2018. július 19., csütörtök

A PH! útmutatója egérvásárláshoz

Írásunkban megpróbálunk segíteni abban, hogy senki se nyúljon legközelebb mellé a boltban vagy az interneten vásárolva.

Felmerülő problémák, alapfogalmak és összegzés

Most már tudjuk, hogy mire kell az egér, milyen felépítésű legyen, és hogy miként fogjuk a kézbe. Jön az újabb feketeleves: mennyi pénzt szánunk rá? Ez megint csak egy sarkalatos napirendi pont, mivel egyrészről, ha csak a hazai boltok kínálatára hagyatkozunk, limitálva lesznek a lehetőségeink (mind választék, mind ár szempontjából), másrészről pedig azt várjuk, hogy ha valamiért kipengettünk egy rakás zöldhasút, akkor az az örökkévalóságig – de legalább az örökkévalóság plusz egy esztendeig – minden probléma nélkül tenni fogja a dolgát. Sajnos, ahogy egyre jobban távolodunk az ezredfordulótól, a tartósság egyre inkább csökken, mondhatni fordítottan arányos a technika fejlődésével. Régen volt már az, hogy a Logitech MX300-ak, MX500-ak, az első generációs Razer Diamondbackek és DeathAdderek, vagy éppen a Mircosoft Wheel- és Intellimouse variánsai már-már elpusztíthatatlanul teljesítettek szolgálatot. Változnak az idők: manapság a legtöbb kázusban már örülhetünk, ha 2-3 évig nem jelentkezik valami malőr. Ezt sajnos el kell fogadni – vagy régebbi típust (amik amúgy semmivel sem rosszabbak) kell vásárolni, akár használtan is, és egy esetleges gyors renováció után sokáig – és még annál is tovább – használni.

Hirdetés

Szerencsére azonban a felmerülő gondok a legtöbb esetben két csoportra oszthatóak, legyen szó akár régi, akár új modellekről: vagy a mikrokapcsolók kezdtek haldokolni (nem regisztrál klikkeket, többet regisztrál, mint kellene) vagy a vezeték tört meg valahol (ki-be kapcsolgat szegény egér, és már az őrületbe kerget minket a windowsos USB eszközök csatlakozásához rendelt hangeffekt). Ezek olyan nehézségek, melyeket nagyon olcsón leküzdhetünk, s ha nem rendelkezünk a megfelelő "szakképesítéssel" (költői túlzás, hiszen némi forrasztásban szerzett tapasztalatról van szó csupán), akkor PROHARDVER! fórumán belül találhatunk olyan tagokat, akik minimális juttatás fejében segítségünkre lesznek (a Milyen egeret válasszak? topikban érdemes kérdezősködni). Így összesen nagyjából 2-3 ezer forintból renoválhatjuk hőn szeretett egerünket, és nem kell ennek a pénzmennyiségnek a sokszorosát eltapsolnunk egy új példányra. A mikrokapcsolókat amúgy is célszerű mihamarabb japán Omron D2F-01F-ekre cserélni, hiszen azok sokkal minőségibb produktumok (és pár száz forint/darabról van szó), mint a kínai Omronok vagy Panasonicok, amikkel a gyártók szinte kivétel nélkül szerelik a cincogóikat.

Utolsó napirendi pontként tágítsuk ismereteinket az egerekkel kapcsolatos fogalmakat illetően. Ezt megkönnyítendő betűrendbe kigyűjtöttük a fontosabb, egérelmélettel kapcsolatos definíciókat, amit egy tudástár bejegyzésünk keretei közt lehet elolvasni.

Lényegében ennyi volna a tőmondatosított ajánló. Ahogy korábban is írtuk, ezen esszé mindössze arra hivatott, hogy segítsen perspektívába helyezni az igényeinket, hogy aztán a "Milyen egeret válasszak?" topikban már érdemben tudjunk kérdezni. Mindenképpen buzdítjuk a kedves olvasót, hogy vegye a fáradságot, és fusson végig a már előbb említett topik összefoglalóján, hiszen az rengeteg információt, és számos hasznos linket tartalmaz, számtalan, már korábban bizonyított modell ajánlásával egyetemben. Ne sajnáljuk az időt a tájékozódásra, hiszen az egér szinte mindig a kezünk ügyében lesz – a folytonos direkt kontaktus miatt pedig nagyon nem mindegy, hogy mire költjük a pénzünket.

A quaker társadalom (esreality.com) és bst szülötte, a Ninox Aurora
A quaker társadalom (esreality.com) és bst szülötte, a Ninox Aurora [+]

Szintén digitális papírra véstük feljebb, hogy egy jó egérhez bizony egy jó egérpad is dukál, mert a felhasználás során az élmény ég és föld az asztallaphoz vagy valamilyen filléres kényszermegoldáshoz képest. A választást az Egérpad topik hivatott megkönnyíteni. Természetesen itt is okvetlenül olvassuk el a téma összefoglalóját kérdezés előtt – nem csak a segítő szándékú fórumtársak idegrendszerét kíméljük ezzel, de sokat segít az elvárásaink pontos körvonalazásában is.

Végszóként megismételjük az alaptörvényt: tájékozódjunk alaposan, majd pedig vásároljunk céltudatosan.

Synthwave

Előzmények

Hirdetés

Copyright © 2000-2018 PROHARDVER Informatikai Kft.