Hirdetés

Hirdetés

Aktív témák

  • RazoR

    Topikgazda

    A The Division 2-ben hét hónappal járunk az első felvonás eseményei után, méghozzá Amerika egykoron legfontosabb városában, Washingtonban. A világ azonban alaposan megváltozott ez alatt a bő fél év alatt: valóságos polgárháborút vívnak a túlélők és a hatalmat magukhoz ragadni kívánó vérszomjas banditák. Ebbe a helyzetbe csöppenünk hát bele az első etapból megismert The Division ügynökség egykori alvó ügynökeként, akivel az lesz a feladatunk, hogy megpróbáljunk rendet tenni a háborús zónának is beillő város árnyékában. Nem kell egyedül akcióznunk majd: természetesen ezúttal is barátokkal vagy idegenekkel összeállva érhetünk el jelentősebb sikereket. Nem csak a küldetések megoldásáért lesz érdemes szövetségre lépni, megjelennek ugyanis a Raidek, olyan kihívások, amelyet nyolc fő csak kőkemény csapatmunkával tud majd abszolválni.

    Az összefoglaló, és játékos lista létrejöttében a következő fórumozók vesznek/vettek részt:

    cain69
    Anonymus23
    TommyS_27
    RazoR

    Köszönet a többi fórumozónak is akik összeszedték az infókat!

    (forrás: reddit, facebook, youtube, cigiszünet blog, rock-paper-shutgun, etc.)

    [ Szerkesztve ]

  • RazoR

    Topikgazda

    Fegyvertalentek fordítás javított verzió 3.0:

    Accurate
    +15% Accuracy
    +15% Pontosság

    Allegro
    +10% Rate of fire
    +10% Tűzgyorsaság

    Boomerang
    Critical hits have a 50% chance to return the bullet to the magazine. If a bullet is returned to the magazine the next shot has +20% increased damage.
    A kritikus sebzést okozó golyó 50% eséllyel nem használódik fel, és amikor nem használódik fel, akkor a következő lövésnek 20%-al növekszik a sbezése

    Breadbasket
    Landing body shots adds a stack of bonus +5% headshot damage to the next headshot for 10s. Max stack is 10
    Testre bevitt lövések +5% egymásra épülő fejlövés bónuszt adnak a következő fejlövésre, ami maximum 10x-esre emelékedhet (azaz max 50% fejlövés bónusz).

    Cannon
    While equipped, this weapon incraeses throwing distance by 10%
    A fegyver használata közben a (gránát, skill tárgyak?) távolsága (amennyire el tudod dobni) 10%-al növekszik.

    Close & Personal
    Killing a target within 7m grants +50% weapon damage for 5s
    7m-en belüli ölés +50% fegyversebzést ad 5 másodpercen keresztül

    Distance
    +15% Optimal range
    +15% Optimális távolság

    Double duty
    While holstered, reloading from empty gives you a 20% of your magazine back as free ammo. Can occur once every 30 seconds.
    Amennyiben ez a fegyver a fegyvertáskában van, akkor ha teljesen kiürült tárnál újratöltesz bármelyik fegyvernél, a tár 20%-át visszaadja az adott lőszertípusból. 30 másodpercenként egyszer aktiválódhat.

    Everlasting
    (I)While holstered and in cover, this weapon regenerates 2 ammo every 5s.(/I)
    Amennyiben ez a fegyver a fegyvertáskában van és fedezékben vagy ez a fegyver 2 töltényt regenerál 5 másodpercenként

    Extra
    +20% Magazin capacity
    +20% Tárkapacitás

    Eyeless
    Deal +20% weapon damage to blinded enemies
    20% plusz sebzés megvakított ellenfelekkel szemben

    Fast Hands
    Critical hits add a stack of 3% reload speed bonus. Max stack is 20.
    A kritikus sebzés 3% egymásra épülő újratöltés sebessége bónuszt ad, ez maximum 60%-ot érhet el.

    Finisher
    Swapping from this weapon within 3s of killing an enemy grants +30% critical hit chance for 15s.
    Az ezzel a fegyverrel való ölés után ha 3 másodpercen belül másik fegyverre váltasz, akkor 30% krtikus találat esélyét kapsz 15 másodpercen át

    First Blood
    First shot fired from a full magazine deals headshot damage to any part of the body hit
    Az első lövés egy teljes tárból fejlövésnek megfelelő sebzést ad bárhol találod is el az ellenséget

    Frenzy
    PvE: For every 10 bullets in a magazine capacity, gain +2% rate of fire and +2% weapon damage for 5s when reloading from empty.
    PvE: For every 10 bullets in a magazine capacity, gain +1.5% rate of fire and +1.5% weapon damage for 5s when reloading from empty.

    PvE: Amennyiben kiürült tárat töltesz újra, akkor minden kilőtt 10 lőszer után +2% RPM-t és 2% fegyver sebzést kapsz 5 másodpercen át.
    PvP: Amennyiben kiürült tárat töltesz újra, akkor minden kilőtt 10 lőszer után +1,5% RPM-t és 1,5% fegyver sebzést kapsz 5 másodpercen át.

    Greased
    While holstered, this weapon incraises weapon swap speed by 10%
    Amennyiben ez a fegyver a fegyvertáskában van akkor megnöveli a fegyver váltási sebességet 10%-al

    Ignited
    Deal 20% weapon damage to burning enemies.
    +20% plusz sebzés égő ellenfelekkel szemben.

    In Rhythm
    While equipped, enemy kills have a 5% chance to refresh active skill cooldowns. Can occur once every 60s
    A fegyver használata közben minden ölés 5% eséllyel frissíti az aktív képzettség feltöltődést. 60 másodpercenként egyszer aktiválódhat

    Jazz hands
    +10% reload speed
    +10% újratöltési sebesség

    Killer
    Killing an enemy with a critical hit grants 30% critical hit damage for 5 seconds.
    Kritikus sebzéssel való ölés +30% kritikus találati sebzést ad 5 másodpercen keresztül

    Lucky Shot
    Magazine capacity is increased by 20%. Missed shots from cover have a 25% chance to return to the magazine.
    A tárkapacitás 20%-al növekszik. A fedezékből leadott de célt tévesztett lövéseknél 25% esély van rá, hogy nem fogy el a tárból az adott lövés

    Measured
    The top half of the magazine has +20% rate of fire and -15% weapon damage. The bottom half of the magazine has -20% rate of fire and +30% weapon damage.
    A tár első fele +20% RPM-et és -15% kevesebb fegyversebzést kap, a második fele -20% RPM és +30% fegyversebzést.

    Naked
    Headshot damage is increased by +50% while your armor is depleted.
    Amennyiben a páncélod megsemmisül a fejlövés sebzése +50% al emelkedik

    Near Sighted
    Receive +35% stability at the cost of -20% (I)critical strike range(/I) and -20% optimal range.
    +35% stabilitást kapsz, de 20%-al csökken a kritikus csapás távolság és az optimális távolság

    On empty
    Reloading from empty grants +30% weapon handling for 10s
    Amennyiben teljesen kiürült tárat töltesz újra, akkor +30% fegyver kezelést kapsz 10 másodpercen keresztül

    Optimist
    Weapon damage is increased by 3% for every 10% ammo missing from the magazine.
    A fegyver sebzése növekszik 3%-al minden 10%-nyi kilőtt lőszer után.

    Optimized
    +15% weapon handling
    +15% fegyver kezelés

    Outsider
    For every 10% of your ammo missing, Optimal Range is increased by 20% but rate of fire of the weapon is decreased by 2%.
    Minden kilőtt 10%-nyi lőszer uátn a fegyver RPM-je 2%-al csökken, de az optimális távolság 20%-al nővekszik.

    Overlap
    While holstered, your equipped weapon gains a handling bonus based on this weapon's type
    If the active weapon is an LMG, that weapon gets +5% reload speed.
    If the active weapon is an SMG, that weapon gets +5% accuracy.
    If the active weapon is an AR, that weapon gets +5% stability.
    If the active weapon is a Shotgun, that weapon gets +5% rate of fire.
    If the active weapon is a Rifle, that weapon gets +5% optimal range.
    If the active weapon is an MMR, that weapon gets +5% magazine size.
    If the active weapon is a Pistol, that weapon gets +5% handling.

    Amennyiben ez a fegyver a fegyvertáskában van, az éppen használt fegyver fegyver kezelési bónuszt kap ezen fegyver típusa szerint.
    LMG: +5% újratöltési sebesség bónusz
    SMG: +5% pontosság
    AR: +5% stabilitás
    Shotgun: +5% RPM
    Rifle: +5% optimális távolság
    MMR: +5% tárkapacitás
    Pisztoly: +5% fegyverkezelés

    Perpetuation
    Kills grant 5% skill duration, ammo, and charges to the next skill used. Max stack is 10.
    Ölések 5% képesség idő növekedést, lőszert és feltöltést adnak a következő képesség aktiválásáig. Ez a bónusz maximum 10x használható egymás után (ha közben nem aktiválsz másik képességet).

    Premeditated
    Weapon damage is increased for every shell loaded to a max of +35%. If all shells are reloaded then weapon damage is increased by an additional +50%. Buff lasts for 10 seconds.
    Minden betöltött lőszerrel növekszik a sebzés maximum +35%-ig. Ha minden lőszer be van tölve, akkor a fegyver kap egy további +50%-os sebzés növekedést, ami 10 másodpercig tart.

    Preservation
    PvE: Killing an enemy repairs 10% armor over 5 seconds. Headshot kills improve the repair by an additional 10%.
    PvE: Killing an enemy repairs 5% armor over 3 seconds. Headshot kills improve the repair by an additional 10%.

    PvE: Az ezzel a fegyverrel való ölés 10% páncél javítást ad 5 másodperc alatt. A fejlövéses ölés növeli a javítást további 10%-al
    PvP: Az ezzel a fegyverrel való ölés 5% páncél javítást ad 3 másodperc alatt. A fejlövéses ölés növeli a javítást további 10%-al

    Protected Deploy
    While equipped, this weapon grants +10% bonus armor while deploying a skill.
    A fegyver használata közben bármely képzettség aktiváláskor +10% bónusz páncélt ad.

    Protected reload
    While equipped, thies weapon grants +10% Bonus Armor while reloading
    A fegyver használata közben újratöltés alatt +10% bónusz páncélt ad.

    Pummel
    3 consecutive body shot kills refilss the magazine and grants 50% weapon damage for 7s
    3 egymást követő testen végrehajtott ölés (gondolom nem fejlövés) újratölti a fegyvert és +50% fegyver sebzést ad 7 másodpercen keresztül

    Ranger
    Every 5m you are from thetarget grants +2% weapon damage
    Minden 5m távolság a célponttól +2% fegyver sebzést ad

    Recharged
    While equipped, skills deployed at full armor have 25% duration, charges, and ammo.
    A fegyver használata közben, ha akkor aktiválod a képességet amikor a páncélod 100%-on van, akkor kapsz 25% képesség működési időt, feltöltődést és lőszert.

    Reformation
    Headshot kills increase skill repair and healing by 50% for 20 seconds.
    Minden fejlövéses ölés megemeli a képzettség javítási és gyógyítási erejét 50%-al 20 másodpercre.

    Rifleman
    Landing headhsots add a stack of bonus +10% weapon damage for 5s. Max stack is 5. Additional headhsots refresh the duration. All non-headhsots remove the bonus.
    A bevitt fejlövések +10%-os egymásra épülő fegyversebzési bónuszt adnak 5 másodpercre. A maximum egymásra épülés száma 5 (azaz max 50% fegyversebzés). A további fejlövések csak frissítik a lejáratot (azaz újraindul az 5 másodperc). Minden nem fejlövés törli a bónuszt.

    Rooted
    While equipped and in cover, al skills damage and helaing is incraised by 25% for 25s. Buff is lost when exiting cover. Can occure once every 60s
    A fegyver használata közben amikor fedezékben vagy a képesség sebzés és gyógyítás megnövekszik 25%-al 25 másodpercre. Ez a plusz eltűnik, ha kimész a fedezékből. 25 másodpercenként egyszer aktiválódhat

    Sadist
    (I)Deal +20% weapon damage to bleeding enemies(/I)
    20% plusz sebzés vérző ellenfelekkel szemben

    Salvage
    Killing a target has a +50% chance to refill the magazine
    A fegyverrel való ölés 50% eséllyel újratölti a tárat

    Spike
    Headshot kills grant 35% skill damage for 20 seconds.
    Fejlövéses ölés +35% képzettség sebzést ad 20 másodpercen át.

    Stable
    +15% Stability
    +15% Stabilitás

    Steady handed
    Landing a shot adds a stack of bonus 2% weapon handling. Max stack is 15. At max stacks each shot landed has a 5% chance to sonsume the weapon handling bonus and refill the magazine.
    A bevitt lövések 2% egymásra épülő fegyver kezelési bónuszt adnak. A maximum egymásra épülés száma 15 (aza max 30% fegyver kezelés). Maximális bónusznál minden további bevitt lövés 5 % eséllyel elhasználja a bónuszt és újratölti a tárat

    Stop, drop and roll
    While equipped, rolling removes burning, bleed and poisoned status effect. Can occur once every 60s
    A fegyver használata közben a tigrisbukfenc eltünteti az égés, vérzés és mérgezés állapot hatásokat. 60 másodpercenként egyszer aktivizálódik

    Strained
    10% critical hit damage is gained for every 10% of your armor that is depleted.
    +10% kritikus sebzés kapsz minden 10% elvesztett páncélból

    Transmission
    While holstered, shock applied to the Agent transfers to an enemy within 10m. Can occur once every 60s
    Amennyiben ez a fegyver a fegyvertáskában van és sokk állapothatás alá kerülnél, ahelyett egy ellenség kapja meg 10m-en belül. 60 másodpercenként egyszer aktiválódhat

    Unhinged
    Receive 20% weapon damage at the cost of 25% weapon handling.
    A fegyver +20% sebzést kap, de -25% fegyver kezelés árán.

    Unwavering
    Swapping to this weapon grants max weapon handling for 5s. Kills refresh the buff.
    Az erre a fegyverre tölténő váltáskor maximális fegyver kezelést kapsz 5 másodpercig, az ez alatt történő ölések frissítik ezt a növekedést.

    Vindictive
    Killing an enemy with a status effect applied grants all group members within 15 meters, 20% critical hit chance for 10 seconds.
    Státusz effekt alatt lévő ellenség megölése minden 15méteren belüli csapattagnak +20% kritikus találat esélyet ad 10 másodpercen át

    Wascally
    While holstered, you are able to resist one ensnare effect and are immune to it for 5 seconds. Can occur once every 60 seconds.
    Amennyiben ez a fegyver a fegyvertáskában van képes vagy ellenálni a földhöz ragasztásnak (ez a chem launcher egyik feature, amiben odaragaszt valakit a földhöz) és 5 másodperces immunitást kapsz ellene. 60 másodpercenként egyszer aktiválódhat

    Zen
    While equipped, resting in cover for 3s removes blind and disorient status effect
    A fegyver használata közben ha 3 másodpercig fedezékben maradsz, akkor leveszi a vakság és megzavarás állapothatásokat.

    Frissítve: 2019.05.15

    [ Módosította: Anonymus23 ]

  • RazoR

    Topikgazda

    Liberty DE megszerzése

    The Chatterbox P90 megszerzése

    Fákról lógó supply droppok

    Maps iOS-re és Androidra

    Legsűrűbb kulcs lelőhely

    Div vs Div 2 graf összehasonlítás

    Specializációk magyarul

    12 Hunter maszk megszerzése

    Division 2 vs Real Life

    Hunters Location

    Division 2 7.62 Extended Magazine Location - How to Get

    Division 2 Mask Locations - All 12 Masks

    Division 2 Missing Curators Secret Side Mission Location - Artwork Collectibles

    Division 2 - How to get Chatterbox Exotic P90 SMG - Hyena Chests Locations

    Új DZ

    Hyena ládák lelőhelyei

    Hiéna láda kulcsok földalatti lelőhelyei az exotic smbhez térképen:

    Célt tévesztett narancssárga ládák (be)gyűjtőhelyei

    American History Museum titkos ajtó különleges loottal

    Interaktív térkép

    Jelöletlen SHD ládák (Downtown West)

    Narancs ládák helye

    Specializáciok skill fa Excel

    DPS kalkulátor

    Crafting guide

    The Division 2 - Crafting & Recalibration Station Guide

    Brand set-ek

    Tárgykészítés magyarul

    Optimális grafikai beállítások

    Kulcstartók

    Spread Sheet

    Collection List Nincs hozzáférés!!!!

    Gear Info Sheet

    Encyclopedia

    Div1 vs Div2 graf

    "Titkos" ajtó a washington monument

    The Division 2 - Gear Attribute Sheet

    White House SHD Tech Cache Locations

    PONTOSSÁG ÉS STABILITÁS

    MI IS A NORMALIZÁLÁS?

    A 7. Ivory Key összeszedése(Arekkz)
    How to Get the 7th Ivory Key & Spectre Mask in The Division 2

    Weekly Vendor Reset

    Secret 20% chc supressor

    Chat parancsok

    EGZOTIKUS FEGYVEREK

    Képi Segítség Újrakalibráláshoz

    Control Point Farmolás

    The Best Easter Eggs in THE DIVISION 2

    Best Weapons For PvP & PvE | All Weapons Tested Marcostyle videó

    Assault Rifle Build

    SMG PvP Build

    [ Szerkesztve ]

  • RazoR

    Topikgazda

    Gear Talentek fordítása 3.0

    FONTOS, nézegessétek a cheat sheetet (lásd összefoglaló) mert abban van benne, hogy melyik tálent milyen gearrel és milyen feltételek teljesülése mellett használható!!!

    Berserk
    +10% weapon damage for every 20% of max armor depleted. Requires 7 Offense Attributes.
    +10% sebzés minden elvesztett 20% páncél után. 7 Offensive (piros) tulajdonság szükséges hozzá.

    Blacksmith
    Killing an enemy with your sidearm repairs 50% of your armor. Can occur once every 15s. Requires 7 Defense Attributes.
    Ha oldalfegyverrel ölsz ellenséget, akkor 50% páncél javítást kapsz. 15 másodpercenként 1x aktiválódhat. Szükséges: 7 Defense (kék) tulajdonság)

    Bloodlust
    PvE: Swapping weapons after a kill increases all weapon damage by 35% for 5 seconds.
    PvP: Swapping weapons after a kill increases all weapon damage by 20% for 5 seconds.

    PvE: Ölés utáni fegyverváltás +35% fegyversebzést ad 5 másodpercre minden fegyverre
    PvP: Ölés utáni fegyverváltás +20% fegyversebzést ad 5 másodpercre minden fegyverre

    Bloodsucker
    PvE: Depleting an enemy's armor adds a stack of +25% bonus armor for 10s. Max stack is 6.
    PvP: Depleting an enemy's armor adds a stack of +20% bonus armor for 5s. Max stack is 5. Requires 11 Offense attributes and an AR/SMG or LMG equipped

    PvE: Az ellenfél páncéljának megsemmisítésekor +25% egymásra épülő bónusz páncélt kapsz 10 másodpercen át, maximum egymásra épülés száma 6.
    PvP: Az ellenfél páncéljának megsemmisítésekor +20% egymásra épülő bónusz páncélt kapsz 5 másodpercen át, maximum egymásra épülés száma 5. Szükséges: 11 Ofense (piros) tulajdonség ÉS AR/SMG/LMG

    Braced
    While in cover Weapon Handling is increased by +25%.
    Fedezékben a fegyver kezelés 25%-al megnő

    Calculated
    Kills from cover reduce skill cooldowns by 20%.
    Fedezékből való ölés lecsökkenti a képzettség visszatöltődést 20%-al

    Capacitive
    +20% Skill Duration
    +20% képzettség időtartam

    Centered
    Headshot kills grant status effect immunity for 10s.
    Fejlövéses ölés státusz effekt immunitást biztosít 10 másodpercig

    Cloaked
    When your armor is depleted, nearby enemy skills are disrupted for 10 seconds. Can occur once every 30 seconds.
    Ha a páncélod elfogy, az ellenfél képzettségei 10 másodperce megzavarodnak. 30 másodpercenként 1x aktiválódhat

    Clutch
    Crtical hits restore 20% health and repair 1% armor. Requires 4 or less Defense Attributes.
    A kritikus találatok 20% életerőt és 1% páncélt adnak vissza. Szükséges 4 vagy kevesebb Defense (kék) tulajdonság

    Compensated
    Weapon damage is increased by 15% when your critical hit chance is below 20%.
    A fegyver sebzés megnövekszik 15%-al, ha a kritkius találati esélyed 20% alatt van

    Creeping Death
    Status effects have a chance to spread to enemies in a 10 meter radius. Can occur once every 15 seconds.
    Amennyiben státusz effektet okozol egy ellenségnek, azt megkaphatják a 10 méteren belül lévő ellenségek is. 15 másodpercenként 1x aktávlódhat..

    Critical
    Critical hit damage is increased by 5%.
    +5% Kritikus sebzés nagysága

    Destructive
    Explosive damage is increased by 20%.
    +20% robbantásos sebzés

    Devastating
    Weapon damage is increased by 5%.
    +5% fegyver sebzés

    Dialed In
    While aiming, weapon stability is increased by 25% of your weapon accuracy.
    A vállhoz emelt fegyver stabilitás értéke az adott fegyver pontosság értékének a 25%-val növekszik.

    Efficient
    Using an armor kit has a 50% chance to not consume the armor kit.
    Páncél kit felhasználásakor 50% esély van rá, hogy nem használódik el.

    Empowered
    Skill power is increased by 10%.
    +10% képzettség erő

    Entrench
    Headshots from cover repair 10% of your armor.
    A fedezékből leadott fejlövések 10%-t javítanak a páncélon.

    Fill'er Up
    Reloading from empty reloads all weapons.
    Üres tár újratöltésekor az összes fegyvert újratölti

    Gunslinger
    Swapping to your sidearm within 3 seconds of a kill refills the sidearm's magazine and grants 20% weapon damage for the entire magazine.
    Amennyiben ölés után 3 másodpercen belül váltasz oldalfegyverre, akkor újratölti az oldalfegyvert, és +20% sebzést ad a teljes tárra.

    Hard Hitting
    Damage to elites is increased by 10%.
    +10% sebzés elitek ellen

    Hardened
    Armor is increased by 10%.
    +10% páncél

    Insulated
    Hazard protection increased by 10%.
    +10% védelem veszélyes anyagok ellen

    Knee Cap
    Shooting an enemy in the legs has a 15% chance to apply bleed.
    Az ellenfél lábát lőve 15% esély van, hogy vérzést vált ki a lövés.

    Mad Bomber
    Grenade radius is increased by +150%. Grenades that kill an enemy are refunded.
    A gránát sebzési hatótávolsága 150%-al megnő, amennyiben a gránáttakl ölsz is, akkor nem használódik fel

    Obliterate
    Depleting an enemy's armor grants +25% critical hit damage for 5s.
    +25% kritikus sebzést kapsz 5 másodpercen át, amikor egy ellenség páncélját megsemmisíted

    On the Ropes
    Weapon damage is increased by 25% while all skills are on cooldown.
    A fegyversebzés +25%-al megnövekszik, amíg minden képzettség feltöltődés alatt van.

    Opportunistic
    Destroying an enemy's weak point or breaking an enemy's armor adds +10% damage from all sources to enemy for 20s.
    Az ellenség gyenge pontjának vagy páncéljának a megsemmisítése minden sebzést +10%kal megnövel 20 másodpercig

    Patience
    After being in cover for 5 seconds, armor repairs by 5% every 1 second. Requires 6 Defense Attributes
    5 másodperc fedezékben való tartózkodást követően 5% páncél javítást kapsz másodpercenként. Szükséges 6 Defense (kék) tulajdonság

    Payload
    Destroying an enemy's asset grants +50% Explosive Damage for 15s.
    +50% robbantási sebzést kapsz 15 másodpercig az ellenség képzettség tárgyának a megsemmisítése után

    Precise
    Headshot damage is increased by 15%.
    +15% fejlövés sebzés

    Reassigned
    Killing an enemy who is under a status effect can refill the ammo in your magazine with a random special ammo type. Can occur once every 45 seconds.
    Státusz effekt alatt lévő ellenség megölése újratöltheti a táradat véletlenszerű speciáls lőszerrel. 45 másodpercenként 1x aktávlódhat.

    Restorative
    Health on kill is increased by 10%.
    +10% életerő ölés után

    Safeguard
    Killing a target grants a 150% bonus to repairing and healing effects for 5 seconds. Can only occur once every 20 seconds. Requires 4 or less Offense Attributes.
    Minden ölés 150% bónuszt ad 5 másodpercig a gyógyulásra és a páncél javításra. 20 másodpercenként csak egyszer aktiválódhat. Szükséges 4 vagy kevesebb Offensive (piros) tulajdonság

    Self Adjusting
    Armor regeneration is increased by 20%.
    +20% páncél regenerálódás

    Skilled
    Skill kills have a 25% chance to reset Skill Cooldowns.
    Képzettséggel való ölés 25% eséllyel újratölti a képzettségeket

    Spotter
    Weapon damage is increased by 20% to pulsed enemies. Requires 5 Utility Attributes.
    +20% fegyver sebzés letapogatott ellenfelekkel szemben. Szükséges 5 Utility (sárga) tulajdonság

    Surge
    Skill haste is increased by 10%.
    +10% képzettség visszatöltési sebesség

    Surgical
    Critical hit chance is increased by 5%.
    +5% kritikus sebzés esélye

    Tech Support
    Kills by active skills grant 25% Skill Damage for 10 seconds.
    Aktív képességgel való ölés 25% képzettség sebzést ad 10 másodpercen keresztül

    Terminate
    Depleting an enemies armor grants +35% skill damage for 15s.
    +35% képzettség sebzést kapsz 15 másodpercen át, amikor egy ellenség páncélját megsemmisíted

    To Order
    Grenades can now be "cooked" by holding the fire button, making them explode earlier.
    A gránátok eldobását mostantól az élesítésük után késleltetni tudod a tűzgombot nyomva tartásával

    Trauma
    Semi-auto headshots have a 15% chance to blind
    Félautomata fegyverből leadott fejlövések 15% eséllyel vakítják meg az ellenséget

    Unbreakable
    PvE: 70% of max armor is repaired when your armor is depleted. Armor kits used within the next 7 seconds are not consumed.
    PvP: 25% of max armor is repaired when your armor is depleted. Armor kits used within the next 7 seconds are not consumed.
    Requires 11 Defense Attributes and no other Talents affecting Armor Kits.

    PvE: Amikor elfogy a páncélod, akkor 70%-át visszakapod, és ha ezután 7 másodpercen belül használsz páncél kitet, az nem használódik el.
    PvP: Amikor elfogy a páncélod, akkor 25%-át visszakapod, és ha ezután 7 másodpercen belül használsz páncél kitet, az nem használódik el.
    Szükséges: 11 Defense (kék) tualjdonság, és más Armor kitre ható tálent nem él.

    Unstoppable Force
    PvE: Killing an enemy grants 2% weapon damage for every 25,000 max armor.
    PvE: Killing an enemy grants 1% weapon damage for every 25,000 max armor.
    Requires 7 or more Defense Attributes.

    PvE: Minden öléskor 2% fegyver sebzést kapsz, minden 25000 páncél után
    PvP: Minden öléskor 2% fegyver sebzést kapsz, minden 25000 páncél után
    Szükséges 7 vagy több Defense (kék) tulajdonság

    Vital
    Health increased by 20%.
    +20% életerő

    Wicked
    Weapon Damage is increased by 10% to enemies under status effects.
    +10% fegyver sebzés állapot hatás alatt lévő ellenfelekkel szemben

    Frissítve: 2019.05.14

    [ Módosította: Anonymus23 ]

  • RazoR

    Topikgazda

    Tárgykészítés/kalibrálás

    Figyelmeztetés:

    Ha még nem vagy 30. szintű, illetve nem érted el a World Tier 5-öt, akkor ne készíts tárgyakat a Crafting Station-nél (kivéve a fegyver modokat). Mégpedig azért, mert az alacsonyabb szintű (vagy akár a 30. szintű, alacsony Gear Score tulajdonságú) tárgyakhoz ugyanazokat az alapanyagokat kell használni, mint a magas szintű tárgyakhoz. A végjátékra pedig minél több alapanyagot célszerű tartalékolni. Ráadásul, ha alacsony szinten készítenél valamilyen tárgyat, néhány órányi játék után (ha csatlakozol egy nálad magasabb szintű játékához, akkor viszonylag hamar) elavul, az alapanyagokat pedig elpazaroltad.

    Fegyver modokat azért célszerű készíteni, mert azokat nem lehet találni a játékban (ellentétben a Division 1-gyel); ha egyszer megszerezted a tervrajzukat (blueprint), elkészítetted őket, onnantól bármikor rendelkezésedre állnak. A statisztikáik pedig nem változnak a játék során.

    A tervrajzok a játékossal együtt szinteződnek. Ha 10. szinten szereztél egy kék tervrajzot, majd eléred a 18. szintet, akkor az a tervrajz 18. szintű (kék) tárgy készítésére lesz alkalmas. A tervrajzok ritkasága nem szinteződik. Kezdetben kék (Specialized) tervrajzokat lehet találni. Lila (Superior), majd sárga (High-End) tervrajzokhoz fejleszteni kell a Crafting Station-t (ellentétben a Division 1-gyel) - ezt az Upgrade Bench menüponttal lehet megtenni. Ehhez pedig ugyanolyan alapanyagokra van szükség, mint a tárgyak készítéséhez. High-End szint elérése után jönnek a World Tier 1-5 fejlesztések, amikhez szintén egyre több alapanyagra lesz szükség. Crafting Station egyébként Inaya al-Khaliq "megszerzése" után lesz elérhető a bázison.

    A játékban a következő alapanyagok találhatók:

    Szürke színű (Protective Fabric, Receiver Components) tárgyak: ezeket bárhol, bármikor lehet találni, akár a legegyszerűbb tárgyak szétszedésével (Deconstruction) is szerezhetőek.

    Zöld színű (Ceramics, Polycarbonate, Steel) tárgyak: gyakran szerezhetőek, bizonyos típusú ellenségek legyőzésekor valószínűleg ilyen esik. Ceramics - Outcasts, Polycarbonate - Hyenas, Steel - True Sons. Deconstruction 2-es perk kifejlesztése után (Quartermasternél) nagyobb eséllyel kapsz ilyeneket.

    Kék színű (Carbon Fiber, Electronics, Titanium) tárgyak: Ugyanúgy bizonyos típusú ellenségek legyőzése utána szerezhetőek, mint a zöldek (Carbon Fiber - True Sons, Electronics - Hyenas, Titanium - Outcasts), csak ritkábban. Tárgyak szétszedésekor is ritkábban kaphatsz ilyeneket. Mivel ezek ritkábbak, ha nagy mennyiségre van szükséged, akkor célszerű Black Tusk ellenségekre vadászni a nyílt világban, illetve velük kapcsolatos küldetéseket teljesíteni, mert náluk gyakran van ilyen.

    Lila (Printer Filament) tárgyak: Leginkább modok (Drone, Seeker Mine, stb) szétszedésekor kaphatsz ilyet.

    Sárga (High-End) tárgyak: Elég sokféle ilyen alapanyag van, ezekre a megfelelő típusú - Branded, vagyis márkás - tárgyak készítéséhez lesz szükség (Douglas & Harding, Petrov Defense Group, stb.). Szerezni úgy lehet ilyeneket, hogy szétszeded az ilyen márkájú tárgyakat, amiket találtál.

    Tárgyak újrakalibrálása:

    A Recalibration Station (Emma Richards "megszerzése" után) segítségével megváltoztathatod a tárgyaid bónuszait. Ezt teljesen átdolgozták a Division 1-hez képest. Itt úgy működik a dolog, hogy először találnod kell egy olyan felszerelési tárgyat vagy fegyvert, ami tartalmazza a megfelelő bónuszt, majd ezt a tárgyat felhasználva (Recalibrate) átrakhatod egy másik tárgyra a kiválasztott bónuszt. Ez ugyanúgy pénzbe és alapanyagokba kerül, mint a készítés, viszont az a tárgy megsemmisül, amiről átrakod a bónuszt. Ráadásul csak ugyanolyan típusú tárgyak között lehetséges a bónusz átpakolása (Pl. Assault Rifle -> Assault Rifle). Hogy még jobb legyen a dolog, általad készített tárgyakat nem lehet újrakalibrálni.

    [ Szerkesztve ]

  • RazoR

    Topikgazda

    Beginners' Guide - Útmutató kezdőknek

    Néhány alapfogalom, amit fontos megérteni, és e szerint felépíteni a szettjeinket.
    Fontos! A leírás a jelenlegi állapotok szerint lett elkészítve, amennyiben az Ubi később változtat dolgokon, akkor erre is hatással lehet.

    Alapfelállás:
    A sztori részét nézzétek meg, sok magyar/angol leírás is van róla
    Pár hónappal a járvány kitörése után, egy harc kellős közepén találjuk magunkat, ahol is konstatáljuk, hogy leáll az egész rendszer, és a GPS koordináták Washingtonba vezetnek bennünket.
    Az első küldetés eljutni a Fehér Házba (White House, későbbiekben WH vagy BoO – Base of Operation, azaz a főhadiszállás.

    Első körben csak pár dolgot tudunk feloldani amikor megérkezünk, ezek közül az első és egy ideig a legfontosabb:

    Quortermaster:
    Ez az a hely, ahol fel tudjuk oldani a skilleket, általános Perkeket, és meg tudjuk nézni a Staffot, azaz kik irányítják most a WH-t.
    És itt menjünk is bele az alapfogalmakba, amik a játékhoz kellenek:
    Skills:
    Ezek olyan tárgyak és képességek, amiből a játékban 8 fő skill, és a 8 fő típuson belül 3-4 altípus áll rendelkezésre. Ezekről kis videó leírás van minden altípusnál, lehet belőle válogatni, hogy melyik az amivel játszani szeretnél, és amelyik bejön a te játék stílusodhoz. Ezek sok olyan is van, ami volt a Div1-ben is, de van egy jó pár teljesen új is.
    Skilleket a sztori küldetések előrehaladtával tudjuk feloldani, mindig jelzi ha egy új képesség pontot kaptunk, azaz újabb fő képesség típust tudunk feloldani, azon belül is az egyik altípust. A többi altípus feloldásához a későbbiekben gyűjtött SHD pontok kellenek, szám szerint 5.

    Perkek:
    Ezek olyan, jellemzően passzív képességek, amelyeket meg tudunk „vásárolni” SHD pontokért, de persze van olyan, ami a játékos szintjéhez van kötve, azaz pl csak 30-as szinten tudunk feloldani.

    SHD ládák lelőhelye:
    Ahhoz, hogy az SHD ládákat meg tudjuk találni és ki is tudjuk nyitni, ahhoz először az első sztori küldetés végig kell csinálni (a WH-ból elküldenek bennünket az első Settlement-be Downtown East-be, ahol beszélnünk kell a kiemelt helyőrség vezetőjével, aki „megkér” bennünket, hogy szabadítsuk ki a lányát. Ez az első igazi sztori küldetés a Grand Washington Hotel. Amint ez megvolt, akkor elküldenek bennünket, hogy vizsgáljuk meg az adott kerületben lévő Safe House-t, ahol oda kell menni egy laptophoz, és azt használva láthatóvá válnak az adott területen lévő SHD ládák.

    Itt egy kicsit kitérnék a térképre:
    A térkép jelenleg 11 szabad területre és 3 DZ-re van felosztva (ez később még biztosan bővül) Minden szabadon bejárható területen vagy egy Settlement és/vagy egy Safe House van. Ezeket ha meglátogatjuk, akkor utána ide már tudni fogunk gyorsutazni bármikor, akár csak a Settlementekbe vagy a WH-ba. Ugyan így amikor a DZ-ket feldolod, akkor azoknak a bejárataihoz szabadon fogsz tudni utazni.
    Megfelelő számú SHD láda összegyűjtésével fel tudod oldani a perkeket, érdemes a táska mérettel és az XP növelő perkekkel kezdeni, és utána folyamatosan, ahogy kívánod. Fontos megjegyezni, hogy bőven lesz SHD feloldani minden perket, ahogy gyűlik látogassátok a WH-t és váltsátok ki.
    Ez részben igaz a skillek altípusaira is, de ott azokat, amelyek nektek nem tetszenek azokat hagyjátok utoljára, mert az összes SHD csak a vége felé gyűlik össze igazából.

    Vendor:
    Itt tudsz venni és eladni tárgyakat, venni eleinte nem nagyon érdemes igazából, mivel viszonylag hamar elavulnak a dolgok és nagyon sűrűn esik a loot. Ha valamit ami amúgy kellett volna véletlenül eladtál, akkor azt vissza tudod vásárolni, ha ezt azonnal megteszed, mivel egy idő után „elfelejti” a rendszer, hogy mit adtál el.

    Stash
    Ez a tároló ládánk, ha van nálunk olyan gear vagy fegyver, amit nem használunk, de nem is akarunk eladni és majd csak később kell (pl spec fegyverek kraftolásához kell majd, vagy spec tárgy) akkor azokat a stashbe be tudjuk rakni, így nem a táskánkban lesz. Fontos tudni, hogy a stashbe rakott cuccokat másik karakterrel ki tudod venni a ládából, azaz amolyan transzferként is működik a különböző karakterek között.

    Tevékenységek:
    A fent már leírt első fő küldetés, majd a Safe House (innentől SH) feloldása után gyakorlatilag elindul az adott területek bejárása.

    Játékos és terület szintek:
    Ahogy végzed a tevékenységeket azért tapasztalati pontokat kapsz (XP), ami egy sávosan emelkedő rendszer szerint növeli a szintedet, minden szintlépés után erősebb leszel, illetve tudsz elérni bizonyos perkeket.
    A területeknek szintjeik vannak, amit ha rámész a térképen egy területre, akkor meg tudod nézni, hogy azon milyen szintű ellenfelek vannak és azok jellemzően mely kasztba tartoznak.
    A te és a terület szintjének egymáshoz való viszonya az úgy áll, hogy az elején jellemzően erősebb ellenfelekkel kell szembenézned, és érdemes egy kicsit több időt eltölteni a szinteződéssel (minél előbb eljutni 6-7-8-as szintre, hogy amikor átmész a következő területre, akkor ne nagyon nehéz ellenfelekkel kerülj szembe.
    A játék a sztori küldetések megnyitásával elég jól vezet téged, a különböző nehézségű területeken keresztül, persze lvl6-osként is bemehetsz egy lvl25-ös szintű területre, de babér nem fog teremni, annál több spawnpoint választás. :)
    Ahogy követed a sztori vonalat, és csinálod az egyéb tevékenységeket (erről bővebben mindjárt) akkor elég jól és gyorsan lehet felfelé szinteződni, de eközben a régebben feloldott területek szintjei is hozzád alakulnak, hogy ne legyen túl könnyű a játék azokon a területeken, ahol eddig is voltál.
    A legkisebb szint ahol játszhatsz csak 2 szinttel lehet kevesebb mint a te szinted. Azaz ha eljutottál mondjuk 14-es szintre, akkor pl a Downtown East körzet (ami az indulásnál 1-4-es volt) szintje ekkor 12-es, és ilyen ellenfelekkel, illetve küldetésekben a választott nehézségtől függően max veled egy szinten lévő ellenfelekkel találkozol.
    Ököl szabályként elmondható, hogy max 2 szinttel feletted lévő ellenfelekkel érdemes kikezdeni, mert afelett már szinte 100% a fekvés, mert így is eléggé nehezek tudnak lenni az ellenek. Persze ez mindenkinek ízlése és vérmérséklete szerint.

    A területeken vannak Control Pointok (ellenőrző állomások, innentől CP) amiket először fel kell szabadítani, majd az ott lévő biztonsági szobában kapsz viszonylag jó lootot (a nagy sárga ládán kívül a többi loot láda (a fegyveres és geares) 24 óránként újra élednek, ide érdemes körbeutazni, mert sokszor van bennünk jó cucc, az alapanyagos ládák sűrűbben újraélednek) adnak.
    Ha ezeket felszabadítjuk, akkor az ott lévő tisztnek tudunk adni a már korábban begyűjtött Élelmiszerből / Vízből / Alkatrészekből, ezzel is erősítve a CP állapotát, illetve az átadott mennyiségtől függően XP-t kapsz, ami jól jön a szinteződéskor.
    A CP-k feloldásával megjelennek a térképen kérdőjelek, amelyekhez odamenve úgynevezett Random Eventek (véletlenszerű események) történnek: mint pl túszszabadítás, supply drop, nyilvános kivégzés, terület ellenőrzés, propaganda tornyok stb., amelyeket megoldva (érts ez alatt, hogy minden ellent kiiktatsz), elég jó lootot és XP-t kaphatsz. Ezekbe lépten nyomon belebotlunk, illetve van amikor szükség van a projektek megcsinálásához is.

    Akkor essen szó a Projektekről:
    Több módon elérhetőek, egyrészt először ezzel a The Theater Settelemtben találkozunk, helyileg ahova gyorsutazunk, ott azonnal van egy kioszk, a projektes, másrészt a térképet megnyitva a bal felső sarokban lévő ikon sorban is egy kis teleírt lap az ikonja, de van ilyen rész a WH-ban is. A projekteket a sztori előre haladásával kapjuk meg, és utána pedig folyamatosan vannak új projektek.
    A projektek elvégzéséért jutalom jár, XP, gear/fegyver, de ami a legfontosabb sok fontos tervrajz is így szerezhető meg, amik feltétlenül szükségesek a későbbiekben.
    Ezeket feltétlenül nézegessük folyamatosan (legegyszerűbb a térkép ikonon keresztül mert az bárhonnan megnézhető), és mielőbb teljesítsük, egyrészt amúgy is be fogunk járni területeket, és pl minden területen van olyan projekt:
    * szedj össze 4 SHD-t
    * Végezz el 3 tevékenységet
    stb stb, amiket amúgy is csinálnánk.

    Amikor egy új területre mész, akkor az első utad az adott terület SH-ba vezessen és ott is a kis laptophoz, hogy felold a területen található SHD ládák lelőhelyét, illetve ilyenkor adja be a területre érvényes általános projektet is, így ha utána végzel projektben is elvárt tevékenységet, akkor legalább azt már itt beszámolja.

    Mellékküldetések:
    A sztori küldetések mellett megjelennek mellékküldetések is: ezeket leginkább különböző személyekkel való beszélgetés kapcsán szerezzük meg, pl ha gyorsutazol az egyik Settlementbe, akkor ott kiírja (bal oldalon lent), hogy kivel kellene beszélned az adott helyen (térképet megnyitva és ránagyítva ki is tudod jelölni a személyt, hogy könnyebben megtaláld, ez eleinte lehet nehezebb, később már rutinosan meg tudod keresni az adott embert), és ezen NPC-k jó része különböző mellékküldetéseket adnak. Azért is érdemes mindig először az SH-t és az SHD ládák lelőhelyét feloldani, mert lesz olyan hely, ahova csak melléküldetésen keresztül lehet bejutni (bár később is el lehet jutni mert ad be oda Bounty-t (fejvadászat), de ez teljesen random, így lehet csak sokadjára adja be oda a küldetés)
    Melléküldetést lehet még kapni a szabad kóborlás alatt, amikor a kis térképen (bal oldalt felül) megjelenik egy kis ikon, ugyan az, mint amikor a settlementekben oda kell menni beszélgetni valakivel, ezek az NPC-k is több amúgy nem elérhető mellékküldetést adnak.
    Ezek a kis küldetések nem újrajátszhatóak mint a sztori küldetések, de viszonylag érdekesek, illetve több esetben kellenek a fejlődéshez (vannak SHD küldetések, ahol SHD ládákat kell visszaszerezni, azok konkrétan 5 SHD-t adnak küldetésenként)

    A játék során folyamatosan emberek kerülnek be a WH-ba és különböző állomásokat fognak kezelni, ezért mindig érdemes szétnézni a Settlementekben, hogy nincs-e új valaki akivel beszélni kellene, elvégezni minden mellékküldetést stb.
    Az állomások feloldásához haladni kell előre a történetben és a mellékküldetéseket is csinálni kell, ugyanígy a projekteket, amelyek feloldják ezeket az állomásokat, vagy azokat az embereket akikkel beszélni kell és akkor jelzik, hogy meghívást kaptak a WH-ba és innentől kezdve ott éred el, és hogy Ő mit fog csinálni ott.

    White House elérhető kontaktok:
    Földszint
    Crafting Station
    Recalibration station
    Ezekhez van egy nagyon jó kis leírás, olvasd át!

    Shooting Range - Lőtér, ki tudod próbálni a fegyvereket, egy jó pár beállítást eszközölhetsz, tesztelni nagyon jó az éppen összerakott geart.

    Barber - A kinézeteden tudsz módosítani

    Specialization - Ez majd a 30. szint elérése és a utolsó küldetések (3 Stronghold) befejezése után lesz lényeg)

    Emelet
    Projects (ez van a Settlementekben is és térképen ikonok között is elérhető)

    Bounty (térképen ikonok között is elérhető) - Különböző nehézségű fejvadászat indítása az összegyűjtött célpontinfókért (lelőtt mobok dobják, küldetés jutalomként kaphatsz)

    Dark Zone officer - Akkor nyílik erre lehetőség, amikor felnyitod a keleti DZ-t egy speciális küldetésben, és utána a Theater-ből a WH-ba költözik az NPC, a későbbiekben ez fontos lesz, mert itt tudod a DZ perkeket is aktiválni. A DZ perkek DZ szinthez vannak kötve, és láncszerűen tudsz minden DZ szintnél 1 perket aktiválni, de bármikor ingyen újraaktiválható az egész, azaz függően attól, hogy PvE vagy PvP-re mész be, akár játékonként is át tudod állítani, ezzel is segítve a helyzetedet.

    Általánosan ennyi, jöjjenek a használati tárgyak:

    Fegyverek és gear minőség:
    Zöld - Worn
    Kék – Specialized
    Lila – Superior
    Arany – High End
    Piros - Exotic

    Fegyverek:
    Ezen belül különböző osztályokat különböztetünk meg, ezen belül meg elég sok típus van, mind különböző attribútumokkal:
    Assault Rifle
    Rifle
    SMG
    LMG
    Marksman rifle
    Shotgun
    Pistol

    Ezen belül mindegyiknek megvannak a saját tulajdonságaik úgy mint RPM, tárméret, sebzés.
    Ami neked tetszik, abból tudsz válogatni, vannak kiemelten jó fegyverek, de annyira új a játék még, és annyiféle szettet lehet összerakni, hogy döntse el mindenki, hogy mit használ (vagy használja azt ami esik neki vagy tud craftolni)
    Nézegessétek a fegyver tálenteket, és a cheat sheetet, hogy melyik fegyverhez milyen tálentek használhatóak.

    Fegyver kiegészítők:
    A kiegészítőkhöz először is meg kell szerezni a tervrajzokat, majd azokat le kell craftolni, de ahogy egyet craftolsz, utána az már végtelen számban áll rendelkezésedre, azaz függően fegyver osztálytól, és típustól a rá rakható módosítókat fel tudod szerelni, de arra figyelned kell, hogy minden módosít ad is és el is vesz. Azaz adott esetben lehet, hogy inkább megéri nem felrakni egy módosítót semmint használni, mert a negatív tulajdonság többet ront amint amit kapnál pozitívumként. Ezeket ha eladod vagy összetöröd a fegyvert, akkor nem kell kivenni, mert ha egyszer megcsináltad, akkor bármikor (akár a térkép közepén, amikor éppen megkaptad a fegyvert) fel tudod rakni a fegyverre.

    Gear-ek:
    Vannak nevesített gearek (brands), és vannak a normál gearek. A normál gearekről egyelőre nem szólnék, mivel a játék vége felé csak a brand gearek esnek, ezeket is tudjátok csekkolni az összefoglalóban. Ezekből is van eleinte mindenféle minőség, a vége felé viszont már jellemzően Lila vagy Arany fog esni csak.

    Gear módosítók és Gear építése: lásd itt.

    [ Módosította: Anonymus23 ]

  • RazoR

    Topikgazda

    Armor Set és Build kezdőknek

    Bevezető

    A Division 2 -ben is vissza köszönnek a különböző armor szettek és azok bónuszai. Ezen a téren nem sok változás történt a Division 1 -hez képest. Továbbra is lehetőségünk van 6db kiegészítő ruházat viselésére, amelyek mindegyike lehet ugyanaz vagy más-más különböző márka. Ahogyan az elődben úgy most is érvényes, hogy amennyiben egy adott felszerelésből több különböző darabot is magadra öltesz, úgy passzív bónuszokat kaphatsz.

    Minden szettnek 3 elérhető bónusza van, így ha bármelyikből legalább 3db-ot magadon viselsz akkor megkapod mindhárom passzív tulajdonságot. Ugyan ezen gondolatmenet síkján ha 1db armor van rajtad akkor az 1. bónusz érvényes, ha 2db akkor az első két bónusz, 3db esetén mindhárom. Semmi bonyodalom vagy komplikáció. A játék kezdeti szakaszában 14 különböző szett érhető el.

    A variációk száma közelít a végtelenhez (de annál sokkal kevesebb). Dönthetünk úgy, hogy mind a 6 páncél darabunk külön-külön márka lesz, így mindegyiknek az első bónusza fog érvényesülni, avagy más esetben használhatunk 3-3db -ot két különböző gyártótól, hogy a számunkra legalkalmasabb két szettet kimaxoljuk. Figyelem! Csupán néhány szettből létezik mind a 6 testfelületre alkalmas ruhadarab a játékban! A legtöbb szett hiányos, tehát adott esetben csak kesztyű, mellvért és maszk létezik belőle, stb. Ez változó.

    A szetteket 2 különböző kategóriába sorolhatjuk a szerint, hogy milyen támogatást nyújt a karakternek. E szerint beszélhetünk Fegyver és sebzés alapú, valamit Képesség (Skill) alapú szettekről.

    Végső soron a legnagyobb kérdés az, hogy mire akarsz fókuszálni? Sebzés leadásra, túlélésre, vagy a képességek használatára. Ha ez a kérdés eldőlt, máris egy lépéssel előrébb jársz, hogy kiválaszd a neked megfelelő szettet/szetteket az alábbiak közül:

    Fegyver és sebzés alapú szettek
    Avagy ha egy specifikus fegyver erejére, vagy épp a sebzésed általános növelésére szeretnél fókuszálni, akkor ezeket érdemes górcső alá venni:

    Airaldi Holdings:

    + 10% Pontosság

    + 10% Fejlövés sebzés

    + 10% Marksman Rifle sebzés

    China Light Industries Corporation:

    + 10% Robbanás sebzés

    + 10% Shotgun sebzés

    - 10% Visszatöltési idő (Skill)

    Fenris Group AB:

    + 10% Assault Rifle sebzés

    + 10% Védelem elitektől

    + 20% HP töltés ölésnél

    Petrov Defense Group:

    + 10% LMG sebzés (géppuska)

    + 15% Turret Skill ereje

    - 10% Visszatöltési idő (Skill)

    Sokolov Concern:

    + 10% SMG sebzés

    + 8% Kritikus találat sebzése

    + 15% Seeker Mine ereje

    Overlord Armaments:

    + 10% Rifle sebzés

    + 7.5% Teljes páncél bónusz

    + 7% Sebzés elitekre

    5.11:

    + 5% Védelem elitektől

    + 10% Extra bejövő gyógyítás

    + 10% Fegyver stabilitás

    Douglas & Harding:

    + 5% Pontosság

    + 10% Kritikus sebzés

    + 7% Kritikus esély

    Providence Defense:

    + 10% Skill erő

    + 8% Életerő

    + 5% Fegyver sebzés

    Skill/Képesség alapú szettek
    Ezen szettek mindegyike valamelyik specifikus Skillkre/kütyüre vagy az azok erejét boostoló Skill power -re fókuszál.

    Alps Summit Armament:

    - 10% Visszatöltési idő (Skill

    + 5% Skill er

    + 15% Hive Skill erő

    Badger Tuff:

    + 7% Sebzés elitekr

    + 15% Páncél javítás öléskor

    + 15% Chem Launcher Skill erő

    Murakami Industrie:

    +8% Életerő

    +10% Egzotikus sebzés védelem

    +15% Firefly Skill Power

    Gila Guard:

    + 5% Teljes armor

    + 20% Egzotikus sebzés védelem

    + 15% Pulse Skill hatékonyság

    Richter & Kaiser GmbH:

    + 10% Egzotikus sebzés védelem

    + 20% Pistoly sebzés

    + 15% Shield Skill erő

    Wyvern Wear:

    + 7% Kritikus sebézs

    + 15% Drone Skill erő

    + 10% Kritikus sebzés esély

    Néhány Kiegészítés:
    A skill pontok eltérően működnek a Divison 1-hez képest, mivel itt a magasabb skill pont nem a skill erejére és hatékonyságára van hatással, hanem a berakható módosítók szintjére, azaz minden skillbe rakható módosítónak van egy minimum skill pont igénye, ami ha nincs meg, akkor nem fog élni az adott berakott módosító. EZ kvázi azt jelenti, hogy alacsony skill pontos buildekhez jó lehet megtartani az alacsonyabb plusz adó, de kisebb határértékkel rendelkező módosítókat.

    Az Egzotikus sebzéstűrés a játékban Hazard Protection -ként szerepel. Mit is takar? Ez ellenállást biztosít gránátokkal, a speciális fegyverekkel valamint bármilyen robbanással illetve mérgezéssel szemben szemben.

    [ Módosította: Anonymus23 ]

  • RazoR

    Topikgazda

    Hyena ládák lelőhelyei

    Judiciary Square ládái:

    Grand Washington Hotel ládái:

    Federal Triangle ládái:

    Jefferson Trade Center:

    Bank Headquarters smb tervrajz:

    rejtett széf, küldetés legvége

  • RazoR

    Topikgazda

    Az eddig ismert kulcstartók listája:

    Teddy maci - Preorder bónusz (vagy gold edition exkluzív, vagy uplay exkluzív, vagy pc exkluzív, vagy ezek lineárkombinációja.) (már nem elérhető)

    Capitolium - Részvétel a nyílt bétában. (már nem elérhető)

    Utánpótlás láda - Ha megcsináltad a dz east intro küldetést a nyílt bétában. (már nem elérhető)

    Amerikai zászló - A 4. shield tierért kaptad, amit a Division 1ben lehetett megcsinálni.

    Űrrepülő - Amikor a Repülés és Űr múzeumban az űrrepülő bezuhan a tetőablakon, a pilótafülkéjénél kell keresni.

    Csontváz - A DCD Headquarters főküldetés közben szerezhető meg. A hullaházban található, miután leugrottál a liftaknába. Ahelyett, hogy felmennél a lépcsőn, folytatva a küldetést, a liftaknától balra lévő részben található, a csontvázmodellek egyikében.

    Plüss viziló - A Színház települést kétszer fejlesztve az újonnnan elérhető tető részen található.

    Kalapács - Ellis elnök megmentése után kapod meg.

    Plüss virág - A Campus települést háromszor fejlesztve a színpad feletti új részen található. Van egy kis szervízjárda, virágágyással a végén.

    Aranyrúd - A banktrezor küldetésben érhető el, a páncélteremben, egy letéti dobozban. Nem a bezárt ajtó mögötti részen van!

    Vérrel teli kémcső - Az outcast erődben van, egy fiókos szekrényben, mielőtt leugrasz az alagútba.

    Vadász fejsze - Öld meg a vadász npcket, és gyűjts be 8 elefántcsont kulcsot, amivel kinyithatod az elefántcsont ládát a Fehér Házban. Kapsz egy fegyvert, egy napszemüveget, és ezt a kulcstartót.

    Jéghoki játékos/Béna, zöld fejű figura - Egy elit, neves npc dobta a District Union Arena (jéghoki stadion) erődben. Random esik.

    Felvarró és dögcédulák - A True Sons erődben esik, a főboss dobhatja.

    Lincoln mellszobor - A Lincoln emlékmű köldetésben a kávézóban a szoba hátsó részében van, két polc között, jobbra.

    Jefferson - n/a

    Közlekedési bója - Az összes fertőzött zóna teljesítéséért kapod.

    Áruló (rogue) érme - Manhuntos árulók megöléséért kaphatod meg.

  • RazoR

    Topikgazda

    Hunter maszkok megszerzése

    12 Hunter maszk szerezhető meg összesen a játékban. Szerte a térképen különböző módokon lehet előhívni a Huntereket akiket legyőzve maszkokat és Ivory kulcsot dobnak. A Hunterek titkos boss-ok a Division 2-ben, rendkívül erősek, lvl 35 körüli szintettel, nem egyszerű őket megölni!
    Ivory kulcsból jelenleg 7 szerezhető meg, egy a bázison található láda nyitásához kell belőle 8 darab, a 8. kulcs megszerzésének módja egyenlőre ismeretlen.
    Célszerűbb specializálódás után Demolitionist-ként elkezdeni a gyűjtést mert így jó eséllyel one hit-elni lehet a Huntereket, ha ez nem jön össze, előfordulhat, hogy eltűnnek.

    Phantom, Death, Diamond és Cross maszkok:

    East Mall északi részén található kis parkban 4 Huntert lehet előcsalni. Menj a Pavillion kávézóba, a zöld színű kávégép oldalán található egy kar, ezt húzd meg és menj ki az épület elé a karácsonyfához. A Hunterek hamarosan megjelennek. (más leírásokban azt tanácsolják, hogy fusd körbe a fát balról jobbra)




    Demon maszk

    Downtown East déli részén a bejárható épületben menj le a lépcsőn az alsó szintre és ki a belső udvarra, majd jobbra fel a lépcsőn és jobbra az egyik hátsó szoba ablakából látni fogsz 4 céltáblát. Ezeket balról-jobbra kilőve az udvaron megjelenik a Hunter.

    Wraith maszk

    Southwest délkeleti részén található egy emlékmű. A zászló közelében állva tisztelegni kell, lehet, hogy elsőre nem fog menni, próbálgatni kell akár kicsit arrébb állva is. A tisztelgésre megjelenik a Hunter.

    Ghoul maszk

    West Potomac Park északnyugati részén a középső csatorna lejáraton kell lemmenni. A csatornában észak felé elindulni (a létrától jobbra), majd jobbra fel a lépcsőn és a terem bal hátsó sarkában található laptop-al interakcióba lépni. Ekkor felgyullad egy villanykörte megvilágítva egy térképet ami jelzi a Hunter helyét és egy hold szimbólumot, vagyis a Hunter éjszaka jön csak elő. A jelölt helyen a víz közepén van egy kis építmény amin villog egy villanykörte, ezt szétlőve megjelenik a Hunter.

    Crimson maszk:

    Downtown East keleti felén található épület udvarán először bal oldalon kell bemenni az ajtón és a pulton található rádióval interakcióba lépni, majd ezután gyorsan vissza ki az udvarra és a szemben lévő ajtón be, majd a pulton lévő telefonnal is interakcióba lépve megjelenik a Hunter.

    Midas és Revenant maszk:

    West End déli részén a kerítésen átmászva egy medence található. Éjszaka a medencében állva a Jumping Jack emote-ot kell lejátszanunk és megjelennek a Hunterek. A közelben van egy Side Mission, előbb ezt érdemes megcsinálni, mert bezavarhat.

    Ghost és Spectre maszk:

    A West Potomac Park-ban a Washington Monument-nél éjszaka le kell menni a pincébe ahol található a falon egy konzol, felette a kijelzőn 3 jelzés a térképen, ezek mind egy-egy sírt jelölnek, ezeknél szalutálni (emote) kell, majd visszamenni a pincébe és aktiválni a konzolt amin ha minden jól csináltunk megjelenik egy narancssárga kör. Ezután random helyeken jelennek meg a Hunterek! Érdemes gyorsan likvidálni őket mert ha mellé lövünk elszaladnak és kezdhetjük elölről. Ennek leggyorsabb módja egy Logout-Login.

    Lehetséges Hunter spawn helyek:

    Spectre maszk és a 7. Ivory kulcs:

    East Mall nyugati részén a Contaminated épületet szemből nézve először az alsó sor, majd a felső sor ablakait egyesével balról-jobbra haladva ki kell lőni, ha nem vétettük el akkor megjelenik a Hunter. Ha valamit elrontottunk logout-login szükséges és próbálhatjuk újra.

    [ Szerkesztve ]

  • RazoR

    Topikgazda

    Hunter maszkok megszerzése

    12 Hunter maszk szerezhető meg összesen a játékban. Szerte a térképen különböző módokon lehet előhívni a Huntereket akiket legyőzve maszkokat és Ivory kulcsot dobnak. A Hunterek titkos boss-ok a Division 2-ben, rendkívül erősek, lvl 35 körüli szintettel, nem egyszerű őket legyőzni! Elő kell őket csalogatni különböző fejtörők megfejtésével. Ivory kulcsból jelenleg 7 szerezhető meg, egy a bázison található láda nyitásához kell belőle 8 darab, a 8. kulcs megszerzésének módja egyenlőre ismeretlen.
    Célszerűbb specializálódás után Demolitionist-ként elkezdeni a gyűjtést mert így jó eséllyel one hit-elni lehet a Huntereket, ha ez nem jön össze, előfordulhat, hogy eltűnnek.

    Phantom, Death, Diamond és Cross maszkok:

    East Mall északi részén található kis parkban 4 Huntert lehet előcsalni. Menj a Pavillion kávézóba, a zöld színű kávégép oldalán található egy kar, ezt húzd meg és menj ki az épület elé a karácsonyfához. A Hunterek hamarosan megjelennek. (más leírásokban azt tanácsolják, hogy fusd körbe a fát balról jobbra)




    Demon maszk

    Downtown East déli részén a bejárható épületben menj le a lépcsőn az alsó szintre és ki a belső udvarra, majd jobbra fel a lépcsőn és jobbra az egyik hátsó szoba ablakából látni fogsz 4 céltáblát. Ezeket balról-jobbra kilőve az udvaron megjelenik a Hunter.

    Wraith maszk

    Southwest délkeleti részén található egy emlékmű. A zászló közelében állva tisztelegni kell, lehet, hogy elsőre nem fog menni, próbálgatni kell akár kicsit arrébb állva is. A tisztelgésre megjelenik a Hunter.

    Ghoul maszk

    West Potomac Park északnyugati részén a középső csatorna lejáraton kell lemmenni. A csatornában észak felé elindulni (a létrától jobbra), majd jobbra fel a lépcsőn és a terem bal hátsó sarkában található laptop-al interakcióba lépni. Ekkor felgyullad egy villanykörte megvilágítva egy térképet ami jelzi a Hunter helyét és egy hold szimbólumot, vagyis a Hunter éjszaka jön csak elő. A jelölt helyen a víz közepén van egy kis építmény amin villog egy villanykörte, ezt szétlőve megjelenik a Hunter.

    Crimson maszk:

    Downtown East keleti felén található épület udvarán először bal oldalon kell bemenni az ajtón és a pulton található rádióval interakcióba lépni, majd ezután gyorsan vissza ki az udvarra és a szemben lévő ajtón be, majd a pulton lévő telefonnal is interakcióba lépve megjelenik a Hunter.

    Midas és Revenant maszk:

    West End déli részén a kerítésen átmászva egy medence található. Éjszaka a medencében állva a Jumping Jack emote-ot kell lejátszanunk és megjelennek a Hunterek. A közelben van egy Side Mission, előbb ezt érdemes megcsinálni, mert bezavarhat.

    Ghost és Spectre maszk:

    A West Potomac Park-ban a Washington Monument-nél éjszaka le kell menni a pincébe ahol található a falon egy konzol, felette a kijelzőn 3 jelzés a térképen, ezek mind egy-egy sírt jelölnek, ezeknél szalutálni (emote) kell, majd visszamenni a pincébe és aktiválni a konzolt amin ha minden jól csináltunk megjelenik egy narancssárga kör. Ezután random helyeken jelennek meg a Hunterek! Érdemes gyorsan likvidálni őket mert ha mellé lövünk elszaladnak és kezdhetjük elölről. Ennek leggyorsabb módja egy Logout-Login.

    Lehetséges Hunter spawn helyek:

    Spectre maszk és a 7. Ivory kulcs:

    East Mall nyugati részén a Contaminated épületet szemből nézve először az alsó sor, majd a felső sor ablakait egyesével balról-jobbra haladva ki kell lőni, ha nem vétettük el akkor megjelenik a Hunter. Ha valamit elrontottunk logout-login szükséges és próbálhatjuk újra.

    [ Szerkesztve ]

  • RazoR

    Topikgazda

    Spectre maszk és a 7. Ivory kulcs:

    East Mall nyugati részén a Contaminated épületet szemből nézve először az alsó sor, majd a felső sor ablakait egyesével balról-jobbra haladva ki kell lőni, ha nem vétettük el akkor megjelenik a Hunter. Ha valamit elrontottunk logout-login szükséges és próbálhatjuk újra.
    Jelenleg 7 Ivory key tudunk megszerezni a Hunterektől, a 8. kulcs megszerzésének módja eddig ismeretlen.
    Ha meglesz mind a 8, a Fehér Házban tudunk majd kinyitni egy ládát aminek a tartalma eddig nem ismert.

    Amennyiben nincs meg mind a 7 kulcs a 12 Hunter után, érdemes lehet újra próbálni valamelyiket, ki fogja dobni a hiányzó kulcsot.


    [ Szerkesztve ]

  • RazoR

    Topikgazda

    TROUBLESHOOTING

    Indításnál fekete képernyő, csak hang van:

    A játék nem szereti a különböző overlay-eket, ha ezzel a hibával találkozol érdemes kikapcsolna pl. az MSI Afterburner monitorozást, Uplay Overlay-t, Discord overlayt, stb.

    DX12 random crash:

    Sajnos memory leak-es a játék, így első körben próbáld meg a virtuális memóriát az alap 1,5-2x-esére emelni.

    Másik megoldás egy program futtatása a háttérben, ami automatikusan kiüríti a memóriát ha az eléri a kritikus szintet. REDDIT leírás bővebben

    [ Módosította: Anonymus23 ]

  • RazoR

    Topikgazda

    Chat parancsok listája:

    /1 ~ /5 váltás csatornák között
    /allemotes megmutatja az összes emote parancsát
    /c or /clan a kláncsetre küldi az üzenetet
    /clan invite a klánodba küld meghívót
    /decline meghívó visszautasítása
    /emotes megmutatja a használható emote parancsokat
    /g or /group groupcsetre küldi az üzenetet
    /inspect játékos felszerelésének és buildjének vizsgálata
    /invite meghívást küld egy játékosnak
    /join csatlakozik egy játékoshoz
    /kick kirúgja a játékost a groupból
    /leader a group leadernek küldi az üzenetet
    /leave kilép a groupból
    /logout kilogol a játékból a karakterválasztó képernyőre
    /mute lenémítja a csetet
    /mutedplayers megmutatja a lenémított játékosokat
    /quit kilép a játékból
    /r or /reply whisperre válaszol
    /report játékos jelentése (pl. csalás miatt)
    /s or /say nyilvános üzenetet jelenít meg a közelségi cseten
    /unmute leveszi a némítást a csetről
    /w or /whisper privát üzenetet küld egy bizonyos játékosnak
    /wr or /world üzenetet küld a nyilvános csetre

    Emote parancsok listája:

    /clap
    /exercise
    /help
    /hold
    /rockpaperscissor
    /salute
    /selfie
    /surrender
    /wave
    /awesome
    /banddance
    /bowling
    /celebrate
    /charades
    /clap
    /clueless
    /countrydance
    /crybaby
    /discodance
    /drama
    /excited
    /exercise
    /exhausted
    /fishing
    /flex
    /glitter
    /help
    /highfive
    /hold
    /housedance
    /iloveyou
    /impatient
    /kiss
    /littledance
    /macarena
    /me
    /piano
    /popknuckles
    /pump
    /rockandroll
    /schuhplattler
    /scout
    /shame
    /showoff
    /shush
    /slowclap
    /square
    /stop
    /swingdance
    /tapdance
    /thanks
    /timeout
    /twist
    /wave
    /yawn

Aktív témák