8x-os DVD-írók tesztje

Tesztmódszertan

A gyártók sorra jelentik be új generációs DVD-íróikat, melyek közül most kilenc járt szerkesztőségünkben.

Korábbi tesztünkhöz hasonlóan első lépésben aktualizáltuk az összes író firmware-ét, azaz BIOS-át. Ez a lépés jelen esetben sem bizonyult fölöslegesnek, ugyanis több író láthatóan egyenletesebben olvasott, és kevesebbet rontott írás közben, mint a korábbi BIOS-okkal. Ezen az oldalon mindig a legfrissebb firmware-ekre találtunk még akkor is, ha a gyártó oldalán az még kint sem volt. Természetesen ügyeltünk arra, hogy csakis hivatalos ápgrédeket használjunk, és noha az írók nagy részéhez elérhető "finomhangolt" BIOS is, mi a teszt erejéig maradtunk szigorúan az eredetinél – nem lett volna fair a módosított firmware-ek használata.

Az írókat egyenként átlagosan körülbelül 140 percen keresztül folyamatosan foglalkoztattuk, igen keményen:

  1. DVD-R lemez megírása
  2. DVD+R lemez megírása
  3. DVD+RW lemez megírása és teljes felületű törlése
  4. DVD-RW lemez megírása és teljes felületű törlése
  5. 438 MB-os zenei CD grebbelése
  6. Gyári DVD-film rippelése
  7. Gyári DVD-lemez olvasási tesztje
  8. Referencia DVD-R lemez olvasási tesztje
  9. Referencia 700 MB CD-R lemez olvasási tesztje

Az íráshoz az Ahead Nero legújabb változatát használtuk:


Nero 6.3.1.6

Mindenféleképpen kötelező letölteni az íróprogramok (mi esetünkben a Nero) legújabb változatait, mert rengeteg problémát kerülhetünk ki, oldhatunk meg ezek használatával. A programok frissítései általában már a legújabb CD- és DVD-írókat is támogatják. Nekünk sikerült saját bőrünkön is tapasztalni ennek a szükségességét, ugyanis majd' fél tucat lemezt rontottunk el a régebbi (egy-két hónapos!) változat használata miatt.

Az olvasási sebesség és az írott anyag minőségét a Nero CD-DVD Speed programocskával viszgáltuk:

Ez a program ugyan külön is letölthető (ingyenesen) a Nero honlapjáról, de aki a komplett íráshoz szükséges csomagot már beszerezte, annak nem kell ezzel bajlódnia, mivel az ezt a szoftvert is tartalmazza.

Zenei CD-lemezünk grebbeléséhez a CDEX névre hallgató "puha jószágot" vettük igénybe:

A grebbelés befejezte után az "Options -> Show the Ripping Status Details" menüpont alatt megtalálható a grebbeléssel eltöltött pontos idő. Nem hagytuk nyugodni a meghajtókat, még melegébe behelyeztük egyik kedvenc filmünket (Galaxy Quest) és elkezdtük rippelni merevlemezre a DVD Decrypterrel:

Ebből is érdemes letölteni a legújabb változatot, mert a régi ASPI-driver hibára panaszkodva elszáll. Mérésünk eredményét az első öt perc után rögzítettük:

Felhasznált anyagok

A teszthez az írókon és a szoftvereken kívül természetesen szükség volt nyersanyagra, azaz írható DVD-lemezekre és egy jó minőségű DVD-olvasóra is, amelynek segítségével ellenőrizni tudtuk a megírt anyagok minőségét, olvashatóságát. Nos, ez a meghajtó nem lehetett más, mint a Toshiba nagyszerű SD-M 1802 típusjelzésű DVD-olvasója, amely a mai napig szinte verhetetlen úgy minőségben, mint csendes működésben.

Felénk sem mindig fenékig tejfel az élet, s bizony előfordul, hogy számos külföldi gyártóval fenntartott jó kapcsolatunk dacára sem sikerül mindent időben vagy megfelelő mennyiségben beszereznünk. Heteken keresztül próbáltunk megfelelő sebességű írható DVD-lemezeket szerezni, de egyszerűen reménytelennek bizonyult a helyzet. Ennek ellenére nem adtuk fel, és új szempont alapján vágtuk fejszénket a feladat gyökerébe. Természetesen az lett volna igazán érdekes, hogy milyen gyorsan és milyen minőségben írnak ezek az írók – ám hiába is tártuk volna ezüsttálcán az eredményeket olvasóink elé, ha amúgy sem lehet beszerezni megfelelő sebességű nyersanyagot a készülékekhez. Ráadásul június-július környékére már a 16-szoros írókat ígérik, holott még tőlünk nyugatabbra is bizony igen rapszodikus a felhasználók (és főleg íróik) igényeinek kielégítése e téren.

A végül felhasznált írható lemezek a TDK és a Princo termékei voltak:


TDK DVD+R (4x)


Princo DVD-R (4x)

Az újraírható lemezek a Fuji és a TDK termékpalettájából kerültek elő:


TDK DVD+RW (4x)


Fuji DVD-RW (2x)

Mint hangoztattuk, ezek voltak a leggyorsabban írható/újraírható, de főleg beszerezhető nyersanyagok, így ezekkel kellett élnünk és gazdálkodnunk. A TDK-lemezeket a Sowah Hungary Kft., a Princo- és a Fuji-korongokat, valamint a Toshiba SD-M 1802 DVD-olvasót a Komel Kft. bocsátotta rendelkezésünkre.

Hogyan értékeltünk?

Az értékelésnél elérhető végeredmény pontszáma három alárendelt értékelésből adódott. Első helyen az írás sebessége szerepel, ezt 65 százalékos súlyozással vettük figyelembe. A második szempont az olvasási sebesség volt, amely 25 százalékos súlyozással játszott szerepet a végeredményben. Végül a grebbelés és a rippelés (audió és DVD) sebességét vettük figyelembe tízszázalékos súlyozással. Az írott anyag minőségét nem vettük bele az értékelésbe, mivel nem lett volna sok értelme, hiszen a meghajtók nagyrészt csak félgőzzel üzemeltek. Említésre érdemes, hogy a DVD+R lemezeket némelyik író képes volt 8-szorosan megírni, így utólag kíváncsiságból megnéztük az írott anyagok minőségét is, de az eredményeket csak irányadó információként tesszük közkincsé. Mint látni fogjuk, akadtak sajnos problémás esetek is. Ezeknél, hogy kellően biztosak lehessünk a minőség megfelelő ellenőrzésében, a Pioneer DVR-A07XLA DVD-író segítségét is igénybe vettük. Lássuk hát az írókat!

AOpen DRW8800AAN

Ugyan elsőként szerepel az AOpen írója, ám mégis majdnem lemaradt a tesztről. A magyarországi képviselet szinte utolsó pillanatban tudta eljuttatni tesztlaborunkba a készüléket.

A DRW8800AAN dobozos termékként érkezett hozzánk, ám ennek ellenére (mármint dobozos mivoltának ellenére) hiába kerestünk, nem találtunk mellékelt írható lemezt. Sebaj, úgysem tudtuk volna felhasználni vizsgálódásainkhoz.

Később még látni fogjuk, az AOpen egysége nem egyedi tervezésű meghajtó, hanem az NEC ND2500A kölcsönvett változata. A két meghajtó nem csak külsőleg, de működésében is teljesen megegyezik. S ha már a működésnél tartunk: a DVD-lemezek olvasása szinte észrevétlenül halkan, megfelelő sebességgel zajlott, a CD-korongokat is 31-szeresnél gyorsabban olvasta. Írásban is kimutatta foga fehérjét: az NEC egységével karöltve a mezőny leggyorsabb DVD-írójának bizonyult.


DVD+R


DVD-R

Mint az a két felső grafikonon látható, a megírt DVD-R és a DVD+R lemezek egyenletesen, hibáktól mentesen voltak olvashatók a Toshiba DVD-olvasójával. Ami kicsit elszomorító volt, hogy a gyári firmware-rel a filmek rippelése és a zenei CD-k grebbelése bizony elég lassú volt.

Ami tetszett:

  • a leggyorsabb DVD-író

  • halk olvasás DVD-lemezek esetén

  • gyors hozzáférési idők CD-k és DVD-k esetén egyaránt

  • "igazi" 8-szoros író

  • nem rossz ár

Ami nem tetszett:

  • lassú filmrippelés és audió CD-grebbelés

Asus DRW-0804P

Az Asus esetén is reinkarnációról van szó, nem pedig egyedi tervezésű meghajtóról. Ebben az esetben – mint egyes korábbi meghajtóknál is – a Pioneer a gyártó: a dobozban érkezett Asus DVD-író nem más, mint a Pioneer DVR-107 OEM pörkölője.

Az Asus, mint oly sok más termékéhez, a DRW-0804P-hez is meglehetősen részletes és jó minőségű leírást mellékel, így akár a kezdők is könnyen boldogulnak a készülék beszerelésével és üzemeltetésével. Azonban itt is hiába kutattunk a 8-szorosan írható lemez(ek) után a doboz mélyén..

Amint azt az előlapon láthatjuk, azért nem adta fel teljesen egyediségét az Asus, s így a "tálcafék" sajátos, domború előlapot kapott. Hátulról nézve nem lehetne megmondani, hogy ez nem egy eredeti Pioneer-optikai eszköz. Működés közben – úgy olvasás, mint írás alatt – megdöbbentően halkan viselkedett a DRW-0804P. Írási sebességével nem voltunk megelégedve, az nagyon lassúnak bizonyult. Szemben a lassú DVD-film rippelésével, kedvenc zenénk lementése kompaktlemezről nagyon gyorsan, csupán 107 másodperc (!) alatt megtörtént. Ebben a műfajban ez a meghajtó bizonyult a legügyesebbnek. Elérési ideje nem volt nagyon jó: a 194 ms CD és a majdnem 201 ms a DVD esetében a mezőny legrosszabb eredménye volt.


DVD+R


DVD-R

Mindkét szabványú megírt lemez egyenletesen, hibáktól mentesen volt olvasható – ezen nem is csodálkoztunk el, hiszen az Asus (Pioneer) DVD-írói mindig is jó minőségű írásukról voltak híresek.

Ami tetszett:

  • a mezőny leggyorsabb audiogrebbelője

  • a mezőny leggyorsabb olvasója

  • nagyon halkan működik

  • igazi 8-szoros író (plusz és mínusz szabvány egyaránt)

Ami nem tetszett:

  • lassú CD-írónak (csak 24x)

  • lassú DVD-írás

  • rossz hozzáférésiidő-értékek

BTC DRW 1008IM

A klónháború nem akar véget érni, hiszen a BTC egysége sem maradt árván a tesztelésre kapott DVD-írók között: a Mercury írója gyakorlatilag teljesen megegyezik a BTC DRW 1008IM-mel.

A BTC DRW 1008IM is dobozban érkezett. A gyártó az Ahead és a Cyberlink remek minőségű és jó használati értékű szoftvereit csomagolja optikai egységéhez. Írható DVD-lemeznek se híre, se hamva – nem újdonság számunkra.

Persze feltehetjük az örök kérdést, hogy vajon mi volt előbb? A tyúk vagy a tojás, avagy a BTC készülékét kapta kölcsön a Mercury, vagy fordítva? Lényegtelen. A BTC összességében a leggyorsabb olvasó címet nyerte el. DVD- és CD-lemezeket egyaránt bajnoki sebességgel olvas, bár utóbbiakat kissé hangosan. Audiogrebbelés szempontjából a második leglassabb lett – nála már csak ikertestvére, a Mercury írója volt lassabb. Több mint 3-szor annyi idő kellett neki a 438 MB zenei anyag lementésére, mint az Asusnak. Filmünket közepes sebességgel rippelte: a 4,3-szoros sebesség meglepő volt, mivel a gyárilag gatyafékkel ellátott készülékek általában 2,7-szeres sebességgel szokták markolászni a biteket, míg a szabadlábra helyezettek akár 8-szorosan. Mivel nem tudtuk hová tenni ezt az eredményt, egyszerűen csak elfogadtuk annak, ami. A hozzáférési idők elég jók voltak.


DVD+R


DVD-R

Érdekes jelenséggel találkoztunk. Míg a DVD+R lemezzel nem voltak visszaolvasási problémák, addig bizony a megírt DVD-R korong olvashatatlannak bizonyult a Toshibában csakúgy, mint a Pioneer DVD-íróban. Később látni fogjuk, hogy ez a probléma nem hibás lemezre vagy firmware-re vezethető vissza, mivel a Mercury írójánál ugyan ez a hiba lépett fel. Szerintünk egyszerűen csak arról van szó, hogy nem szeretik ezek az egységek a Princo mínuszos DVD-lemezeit..

Ami tetszett:

  • halk DVD-olvasás

  • nagyon gyors olvasó

  • jó hozzáférési idők

  • gyors CD-író (40x)

Ami nem tetszett:

  • viszonylag hangos CD-olvasónak

  • nagyon lassú audiogrebbelésre

  • problémák a megírt DVD-R lemezzel visszaolvasáskor

  • nem igazi 8-szoros író (DVD-R csak 4-szeresen)

LG GSA-4081B

Régi-új ismerőssel találkozhattunk az LG GSA-4081B-ben, hiszen külsőleg megtévesztésig hasonlít rokonára, a 4040B-re Ezúttal azonban nem dobozos, hanem az OEM, zacskós kivitelt üdvözölhettük asztalunkon.

Az LG GSA-4081B a DVD-RAM lemezek írására és olvasására is képes – e képességével kitűnik a sorból. Mással sajnos nem, mivel írásban és olvasásban egyaránt hátul végzett. Referencia CD-nket csak 25-szörösen volt képes olvasni, ami nem igazán top teljesítmény. A DVD-írás igen lassúra sikeredett, s működés (olvasás) közben különös mechanikai zaj volt hallható. A furcsa zörej a fej pozícionálása közben jelentkezett, amikor a készülék seek tevékenységet végzett. De ne legyünk ennyire negatívak, a DVD rippelés és a zenei CD mentése is kellemes sebességen zajlott. A hozzáférési idők felemásak voltak, ugyanis a DVD esetén elég lassúcskán, míg a CD-lemezeknél igen fürgén talált rá a keresett bájtokra.


DVD+R


DVD-R

Az LG készüléke által megírt lemezekkel nem volt semmiféle gond; a visszaolvasás egyenletes sebességgörbét mutatott.

Ami tetszett:

  • DVD-RAM lemezeket is kezeli

  • gyors DVD- és audiomentés

Ami nem tetszett:

  • furcsa mechanikai zajok seekelésnél

  • lassú írás (DVD és CD)

  • nem igazi 8-szoros író

Mercury KOB DV-W8X

A Mercury-BTC ikerpáros hosszabb nevű példánya dobozos változatban került elénk:

Tulajdonképen egy egyszerű dobozcseréről van szó, hiszen a csomag tartalma is ugyanaz, mint a BTC meghajtója esetén, még a szoftverek is egyeznek, ami persze nem baj, sőt! Sajnos ebben a dobozban is hiába kutakodtunk az ajándék írható DVD-lemez(ek) után.

A Mercury KOB DV-W8X elnevezésű meghajtóról ugyanazt tudjuk leírni, mint a BTC DRW 1008IM-ről. A különbség minimális volt, s részben a BTC-nek, részben a Mercurynak kedvezett a mérés eredménye, de végső soron a Mercury maradt alul pár ponttal. Ugyan hangos kompaktlemezünk anyagának mentésében ez a készülék bizonyult a leglassabbnak, olvasásban szintén megérdemelte az "olvasás bajnoka" címet. A hozzáférési idők CD-lemezek esetén minimálisan, DVD-diszkeknél viszont határozottabban rosszabbak voltak, mint a BTC egységénél.


DVD+R


DVD-R

A megírt DVD-R típusú lemez visszaolvasásánál is ugyanaz a helyzet: hiba! Sem a BTC, sem a Mercury meghajtóihoz nem találtunk megoldást a teszt ideje alatt.

Ami tetszett:

  • halk DVD-olvasás

  • nagyon gyors olvasó

  • jó hozzáférési idők

  • gyors CD-író (40x)

Ami nem tetszett:

  • viszonylag hangos CD-olvasónak

  • nagyon lassú audiogrebbelésre

  • problémák a megírt DVD-R lemezzel visszaolvasáskor

  • nem igazi 8-szoros író (DVD-R csak 4-szeresen)

MSI DR8-A

Régi ismerős kacsingatott ránk. Korábban már bemutattuk az MSI 8-szoros íróját, most kiderül, miként állja a sarat vetélytársaival szemben.

Üzem közben kiderült, hogy a DVD-lemezeket nagyon halkan, kulturáltan olvassa, viszont a CD-lemezeket kicsit hangosan pörgeti. Írási és olvasási sebessége jó, ugyan nem kimagaslóan, de az elért értékek jó "allroundert" lepleztek le a DR8-A személyében. Audió CD-ket ugyan lassan grebbel, de DVD-ről nagyon gyorsan markolássza a filmeket. Az elérési idők nagyon jók: CD esetén 112, DVD-nél alig több, mint 132 ms. CD-lemezeket 40-szeresen ír, ám sajnos nem igazi 8-szoros DVD-író.


DVD+R


DVD-R

Érdekesség, hogy tesztünk versenyzői közül az MSI írója volt az egyetlen, amely hajlandó volt 8-szorosan megírni az amúgy 4-szeresre hitelesített lemezt, s mint azt a fenti grafikon is mutatja, nem hibázott!

Ami tetszett:

  • jó allrounder

  • gyors DVD-rippelés

  • halk DVD-olvasás

  • 40-szeres CD-író

  • jó lemezhozzáférési idők

Ami nem tetszett:

  • picit hangos CD-olvasás

  • lassú audiogrebbelőnek

  • nem igazi 8-szoros író

NEC ND2500A

A kistestvér után a bratyó is eljutott hozzánk, így gyorsan munkára is fogtuk, hadd lássuk, miként szerepel az NEC új csúcsírója.

Az AOpen nem véletlenül az NEC ND2500A-t választotta be saját termékpalettájába – de ne siessünk ennyire előre, lássuk szép sorjában a készülék teljesítményét. A nagyon gyors DVD-írási képességei és igen halk, szinte észrevétlen működése, nagyon jó elérési ideje szinte ideális "tegyük rá márkajelzésünket és áruljuk sajátként" készülékké teszi az NEC ND2500A-t. Ám mint az életben oly sok mindennek, ennek a meghajtónak is vannak árnyoldalai: audió CD-grebbelésben a leglassabbak között lépked; a gyári firmware-rel elég lassú (2,7-szeres) volt a bitek merevlemezre mentése. CD-diszkek olvasásánál halk süvítő hang hallatszott.


DVD+R


DVD-R

A 4-szeresen megírt DVD-R és a 6-szorosan pörkölt DVD+R lemezek mind hiba nélkül, egyenletes sebességnövekedéssel voltak olvashatók.

Ami tetszett:

  • a leggyorsabb DVD-író tesztünkben

  • nagyon halk DVD-olvasás

  • jó ár

  • jó elérési idők

  • igazi 8-szoros író

Ami nem tetszett:

  • CD-olvasás picit hangos (süvítés)

  • lassú grebbelés és rippelés

Pioneer DVR-A07XLA

Már nagyon vártuk a Pioneer high-end DVD-íróját – már ha lehet így nevezni egy olyan terméket, amely csupán pár hónapig minősül majd high-end cuccnak.

A Pioneer DVR-07XLA dobozos termék, és legnagyobb elégedettségünkre végre találtunk egy darab 8-szorosan írható DVD-R lemezt is a csomagban! A gyártó a Pinnacle szoftvereit adja írója mellé, és ez a döntés nem is olyan rossz. A meghajtó külső érdekessége a kaptárhoz hasonlító felület. A gyártó szerint ezzel a dizájnnal jobb hőleadás érhető el..

A Pioneer a Plextorhoz hasonlóan írójának tálcáját fekete műanyagból készíti, ezzel is csökkentve a lézersugár esetleges tükröződéseit, szóródását. Az előlapja igazán esztétikusra sikeredett, s igazából tesztünk mezőnyében ez a meghajtó volt külsőleg a legigényesebb kiképzésű. Vajon a szexi külcsín méltó belbecset takar? Lássuk: már a paramétereiből kiszűrhettük, hogy sajnos nem egy világrekorder CD-írót kapunk a DVR-A07XLA személyében. Maximálisan 24-szeresen képes megírni a hagyományos kompaktlemezeket – ez egy kicsit lassú, még akkor is, ha nem vagyunk sietősek. A gyártó alacsony elérési időket ígér, amelyeket nem sikerült vizsgálódásaink során igazolnunk. Ami nagyon tetszett, hogy valósággal ügetve rippeli már a gyári firmware-rel is a DVD-filmeket, fittyet hányva a filmipar pénzéhes ügyvédeinek intelmeire. Hangos CD-ket is nagyon gyorsan ment le merevlemezünkre. Olvasás és írás közben egyaránt ez a meghajtó volt a leghalkabb – írási sebességével azonban nem voltunk megelégedve: a legrosszabb időértékeket produkálta.


DVD+R


DVD-R

Szinte természetesnek vettük, hogy az általa megírt lemezek beolvashatósága közben nem fognak fellépni devianciák, és igazunk is lett, mint az fent a két grafikonon látható.

Ami tetszett:

  • szép külső

  • fekete tálca

  • leggyorsabb rippelés és grebbelés

  • igazi 8-szoros író

Ami nem tetszett:

  • lassú írás (DVD)

  • lassú CD-írás (24-szeresen)

  • rossz elérési idők

  • drága

Teac DV-W58G

Korábbi tesztünkben a Teac is a Pioneer DVR-106 OEM egységét forgalmazta saját márkanév alatt; ez most megváltozott, ugyanis saját DVD-íróval jelentkeztek szerkesztőségünkben.

Szembeszökő külső ismertetőjegye a Teac egységének a csekély mélysége. Több mint két centiméterrel volt rövidebb vetélytársainál. Ez az első pillantásra lényegtelen tulajdonság nagyon fontos lehet főleg SFF (Small Form Factor) rendszerben gondolkozóknak, hiszen ott tényleg minden milliméter számít. A külső után foglalkozzunk elért eredményeivel. Az igen lassú írási sebességek és a közepesen gyors olvasás után felüdülés volt látni, hogy a Pioneer egységén kívül van egy másik is, amely gőzerővel menti a biteket DVD- és CD-lemezekről egyaránt. Ez a kis pajtás (szó szerint) érte el a legjobb eredményeket ebben a műfajban. A gyártó 160 ms elérési időt ad meg DVD-lemezekre – ennek ellenére mi 126,33 ms-ot mértünk, ami nagyon gyors lemezelérést jelent. DVD- és CD-korongok olvasása közben kicsit hallatta hangját a készülék, ám ez sosem érte el a zavaró szintet.


DVD+R


DVD-R

A megírt lemezeket gond nélkül és szépen, egyenletesen olvasta a Toshiba SD-M 1802 olvasó.

Ami tetszett:

  • leggyorsabb adatmentő (grebbelés és rippelés)

  • 40-szeres CD-író

  • alacsony elérési idők

  • rövid, így ideális SFF gépekbe

  • jó ár

Ami nem tetszett:

  • nem igazi 8-szoros író

  • kicsit hangos

Értékelés

Számos tesztet végeztünk már, és általában nem nehéz eredményt hirdetni, ám most kicsit nehezebb a dolgunk. Igaz, az elért pontok alapján könnyű rávágni egy adott készülékre, hogy igen, ez volt a legjobb, de néha érdemes a "függöny mögé" is betekinteni, hogy teljes, kerek képet alkothassunk magunkban. Igaz, ez egy teszt, ahol mérések alapján, objektíven alkotunk véleményt, s a rideg számok döntik el a "meccs" kimenetelét. Amit azonban nem tudunk előre megjósolni, hogy egy adott készülék mennyire megbízható, mennyire strapabíró – ezt csak az idő fogja elárulni. Íme a táblázat a DVD-írók összesített műszaki paramétereivel és elért eredményeivel:


Klikk

Tesztgyőztes(ek)

Tesztünk győztese tulajdonságai alapján az AOpen DRW 8800AAN lett, s mivel a gyártó az NEC ND2500A egységeire szitázza fel saját felségjelzését, ezért a virtuális dobogó legfelső fokán ketten feszengenek a kupáért. Ráadásul a két DVD-író árban is igen baráti, így senkinek sem kell inget-gatyát otthagynia egy igazi bajnokért..

Legjobb vétel

Aki igazi kis mindenest akar olcsón, az nem jár rosszul a Teac DV-W58G-vel. Ugyan nem a leggyorsabb író, ám a jó termékkövetésnek köszönhetően nagy valószínűséggel ezen még fog javítani a gyártó firmware-frissítésekkel.

Aki 8-szoros DVD-írót szeretne vásárolni, az ne csak a sebességeket és a nyers adatokat nézze, hanem járjon utána fórumokon, szervizekben, kinek milyen véleménye alakult ki a tesztben szerepelt írókról, hiszen csak rövid idő állt rendelkezésemre, hogy végigteszteljem a készülékeket, így nem tudok információval szolgálni az írók minőségéről, meghibásodási arányáról. Érdemes figyelemmel kísérni a gyártók honlapjait, ki mennyire követi a piac zord és háborgó vizeire eresztett termékét, s melyikhez milyen időközönként jönnek ki BIOS-frissítések. Az sem utolsó szempont, melyik gyártónak milyen múltja, s adott esetben hírneve van. Egy biztos: bármit is választunk, az hamarosan úgyis elévül.

MLaca

A DVD-írókat a Sowah Hungary Kft., a Komel Kft., a Pulsar Hungary Kft., a Napfény Kft., a Mercury Magyarország ImpEx Kft., az MSI (MicroStar International), a Case Hungary Kft. és a Bluefish Kft. bocsátotta rendelkezésünkre.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés