Angyalok és tündérek

Ezerszer elmondtuk, mindenki tudja, mégis fontos: mára a videojáték-ipar sokmilliárdos üzletté lett, így a kísérletezés, a művészet profitmentes hajszolása az apró cégek birodalmává lett. Ez azonban nem volt mindig így, és volt egy kifejezetten izgalmas időszak, amikor a gépek teljesítménye már elég fejlett volt ahhoz, hogy vizuálisan és mechanikailag is remek alapot, de azért szigorú keretet is szolgáltasson a kreatívabbnál kreatívabb (még ha nem is mindig jó) ötleteknek. Így születhettek olyan népszerű vagy épp elvont klasszikusok, mint a Metal Gear Solid, az Alundra vagy a Nightmare Creatures, csak hogy szemezgessek párat saját kedvenceim közül. Ma már persze egy MGS fogalommá, szinte saját jogú műfajjá vált, de az első rész még akkor is meglepte a világot, ha a 8-bites korszakban Kojima már készített pár kalandot e megközelítéssel. Az Angeline Era ezt a kísérletezős, külső szabályoknak nem-megfelelős esszenciát próbálta most megragadni: modern világban, klasszikus eszközökkel, friss ötletekkel.

Hősünk Tets, aki az angyalok hívószavára érkezik Era világába. Itt ugyanis léteznek angyalok és fae néven afféle démonszerű tündérek is az emberek mellett, akik egyébként lenézik és gyakran bántalmazzák is az angyalokat. Utóbbiak Throne nevezetű gépezetükkel zuhantak a bolygóra, és Tets azért jött, hogy segítsen nekik ebben. Ehhez meg kell szereznie kilenc „bikont”, amik varázserővel bíró, egymással összeillesztett kúpok alakzatát viselő objektumok. A vallási áhítattól túlcsorduló héroszunknak ehhez be kell járnia Erát és fel kell fedeznie minden szegletét. Szó szerint.

[+]

Az Angeline Era egyik fő játékmechanikai eleme ugyanis az, hogy a világon a pályák alapjáraton nem látszódnak. A világtérképen barangolva – ami például a Final Fantasyk makettszerű térképét idézi – minden egyes mezőt közelebbről megvizsgálhatunk. A cél kiszúrni minden olyan terepet, ami kicsit eltér a megszokott normálistól: például egy út, ami nem vezet sehova; egy mezők közti tisztás; avagy a hegységek közé beékelt feltűnő sík felület. Ha jó helyen kutakodtunk, akkor egy rövid minijáték veszi kezdetét: egy idővel kissé fárasztóvá váló, de amúgy jópofa akadálypálya, amivel eljuthatunk a konkrét pályáig. Ha teljesítjük ezeket a nagyrészt ügyességi kihívásokkal teli szakaszokat, akkor a világtérképen jelennek meg új útvonalak, amiken keresztül folytathatjuk missziónkat.

[+]

Maguk a pályák igen sokfélék, kiváló hangulattal és azzal a klasszikus, retró, PS1-es grafikai kinézettel. Bumszlik a dolgok, egyszerűek, de valahogy mégis különlegesek és magával ragadóak. Vannak akadálypályák, arénák és főgonosz harcok a mocsarakon, hegyeken, bányákban, városokban vagy falvakban, ahova eljutunk. A keresgélés mellett pedig a talán a korai Ys-játékokból csórt bumpslash mechanika teszi különlegessé az Angeline Erát. Ennek a „döccenőkaszabolásnak” a lényege, hogy tulajdonképpen akkor támadunk, ha nekimegyünk az ellenségnek. Ez igazán egyedivé, és picit furcsává teszi a játékélményt, ugyanis csapásaink célbaérése garantált, és inkább az a kihívás, hogy elkerüljük az ellenségek támadásait és beférkőzzünk a közelükbe.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!