Hirdetés

Aktív témák

  • bim

    veterán

    Jó reggelt!

    Juj de bealudtam! :B :Y 4 órakor felébredtem és úgy gondoltam behunyom még egy pillanatra a szememet és ez lett belőle..Kész vagyok tőle.
    Tegnap mami már jól volt . Sokat aludt de ez természetes . Én pedig sokat ültem a gép előtt. Tesztelgettem és ismerkedtem a win7-el. Az első benyomásom az hogy be vagyok ájulva!!! Simán megy minden progi amit használok XP alatt és minden nagyon gyors. Egyedül az ATT-vel kellett picit trükközni de az is az miatt van mert a Ms. Valahogy nincs kibékülve a Ray Adamsel aki fejleszti az ATT-t. A nélkül pedig egy ati vga félkarú óriás. Na de most már az is megy rendesen.Egyébként itt a fórumon olvastam a kártyám topikjában a megoldást rá. Eszméletlenül sokat tanulok az itteni fejektől.. Szinte egyik ámulatból estem a másikba. Pl. A feltelepített játékaimat nem kellett újratelepíteni csak simán csináltam egy DX websetupot és ezzel frissítettem a DX-et. Ezzel a Necrovision és a COD4 is simán megy. De valami pompásan!!! Elaléltam. De a legnagyobb döbbenet a hálozat kiépítésénél ért. Vagyis óvatos duhajként csak ismerkedek a rendszerrel és nem nagyon kalandozok óvatlanul olyan területre amit nem tudom micsoda. Csak simán megnyitottam a total commandert és ott a hálozatra kattintottam. Semmi több. Erre mi történik?!?! Frissít és azonnal megtalálja a másik épp üzemelő fadobozkámat. :Y Azt hittem elájulok!!! Nem vagyok egy számtek guru de a vistánál soha nem tudtam hálózatot összehozni ez meg azonnal összehozza magától. Beszarás!!! Szóval azonnal levett a lábáról és nincs meg az a kín ami az XP és a vista között van. Nyilván én egy átlagfelhasználó vagyok aki többnyire inkább megszokja azt amit nyújt neki az OP. rendszer és nem próbálja agyba főbe átalakítani azt. Egyedül a firefoxot használom és a media player helyett a Kantarist. Nyilván még sokat kell tanulnom belőle de nekem nagyon bejött eddig. Levett a lábamról teljesen azzal hogy eddig minden simán megy rajta amit megszoktam már. Könnyű lesz a váltás erre..
    Tegnap felépítettük mamánál a sátrat a gyerekeknek ahonnét ki sem akartak mozdulni egész nap. A gépet amibe tápot kellett venni elvitték. Magamnak pedig a dugipénzemből veszek még ramot a nagy gépbe mert végre a 64bites win7-nél úgy érzem van értelme.
    Szép napot mindenkinek.

    [ Szerkesztve ]

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Három nap itthon punyadás után végre tevékeny hétfő reggelére ébredtünk. legalábbis remélem hogy tevékeny lesz ez a nap. Nyugodt kisimult vonásaim vannak ennyi pihi után. Már amennyire egy 35 éves fej kisimult tud lenni.:)
    A tegnapi semmittevésről kellene valamit írnom de nem tudom mit szedjek össze a fejemben. A legfontosabb fegyvertény az az hogy arany pici zárkózott fiamat sikerült bevonni egy össznépi kosárlabdázásba. Vagyis ez inkább amolyan pattogtattuk a labdát és a másiknak el kellett vennie tőle. Mindezt pár négyzetméter területen. Négyen játszottunk és egy órás jóízű lökdösődés és nevetgélés kerekedett belőle. Szükség is volt rá mert amúgy Imrus ki nem mozdulna a szobából. Mindig papírjátékokat készít magának amivel azután nagyokat játszanak közösen Zsanival. Most éppen egy tartályos kamion és egy rendőrségi motort készített a terminátor 2-ből. Oké hogy elvan a maga kis zárkózott világában de azért néha ki kell onnan szakadni és picit közösségben lenni.
    Mindezek mellett teljesen lényegtelen hogy azzal szívtam a win7 alatt hogy a crysisra ráerőltessek egy 90hz-es képfrissítést. Mindenhol műxik frankón csak ott nem. Hihetetlen. Most itt a fórumon beszéltem egy sráccal aki ajánlott egy progit amivel elméletileg rá tudom venni a gépet hogy a játék alatt rendesen menjen.
    Ma a csonka szarufákat fogjuk készíteni. Ez nyugis melo lesz.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    dupla... :(((
    ha erre jár egy modi akkor törölje legyen szíves. :B

    [ Szerkesztve ]

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Piszok szél fúj odakint. El is vette a kedvemet a mai naptól. Rettenetesen gyűlölöm a szelet. Ha itt így fúj akkor ahol dolgozunk ott valszeg hurikán van. Egy dombtetőn nyomulunk és ha máshol nem is de ott szinte folyamatosan fúj a szél. Nem is értem miért építenek oda házat.
    Tegnap reggel azzal fogadott a munkaadónk hogy előző nap este jelenése volt a tulajdonosnál mert összeült a csupa "jószándéku" szomszédság és megvitatták hogy ez a tető össze fog dőlni. Pár dolgot figyelmen kívül hagytak. Pl. még sehol nem állunk a tetővel de már véleményt mond róla, mivel kertépítő a szakmája biztosan meg tudja ítélni hogy jó e amit csinálunk. Persze a tulajdonost simán befolyásolták aminek az lett a vége hogy kérdőre vonta a vállalkozót. Mivel este volt és nem értette mi a probléma ezért tegnapra maradt az ügy kibogozása. A vége az lett a dolognak hogy a munkaadó felhívta a tervezőt és töviről hegyire elmesélte mi a tényállás neki és megkérte őt hogy hívja fel a tulajdonost és nyugtassa meg. Mi csak ártatlan kívülállóként értetlenül állunk az ügyben és végezzük a munkánkat. Az a lényeg hogy a szomszéd megmondta a frankót...Igazi magyar fontoskodó szarkeverés folyt. Na ilyen szomszéd az igazán jó szomszéd. Nem tudom ha elkészülünk a szerkezettel és kijön a tervező a statikussal akkor is jelen lesz e a szomszéd hogy biztosan átvegyék a munkánkat..
    tegnap nem dolgoztunk sokáig mert Zolinak kellett jönnie haza az anyák napi ünnepség miatt. Délben ebéd közben átszámoltuk milyen munkáink vannak és abból mit tudunk majd csúsztatni és mit kell majd esetleg átadnunk másnak. Mivel nem szívesen adunk ki munkát ezért nincs is nagyon olyan brigád aki kisegíthetne minket. De összeszámolva egy felújítási munka sehogy sem fog beleférni . A telefonomban rátaláltam egy évek óta elfeledett volt munkatársamra. Fel is hívtam és úgy néz ki érdekelné a dolog. Már csak a tulajdonosokkal kell megbeszélnem hogy nem fogunk ráérni de viszünk oda mást aki ugyanabban az árban megcsinálja a munkát. Nyilván olyan munkát ahol kifejezetten minket várnak nem fogunk átadni de ez most vészhelyzet..Már réges régen le kellett volna tudnunk ezt a javítási munkát de mindig halasztottunk. De tovább nem görgethetjük mert már mást is tolunk magunk előtt.
    Tegnap a csonkaszarufázást csináltuk és ez ma sem lesz másképp.
    Végre be tudtam állítani win7 alatt is hogy a crysisok alatt meglegyen a 90hz-es képfrissitésem. Ezer hála érte pigatt fórumtársunknak. Igaz csak Dx9-ben fut így a játék de majd text.mod csomaggal feldobom kicsit a kinézetét a játéknak.
    Szép napot mindenkinek.

    [ Szerkesztve ]

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nyugis és fáradt kelésen vagyok túl. Kávé a pociba és gép elé lehuppan. Indulhat a napi internetezés első adagjának vizuális felszippantása. Tiszta kocka lettem. Nem semmi milyen függőséget okoz a gép.
    Tegnap bontottunk. Valahogy elérték a szomszédék hogy meggyőzzék a tervezőt a véleményének a megváltoztatásáról. Tehát amit reggel a telefonba mondott azt délután letagadta. Ennyi. Még este kivitt egy statikust a munkaadónk hogy megfelelő e amit csinálunk és végezzen egy számítást rá. Minden rendben volt vele. Ezt mi tudtuk is de ugye mi senkik vagyunk. És mivel a rajzon szerepelt a fa keresztmetszeti mérete amitől a munkaadónk önkényesen eltért spórolva ezzel cirka 50 rugót így nem is tudta megvédeni magát hiszen a rajz a szentírás. Szóval ezt most benyelte. Nekünk kifizetik a plusz munkát és ma már ott fogunk állni kb. délben mint tegnap reggel így annyira nem zavar a dolog. Igazából ahogy először elkészítettük az is tökéletes lett volna mert igaz hogy vékonyabb fákat építettünk be de azt sűrűbben. Nem is csináltuk volna meg gyengébbre mint amit a tapasztalatunkból szükségesnek itélünk meg. A szakmai könyvet nem említem meg ebben az esetben mert mi annál sokkal erősebbre készítjük mivel idejét múltak azok az előírások. Pl. két feltámasztási pont közötti minimum méretnek a könyv 4 métert ír elő ami rengeteg. Annyit nem szabad szabadon hagyni mert meghajlik.. Vagy engedélyez 1 méteres szarufa tengelytávot ami ismét csak sok. max. 95 centi de az is csak 10/15 vagy a feletti keresztmetszeti méretnél. Szóval erős lett volna úgy is.
    A másik érdekesség ami történt az ahhoz köthető hogy régebben voltunk egy tárgyaláson ahol egy nagyobb tetőfelújításra kellett árat mondanunk. Mivel már akkor tudtuk hogy sem időnk sem kedvünk nem lesz hozzá ezért egy nagyobb árat mondtunk rá. Ha valamire mindenképpen kell árajánlatot tennünk de valamiért nem fér bele akkor inkább magas árat mondunk hogy az olcsóbb ajánlat nyerjen. Így mindenki jól jár. SZóval most hogy el kell kezdenünk számolgatni az idővel mit mikorra ütemezzünk rákérdezett Zoli hogy mi van ezzel a munkával. Mivel valakin keresztül kerültünk oda ezért őt hívta fel. A tulajdonos azt a választ adta neki hogy elszámolták magukat és nem fog beleférni nekik. Mivel arra járunk hazafelé tettünk egy kis kitérőt hogy ránézzünk a házra. Meglepődve láttuk hogy már elkészült. Kérdem én miért volt erre szükség? Miért kell hazudni? Miért nem lehet megmondani hogy találtak rá más embert? Érthetetlen... Ez lenne europa? Én inkább a balkánon érzem magamat ilyenkor...
    Ma folytatjuk amit tegnap elkezdtünk. Ma már építeni is fogunk nem csak javítani.
    A win7-es tapasztalatom csupa pozitív. Egy ami nagyon érzékenyen érinti az a tuning...Lejebb kellett vennem a proci és a vga órajelét is. Amúgy nagyon tetszik. Elkezdtem játszani a riddick-el de leálltam vele mert állítólag 9.-én megjelenik magyar felirattal ami élvezhetőbbé teszi a játékot. Most a crysis warhead-el tesztelem a gép és rendszer stabilítását. Ittt bukott ki az instabilitás is.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Élő hullaként ülök itt a gép előtt. Várom a kávé hatását és a monitor "jótékony" sugárzását élvezem. Mintha valami szoliban lennék.:)
    Még ébredezem...
    A tegnapi és tegnapelőtti nap szélvihara kicsit kikészítette az idegeimet. A bontás nem is annyira érdekelt na de a SZÉL!!! Kiborít egészen. Sajnos a reggeli tisztálkodásom alatt fülelve meghallottam hogy ma is fúj a szél. ÓÓÓÓ NEEE... Ma már nem akarok szelet!
    Tegnap befejeztük a javítást és tovább is haladtunk. Egész jól állunk. Ma reggel építeni kell egy komoly állványt egy szabad nyílásba ahol majd később látszó szerkezet lesz felülről lambériával borítva. Remélem hamar meg leszünk vele mert ez nagyban befolyásolja a nap további tevékenységünket. Ma fel kell állítanunk a székszelemennek azt a felét ami e fölé a szabad nyílás fölé esik és be kell tennünk az élszarufákat. Ha jut rá idő akkor még csonkaszarufákat is fogunk szabni. Tegnap tovább voltunk mint szoktunk hogy a hét első két napjának a rövidebb munkaidejéből visszahozzunk valamennyit. Innen ered a fáradtságom. Azt ígérték hogy melegedni fog az idő amire nagyon vágyom már. Tegnap 3 pulcsiban dolgoztam hogy ne fagyjak szét.
    A géppel sem nagyon foglalkoztam. Eldöntöttem hogy ha megvettem a ramot. (remélem még a héten) elkezdek spórolni egy vga cserére. Lecserélem a 4870-et egy 4890-re. Számításaim szerint olyan 25 rugó környékén kell összevakarnom hogy ki tudjam fizetni a különbözetet. Ebből 15 dugipénz és 10-et bevallok hogy ne legyek gyanús. A rambizniszből marad 5 rugó dugipénzem amihez a héten még biztosan tudok tenni valamennyit. Hmm. Ha ügyesen spórolgatok lehet 2 héten belül meglesz a vga-ra is a pénzem. Nyami.. :P
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma tévedésből egy órával előbb keltem fel. Mami délelőttös és egy órával korábban kell bemennie de ezt elfelejtette közölni velem így felkeltem vele. Picit húz is a fejem még...
    A tegnapi napunk nagyon jó volt. Az állvány hamar megépült de mégsem haladtunk azzal a lendülettel amivel szerettem volna. Ennek talán az lehet az oka hogy egy szabad nyílás felett dolgoztunk ami óvatosságra intett minket. Az állványunk az a szokásos nagy munkavédelmi írságot kiharcolós tipusu volt és ezt mikor elkezdjük használni még szokni kell. Egy dő után már hozzá szokunk és minél több fel van építve a tetőből annál több mindenbe lehet kapaszkodni egy esetleges egyensúlyvesztésnél. Azért a székállást körbezártuk és az élszarufák is felkerültek. Még fel tudtunk tenni két csonkaszarufát is mielőtt beesteledett. Ma ha szerencsénk van beszórjuk az összes csonkaszarufát. A fatelepen nyitunk reggel és utána megyünk ki csak a munkahelyre. Mivel nem számolta ki senki a faanyagot ezért csak mindig hoznak egy adagot és ha elfogy akkor még hoznak...
    Mivel tegnap hulla fáradt voltam ezért a nagy gépet be sem kapcsoltam. A kis gép elég netezésre bőven. Elvileg jövő hét elejére megjön a memoria amit vettem. Kíváncsi vagyok rá hogyan fog üzemelni nálam..A vga.-ra nagyon erősen fogok spórolgatni. Meglátjuk mennyi idő alatt tudom össze szedni a lét rá. Lehet inkább ki kellene várnom az új sorozat megjelenését és abból venni...
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egy ideje már fent vagyok de olvasgattam a neten. Gondoltam mielőtt nekiállok megírni a naplómat kicsit felébredek. Talán így összeszedettebb leszek bár ezt kétlem.
    A tegnapi napunk elég fárasztó volt. Nagyon megnyomtuk hogy mindenki elégedett legyen. Szinte teljesen befejeztük a külső tetőszerkezet szarufázását. Még az élszarufák megtoldása és egy csonkaszarufa hiányzik. Na és még hátra van egy velux ablak kiváltása amit azért nem tudtunk elkészíteni mert nem tudjuk mekkora ablak lesz beépítve. Na nem mintha belefértek volna ezek a tevékenységek a tegnapi napba...
    Ma nem tudom megyünk e dolgozni. Ez azon múlik hogy Zolinak sikerült e elintézni az otthoni ügyeit amik hirtelen adódtak. Remélem összejött neki mert megígértük hogy ma is megyünk. Mivel hét elején volt 2 csonka nap ezért jól jönne ez a szombati munka is. Meglátjuk mi lesz. Ha jól haladunk akkor talán jövő hét végére be tudjuk fóliázni a tetőt és végleg megnyugszik mindenki..
    Tegnap kaptunk egy kis pénzt és ebből lecsípve növeltem a dugipénzemet. Fel is dobok egy hirdetést hogy a 4870-et 4890-re cserélném. Legalább tudjam mennyit kell hozzá tennem.
    A memokat remélem feladta már a srác. Ez most egy nagyobbacska ráncfelvarrás lenne a nagyobb gépemnek. Most ezzel el leszek egy darabig.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Fél3 óta fent vagyok . Valahogy kivetett az ágy és nem tudok ilyenkor már aludni. Ha nem alszom akkor pedig felkelek és gépezek vagy tv-t nézek.Most gépezek inkább majd egy picit nézem a tv-t.
    Tegnap nagyjából a semmittevésé volt a főszerep. Délelőtt mami dolgozott és miután összerámoltam a lakást kigyalogoltam anyósomhoz a gyerekeket megnézni és ebédelni. Majd miután megjött mami kimentünk az auchanba megnézni van e még akciós bőr főnöki szék .A mostani számitógép széket már szétültük és cserére szorul. Persze nem kaptunk már...
    A videokártyámat meghirdettem és van is rá jelentkező úgyhogy lehet hétfőn meg is válok tőle. Visszaszereltem rá a gyári hűtését és leteszteltem minden rendben van e vele. Szépen működik 800/1150-es órajellel. Nyomtam vele crysist és ma reggel feltelepítettem a batlestations pacific-et. Jó kis 2.vh-s játék. Most éppen japán repcsit kell vezetni és írtani a hajókat. Jól elökörködtem vele. Sok lezuhanást éltem meg. :DDD
    Kicsit sajnálom hogy óriási buktával tudom csak cserélni a vga.-t. Azt megfogadtam hogy a helyette beszerzésre kerülő 4890-et mindenképpen megőrzöm a gyerekek gépbe.
    Ma lehet hogy pacizni megyünk a gyerekekkel. Nyílt nemrég egy hely ahol lehet lovagolni és megnézzük. Nem olcsó hely de 1x-1x kibírjuk..
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Madárcsicsergésre ébredtem. Ez nagyon jó érzés mert tudom ha a madarak csicseregnek akkor bizony jó idő van odakint. Ennek kifejezetten örülök!!!
    A tegnapi napunk teljesen máshogy alakult mint terveztem. Úgy volt hogy kimegyünk egy helyre lovagolni de sajnos már egy hete előre le kellett volna egyeztetnünk az időpontot hogy tegnap sorra kerüljünk. Ezt nem tettük meg mert nem gondoltuk hogy ez egy ennyire felkapott hely.
    Mert így alakult ezért más program után kellett néznem. Mivel apámmal utoljára mostohaanyám temetésén találkoztam ezért gondoltam meglátogatjuk őt. Sajnos nem veszi fel a telefont és nem is hív vissza ezért azt sem tudtuk él e vagy hal e...Nagynehezen felvettük vele a kapcsolatot és a forma 1 után meglátogattuk őt. Nincs tul jó passzban. Betegeskedik is és munkájuk sincs. Nem panaszkodik de azért ezt azt elmesélt hogy mi a helyzet most vele. A testvérei segítik őt hogy túl tudja élni ezt a válságos időszakot de úgy gondolom nekünk is be kell szállnunk ebbe. Majd a család jelenleg is aktívan segítő tagjaival felvesszük a kapcsolatot és átvállalunk valamennyi terhet róla amíg nem jönnek picit egyenesbe a dolgai. Sajnálom hogy nem szólt előbb vagy mi nem látogattuk meg hamarabb....
    Ma folytatjuk a tetőkészítést. Olyan hírek vannak hogy a szomszéd újra át volt leellenőrizni mit csináltunk. Remélem elégedett volt... :(((
    Szép napot mindenkinek.

    [ Szerkesztve ]

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Már vagy fél órája szerencsétlenkedek hogy a torrentem működjön rendesen. Eddig tökéletesen ment most meg a router bekevert. Érthetetlen...Kicsit ingerült vagyok ma reggel. Vagy azért mert változik az idő vagy nem is tudom miért...
    Tegnap újabb bejárás volt a háznál ahol dolgozunk. Most beszívott a szomszéd mert kicsit túl buzgó volt és rá kellett ébreszteni hogy rajz szerint épül a ház nem úgy ahogy ő szeretné...Ez persze nem tetszett neki. Amúgy szépen haladgatunk előrefelé..Tegnap befogópáraztunk és felütöttük azt a pár kakasülőt. A velux ablak kiváltását is elkészítettük előre a kontyba. Jó nagy ablak lesz. 94x140-es. Ebből lesz 3 és még 2 kisebb. Szerintem csak ez az 5 ablak ütni fogja a fél milliót. Ehhez mondjuk semmi közünk sincs. Még meg tudtunk csinálni a 4 éltoldásból kettőt. Erre mondjuk nem számítottam.
    Ma egy másik helyen kezdünk. Ott meghatározzuk a koszorú magasságát hogy jó legyen a tetőnek és mennünk kell az itteni munkának a látszó szerkezetéhez faanyagot válogatni. Utána megyünk csak ki folytatni a tetőt.
    Egyre inkább arra hajlok hogy megtartom a 4870-et és minden egyéb tartalék cuccomat eladom. pl. van 2 vga. és lesz egy felesleges pár memom is. Ezek összértéke olyan 20 rugó. Van 17 dugipénzem ami már 37. Akkor már csak 25 rugó körül kell összespórolnom és meg is van a 4890..
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Elég nyúzottan ébredtem ezen a reggelen. Nagyon nincs erő bennem. Talán valami leszívta..Vagy csak az időjárás változás? Hmmm..Majd alakulgatok.
    Tegnap elkezdtük a látszó szerkezet készítését. Előtte viszont az anyagot ki kellett válogatni hozzá. Délelőtt el kellett ugranom egy nagyon fontos ügyet elintézni és közben munkavédelmi ellenőrzésünk volt. Nyami! Mivel most ott volt a munkaadónk is és voltak kőművesek is az építkezésen ezért az egyéni dolgokkal nem foglalkoztak hanem a nagyobb és zsírosabb falatra mentek rá. Pl. korlátok hiánya, állványok milyensége, födémáttörések lefedettlensége. stb. Ilyenek nem érdekelték őket hogy a gépeknek nincs érintésvédelmi jegyzőkönyve Az építkezés kockázatelemzése és a cég hivatalos munkavédelmisének a neve viszont annál jobban. Persze hab a tortán hogy egyéni védőeszköz csak a Zolin volt. De zuhanásgátló rajta sem.. Ezzel a látogatással egy laza 200rugótól szabadították meg a munkaadónkat. Ebben az évben a 4. ellenőrzésünk volt. HIHETETLEN!!!!
    Hétvégén Imrusék a papírjátékaikkal játszottak. Mivel hadiállapot volt és "bejárási" tilalom a nagyszobába ezért csak akkor tudtam belopakodni amikor délben a hadtápon elemozsiát vettek magukhoz. Akkor gyorsan telefonnal lőtem pár képet...
    a gépesített alegység nagyobbik hányada
    harckocsik közelebbről
    a hadtápos Ural
    Ma folytatjuk a látszó szerkezet készítését. Remélem nem lesz olyan rossz idő mint amit ígérnek...
    Pedig már a csajok egész jól nekivetkőztek. Ezt nagyon szeretem:)
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Még éledezek...A tegnapi esős nap nagyon betett nekem. Az idegeim nehezen viselik azt hogy esőben kell dolgoznom. Igazából nem esett annyira hogy eljöjjünk haza és nem esett soha egyfolytában. Így amikor nagyon ráeredt akkor beálltunk a födém alá amikor alább hagyott akkor folytattuk a munkát. A @ rendesen tele volt vele...
    Most már csicseregnek a madarak ami azt jelenti számomra hogy jó idő van. Vagy lehet hogy éppen a hím madarak fűzik a csajokat egy görbe reggelre? Hmmm..Jól teszik a fészekre repülnek. ;)
    Tegnap igaz nyögve nyelősen befejeztük a belső látszó szerkezetet. Nem egy nagy eresztés de sokat elvacakoltunk vele hogy minden pontos legyen. Vagyis inkább úgy fogalmaznék hogy mindent pontosan készítünk el de ezeket még meg is kellett gyalulni. Ma elviszem a fotómasinámat és lövök pár képet a jelen állapotról.
    A mai napon körbe kell létrázni az ereszt és zsinórhoz gyalulni a szarufák végeit. Ez egy jó kis tökölős meló de muszáj megcsinálni hogy szép legyen. Utána lambériázni fogunk. Úgy terveztük hogy a héten elkészülünk a fóliázással de már látom hogy ebből inkább jövő hét kedd-szerda lesz..
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma előbb ébredtem fél órával mint az óracsörgés. Nem tudom mi lelt. A tegnapi időjárás valami elképesztően fos volt. Délelőtt folyamatosan áztunk és még a szél is fújt. Annyira tele volt a hócipőm vele hogy el sem tudom mondani. Ráadásul nagyon tökölős munkafolyamatot kellett csinálnunk amit nem annyira szeretek. Délutánra szerencsére csak a szél maradt ami szintén a nagy kedvencem. Nagyon vártam már hogy végre körbeérjünk a házon. AZ ereszvonalat gyalultuk ki zsinórhoz hogy szép egyenes legyen és a bádogosnak könnyű dolga legyen a csatornafeltételénél. Meg annak ilyennek kell lennie és kész. Annyi időbe kerül amennyibe..Képeket nem készítettem mert el kell bontani az állványokat mert így csak egy kazal fa látszik és nehezen kivehető ki kivel van..
    Tegnap hazaértem és mami mesélte hogy találkozott Imrus osztályfőnökével aki kijelentette hogy a gyereket mindenképpen magával viszi 7.-be és nem engedi hogy megbuktassák. Sajnos töriből és matekból teljesen bukásra áll.Egyszerűen képtelen megtanulni és felfogni. Megbeszéltük hogy ma felmegy az igazgatónőhöz és visszafogjuk jövőre és tegyék vissza a dyslexiás osztályba a huga mellé mert egyszerűen a normál sebességgel képtelen haladni. Megkérdeztük Imrust is és ő is inkább ezen van hogy évet ismétel de nem szeretne ebben az osztályban maradni. Ez van..Hiába erősebb a kreatív oldala a gyereknek ha a tanulás egyszerűen nem megy.Már mindent megpróbáltunk. Majd alakul. Zsani legalább elirányítgatja és a védőszárnyai alá veszi. Legalább egy barátja lesz neki.
    Hardver fronton nagy változások előtt állok. Eladtam a passzív 8500gt-m és eladtam a gyerekek gépéből a ramot. De viszont vettem 4x1giga másik ramot. Azok a memok mennek a nagy gépembe az enyémek a gyerekek gépébe. Tegnap megpendítette Zoli hogy esetleg elviszi a 4870-et akkor viszont azonnal tudok 4890-et venni..Még a hétvégén derül ki hogy lehet elviszik az x1900xtx-et. A végén még az is előfordulhat hogy kirántják alólam az összes videokártyámat. Ez azt jelentené hogy nemcsak nekem hanem a kisgépbe is kellene vga.-t vennem. Az még egy szép eset lenne. Majd alakulunk...
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nagyon be vagyok zuhanva! Iszonyat fáradtan ébredtem fel ma reggel. Ez biztosan a tegnapi hajtásnak köszönhető..
    Tegnap nagyon beszívtunk. Hoztak oda egy nagyon szar minőségű lambériát nekünk amit piszok nehezen lehetett összerakni. Eszméletlen szívás volt vele. Legalább olcsó lett volna és akkor azt mondom hogy spórolni akartak. De nem! Ez még ráadásul drága is volt. Az eszem megáll. Ezzel még körbekínozzuk a ragalját de belülre ki fogunk harcolni valami csomagolt osztrákot minimum és nem ezt a vacak román hulladékot. Rengeteget mérgelődtem! Azt terveztem hogy lazán körbeérünk a ragaljával és még le is tudjuk fóliázni. Esetleg még az első 3 sor lécet is rá tudjuk verni hogy meg tudjunk állni rajta. Ehelyett a ház 2/3 lett leterítve és épp csak annyira tudtuk lefóliázni hogy ne ázzon. Ráadásul tegnap dolgoztunk először a zsír új 5 pontos zuhanásgátlóinkban. 10 perc volt mire felvettük őket. Meg fogjuk szokni de nekem pl. a nyakamat kidörzsölte a vállpántja. Ráadásul piszok drága. Most már hetek óta folyamatosan sisakban vagyunk rendesen és tegnaptól a biztonsági öv is a menetfelszerelés része. Remek.. A munkaadónk fél szóval megemlítette hogy a munkavédelmis bírság egy részét le fogja vonni tőlünk. Ennek nagyon nem örülök de tenni ellene nem tudunk.
    Tegnap végre megjöttek a memoim. Most 4x1giga kingmaxom van bazi nagy AC hűtővel a testén. Lazán mennek 1150mhz-en 1,95V-al. Tegnap játékokkal teszteltem 64bites win7 alatt és eszméletlenül sokat számított ez a plusz 2 giga ram. A játékok egészen kisimultak. Nincsenek akadozások. Eladtam a 8500gt-t így a memo árából vissza jött valamennyi ami persze vándorolt is az új vga projektembe. Úgy néz ki hogy Zoli megveszi a 4870-et tőlem . Ez azt jelenti hogy jövő héten meglehet az új videokártyám . Most olvastam hogy elkezdték forgalmazni a gyári 1ghz-re húzott órajeles 4890-et. Lehet olyat próbálok meg szerezni. Feltéve ha nem lesz sokkal drágább mint a sima kártya. Mivel úgyis vizezve lesz ezért nem aggódok a hőfokok miatt...
    Az én volt kingmax memoimat ma átszerelem gyerekek gépébe és az abban lévő mezei ramokat eladom ami persze megintcsak az új vga árához csapódik. ;]
    Ma nem dolgozunk. Pihizünk hétvégén. Kell is egy kis feltöltődés a gyerekekkel. Tegnap beszélt mami az iskola igazgatónőjével és az Imrust megengedik hogy visszafogjuk csak írásban kell kérni. Már eldőlt hogy mindenképpen maradni fog jövőre és a hugával egy osztályba fog járni. Legalább elrendezgeti Imrust...
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Picit még ébredezek itt a gép előtt. Későn feküdtem le tegnap este. Mami felvetette hogy mi lenne ha elmennénk este pizzázni egyet híradó után.(a híradó kötelező napirendi pont nálam) Mivel éhes voltam ezért nem ellenkeztem . Elsétáltunk a legközelebbi pizzériába és ettünk fejenként egyet. Mami egy kicsit én egy normált. Sajnos nem volt annyira jó. A tésztája vékony és kemény volt. Mondjuk a feltét az finomra sikerült. Közben beszélgettünk egyet. Elsősorban a munkámról, a kilátásainkról és a gyerekekről. Ezer éve nem mozdultunk ki így és féltem nem tudunk majd miről beszélgetni. Azért akadt téma és nem ültünk úgy mint egy tök. Hazafelé csendes eső esett és picit eláztatott minket. Volt vagy este 10 mire bevágtam a szunyát. Ezt érzem is magamon.
    Amúgy semmi jelentős dolog nem történt. Reggel bepotoltam a héten kimaradt house részt és a gyerekek gépébe beszereltem az én memopáromat. Amit kiszereltem azt meg eladom. Az is megy a vga projektbe.
    Úgy volt hogy ma elmegyünk egy közös bográcsozásra Zoliékkal de lemondták mert a legnagyobb fia hányt és belázasodott. Mivel mehetnékem van ezért ma mindenképpen el fogunk valamerre menni. Az a baj hogy mindenki másfelé menne. Én mondjuk Kecelre mennék a hadtörténeti parkba, Zsani a pesti vidámparkba. Imrus Kecel/csodák palotája, mami meg balatonra. Majd még eldől hová megyünk...
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Pihenten és sima vonásokkal ébredtem. A nyelvem picit fáj valszeg ráharaptam álmomban. :B
    A tegnapi napom felemásra sikerült. A reggel folyamán voltak jó dolgok. Pl. találtam teljes magyarítást a win7-hez amit feltettem és tökéletesen magyar lett a rendszer. Így már beljebb is merészkedhetek a lelkivilágába. Amint lesz időm meg is teszem ezt. Találtam még magyarítást a riddickhez és elkezdtem játszani vele. Egész jó játék...
    A család eldöntötte hogy menjünk le és nézzük meg a Balatont. Lementünk füredre és a hajókikötő előtti sétányon lazultunk egy kört. Tele volt cicababákkal akik egy gazdag pasi mellett feszítettek. Nem nagyon odaillőnek éreztem magunkat. Igazi turisták voltunk. Mamival jól összevesztünk a fotózáson mert keményen irányítgatott mit és hogyan csináljak. Mondtam akkor fotózzon ő. Erre besértődött hogy ő nem fog és különben is miért vagyok már megint ilyen..Fogtam magamat és eltettem a fényképezőt. Amíg oldódott a feszültség eltelt pár perc. Hazafelé megálltunk kenesén és a szabadstrandon elfogyasztottuk az ebédkénket. A gyerekek és én behatoltunk combig a balcsiba. Jujj de hideg volt mégis páran lubickoltak. Eszméletlen!!!
    Ma folytatjuk a lambériázást. Sajnos a fényképező anyósomnál maradt így kép nem lesz ma sem...
    Remélem Zoli eladta már a csónakját és megvan a pénze a videokártyámra. Azt elfelejtettem lejegyezni hogy szombaton a nagy semmittevésben kiszereltem a gpu blokkot a vizrendszeremből és készítettem neki egy normális lefogatót. Ha már kiszereltem ki is tisztítottam . Most már csak az új vga-nál szerelem vissza.Remélem mihamarabb szükségem lesz rá.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nagyon fáradt vagyok. A tegnapi napom egyáltalán nem úgy sikerült mint ahogy terveztem..Már reggel késéssel indultunk mert Zolinak volt egy kis hivatalos ügye. Ezt el kellett feltétlenül intéznie és csak utána tudtunk elindulni a munkába. Nem tudom hogy a meleg miatt vagy azért mert későn indultunk de irtózatosan lassan haladtunk. Most le kellene írnom mit is ténykedtünk de szinte alig van mit lejegyezni. Lambériázgattunk és egy darabka teherelosztó szelement bepréseltünk még a szerkezetbe. Na és még a fóliát rendesen leellenléceztük. Nagyjából ezzel el is röppent a nap.Nagyon bele kell rántanunk hogy egyáltalán hétvégére befejezzük a lécezést és bele tudjunk kezdeni a következő tetőbe ami már ránk ég...
    Tegnap este felhívott egy tulajdonos akivel már megegyeztünk és mondta hogy az ikerház másik felét is meg kell csinálnunk. Tehát ott egy munkából lett hirtelen 2. Ez nagyon jó hír mert abban az időpontban éppen nem tudjuk merre szaladjunk..Amúgy pedig örülünk hogy augusztus végéig van folyamatos munkánk és ha odaérnek azzal a házzal is amire már szintúgy megegyeztünk akkor inkább október végéig. Ennek nagyon örülök..
    Zoli elkötelezte magát abban hogy megveszi a 4870-et tőlem amint lesz pénze. Ez jó hír. Lassan kezdhetek nézelődni a 4890-ek közt hogy milyen legyen. Majd meglátjuk mi lesz. a vízzel felkészültem már rá.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Kisimultan és kipihenten ébredtem ezen a reggelen. A tegnapi nap volt régóta az első amikor elégedett voltam a teljesítményünkel. Na azért lenne mit javulnunk még de most azt mondom amit tegnap elvégeztünk az már bőven normában van. Tegnap szinte az egész látszó szerkezetet lelambériáztuk ami felemésztett legalább 60m2 lambériát. Ez önmagában nem egy nagy mennyiség de rengeteget kellett vágni és elég veszélyes volt a helyszín is. Zoli vett egy 20 méteres kötelet amire kikötötték magukat a kölcsönkapott segédmunkással. Most pár napra amíg tömegmunkát végzünk kaptunk egy segítséget magunk mellé. Ő most nagyon jól fog jönni. Ma megkezdjük a lécezést és a menetrend szerinti szél is megérkezett. Nem is tudom mikor volt olyan eset amikor szélcsendben tudtunk fóliázni. Remek lesz ma a hangulatunk ha ennél jobban feltámad a szél mint ahogy most fúj. Ez még pont határeset...
    Még egy kiváltást és a látszó szerkezet beszigetelését is meg kell gyorsan csinálnunk lécezés előtt. Remélem jól fogunk haladni ma is. Még meglátjuk..
    Zoli elhintette hogy lehet ma elhozza a gépét hogy beszerelhessem neki a videokártyát. Át is nézem neki a rendszerét hogy minden rendben van e vele és feltelepítek neki pár játékot még ami tutira tetszeni fog neki.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Picit szét vagyok hullva most reggel. Zoli gépe nálam van és még tegnap este beszereltem neki a 4870-et .Most telepíteném a játékokat de kiderült hogy minden a gépeken van fent képfájlokban. Mondom rendben akkor kiírom lemezre. Erre a gyerekek gépére még iró programot sem telepítettem. :W
    Most azon vakarózok hogy esetleg ki kellene szerelnem a nagygépből a vinyót és rákötni az ő gépére. Persze abba a gépbe be kellett dobnom ideiglenesen egy PCI-s szörnyeteg vga-t mert annélkül nem megy. Valahogy hétvégére össze kell hoznom a gépét.
    Tegnap léceztünk és szigeteltünk. Az egész hátulját benyomtuk neki. Szerintem simán többet is meg tudtunk volna csinálni de most ennyi fért bele.Ma folytatjuk nagy erőkkel a lécezést. Muszáj befejeznünk a héten hogy pénzt kapjunk érte mert eléggé nullán állunk anyagilag. És mostmár tényleg el kell kezdenünk a következő munkát mert nagyon el fogunk csúszni azzal is.
    Megyek is és kerítek valami iró programot.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nyugodtan ébredtem az óracsörgés előtt. Lehiggadtam a tegnapi nap után. Nagyon kiakadtam Zolira és nagyon beolvastam neki. Napok óta nem haladunk rendesen és ennek elsősorban az az oka hogy csak ténfereg és nem dolgozik rendesen. Meg megáll beszélgetni a kőművesekkel és mindenhez kelletlenül áll hozzá. És tegnap elszakadt a cérna. Kicsit leordítottam a fejét. Nem vagyok egy elmebajos ember de tegnap leszállt a köd. Volt ott minden a mondanivalómban. Csak úgy zengett az építkezés. Már nem is emlékszem szó szerint miket vágtam a fejéhez de az biztos hogy azt a kérdést feltettem neki hogy szeretne e ebből megélni amit csinálunk mert akkor kicsit bele kell erősítenie...A tegnapi ténfergése az utolsó csepp volt a pohárban. Az sem érdekelt volna ha azt mondja hogy akkor itt most vége és váljunk külön. Leszarom! Én tudok önállóan dolgozni és ő is. Csak neki néha nincs kedve , én meg úgy gondolom ha már elmegyünk dolgozni akkor dolgozzunk is ne csak a farkunkat verjük. Ha üldögélünk akkor meg huzzunk haza mert üldögélni otthon szeretek nem a melóhelyen. És mindezt olyan helyzetben teszi amikor ránk ég a munka mert annyi van (hála istennek)...Miután jól beolvastam neki és elment legyártani egy 184centi hosszú kezdő lambériát aminek a nutját kellett csak levágni mindezt valami hihetetlen gyenge minőségben oldotta meg lehiggadt. Akkor mondjuk dühből dolgozott. Én meg megmondtam neki hogy ez a lambéria amit levágott egy fos lett. Hol van az a bizonyos minőség amire veri a mellét. Csend lett.....Mindezt ordítva tettem meg. 4 kőműves és 4 segéd lapított hirtelen az építkezésen. Nem szólt senki...Majd már mi sem szóltunk egymáshoz. Zoli elkezdett dolgozni. Na nem az én kedvemért. Én elmondtam mit gondolok az esetről és ő eldönti mit szeretne. Na nem húzott bele de nem mert elmenni többet beszélgetni és lógni. Ennyi!
    Most hogy leírtam többet nem akarok ezzel foglalkozni. Majd ma meglátjuk lesz e foganatja a tegnapi letolásnak...
    Ma még lécezünk és szigetelnünk is kell. Most már szinte 100% hogy holnap is kell meloznunk pedig simán be tudtuk volna fejezni a héten. Na mindegy. Ez van...
    Szép napot mindenkinek.

    [ Szerkesztve ]

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Már 2 óta fent vagyok. Azt hittem már reggel van és felkeltem..Nem is baj mert még ezer a dolog a Zoli gépével. Igazából már nagyvonalakban összeszedtem és feltelepítgettem azt amit szerettem volna de még át kell fésülnőm az Op.-rendszert is hogy minden rendben van e vele. Olyan nagy gondok nem lehetnek mert nem voltak fagyásaim. A vga-t is bevette szépen a rendszer. Picit játszani fogok még hogy a hőfokokat ellenőrizzem terhelés alatt de szerintem minden rendben lesz vele.
    A tegnapi nap nyugodtan telt. Mintha mi sem történt volna. Túlléptünk a dolgon. Én kidühöngtem magamat Zoli pedig tudomásul vette és összeszedte magát. Sikerült minden olyan apró és szöszölős munkát befejeznünk ami eddig függőben maradt a kőművesek miatt vagy épp most szereztünk tudomást róla. Ezek pl. pici lambériázás, kéménykiváltás, velux ablak kiváltása. Szigeteltem is a látszó szerkezetet és befóliáztuk az elejét a háznak. Mivel délelőtt a kontyot beléceztük már délelőtt ezért csak ez az oldal maradt mára. Ami annyit jelent hogy odatámogatunk egy rahedli lécet a tetőnek és kicsapkodva a sorokat csak rá kell szórni a síkra. Nagyjából ennyi. Délelőtt szerintem be is fejezzük és akkor már csak a rovarháló marad hátra amit fel kell tennünk. Elvállaltuk a bádogozást is. Igaz nem tudom miért de ez is munka...
    Ma elviszi a gépét Zoli és ha minden igaz ki is fizeti a vga-t. Ez azt jelenti hogy jövő héten meg tudom venni a 4890-et. Nyami. Végre egy új hardver.. Na húzok tesztelni..
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Kialudtan ébredtem az óracsörgés előtt. Sikerült bepótolnom a tegnapi hiányzó pár órácskát. Bár még kicsit kába vagyok de már nem fogok vissza feküdni.
    A tegnapi napunk végre olyan volt mint amilyennek szerettem volna. Normálisan haladtunk. Befejeztük a lécezést és körbe ütöttük a rovarhálót. Hétfőn jöhet a bádogos. Mégsem mi csináljuk a bádogos munkát mert sokalta az árat a munkaadónk. Sebaj. Így is több munkánk van mint amivel bírunk.Dobok fel pár képet..
    1
    2
    3
    4 a kis zöld bódé az irodánk.. ;]
    Hétfőn újabb munkába kezdünk bele és ide majd később jövünk vissza. mégsem oda megyünk mint ahová terveztük hanem egy másik helyen kezdünk ahol csak picit besegítünk.
    Ma pihi. Illetve délelőtt ki kell mennem Jenőbe munkát megnézni. Erről el is felejtkeztem..Déélután forma1 nézés. Nagyjából ennyi a mai teendőm.
    Zoli elvitte a gépét de a vga árát még nem adta oda. Majd oda adja. Mivel kaptunk pénzt ezért szerintem elkezdek nézelődni vga után és majd bepótolom én és ő meg letörleszti. Valami gyári OC-s 4890-et akarok venni. Jó volna egy stabil 1ghz-es gp órajelet kicsikarni. Majd alakul. Víz megvan hozzá ...
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Picit késve ültem most a gép elé mert tévét néztem. Pont óracsörgés előtt ébredtem és engedélyeztem magamnak pár perc lustizást. Na nem sokat. Benyomtam a tévét és végiglapozgattam az adókat. Semmi olyan nem volt ami érdekelt volna vagy ne láttam volna már régebben.
    A tegnapi nap nyugisan telt. Délelőtt a gépeket rendezgettem. A vírusírtót cseréltem le a gyerekek gépén és picit szereltem még rajta. Nem akart működni a házon lévő elülső USB port és azt javítottam meg. ez azért is kellett mert megelégelve azt hogy nincs egy nagyméretű pendrive-om elrohantunk venni egy vacakot a MM-ba. A legolcsóbbat vettük ami fedi is a képességeit a kicsikének. Rámásoltam egy 6 gigás képfájlt és kemény 3xxx Kbyte/sec-el bírtam rá másolni. Megfontolt egy jószág a drágaságom.. De legalább van már ilyen is.. Még délelőtt kimentünk mamához a gyerekekhez. Zsani azonnal jött elénk és húzott hogy nézzem meg a héten született kiscicákat. Éjfél megellett és 4 koromfekete kiscicussal gyarapította az amúgy sem kicsi családot. Most csak fekete cicából van 9(!)..Juj de örülök hogy nyafi ilyen aktív. Imrus szokásos papírjárműveit építgeti. A héten készített egy autódarut. összecsukva -munkára készen . Eszem megáll milyen szemmértéke van neki. Ezeket a dolgokat iszonyat gyorsan ekészíti. Csak odaméri a papírt és már vág is. egy kisollóval dolgozik amivel akár az A4-es papír teljes hosszában képes villámgyorsan teljesen párhuzamos csíkokat vágni. Persze megfelelő méretben. Nem akarom futtatni őt de ilyet még nem láttam gyerektől. A daru is forog, kihúzható a gém, a letalpaló rendszere is kihúzható és persze lehet vele kisebb tárgyakat emelni...
    Tegnap délután megnéztem a forma1-et. Végre javulgat a ferrari. Utána kiugrottam Jenőbe tárgyalni. Egy hozzáépítésre kell majd tetőt készíteni és belekötni a régi tetőbe. Nagyon időbe szólt mert még az alap sincs kiásva. Azért megbeszéltük a részleteket.
    Ma besegítünk a munkaadónk Sógorának összedobni egy előtetőt és holnaptól kezdünk bele egy újabb tetőbe.
    Remélem Zoli gépével minden rendben van.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nyugisan aludtam éjjel. Óracsörgés előtt ébredtem negyed órával és amíg meg nem szólalt az óra addig átfutottam gondolataimban a mai napon.
    Tegnap odaugrottunk a munkaadónk sógorához és segítettünk neki egy előtető elkészítésében. Csak kisegíteni ugrottunk oda ami állítólag 1 órás segítség lett volna. Ehhez képest nem végeztünk vele tegnap..Még a mai délelőtt is rá fog menni úgy érzem. Sajnos ez van. Utána átvágtázunk ahhoz a tetőhöz amit valójában kezdenünk kellett volna tegnap. Igazából azért sem végeztünk mert reggel vagy 10-ig faanyagot válogattunk ahhoz a munkánkhoz így nem tudtuk befejezni az előtetőt.
    Bonyolult az élet..
    Tegnap felhívtak bennünket egy komoly műemlék jellegű tető felújitás végett. Már voltunk ott 2x tárgyalni és meg is egyeztünk de nem kapták meg a pénzt. Erre a nagy válság közepén megkapták a felújításhoz igényelt összeget. Augusztusban kezdhetünk. Ezt már szeretem. Több száz négyzetméter tetőt kell újraépíteni full hagyományos fakötésekkel. El fogunk bóklászni ott jó pár hetet. Nyami!
    Zolival megegyeztünk hogyan törleszti le a videokártya árát. Nekem is kellene a pénz és ő se haljon éhen. Most úgy néz ki hogy pótlás nélkül vagy kevés pótlással szerdán meglesz az új vga-ra a pénzem. Legkésőbb addig találnom kell egy normális kártyát mert nem szeretnék a hosszú hétvégére kártya nélkül maradni..Jó volna egy picit majd játszogatni. Sajnos még nem kapható gyári 1Ghz-es 4890 így veszek valszeg valami gyári OC-s darabot és meglátjuk mennyit tudok még ráhúzni..
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt!

    Picit kába vagyok még. Ébredezem de lassan. A kávét megittam már és még egyáltalán nem érzem a hatását. Éjjel esett az eső és lehet hogy a hirtelen időjárás változás miatt is nehezebben indul a reggel.
    Tegnap reggel gyorsan odaugrottunk és befejeztük azt az előtetőt amit hétfőn elkezdtünk. 10 órára végeztünk is és utána átmentünk a másik építkezésre és tényleg elkezdtük azt a tetőt amit már rég le kellett volna tudnunk. Mivel egyszerű a szerkezet ezért remélem legkésőbb jövő héten készre is vágjuk. Tegnap lefúrtuk a talpszelement és ki is szinteztük. Ma már szabjuk a szarufákat és állítunk is valamennyit. Zolinak reggel hivatalos ügyet kell intéznie így később indulunk.
    Ma van a szülinapom. Nem tudom hányadik mert nem tartom számon. 74-es vagyok és akit érdekel az kiszámolja. :P Szerettem volna meglepni magamat egy új videokártyával de úgy látom ez tolódni fog. Mindenképpen egy gyári 1Ghz-es példányt szeretnék venni de nem láttam még sehol. Jó volna egy XFX black editions kártyát szerezni..Ha valaki esetleg olvassa a naplómat és tudna ebben segíteni dobjon meg egy privivel..
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Picit fáradtan ébredtem ezen a reggelen. Még félig alszok. Tegnap este megkívántam egy sört és valszeg annak a hatása lehetett az hogy reggel az óracsörgést alig hallottam meg.
    Tegnap nagyon későn indultunk munkába. Volt vagy dél mire odaértünk. Gyors evés után elkészítettük a zsinórpadot és nekiálltunk kiszabni a tető hátsó felét. Ez egy különböző hajlásszögű tető aminek az egyik fele lelóg lábakra. Nem nagy mert egy kis nyaraló lesz. Ma nagy valószínűséggel egy jelentős részét fel is tudjuk állítani és ha minden jól megy akkor szombaton majdnemcsak be is fejezzük a szerkezetépítést. Talán...
    Tegnap elfelejtettem lejegyezni hogy kedden eltörött a kalapácsom nyele nyakban. Ez egy ácskalapács aminek fém a nyele. Nagyon nagy becsben tartottam. Még 92-ben vettem amikor németországban dolgoztam. Tehát kibírt 17 évet. Emlékszem 67DM volt az ára. Akkoriban mindenki lehülyézett hogy ilyen drága kalapácsot veszek magamnak. Az élet engem igazolt. Mindamellett hogy rengeteget kibírt a szeghúzó része valami eszméletlen jó volt a mai napig is. Ha leszakadt a szeg feje akkor is ki lehetett húzni vele. Megpróbálom valahogy megcsináltatni de az már nem hiszem hogy az igazi lesz.. Van pár ilyen szerszámom amit nagyon régen használok és lehetőség szerint vigyázok rá mert a szívemhez nőt. Van egy olyan derékszögem ami idősebb mint én és azt használom nap mint nap. Isten tudja hány tető lett vele már kirajzolva. Rendes békebeli kovácsoltvas vinkli. A szegtáskám is elkerülte már a 10 évet. Igaz rengeteget javítottam már de mégsem cserélném le újra semmi pénzért. Ragaszkodom a jólbevált szerszámaimhoz. Ebből a sorból dőlt ki a kalapácsom.
    Tegnap megellett egyszerre újabb 2 macsek ráadásul egy kosárba mind a kettő. A létszámot 3 szőrcsomóval gyarapítva. 22 macska van már. Ez KÉSZ!! :Y Anyósom ivartalanítani fogja nyafit mert ez nem járja. Egyre több nője van akiket persze rendszeresen kezelget és ez lesz az eredménye..
    Tegnap volt egy éve hogy tálti újra szolgálatba állt. Épp azt beszéltük hogy még soha nem hagyott cserben minket pedig volt hogy nem volt fék vagy épp kiszakadt a kuplungkiemelő szerkezet közepe. Mégis eddig mindig hazadöcögött velünk. Kop..kop..
    A gépem parkolópályán. Megvárom amíg elözönli az országot az 1Ghz-es gpu-val szerelt 4890. Ráérek..Játszani úgy sincs erőm és időm. Lehet beszerzek egy mezei pci-e kártyát addig is hogy tudjam használni a nagy gépemet. Milyen jó hogy most adtam el a 8500GT-t. :W
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Már 1 órája fent vagyok pedig ma később indulunk újra szóval ráértem volna még felkelni. Mondjuk az indulástól teljesen független az ébredésem. Addig is olvasgatok majd a neten.
    Tegnap nagyon jól haladtunk meglepő módon. Ma annak ellenére hogy később indulunk közel fogunk kerülni a szerkezetkész állapothoz. Nem egy nagy tető ami jelen esetben egy örömteli dolog. Gyorsan jövünk-megyünk. Talán jövő hét végére be is tudjuk fejezni mindenestől. Tegnap kézhez kaptunk egy újabb rajzot amire árajánlatot kellene adnunk de az nekünk túl sok lesz. Nagyon nagy tetőfelület és rettenetesen tagolt. Ráadásul manzárd kialakítású antikolt hódfarkú cseréppel. Egy kastélyszerű épület 3 sokszöges kontyal a sarkokon plusz egy kisebb toronnyal. Van itt pénz. Na ez az épület lesz az ami tutira az ingatlanadó hatálya alá esik. Sőőt! Ez már a magasabb adókategóriás kecó tekintve a 2 emeletet..Saccra 3-4 hónapos munka lenne nekünk. Ezt szívem szerint kihagynám. Persze ha meg tudunk egyezni akkor odabetonozzuk magunkat közel télig. Majd meglátjuk mi lesz.
    Még mindig nem találtam vga-t magamnak. Már néztem hogy jó lenne számomra egy toxic vagy atomic is a Shappire-tól nem csak az XFX black editions kártyája. Ha sokáig nem tudok venni és elszokok teljesen a játéktól akkor inkább eladok mindent és veszek komplett core i7 rendszert. Egy giga X58-as lap i920-al és 3x2 giga memóval 140-ből kijönne. Ennek tulajdonképpen a fele megvan a vga árából a másik felét pedig simán ki tudnám árulni a mostani nagy gépemből. Még a végén rákényszerülök egy ilyen váltásra.. ;]
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Picit késve keltem ma reggel. Fent voltam óracsörgésre de még lehunytam a szememet egy pillanatra. Na ezt nem kellett volna.. :D
    Tegnap annak ellenére nagyon jól haladtunk hogy nagyon későn értünk oda és párszor meg is áztunk. Bolond egy idő volt. Felütöttük a fogópárokat és kiszabtuk azt a részt ami le fog lógni lábakra. Ma ha minden jól megy csak össze kell szórnunk a szerkezet elemeit és készen is vagyunk. Na amit így gondolok hogy ilyen gördülékenyen fog menni azzal fogunk a legtöbbet szívni. Ma mindenképpen be kellene fejeznünk a szerkezetet nagyvonalakban mert kedden vissza kell mennünk az előző munkánkhoz és bendítani a cserepezést mert a tulajdonos szeretné látni milyen lesz mielőtt alutazik nyaralni. Szóval keddtől cserepezünk.
    Mami ma vette észre hogy nincs videokártya a nagy gépemben holott nincs fent az oldala neki. És most is én hívtam fel rá neki a figyelmét. Persze sokkot kapott hogy hová tünt pedig 10x mondtam neki hogy eladom a Zolinak. Ez kéééész... Vennék helyette egy toxicot amit árul is egy srác itt a PH.-n feltééve ha nem néztem volna be a core i7 topikba és nem mozdult volna meg az agyamban a gondolat hogy nekem most feltétlenül ilyenre van szükségem. Na nem tudom mi a fenének de a késztetés egyre nagyobb. Már ki is találtam hogyan fogok átkeveredni az új rendszerre. ;] Persze lehet hogy ellenállhatatlan vágyat fogok érezni egy új vga utn és akkor bizony ugrott a komplett gép projekt. Hmmm. Lehet hogy inkább ezt teszem és megvárom a core i5-öt.
    Szép napot mindenkinek

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Bealudtam. Nagyon be vagyok még ájulva. Nem szabad nekem ennyire elszundiznom..Talán a kései elalvás vagy az esti pohár sör az oka? Ki tudja.
    Tegnap ahogy megjósoltam egyáltalán nem volt olyan egyszerű a dolgunk mint ahogy elképzeltem. Ez azt jelenti hogy nem tudtuk befejezni teljesen a szerkezetet. Ettől függetlenül vissza kell térnünk az előző helyre cserepezni. Ennek mondjuk nem feltétlenül örülök. Legalább a szerkezetet be tudtuk volna fejezni. Ráadásul el is áztunk. Na ez volt a hab a tortán.
    Most 2 nap pihi.Ránk is fér mert kicsit szét vagyok hullva. Elsősorban magamban akarom tisztázni hogy mit akarok a gépemmel. Csak új videokártyát vagy még spórolgatni hozzá és komplett gépcserébe belevágni..Teljesen tanácstalan vagyok. Ma gyereknap. Szerintem keresünk valami programot délután a gyerkőcöknek. Jó volna ha az idő is segítene minket ebben. Tegnap este fél 8 tájkán döntöttem úgy hogy haladéktalanul látnom kell őket és meg kel ölelgetnem a kt nagy gyerkőcömet. Gyorsan kocsiba vágtam magamat és kiszaladtam a mamához. Ott vannak csütörtök este óta. Már nem ölelgettem meg őket 2 napja ami nagyon súlyos elvonási tüneteket eredményezett. Igaz csak egy fél órás villámlátogatás volt de picit érezhettem és láthattam őket.
    Ma mennem kell egyeztetni munka ügyben.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Picit fáradt vagyok .Az ébredés még nem teljes.
    Tegnap egy eléggé elbaltázottra sikerült a gyerek nap. Kezdődött azzal hogy pocsék idő volt. Kitaláltuk hogy délután elmegyünk egy pizzára közösen mi négyen és mamáék a sógornőmmel. A pizza nem volt finom. Gondoltuk beülünk egy moziba de nem volt kedvünkre való film. Majd kimentünk kis városunk gyereknapi rendezvényére ami egy förtelem volt. Gyakorlatilag az eső miatt egy nulla volt az amit gyereknapi rendezvénynek készült. Szóval csalódott volt mindenki.
    Ma nem is tudom hogy megyünk e valamerre..A sógornőmnek konvertálgatom át a star trek enterprise komplett 4 évadát DVD-re hogy meg tudja nézni. Ezzel el leszek egy darabig. Eddig az első évadon jutottam túl.
    Közben nehezen de elhatároztam hogy váltom az egész gépemet. Meg is hirdettem a procimat és úgy néz ki el is viszik a ramokkal együtt amit most vettem nemrég. Nem használtam talán őket pár hetet. Így hirtelen kapkodóssá vált körbeszaglászni hogy hol tudom beszerezni az új procit-lapot-ramot. Most ez nagyon nagy váltás lesz mert komplett platformváltáson esek át. Kicsit hirtelen jött ez a váltás.Remélem nem fogom megbánni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nyugis ébredésen vagyok túl. Érdekes hogy óracsörgés előtt felébredtem és akkor tudatosult bennem hogy ma dolgozni fogok. Igaz kicsit később indulunk megint de akkor is jóleső érzés fogott el. Ma tálti miatt indulunk később. Zöldkártyára kell vinni a kis drágát mert lejárt neki.
    Tegnap szinte semmi nem történt velem. Reggel esett az eső és semmihez nem volt kedve senkinek. Átkonvertáltam pár filmet a sógornőmnek és kész. Megegyeztem egy sráccal aki elviszi egyben a tuningos Q procimat és a memokat és el is utalta a pénzt. Most már csak arra várok és már vásárolom is az i7 rendszeremet. A lapomra is akad jelentkező.Szerintem ha egy normális árat mondanak rá már adom is el. Végülis a lap ára már a vga projektembe landol újra. Az új lap-proci-ramra meglesz a lóvém anélkül is. Jó volna egy tuningos i920-at kifogni. Elbírnék viselni egy 4Ghzet 24/7 üzemmódban. Reménykedem benne hogy minden összejön és mindent meg tudok péntekig venni. Jó volna hétvégén összerakni a cuccost. Majd alakul.
    Remélem ma már jó idő lesz. Úgy van hogy ma már cserepezni kellene mennünk de nagyon nagy keverések vannak. Még az is lehet hogy újra tetőt kell bontanunk. Minden jó de mégsem tetszik a tulajnak. Persze pénzért mindent...
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Pont óracsörgés előtt ébredtem ezen a reggelen. Tele vagyok izgalommal hogy minden össze jöjjön és mindent meg tudjak venni a héten az új gépemhez.
    Sajnos nem tudom megvenni a szokott helyről az összes cuccot. Már tegnap megrendeltem a procit ami ha minden igaz ma megérkezik. Mami fogja átvenni és utánvétes a dolog így el kellet mondanom neki hogy mennyibe került. Nem kicsit sokkos állapotba került ahogy kinyögtem neki hogy csak a proci több mint 70 rugó lesz. Vissza is kérdezett hogy -És ez csak a proci?..Megpróbáltam elmaszatolni a helyzetet azzal hogy olcsóbb lesz a lap és a memo. Persze akkor meg azzal jött hogy egy jó proci alá veszek egy szar lapot meg ramot.. NŐK!!! Nem értenek semmit... Abban igaza volt hogy volt egy remek gépem és egyik pillanatról a másikra felszámoltam és belevágok egy teljesen új gépbe a régiből pedig alig tudok pénzt kivenni. Már nincs visszaút.
    Ha ma megérkezik az utalás már dobom is postára a remek 4 magos procimat és a 4x1 giga ramomat és az árából veszem is meg a finom kis EX-UD5-öt...És ma még meg kell rendelnem a memoriákat is bele hogy a héten tutira megkapjam mert nagyon égetné a testemet ha itt állna az asztalomon a 2 doboz és nem tudnám elindítani a gépet. Persze a vizesblokkom lefogatását is át kell alakítanom mert a remek intel meg bírta változtatni 72mm-es furattávolságot a proci körül 80mm-re. Köszönjük intel..Nem tudom mi a fenének kellett megnövelni 8 (!) mm-el a lyukak távolságát. Felfoghatatlan számomra...Szóval zsúfolt hetem lesz.. Remélem minden összejön. És még szereznem kell egy nagyon olcsó pci-e vga.-t. Van egy sima pci de az kiégeti a szememet. Ha más nem lesz kiszerelem a gyerekek gépéből az XTX-et amitől mami szívrohamot fog kapni.. ;] Abban úgyis van itegrált vga.Netezni tudnak vele. Na nem erre hajtok de a muszáj nagy úr.
    Tegnap nem tudtunk elmenni dolgozni mert táltin elhúzódott majdnem délig a zöldkártya készítés utána meg már nem volt értelme elmenni. Ő már nem az a kocsi aminek a csövébe csak úgy bedugják a műszert és lehet a pénztárhoz fáradni. Maradjunk annyiban hogy nem szeretném tudni milyen körülmények között kapott zöldkártyát hűséges 24 éves paripánk. Az biztos hogy ez volt az utolsó neki..
    Ma még nem tudom merre megyünk. Lehet cserepezünk de az is lehet hogy előtte odaugrunk feldobni még azt a pár fát amit az előző tetőnél nem fejeztünk be. Majd alakul...
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Kicsit szét vagyok hullva. Másodszor keltem fel ma már. Először fél2-kor ébredtem fel és most. Az éjszakai ébredésnél picit gépeztem és visszadőltem hogy kumjak még egyet de nem nagyon ment. Ma már csütörtök és még sehol semmi az új gépemből. Ami már tutira megvan az az alaplap amit ma veszek át egy nagyon kedves ismerősömtől. A proci állítólag úton van és a ramot nem rendeltem meg mert pont amikor meg szerettem volna rendelni a kiszemelt memókitet feltolták az árát 25 rugóról 31-re. Az eszem megáll!!!! Nem is én lennék ha nem velem történne.. Már majdnem most bánom hogy eladtam a remek kis gépemet és belevágtam az ismeretlenbe..
    Most tárgyalok egy sráccal itt a PH!-n memoügyben de ma mindenképpen el kell küldenie hogy holnap megkapjam. Feltéve ha meg tudunk egyezni.
    A munkahelyen is kaotikus állapotok vannak. Visszatértünk az előző helyre amikről képeket tettem be és bedobtunk 3 giganagy veluxot .Majd délután előkészültünk a mai cserepezéshez. Ma felvonónk is lesz. Valszeg ma hosszú napozunk..Holnap csak délig leszünk mert Zoliéknál évzáró. Nem is lesz baj ha nem dolgozunk és a kezembe lesz minden alkatrész az új géphez mert legalább szénné tudom tesztelni magamat hétvégén. :D
    Még a vízhútésemet is valahogy át kell variálnom. Szóval van mit ténykedni hétvége előtt...
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Kezdek picit szétcsúszni..Már fél 3 óta fent vagyok. Ez nem lenne egy nagy szám nálam de tegnap este negyed 9-ig dolgoztam. Nagyon összejöttek a dolgok. Igazából nem is a fizikai terhelés az ami megvisel, bár a tegnapi nap az is eléggé erős volt hanem a stressz. Annyira utálom hogy nem jön össze úgy semmi ahogyan szeretném. Végre megjött a lapom és megjött a procim is. A laptól egyszerűen el vagyok ájulva. CSODASZÉP!! :Y Engem még az sem zavar hogy gigáék besúvasztották a pci síneket a pci-e sínek közé így ha 2 vga lenne majdan a lapba téve akkor gyakorlatilag likvidálva vannak a sima pci foglalatok. Mivel nem használok semmilyen ilyen eszközt ezért nem zavar. Már csak a memókat kell beszereznem. Azzal is jó úton járok mert kiderült hogy az egyik srác aki aprón árul számomra megfelelő tri kitet az itt lakik tőlünk 30 km-re. Na nehogy már ne menjek el érte akár még ma is! A hütésfelfogatót még átalakítom és veszek egy mezei vga-t bele ideiglenesen addig amíg nem tudok venni egy 4890-et.
    Ez a gépváltásos dolog a súlyomon is látszódik. Pár hónapja felszedtem 2 kilót amivel 79 környékére kerültem. Tegnap este viszont vacsi után 77,6-ot mutatott a mérleg. Kíváncsi vagyok vissza nyerem e azt a 2 kilócskát.
    Tegnap meghozták a felvonót és kb. a felét beterítettük a tetőnek. Mára maradt az utca felöli nagy oldal.Délig lesz csak felvonónk így igyekeznünk kell.Utána húzunk haza mert Zoli kisfia ballag az oviból. Tegnap miután befejeztük a cserepezést el kellett mennünk még kibontani egy gipszkarton falat és a bontott anyagból lezárni egy ajtót. A hátam közepére nem hiányzott cserepezés után egy ilyen maszek munka.
    Tegnap amikor mentem a lapomért (köszönet érte a kedves ismerősömnek) előtte az egyik segédmunkás aki úgy gondolja ért a számítástechnikához kérdezte hová megyek. Mondom elugrok az új alaplapomért. Kérdezte milyet veszek. Mondom EX58-UD5-ös gigát. Erre azt mondja.-de hisz az nem is alaplap. Mondom neki -ha te mondod biztosan így van. Majd amikor vissza értem megkérte hagy nézze meg. A dobozát megmutattam. Vizslatta nagy szakértelemmel majd kibökte hogy ez még az ő lapjánál is jobb picivel. Kérdeztem milyen lapja van neki. Mondta hogy a típusát nem tudja de Asus. Kérdeztem milyen procija van? Mondta hogy 3200+ AMD .EMBER!!!! :Y Ez nem picivel jobb hanem 43 fényévvel!! Nem is értem miért szeretne valaki többnek látszódni mint amilyen valójában. Ettől nemhogy több lett a szememben hanem sokkal kevesebb.Mindegy.. Ráhagytam. Mondjuk a hab a tortán az volt amikor az ugyanott dolgozó apja megpróbálta futtatni és megkérdezte a fiát hogy -Nem ilyeneket szoktál kibontani gépekből?-válasz- De hasonlókat... :W :W :W
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Már fél3 óta fent vagyok. Az új gépet próbálom állítgatni de úgy látom még olvasnom kell pár hsz-t hogy neki tudjak állni rendesen tuningolni.
    Tegnap elég mozgalmas napunk volt. Igyekeznünk kellett feltolni felvonóval a nagyja cserepet mert délig lehetett csak nálunk. Így is megcsúsztunk és 1 órakor végeztünk. Mivel Zolinak mennie kellett a kisfia ovis ballagására ezért jöttünk is haza. Mondjuk nem is bántam mert elég hulla voltam és izgatott a gépem összerakása is. Mamit elküldtem a ramért így már minden egyben volt. Kimentem anyósomhoz és elkészítettem a vizesblokk új lefogatását. Nem volt nagy ügy de ráment egy kis időm. Még tegnap este feldobtam rá a win7-et és azzal zártam le a napot. Ideiglenesen kiszereltem a gyerekek gépéből a vga-t és azzal nyomulok de ez nem megoldás. Vennem kellene valamit csak most nagyon leapadt a pénztárcám. Még spórolgatnom kell.
    Jó lesz ez a két nap pihi. Rám fér.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nem ébredtem később csak a gépet maceráltam. Megpróbáltam még a hajnali hűvösben valami prájmot nyomni de valahogy jobban melegszik ez a proci mint ahogy számítottam rá. Nem vagyok elégedetlen mert megvan a 3,8ghz alapfeszen és ez nekem tökéletesen elég. Most a 4Ghz-ért vagyok harcban és ott már nagyon igényli a feszt a kicsike.
    Szinte az egész tegnapi napom ráment a tesztelgetésre. Sok mindent olvastam hogy mit mennyire szabad állítani és mennyi feszt lehet neki küldeni. Persze mindent betartok. Sőőt! Még kevesebb feszeket is tolok nehogy bármi megadja magát. Ha nem jön össze ilyen feszen a 4Ghz mint amit most beállítottam neki akkor szerintem fel is függesztem egyelőre a kisérletezgetést.
    Majd alakulnak a dolgok.
    Ma is itthon leszek. Mami délelőttös én meg tesztelgetek. Bár lehet kigyaloglok a gyerekekhez.Feltéve ha nem fog fújni nagyon a szél. Tegnap nem ízlett az a szzeles idő.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Frissen és kipihenten ébredtem. Semmi stressz. A madarak már felébredtek és dalolgatnak. A galambok is búgnak az erkélyen (hogy pusztulnának meg) és a napocska is ébredezik.
    Tegnapi nap lustizás és tesztelés folyt. Persze szakítanom kellett időt házimunkára is. Boltba mentem, mosogattam és takarítottam. Majd kiszámoltam egy őszi munkánkra a faanyag szükségletet. Mivel nagyon összetett tető ezért pár órám ráment. Kicsit elszoktam már ettől. Mostanában Zoli akarja kiszámolni mindig az anyagot én pedig ráhagyom. De most a rajz hozzám került és mivel sürgős a dolog ezért én számoltam ki.
    Délután megnéztem a forma1-et ami dög unalmas volt. Majd még teszteltem picit. Egyelőre itt tartok. Alapfesz+LLC (Load Line Calibrator) . Szerintem nem rossz kis procit fogtam ki. Alapfeszen már nem sok van benne. Talán még a 3,9Ghz megcsíphető. A teszt fut tehát minden előfordulhat. :D
    Mivel nincs még pénzem belevaló vga-ra ezért nagyon játékokkal nem tudom tesztelni. Most majd ráállok a spórolásra újra mert nem csak nézegetni szeretném ezt a remek gépet. Igazi teszt a játék lesz. Lehet itt stabilnak mutatkozik egy órajel de játékok alatt kifekszik és kékhalálozik a rendszer.
    Ma újabb javítgatásnak állunk neki. A szomszéd megint át volt és kifogásolt dolgokat amit ki kell javítani. Kicsit kezd unalmassá válni hogy az amúgy tökéletes tetőnél minduntalan javítani kell valami apróságot amit a szomszédnak nem tetszik. Holott semmi köze hozzá . Most éppen azt javítjuk hogy a látszó szerkezetnél nem tetszik neki ez az amit a tulajdonosok már hetek óta látnak. Eddig jó volt és tetszett nekik most pedig már nem. Semmi gond. Vastagon számolt napibérrel bármi orvosolható...Csak kicsit már zavaró amikor nincs magyarázat arra hogy ami eddig jó volt az most miért nem az? Majd alakulnak a dolgok..
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nem aludtam valami sokat ezen az éjszakán sem. Már hajnali 2-kor felébredtem és utána csak kumkodtam. Nem akartam felkelni de tudtam hogy ebből már alvás nem lesz.
    Tegnap kibontottunk minden javításra jelölt dolgot. Nagyon nem esik jól ezt leírni mert tudom hogy tökéletes volt és mégis javításra köteleztek minket. Tulajdonképpen nem is tudták megindokolni miért kell ezt megcsinálnuk csak annyit közöltek hogy meg kell tennünk és kész. Ki fogják fizetni bármibe is kerül. Hát nem lesz olcsó nekik...
    A gépem nagyon tetszik. Beszarás mennyi tuningpotenciál van ebben az i7-brn. alapfesz+LLC-vel elértem a 3,9Ghz-et ami bőven jó lesz nekem a szürke hétköznapokra. Most a gyerekek gépéről írok mert fut egy 4Ghz-es teszt. Ha ezen a feszen összejönne amit belőtem neki akkor nagyon elégedett leszek. Még nem kiabálom el..
    Ma reggel el kell ugrnunk egy gipszkartonozást megcsinálni. Csak egy dobozról van szó amire a klímát akarják felfogatni és utána megyünk a javítást folytatni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Frissen és vidáman ébredtem ezen a reggelen. Már ettől is jobban indul a napom. Végigdurmiztam az egész éjszakát és csak az óracsörgés előtt ébredtem fel. Ennek kifejezetten örültem.
    A tegnapi nap reggel egy pici gipszkarton doboz elkészítésével indítottunk. Ezt gyorsan lezavartuk és már mentünk is folytatni a javítást. Ott egész jól haladtunk. A belső látszó részt befejeztük és lelambériáztuk. Ma a külső felét építjük vissza. Majd vissza szigeteljük és vissza lécezzük. És már kész is a javítás.
    Tegnap sajnos kiderült hogy Imrust meg fogják vágni töriből és matekból is. Már pár hete beszéltünk a tanárokkal hogy visszafogjuk őt és vissza tetetjük a Zsani mellé a dyslexiás osztályba mert egyszerűen képtelen megtapadni a rendes osztályban. Ez a tanulási sebesség neki sok. Akkor az osztályfőnöke azt mondta hogy nem szeretné ezt és ő ki fogja harcolni hogy ne buktassák meg. De a tegnapi évzáró konferencián véglegesítették a bukást így nem várunk tovább. Mehetne pótvizsgára de nem akarjuk. Ismételjen évet és kerüljön vissza oda ahová való. Ennyi...
    Ma reggel újra kartonozással fogunk kezdeni mert még egy burkoló dobozt össze kell dobnunk a klíma csöveinek. Ennek annyira nem örülök már. Minden reggel nem tudunk oda rohanni amikor valamit kitalál a tulaj csaj..
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Majdnem elfelejtettem naplót írni! Már fent vagyok 4 óta és megpróbáltam a 20x200-at stabillá tenni az új gépen és kiment a fejemből a naplóm. Na szép! Nincs meg a 20x200 de helyette van egy stabil 21x191. Órajelben mindkettő 4Ghz de az előbbit jobban szerettem volna. Azt nem mondom hogy antituning procit fogtam ki de nem is egy übertuningos fajta. Máár csak az a kérdés mi a fenének görcsölök amikor alapfeszen megvan a 3,9.. Vissza is tettem erre az órajelre. És vissza tértem a jó öreg fadobozkámhoz.:)
    Tegnap reggel újra a gipszkartonozással kezdtünk. Illetve elugrottunk anyagért és mivel nagyon sok munkát talált ki a tulaj csaj én jöttem tovább tetőt javítani Zoli pedig ott maradt megcsinálni a kartonozást. Délben ért oda hozzám. Így mindkét munka haladt. A javítást befejeztük és most elpályázunk onnan egy időre. Vissza kell térnünk oda ahol félbehagytuk a tetőt és fólia alá kell hoznunk azt is. Még a mai nap rámegy a szerkezetre és holnap lambériázunk és lécezünk. Hétvégén nem dolgozunk mert Zoli eligérkezett előtetőt készíteni egyik jó ismerőséhez.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Picit kókadtan ébredtem ma. Már óracsörgés előtt fent voltam de mégsem pihentem ki magamat eléggé. Biztosan a tegnap esti időjárás tett be. Elég viharos idő volt este errefelé.
    Tegnap visszatértünk az előző munkánkhoz és befejeztük csontra a tetőszerkezetet. Picit késve érkeztünk mert táltiból kifogyott megint a benzin és hozatni kellett. Ez fél óra csúszást eredményezett. Mondtam Zolinak még előző este hogy jöjjön fel és adok pénzt tankolni mert ki fog fogyni. Ő úgy gondolta simán kibírja még. Hát nekem lett igazam...
    Ma már lambériázunk és lécezünk. Remélem egy nagyobb darabot meg tudunk csinálni mert hétvégén nem megyünk ide. Vagyis Zoli segít egy ismerősének én meg pihizek.
    Megpróbálok picit a memokkal vacakolni. Megnézem mi az az órajel amit még alapfeszen megy. Remélem hogy ma kapunk pénzt is.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tiszta hulla vagyok. Egy zombiként ülök itt. Megtehetném hogy lustizok vagy épp tovább alszok de a belső órám kihajt az ágyból. Így felkelek és a reggeli köröket letudom. Megírom a naplómat és körbeolvasok a fórumokon .
    Tegnap lambériáztunk és léceztünk. Azt nem mondhatom hogy húú de jól haladtunk de azért előrébb léptünk. Tegnap előtt óta Zoli és én is két külön dolgot csinálunk és nem eget. Ez azt jelenti hogy általában teljesen más munkafolyamatokat csinálunk mint a másik. Így jobban haladunk bár többet kell fel-le ugrálnunk. Ennek nagyon örülök mert kevesebb a holt idő amikor egyikőnk csak álldogál. Na nem mintha amúgy heverésznénk a munkahelyen. Persze a lécezésnél újra együtt nyomtuk mivel az elég necces lett volna egyedül..Természetesen a fóliát szélviharban kellet húznunk. nagyon örültem neki. Tiszta boldog voltam. Reményeink szerint szerda magasságában befejezzük annyira hogy cserepezni lehessen. Sajnos azt nem most fogjuk csinálni mert vissza kell mennünk az előző munkahelyünkre..
    Ma nekem pihi, Zolinka munka. Segít az ismerősének egy előtetőt megcsinálni. Én valszeg mamánál meggyet fogok szedni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Elfeküdtem a nyakamat és elég jól fáj. Remélem hamar kiáll belőle a fájdalom. Majd finoman megmaszírozgatom. Elég álmos is vagyok még...
    Tegnap délelőtt nem sok minden történt velem. Újrakezdtem a COD 5-öt. Majd kimentünk ebédelni a mamihoz és nekiálltunk meggyet szedni. Azt a rohadt unalmas egy munkát! Minden bajom volt. Szerencsére nem kellett mindet leszedni csak 2 vödörrel. Maminak több megyfája is van és amiről szedni kellett az egy aprószemű fajta Így 2x annyit kellett szedni hogy tele legen a vödör. Na ilyen meggyszedőnek se mennék el. Szerintem amúgy is éretlen volt még. Van a kertben egy picurka fa is és arról is leszedtük a termést. Azon is volt vagy fél vödörrel. Az legalább nagyszemű volt. Én közben időt szakítottam arra hogy lelegeljem a málnát is. NYAMI! :)
    Délután még teszteltem egyet a gépen. Megkerestem a max stabil órajelét a procinak. Nem egy atomtuning a procim de azért eldöcög. 4,11Ghz P95 FFT 2h. Persze nem ezen az órajelen fogom használni de nem baj ha tudom hogy megy ennyit is ez a cucc.
    Ma nem is tudom mit fogunk ténykedni. Lehet még szedni kell meggyet. Na remélem nem...
    Picit játszom majd a COD-al még. És pihizgetek..
    Nem is jegyeztem le hogy a munkahelyen 10-ig bumerángot hallgatunk majd utána áttekerünk az MR2 Petőfire. Nem semmi egy zenék mennek ott. Pl. ez ;] Azt hittem gyűlölöm az ilyeneket, de ez már annyira eszement hogy tetszik. :Y
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Frissen és fiatalosan ébredtem bár kellett ő pár másodperc mire az agyam is felfogta hogy reggel van nemcsak a testem többi része. Jók ezek a 2 napos pihenők de azért jó dolgozni is egy kicsit. Az ember tesz ezt azt és máris jobb a közérzete.
    Tegnap reggel felhívott apám hogy vissza tudnám e vinni neki a mikrobuszát. Mivel már fél éve anyósomnál áll mert elkértem tőle és nem volt rá szüksége mert nem volt munkájuk ezért az akksi le volt merülve. Máár régebben kiszereltem és fel is töltöttem így csak be kellett hajítanom és már röffenthettem is a gépet. Kivittem hozzá és ő vissza hozott a mamához. Ha már itt volt meg lett vendégelve egy ebéddel és elbeszélgettünk. Picit unokázott de nem nagyon mert a gyermekeim inkább más fontos játszanivaló fontos dolguk akadt. Az öreg nem neheztelt rájuk ezért. Sajnos nem azért kérte vissza az autót mert munkája lett hanem azért hogy nekünk ne legyen útba. Sajnálom hogy a válság ennyire mélyen érinti őt. Azért remélem hamarosan lesz neki munkája..
    Nekünk is vissza mondtak egy ikerház egyik felét. A másik már fix . Még ez a szerencse.
    Ma folytatjuk a lambériázást és a lécezést. Jó időt ígérnek aminek nagyon örülök.
    Gépemen tegnap délután azzal küzdöttem hogy a 4,1Ghz-en LinX stabillá is tegyem. Aki ismeri ezt a progit az tudja hogy valami félelmetesen gyilkos az egész gépre nézve. 20 pass-ból áll és a procira a ramokra és a memvezérlésre akkora terhelést nyom hogy az valami félelmetes. A proci bő 10W-al többet eszik ilyenkor. És mivel már átlépi a 170W-os (!) fogyasztást már minden izzik mint állat. Még most reggel valahogy kicsikarom belőle és leállok a teszteléssel. Nem szeretnék semmit kinyiffantani..
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma picit korábban ébredtem. Nagyon meleg van már most .Izzadt és csatakos vagyok. Lehet melo előtt letusolok hogy még üdébb legyek.
    Tegnap egész nap lambériáztunk. Szinte mindennel végeztünk de 4 előtt be kellett fejeznünk a munkát mert Zoli felesége sírva telefonált hogy a legkisebb fia elesett egy vonalzóval a szájában és ömlik belőle a vér. Így gyors pakolás és vágta haza. A gyerek szétszabta a szájpadlását és állítólag még az egyik manduláját is megsértette úgyhogy azt is ki kell venni neki. Este 8-kor már műtötték is volna de egyszerűen nem érték el az altató orvost. Nem értem hogy itt egy megyei jogú kórház és nincs altató orvos...Mivel ez el fog tartani pár napig ezért Zoli kiesett a munkából. Magamra maradtam. Tálti nálam van és egyedül fogok most munkálkodni amíg Gergőt nem engedik haza.
    Mielőbbi gyógyulást kívánok neki. Nagyon nehezen viselem ha egy gyerek szenved.
    Ma befejezem a lambériázást és elkezdem a lécezést. Nem fogok valami fényesen haladni de mégis jelen leszek és ténykedek.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Kicsit viharos álmom volt éjszaka így örülök hogy végre reggel lett. Inkább valami összevisszaság volt a fejemben. Egyszerűen nem kapcsolt le és így nem tudtam rendesen pihenni. Egyedüli jó ebben az hogy ilyenkor több energia fogy el.
    Tegnap mivel egyedül voltam ezért a munkaadónk adott mellém egy segéderőt. Egész használhatónak bizonyult. Nem csesztem le semmiért és ő pedig akart dolgozni. Szerintem jól haladtunk. Befejeztük a lambériázást és beléceztünk egy jó nagy darabot. Ma befejezzük a maradék lécezést és beszegjük az oldalait a tetőnek. Még 2 velux ablakot kell majd még beépíteni de szerintem az ma már nem fog bele férni. Ha azt is sikerülne netán betenni akkor csontra kész van cserepezésre a tető. Illetve bádogozásra. Mivel nem túl bonyolult ezért bevállaltuk a bádog felütését is itt. Ez is pici pénzt hoz nekünk.
    Tegnap jól átgondoltam hajnalban az anyagi helyzetemet és eldöntöttem hogy veszek egy 4870-et újra. Igaz ez 1giga ramos. Nagyon leesett az áruk és lényegében abban az árban megkapom mint amennyiért eladtam az 512megásat. Így már csak órajelben fogok eltérni a 4890-től. Ha mákom van akkor tuningal el tudom érni az alap 4890 órajelét és nyertem vagy 20 rugót amit nem egy könnyen tudtam volna össze spórolni. De ha nem tudom 780-ról csak 820-ra stabilan húzni a GPU-t akkor is közelében vagyok a nagytesó teljesítményének. Nyilván jobban örülnék egy 1Ghz-en üzemelő csúcskártyának de az 30%-al drágább mint amit most veszek. Elméletileg ma meg is kapom. Nagyon kíváncsi vagyok hogy hogyan fog teljesíteni a többlet memoval.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Most ébredtem fel. Mint akit agyon vágtak úgy érzem magamat. Még ébredezem..
    Tegnap már volt Zoli is. A lurkót hazaengedték és így már tudott jönni dolgozni. Befejeztük a lécezést és beszegtük körbe az egész tetőt. Majd beraktuk azt a 2 veluxot amit előírtak a rajzon. Gyakorlatilag előkészítettük a terepet a bádogozásra. Ma már vissza kell mennünk az előző helyünkre és befejezni ott s a tetőt. Ma újabb veluxablak beépítése van soron a változatosság kedvéért és egy kis cseréphordás.
    Tegnap reggel meghozták az új videokártyámat. Sajnos nem referencianyákos ezért a fetblokkom nem is jó rá.. :W :W :W Ezért most gyártanom kell egy másikat. Egyelőre rátettem csak a gpu-ra a blokkot és a feteken lévő bordára odatettem egy ventit. Így üzemeltetem. Tuningban hasonlóan fog menni úgy látom mint az előző kártyám. Semmi extra. 810/1100 lesz ami mehet neki stabilan. Talán a gpu még elmegy820-ig is de ez nem biztos..
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Kicsit szét vagyok hullva ma reggel is. Elég fáradtan ébredtem ma reggel is. Nem is tudom hogy mi tett be jobban . A tegnap délutáni cserepezés vagy a meleg.
    Tegnap visszatértünk az előző munkánkhoz amit mostmár be kell fejeznünk. Betettünk 3 veluxot és becserepeztük a kontyot. Ahogy számolgattuk a 8 velux több mint 1 millióba van a tulajdonosnak. Nyami. Válság ide vagy oda van az embereknek pénze. Na lehet hogy a párnát fel kellett vágni érte de mégis kerül azokra a dolgokra amire eddig is kerítettek.
    Ma már cserepet vágunk. Remek mert estére nem fogok hallani semmit úgy fog csengeni a fülem a flextől. Úgy számolom hogy jövő hét szerdára fogjuk befejezni ezt a felső részt. Utána még lesz egy kis előtető ami hozzá lesz építve a falhoz de azt nem tudom hogy most meg kell e csinálnunk.
    A vga egész jól megy . 840/1100-on lefutott majdnem negyed óra furmark és utána kezdett el hibázni a GPU. Sajnos ezen a kártyán nem digitális vrm van és ezért teleszórták az egész kártyát a hagyományos tápellátóval. Még a kártya tetejére is került belőle. Ez azért bosszantó mert erre így képtelenség vizes blokkot faragni. Marad az a megoldás hogy egy 8cm-es halk ventilátor szendvicsbe fogom a kártya hátulját. Sajnos nincs más lehetőségem. Most ráállítottam a tetejére is egy ventit így a felül levő tápok sem izzanak már. Megyek is és játszok picit 840-en. Gyanítom hogy azért hibázott a GPU mert a vrm túlmelegedett. Persze akkor sem lesz semmi ha csak 825-ig megy el a kártya..
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Elég hulla vagyok ma is. Talán ez a hirtelen időjárás változás teszi be a kaput nálam. Nem is értem..
    Éjjel felébredtem 1 körül mert be kellett csuknom az ablakokat. A huzat vitt mindent. Nagyon nagy szél volt erre felénk. Még van is..
    Tegnap cserepet vágtunk. Azt hittük gyorsan fog menni de elég lassan haladtunk előre vele. Szinte alig tudtunk bevágni 30fm. élt Hétfőn folytatjuk. Ma pihi. Én megyek tárgyalni egy helyre munkaügyben de semmi több. A vga-mat fogom tesztelgetni.Sajna eek a piszok szétszórt vrm-ek kiakasztanak. Furmark alatt az egész kártya hátulja izzik. Mondjuk nem a furmarkal játszok. Tegap este játszottam másfél órát 830-as gpu órajellel hiba nélkül. Viszont ezt az órajelet furmarkal nem bírja. És nem a gpu nem bírja hanem a tápellátás túlmelegszik és elkezd hibát szórni a gpu..
    Pocsék egy idő lett hétvégére.
    Szép napot mindenkinek.

Aktív témák

Hirdetés