Hirdetés
El Caballero del Antiguo
Élénk emlékeim vannak a gyerekkoromból, amikor apukám igen kezdetleges videojátékokkal jelent meg otthon, amiket a kínai piacon tett bevásárló körútján szerzett. Ma már szinte biztos vagyok, hogy sárga kazettás konzolom nem minden programja volt hivatalos alkotás, de ez persze egyáltalán nem számított: videojátékozhattam otthon, és imádtam. Annyira nem ragadtak magukkal, de a maguk módján lenyűgöztek az LCD kijelzős kvarcjátékok is, amikből a legismertebbek a hivatalos licencekkel operáló Tiger kütyük voltak, valamint a Nintendo Game & Watch alkotásai. Ezeket igen olcsón le lehetett gyártani a ’80-as és ’90-es évektől a folyadékkristályos kijelzők elérhetőbbé válása miatt. A technológia hátulütője volt azonban, hogy csak az előre megjelölt felületek tudtak felvillanni-elsötétedni a képernyőn: ez azt jelentette, hogy minden „pozíció” látható volt már a kezdetektől fogva a képernyőn. Ez egyfajta old-school statikusságot kölcsönzött az egésznek, ami olyan volt, mintha rajzolt oldalakat gyorsan pörgetve próbálnánk az animáció illúzióját kelteni. Komplex játékélményre így nem lehetett számítani, de valamiért mindez beleivódott az emlékeimbe, ezért is kaptam fel a fejem a Future Knightra, ami pontosan erre az esztétikára épít.
A Néni a Múltból – tudhatjuk meg a nyitányból – egy bizonyos napon két dolgot tett: kimosta a fehérneműjét, majd átmosta az emberiség agyát. A nő egész nap a tévét bámulta, ahol a címadó Jövő Lovag című sorozatot nézte, mígcsak az a hőst alakító rákos színész elhunytával véget nem ért. Innentől kezdve az üres csatorna izgalmas epizódok helyett bizarr üzeneteket közvetített, a Néni a Múltból pedig megunta, hogy senki sem törődik vele, így felépítette a világ feletti hatalmat elérő Jelen-szektát. Évtizedekkel később Nakamura professzor sikeresen feltámasztotta Jövő Lovagot, a főszereplő daganata pedig ebben az inkarnációban már Kétszer néven, jóindulatú formában segítette őt. A „duó“ a Kis Nakamura nevű, időutazást lehetővé tevő kézikonzollal felszerelkezve visszamegy a múltba, hogy megállítsa a Nénit, azonban majdnem elkésnek, és csak nyolc órával a világuralom előtt érkeznek meg. Feladatunk segíteni a párosnak, hogy megmentsék a világot, amihez pályák sokaságán kell átlövöldöznünk magunkat.
[+]
Ez a teljesen eszement, de elképesztően szórakoztató sztori a pályák előtti rövid átvezetőkben tárul elénk, amit folyamatosan, jópofa animációkon keresztül csepegtet a program. A fő attrakció persze a képi világ, ami az említett LCD-s kézikonzolokat idézi. A fejlesztőcsapat fantasztikusan gondolta újra ezt az esztétikát, hogy príma, egyszerre a régi idők darabosságát, de a modern, fluid stílust megvalósító animációt kínáljon. A rosszfiúk megjelenési helyei szintén gyakran látszanak a háttérben, ahol halványabb kontúrral és színekkel a tereptárgyak és a környezet is látható. Mindez bámulatosan és egyedien fest, és öröm nézni a figurákat. Mindent áthat egy a japán mangákat és animéket idéző stílus, a Néni követői között pedig a hivatalnokoktól kezdve a mutáns csecsemőkön át a tempura rákrakétákat kilövő katonákon keresztül a sushi szakácsokig akad minden. Imádtam az újabb elborult figurákkal találkozni és megküzdeni velük. A kép peremén a Kis Nakamura konzolt is láthatjuk, ami minden pálya elején élvezetes kattanásokkal váltja át gombjait a különféle élet-, energia- és egyéb jelölőkre. Mindez tényleg olyan érzést kelt, mintha a korát meglepően megelőző régi kézikonzolra bukkantunk volna.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
