, és a fémváznak köszönhetően nem is csavarodott.

Belül a külső ezüst-fekete színvilág és visszafogott, mégsem unalmas formavilág fogadott. Meg az elmaradhatatlan tükör a kijelzőn. Igen, jól mutat a perem nélküliség illúzióját keltő betét, csak ne látnánk benne állandóan önmagunkat vagy környezetünket... Lejjebb már sokkal jobb a helyzet: a billentyűzeten ugyan kis gombok sorakoznak, de látszik rajtuk az igényesség, akárcsak a méretes, fém csuklótámaszon és az ide integrált tapipadon.

Nem csak helytakarékos és stabil, hanem jó nagy mozgásteret is enged a Booklet 3G zsanérja. Majdnem teljesen kinyitható rajta a kis laptop, szóval a magasabbak is kényelmesen tudják majd használni ölbe véve. Sok netbook és szubnotebook megfordult már nálunk, de mind közül a Nokia Bookletjét éreztük a legigényesebbnek. A vékonysága, kicsisége és könnyűsége ellenére masszív, emellett kellemes tapintású ház egyszerűen nagyszerű. Még azt sem bántuk különösebben, hogy a felső betét mágnesként vonzotta az ujjlenyomatokat.

Hol van az akkumulátor? Természetesen alul. Ráadásul okos helyen, a csuklótámasz alatt. Szóval a kis gép ölbe véve nem hajlamos a hátrabucskázásra. Legalább ilyen jó hír, hogy az akku elég nagy, 57 wattórás. Az már kevésbé jó hír, hogy a merevlemez és a memória sem bővíthető kis ajtócskán keresztül. Egy dolog hiányzik már csak, a szellőzőnyílás. Nos, olyan nincs a Bookleten. Talán azért felejtett el ilyet csinálnia a Nokia, mert a telefonokra sem kell..?

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • Nokia

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés