3Dconnexion SpaceMouse Wireless: új dimenzió a térbeli navigálásban

Az új kezelési módot nem nehéz megszokni, kifizetni viszont annál inkább.

Bevezető, külső

A játékokban megszokhattuk már, hogy a háromdimenziós térben való mozgást kontrollerünk analóg karjainak segítségével végezzük, rengeteg játéknál el sem tudjuk képzelni, milyen lehet csupán két tengely mentén mozogni például egy repülővel, vagy éppen megváltoztatni a nézetet. Kevesen tudják, de a 3D szoftverekben sem feltétlenül kell az egér és billentyűzet párosára hagyatkoznunk, hiszen például a 3Dconnexion kínálatában találhatunk olyan eszközöket, melyek megkönnyítik a tárgyak térbeli mozgatását. Egy korábbi tesztünkben már megvizsgáltuk a 3Dconnexion SpaceMouse Wireless Kit egyik tagját, jelen cikkünkben a csomag másik feléről lesz szó.


[+]

Fontosnak érezzük már az elején leszögezni, hogy a SpaceMouse Wireless nem az egér leváltására, hanem annak kiegészítésére szolgál. Míg a jobb – balkezesek esetében a bal – kezünkben lévő beviteli eszközzel a fontosabb műveleteket, módosításokat végezzük, addig a leginkább egy tömzsi joystickre hasonlító SpaceMouse-zal a „kamera” szögét, illetve ellentétes beállításokkal a modell helyzetét tudjuk megváltoztatni. A továbbiakban azt próbáljuk meg kivesézni, hogy ez a fajta kezelés mennyivel könnyíti meg a tervezést, ezen felül milyen extra funkciókra képes az eszköz, valamint hogy milyen más területeken válhat előnyünkre a plusz egy kütyü.


[+]

Külső

A doboz felnyitása után egy cipzáras keménytokkal találhatjuk szembe magunkat, melyet kiemelve rögtön tapasztalhatjuk az első meglepetést, a SpaceMouse súlyát, ami nem kevés, 50 gramm híján fél kilogramm. A tokot felnyitva – vagy már előtte a termékfotókat megnézve – rá is jöhetünk az okára: a lekerekített négyzet formájú, 78 x 78 mm alapterületű szerkezet talpa szinte teljes egészében fémből van, amiből valószínűleg belülre is jutott bőségesen.


[+]

Az elsődleges kezelőszerv a matt fekete műanyagból készült, 4,5 cm átmérőjű, gombaszerű henger. Teteje fényes felületű, míg a többi része ránézésre ugyanazt a gumiszerű bevonatot kapta, mint amit a CadMouse Wireless esetében is láthattunk, valójában azonban erről szó sincs, egyszerű matt fekete műanyag. A „gomb” minden irányban mozgatható, ebbe beletartozik a döntés, a függőleges irányú mozgás, valamint előre-hátra és jobbra-balra tolni is tudjuk, így például anélkül tudunk tárgyakat mozgatni a 3D-s térben, hogy elforgatnánk azt. Ez így leírva talán nem mindenki számára lehet világos, ezért készítettünk erről egy videót, ami a 3D-s tapasztalatokat részletező oldalon található.

[+]

A kis kütyü két oldalán egy-egy szabadon konfigurálható gomb található, melyek fényes műanyagból készültek, felületük pedig elég nagy, hogy használat közben ne kelljen keresgélni őket. Szemből nézve elöl csupán a gyártó logóját találjuk, hátul pedig a bekapcsolásra szolgáló gombot és a töltéshez szükséges micro USB csatlakozót. Mert hogy ahogy a nevéből is sejthető, vezeték nélküli eszközzel van dolgunk, amihez nyilván akkumulátor is szükségeltetik, a beépített, ismeretlen kapacitású lítiumpolimer telep a gyártó állítása szerint 1 hónapig képes energiával ellátni ezt a súlyos perifériát. A számítógéppel való csatlakozás ugyanazzal a 2,4 GHz-es, USB-s vevőegységgel történik, amivel a CadMouse is kommunikál, tehát a két eszközhöz elég egy vevő is, nem szükséges két USB portot feláldozni.


[+]

A külső részletezéséből már csak a periféria alja maradt ki, erről viszont nem tudunk sokat elmondani, hiszen legnagyobb részét a csúszásgátló gumitalp teszi ki, a kör közepén pedig egy fényes plakett helyezkedik el, melyről többek közt a típust és a sorozatszámot olvashatjuk le.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés