Hirdetés

Hirdetés

Aktív témák

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma nem dolgozunk mert nem hajt minket a tatár. Tegnap nekiálltunk a szigetelésnek de vér gyászosan ment a dolog. A ház felét se szigeteltük be de el is fogyott a gyapot amit kihoztak. Hétfőn folyt.köv.
    Itthon megpróbáljuk kivakarni a lakást a rumli alól. Ez a hétvégi terv.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap semmi említésre méltó nem történt velünk. Végre besegítettem édesemnek a házimunkába én is. Elmosogattam 2x. :DDD Addig ő összepakolt a gyerekszobába ahol állandóan elképesztő rendetlenség van.
    Boldi egyre ügyesebben közlekedik és egyre okosabb. Kezd olyan lenni mintha semmi baja nem lenne.
    Ma szokásos reggeli menetrend lesz. Templom és utána apámnál dumcsizok kicsit.
    Délután megnézem az év utolsó futamát és nagyjából ennyi.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap semmit nem csináltam. Szerencsére apám utcájában konszolidálódott a helyzet és nem kellett átállnom a másik utcába a verdájával. Kicsit még beszélgettünk és jöttem haza. Közösen elmentünk a boltba és Sári egy hisztit kivert ott. Semmi csak a szokásos. Megnéztem a dög unalmas idényzáró futamot és nagyjából ennyi történt velünk.
    Ma megyünk és folytatjuk a szigetelést. A nappaliban feldobjuk a fémvázat is mert jön a bank lefotózni a készültségi szintet.
    Édesemék mennek tornázni Kriszta nénihez.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Vacakul aludtam. Sikerült megfertőznie Adrinak a torokfájásával. Nem akart elmenni dokihoz mert holnap kézilabdára megy és nem akarta hogy kiírja, de annyira bedurrant neki hogy ma elviszi szerelmem. Jó hogy közben mindenkit fertőz itthon. :(((
    Tegnap beszigeteltünk mindent. Még magam is meglepődtem hogy sikerült végeznünk vele és ráadásul időben.
    Ma már húzzuk rá a hőtükrös fóliát és szórjuk fel a vázszerkezetet.
    Édesék tóparton voltak és nagyon elégedett volt Kriszta néni Boldival. Most szerencsére volt kedve dolgozni és nem nyunnyogta végig a foglalkozást.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap elég vacakul voltam egész nap de mára összeszedtem magamat. Kell is mert ma itt ahol vagyunk be kell fejeznünk a vázszerkezetet. Nagyjából felét tudtuk megcsinálni tegnap és a másik fele vár ránk mára.
    Adrinak nem ítélte meg olyan súlyosnak az állapotát a doktornő hogy antibiotikumot adjon neki de persze a héten nem megy suliba. Mondjuk ma megy valami kézilabda meccsre.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma kicsit csúszásban vagyunk. Tegnap befejeztük Baracson a plafon gipszkarton szerkezetét ma pedig belefogunk egy újabb tetőtér kartonozásába. 4 házat kell kartonozni abból kettőben a váz már fent van. A kartont még nem tehetjük rá mert a falak vakolása most lett kész és még nagyon durva a páraszint a levegőben. Ha felvenné a karton ezt a vizet le is esne.
    Édesék ma ringatóba mennek és sajnos nem tarthatok velük mint a múlt héten. Adri fogja elkísérni őket mert ugye beteg. Tegnap elment kézimecssre és megalázó vereséget szenvedtek. Legalább mozogtak kicsit.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Megint szigetelünk. A kukim kivan ettől a kőzetgyapottól. :W Még legalább 2 napig biztosan nyomjuk ezt a szemét munkafolyamatot. Azután mikor már rákerül a hőtükrös fólia már nem bánt senkit de addig.... :Y
    Tegnap voltak ringatón édesemék. Nagyon élvezte a mi kis cicaborsónk. Lehet ennek a hatására is elkezdett picit többet gagyarászni. Sajnos a zéróhoz közelít a beszéde. Inkább csak morog mint egy kiskutyus.
    Ma délelőtt elviszi az apjához Adrit Pestre édesem. Úgyis itthon van a betegség miatt és így nem nekem kell mennem érte vasárnap.
    Szép napot mindenkinek.

    [ Szerkesztve ]

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap nem végeztünk a szigeteléssel de mivel nem hajt a tatár minket ezért hétfőn folyt.köv. A hétvége a családé marad és itthon takarítgatunk. Szerelmem elvitte Adrit az apjához Pestre és ezért holnap nem nekem kell majd menni érte.
    Már a jövő évi munkákra egyezkedünk ezzel a céggel akinek most kartonozunk. Pár tetőre jó volna előre megegyezni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Eltelt ez a szombat. Délelőtt volt egy kicsit mozgalmasabb amikor rendeztük a lakást. Természetesen most körbenézve ennek már nyoma sincs mert a két ovis lányunk tesz róla hogy percek alatt kupi legyen.
    Én délelőtt elugrottam a kedvenc bariboltomba és vettem ezt azt a melóba. 6-os fúrószárat a kartonozáshoz és új mérőszalagot. A régin már nem látszódnak a számok és elég jól berozsdásodott ebben a párás időben. Még a kilátókészítésnél kaptam és egész jól kibírta idáig. Ugyan olyan Solát vettem most is. Nem olcsó de megéri az árát.
    Ma reggel mise után elmegyek apámhoz. Elvileg már nem kell átállnom a roncsával de megkért hogy vigyek neki fagyállót. Tegnap azt is vettem a bariboltban és elviszem neki. Kicsit dumcsizunk és jövök haza a kacsáimhoz.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nem is tudom mit jegyezzek le a tegnapi napunkról annyira semmi nem történt velünk. Próbáltam pár fotót készíteni de teljesen esélytelen! Ilyen képek születtek.-
    Sári
    Katica
    Szerelmem
    Boldi
    Ezek nem azok a képek amik felkerülnek a fészre és mindenki tudja hogy köze nincs a valósághoz de azért épp jó passzban volt amikor a kép készült. Ez a rideg valóság. Sári mesét néz, Kati telefonozik, Boldi durmol és édesem a konyhába próbál rendet tenni. (esélytelen)
    Késő délután ért haza Adri és ő nem volt hajlandó olyan hajjal fényképező elé állni. Tini....
    Ma szigetelést fejezünk be és nekiállunk a plafon vázszerkezetének elkészítésének.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma bealudtunk. Nincs mit szépíteni a dolgon . Még 3 körül felnéztem és gondoltam visszahunyok még egy picit de bezuhantam.
    Tegnap nyögve nyelősen befejeztük a szigetelés nagy részét és nekiálltunk a vázszerkezetnek. Azzal sem haladtunk valami fényesen de ma talán jobban megy majd a dolog.
    Boldi nem volt nagyon együttműködő rehabon Kriszta nénivel. Talán ez az időjárás változás tesz be a kedvének. Hazafelé beugrottak vásárolni az ósenbe édesék mert mindenből lefogytunk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap martonban kezdtünk reggel és kibontottuk a kémény helyét. Azután visszatértünk plafon kartonnak profilt építeni. Ma végzünk és nekiállunk a ferde oldalnak.
    Már megjött a Mikulás a gyerekeknek. Valami vacakokat kaptak. Csak apróságok.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap egész jól haladtunk a vázszerkezettel de ma visszamegyünk kartonozni az egyik megkezdett munkához. Ott van a burkoló és szüksége van a plafonra. Ha már ott vagyunk megcsináljuk az egészet. Nyilván nem egy nap lesz de valami legyen már készen.
    Ha ráveszi magát édesem akkor mennek Boldival ringatóra. Tegnap tiszta ideg volt szerelmem mert a lányok kiidegelik. Sári egész nap hisztizett. Óvónők is jelezték hogy alvás után levágott egy órás gigahisztit. Most mit csináljunk vele? Nem is értem honnan jön neki ez. Reméljük hamar elnövi.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma kicsit késésben vagyunk mert Boldi megébredt és cicizett. Ilyenkor meg kell várni amíg teljesen visszaalszik. Tegnap meglepően jól haladtunk a kartonozással. Amit tudtunk felszórtuk de sajnos a vill.szer nem végzett a nappalival ezért az megmaradt legközelebbre. Megyünk vissza vázat építeni Úrhidára. Ma és holnap azzal is kész leszünk.
    Tegnap édesemék voltak ringatóban. Boldi nagyon élvezte a foglalkozást. Remélem Anita néni küld majd át képeket róla.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma csak ilyen öregesen vagyunk. Nem megyünk dolgozni mert nem hozták meg a hiányzó profilokat ami a mai befejezéshez kellett volna. Igazából nem kell rohannunk mert ezek az év végi levezető munkák. Jövő héten elkészül hétfőn ez a vázszerkezet és átmegyünk befejezni a másik 2 megkezdett kartonozást. Utolsó hétre marad a martoni vázszerkezet építés amit lehet ünnepek között tudunk befejezni.
    Tegnap RSV. oltáson voltak szerelmemék. Boldi már a kórház előterében ordított mert tudta mi vár rá. Ráadásul 2 szuri van ilyenkor mert egybe nem adhatják be neki az oltóanyagot. Már sajnos csak 1 alkalommal kapja mert betölti a 2 éves kort. Ez egy méregdrága védő anyag ami minden légúti betegségtől megóvja. A szívbeteg gyerekeknek adják ha olyan súlyos a betegsége mint Boldinak. Ha tudnánk kifizetnénk zsebből az oltóanyagot de adagonként 300rugó.
    Ma mennek a lányok be Adrinak korcsolyát venni. Ez lesz az egyik kari ajándéka amit előre kellett hozni mert hétfőtől koriznik járnak majd a sulival. Szerelmem persze padlót fog majd a két kis ördögfiókától. Sárinak reggel le kellett zavarnia egy pofont mert olyan extragiga hisztit vert le rugdalózással és földhöz veréssel. Az ok: Kati előbb vette fel a csizmáját mint ő. :W
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap este óta se tv. se net nem volt mert teljesen lehalt az UPC. Pont most amikor elindult Boldi és megtette az első lépéseit. Most öröm és boldogság van! 23 hónaposan megvannak az első önálló lépéseink. Több kört is ment az ágy és közöttem oda-vissza.
    Más említésre méltó esemény nem is történt velünk. Édesemék inkább ma mennek korit venni mert tegnap úgy viselkedtek a lányok.
    Ma már templomot és apámat letudtam. Jól eltolták az utcájukat. A parkolóhelyek száma lefeleződött. Így se lehetett normálisan megállni. :W
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nem is tudom mit jegyezzek le a tegnapi napról. Családocskám elvonult korit venni én meg az idő alatt takarítottam meg mosogattam. Délután pihi.
    Ma megy Kriszta nénihez Boldizsárunk. Az első alkalom amikor fel tudunk mutatni pár önáló lépést. Tegnap is ment párat. Még fontos neki hogy a 2 tökéletesen megbízható személyhez totyogjon oda akik nem túl távol vannak. Ezek 3-4 lépés távolságok de valahol el kell kezdeni.
    Elvileg ma befejezünk egy vázszerkezetet és holnap megyünk befejezni az egyik helyen a kartont. Azért ezekben a szutyok időkben nem rossz dolog egy kis kartonozás tető alatt.
    Szép napot mindeninek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma is kicsit késésben vagyunk. Tegnap pont befejeztük a vázszerkezetet úgy hogy ne essünk túlórába. Mondjuk mindenképpen be kellett fejeznünk mert ma mennünk kell befejezni az egyik megkezdett plafon kartonozását is. Tegnap nyertünk még egy munkát ami ugyancsak januári. Soha nem volt ilyen hogy úgy kezdtük az évet hogy 3 tető le volt kötve és mind januári kezdéssel.
    Szerelmemék voltak rehabon. Boldi nem volt túl együttműködő Kriszta nénivel.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap befejeztük Zsámbéki kartonozást és ma megpróbáljuk ugyanezt végrehajtani Baracson. Ha sikerül elszabadulnom akkor holnap elmegyek az év utolsó ringatójába szerelmemékkel de ez nem biztos hogy összejön. Első a munka és csak utána mehet a szórakozás. Na persze vannak olyan esetek amikor nem írhatja felül a munka a családot. Ilyen lesz a jövő hét keddi óvodai teadélután ahol a két kis ördögfiókám is fellép.
    El kell mennem pár fotót készíteni róluk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ez a tegnapi napom! :Y Szépen haladunk a kartonozással és negyed kettőkor jön a telefon hogy azonnal menjünk át Úrhidára mert nem tudnak dolgozni a fűtésszerelők a szemetünk miatt. Hehh?! Ott hagytunk csapot papot és átrohantunk (100km) és fél óra alatt felsepertünk. A mi szemetünk kb. az összes 20% sem volt a többi a bádogosok, szigetelők és kőművesek sara volt. Na mindegy. Emiatt a kis közjáték miatt nem végeztünk és ma újra le kell menni a f@szba befejezni a kartonozást. Hazafelé úton egy erős berágódott csiszoló hangot adott táltos paripám. Kiderült hogy a vízpumpa megadta magát. Még jó hogy hazahozott mert már amikor megálltunk megnézni mi a baj folyt belőle a hűtővíz. Hazaérve egyik ismerős garázsába befogadtak minket és ki is cseréltük. Szerencsére kaptam új pumpát táltoshoz. Komplett az egész vezérlést le kellett operálni hogy hozzáférjünk. Ha már úgyis szétszedtük kicseréltünk minden szíjat is. A vezérműszíj csak nálam 100e km.-t futott. 6 után haza is bírtam érni.
    Ma Baracs és onnan át Zsámbékra. Esetleg egy kis Marton is bejátszik.
    Édesemék ma mennek az ez évi utolsó ringatóra. Remélem jól fogja magát érezni a kis kukacosunk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap befejeztük Baracson is a kartonozást és elmentünk Zsámbékra kitakarítani. Ott is más után kellett söpörnünk de letudtuk. Legközelebb már tudjuk hogy tisztán vehetjük csak át a munkaterületet és akkor nincs ilyen gond.
    Ma reggel megyünk apámhoz a nagy létrámért és visszük Martonba. A kémény mellett vissza kell zárnunk a tetőt hogy jöhessenek a bádogosok. Utána az utálatos szigetelésnek állunk neki. Ott is kartonvázat építünk még karácsony előtt. Ha a villszer bedobja a vezetékeit akkor két ünnep között felszórjuk oda is a kartont.
    Szerelmemék az év utolsó ringatóján voltak. Boldi nagyon jól érezte magát! Még Hédi nénivel is picit játszott de persze nem túl közelről mert nagyon tart az idegenektől. Édesem vitt egy-egy csokor virágot Hédi néninek és Anita néninek megköszönve a munkájukat. Nagyon örültek neki. Apró figyelmesség amivel jelezzük milyen nagyra értékeljük a munkájukat. Talán boldogabban mennek haza ettől és akkor már elértük amit szerettünk volna. Jövő hétfőn Kriszta néni is kap csokrot és a neurológus is kap valami apróságot. Semmi extra csak visszajelzések amik a későbbiekben fontosak lehetnek. Szerintem mindenki örül annak ha emberszámba van véve és nem csak letudjuk a foglalkozásokat.
    Játék Hédi nénivel és a "hóval"
    Örömteli Boldizsárunk
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma nem hiszem hogy megyünk dolgozni mert ott volt a vakoló tegnap is és nem kicsit útban voltunk egymásnak. Már szinte tuti hogy karácsony előtti péntekig nyomni fogjuk és lehet két ünnep között is dolgozunk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nemsokára indulok a templomba. Úgy néz ki vakarnom kell táltosomat mert teljesen le van fagyva.
    Tegnap délelőtt elmentünk megnézni egy ismerősnek a beázását de mivel palatető ezért most sok mindent nem tudunk vele kezdeni. Van egy közel vízszintes vápa rész ahol szinte magától értetődően visszaázik. Még a postára beugrottam és nagyjából semmi más nem történt velünk.
    Ma reggel apámnál találkozunk a családdal és utána megyünk a mekibe reggelizni. Szerintem utána jövünk haza de még ki tudja hogy alakul a napunk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Gondban vagyok mit írjak a tegnapi napról. Gyakorlatilag semmi nem történt velünk. Úgy volt minden ahogy lejegyeztem reggel. Majdnem elkéstem a miséről mert 2x kellett levakarnom táltosomat, ráadásul a múlt vasárnap elfelejtette kihirdetni a pap hogy tartós élelmiszert gyűjtenek a szegény családoknak ezért nem készültem. Szerencsémre jöttek apámhoz édesemék és megkértem menjen be a boltba és vásároljon be. Miután eljöttünk apámtól odakanyarodtam a lányokkal és bevittük. Nem vagyunk gazdagok de vannak nálunk rosszabb helyzetben lévők akiknek jól jöhet az amiket vettünk.
    Apám nagyon örült a gyerekeknek. Jó látni hogy oda van értük és az unokák is oda vannak értük.
    Ma szigetelünk Martonban. Ha sikerül akkor benyomunk minden szigit és holnap már a vázsszerkezetet nyomjuk felfelé.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap beszigeteltünk szinte mindent de sajnos hiába kapkodunk mert nem engedik feltenni a kartont már idén. A vázszerkezetet elkészíthetjük de utána leáll a cég és mi mint alvállalkozók így jártunk. Ma az oviban ünnepség lesz ezért úgy döntöttünk nem megyünk le fél napra Martonba. Nagyjából 2 napos munkánk van még ebben az évben és utána leállás lesz egészen jan 10.-ig. Ha sikerül akkor addig keresünk magunknak más melót. Majd alakul.
    Sajnos Katica tegnapra belázasodott. Ma dokihoz viszi szerelmem és reméljük jobban lesz . Ha jól lesz akkor részt vehet az ünnepségen Sárival.
    Az év utolsó tornáján voltak Boldival édesem. Kriszta néninek egy csokor virágot vittek és neurológusnak csoki + recepciósoknak bon bon. Nagyon ügyes volt a kis kukacosunk. Ott is lépett párat önállóan. Még a végén mire 2 éves lesz szépen megy a lábán.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma vagyunk szerelmemmel 141 hónaposak. Ennyit én már ki sem tudok számolni de jó érzés hogy ilyen régóta tart ez a szerelem. És persze van egy rakás csodaszép közös gyermekünk.
    A tegnapi ovis ünnepség nagyon szuper volt. Boldi az utána következő össznépi játékban nagyon felszabadultan ténykedett.
    Az előadás
    Szerelmem és Sárink.
    Kati mint hercegnő.
    Édesem Adrival
    Boldi reflexvizsgálatot tart.
    141 hó boldogságban
    Boldi játékban a többiekkel.
    Szandra néni. ;]
    Most kivételesen több jó kép is született. Mindenki jól érezte magát és végre ez a mi kis kukacosunkra is elmondható. 1 év lemaradásban vagyunk de kapaszkodunk. Talán elkezdjük érezni a ringatóra járás hatását. Ez a csoportos foglalkozás megnyitotta őt és nem retteg minden embertől. Az igazi boldog kisfiú kezd lenni amire mindig is vágytunk! A nagy műtétek után 15 hónappal kezdjük érezni hogy önfeledten boldog tud lenni a gyönyörűségünk. Már nagyon várjuk a karácsonyt! Remélem ott is mindenkinek meghozza azt a Jézuska amire vágyott.
    Ma zúzunk gipszkarton vázat készíteni Martonba. Ha sikerül még ma befejezzük és ennyi volt az évnek.
    Katinak már kutya baja de azért a doki kiírta egész hétre.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Meg kell állapítsam hogy Szandra néni keményen vezet a képeink közül. ;] Nem rossz kis pipi ... Valahogy ilyen óvónénik jutnak nekünk. Volt egy jó kis Hajni nénink és most ő.
    Tegnap persze nemhogy nem végeztünk de még a közelébe sem jutottunk annak hogy befejezzük a vázat. Szerintem ez a két nap már rá fog menni karácsonyig. Jó lett volna ha tegnap befejezzük és akkor ma el tudtam volna menni édesemékkel karácsonyi nagy bevásárlásra, de a munka az első.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Úgy néz ki idén már nem dolgozunk. Ez változhat még de nem valószínű. Persze nem fejeztük be a vázszerkezetet. Még van egy napos munka rajta és még 1 nap egyéb munkánk is akad. Kipakoltam és felhoztam a gépeimet és a szokásos pucolgatás/karbantartás/átnézést megejtem rajtuk. Két ünnep között ha lesz egy kis enyhe idő lemosom táltosomat mert már nagyon koszos szegényke.
    Véget ért az ovi is tegnap. Édes megvette a karácsonyfát is. Idén ezüst fenyőnk lesz mert eléggé elszabadultak az árak. Ő a pénztáros és én nem szólok ebbe bele. Már csak kettőt kell aludni és jön a Jézuska. Gyerekek már nagyon be vannak sózva. Mi is.. ;]
    Gondolom ma elsősorban karácsony előtti rendrakás lesz ami nem tart ki karácsonyig.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Már csak egyet kell aludni kariig. Gyerekek már teljesen be vannak sózva. Tegnap megpucoltam az összes Hilti gépemet és átnéztem őket. 1x elmosogattam és pihengettem. Édes délelőtt főzött majd délután bementek Adrival csizmát venni mert fázik a lába. Délután közösen mézeskalácsot sütöttek.
    Mára nincs különösebb tervem. Talán a rendrakásnak újra nekifutunk de még ez sem biztos. Majd csak az utolsó pillanatban lehet mert a lányok pillanatok alatt szétpakolnának.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Eljött végre a mindannyiunk által várva várt karácsony. Gyerekek az ajándék miatt várják mi pedig az ő örömüket megélni várjuk.
    Tegnap semmi különös nem történt velünk. Délelőtt még megpucoltam egy gépemet és elugrottam izzót venni és a gyógyszertárba Boldi gyógyszeréért.
    Reggel megyek misére és utána apámhoz kicsit beszélgetni. Utána délelőtt rendrakás és fa díszítés ,azután pedig jöhet a Jézuska.
    Sok örömmel teli karácsonyt mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Most robbant szét az agyam mert az előbb eltűnt az egész eddig írt bejegyzésem. Az FF. bezáródott mert ezt ő úgy gondolta. :W :(((
    Majd később nekiállok újra de most nincs kedvem újraírni az egészet.
    Szép karácsonyt mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Leegyszerűsítem a képletet. ;]
    Szerelmem karácsonyi fészbuk albuma.
    képek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Az ünnepi nagy zabálások megkezdődtek. Már a tegnapi semmittevésben is evéssel kötöttem le magamat a tévézés előtt és után. Egyszer kimentünk a jó időben sétálni és mentünk egy nagy kört. Szerettünk volna valahol tejet venni de az egyik non-stop se volt nyitva. Tudom hogy karácsony van de megpróbáltuk.
    Ma folytatódik a nagy zabálás anyósoméknál. ott aztán mindig dögivel van ennivaló. Ünnepek után gurulni fogunk.
    Még 24.-röl egy Adris készülődős fotó.
    Előkeresem a tegnapi képeket.
    Sári öröme
    Katica ajit bont.
    Boldi játékban
    Nem tudom megállni hogy még egy Sáris és még egy Katicás képet ne tegyek fel, mert annyira gyönyörűek!
    Boldiról még egy. Teljesen meglepett minket hogy ennyit babázott a fiúnk. Kapott fiús játékokat de ő inkább a síró babát akarta megnyugtatni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Szokásos korai ébredés. Tegnap anyósomnál voltunk és degeszre zabáltuk magunkat! Ha ez nem lett volna elég még 2 szatyor kaját is hoztunk így ma tutira nem kell főznie édesemnek. Gyerekek élvezték a látogatást bár Boldi kicsit félénk volt az elején.
    Ma elvileg bemegyünk vásárolni az ósenbe. Majd meglátjuk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Leszaladt ez a tegnapi nap is. Délelőtt elmentünk vásárolni az ósenbe ahol Sári rendezett egy hisztit. Válogattak a szilveszteri cuccok között és választott egy zöld műanyag kürtöt. Majd észrevette hogy Kati egy csomag anyósnyelvet választ. Nekiállt hisztizni hogy neki is kell olyan. Édesem odaadott neki is egy zacskóval de neki az a zacskó nem volt jó. Az egész boltot végig nyunnyogta hogy neki egy másik kell. A pénztártól mentek vissza és letette azt a zacskót és egy100%-ban megegyező másik zacskót elvett Sári hogy neki az kell. Már most sajnálom a leendő pasiját. :W
    Bevásárlás után lefürdettük és kitakarítottuk Masnit. Már ráfért mert valamikor nyáron volt utoljára lecsutakolva.
    Itthon punnyadás volt. Ma semmi extrát nem tervezünk. Punnyadunk tovább és zabálunk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap semmi különös nem történt velünk. Itthon punnyadtunk amit megszakítottunk egy Lidlis bevásárlással. Persze Sári feldobta ott is a hangulatot egy hisztivel. Mivel édesem oda jár vásárolni évek óta ezért mindenki ismeri Sárit és csak legyintenek. Szerencsére most egy Nemos matricás bizbasszal le tudtuk kenyerezni és öröm volt. Nyilván elmehetett volna egyedül is vásárolni szerelmem de ő inkább kockáztatott.
    Ma bemegyünk a NAV-hoz mert édesem adóbevallásával valami gubanc van ami úgy derült ki hogy benézett az ügyfélkapura és sárgán "világított" hogy nem okés. Mivel onnan is várunk egy kisebb összeget ezért nem árt ha tisztázzuk a dolgot. Ha valaminek rendben kell lennie az pont az adóügyek mert nagyon megvágnak. Erre valszeg rá fog menni az egész délelőttünk. Utána irány a meki egy nagy zabálásra és onnan haza.
    Jó lesz ha már majd dolgozunk egy keveset mert gurulni fogok a végén.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap reggel le volt halva a UPC. Már éjszaka sem volt tévé és reggel 9-ig nem javult meg semmi. Ebben a hónapban már 2x hal le a rendszer.
    Tegnap előtt semmi nem volt a NAV.-nál. Ami az ügyfélkapun nálunk sárga volt az náluk zöld és minden rendben van. A sok utalás közt meg nem vettük észre hogy megjött a visszatérítés is. Ezt legalább letudtuk. Persze az ügyintéző olyan kedves és segítőkész volt mint egy darab fa. Gondolom mennyire örült annak hogy 2 ünnep között dolgoznia kell.
    Tegnap apámhoz beugrottunk látogatóba. Gyerekek elvoltak mi beszélgettünk kicsit.
    Ma reggel mise után azonnal megyek Adriért Pestre és hozom haza. Már nagyon várják a lányok hogy hazaérjen.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt 2018!

    Valami visszatekintőt kellene írnom 2017-ről de nehéz lesz. A számomra és családomnak legfontosabbal kell kezdenem. Boldizsárunknak egy nyugodt, műtéttől mentes éve volt. Ez számára a felépülés és a megkapaszkodás éve volt. A folyamat lassan de biztosan zajlik szerelmem és megannyi külső embernek a segítségével. Miközben előrébb kell araszolnunk a hegymenetben tudat alatt mindenki a következő nagyműtétre készül amely bármelyik pillanatban esedékessé válhat. Sajnos amikor megáll a súlygyarapodás abban a pillanatban csőcsere lesz. Egyelőre úgy állunk hogy nagyon belassult a grammok felszedése és megtartása. Bízunk abban hogy az energia nagy részét a fokozott mozgás nyeli el. Már ügyeskedünk egyedül. 1-2 métert már megtesz önállóan ami nagy szó ezzel a betegséggel. Sajnos a beszéd még nincs. Még nagyon szótagok sem és betűk is csak elvétve. Mindent megért és elmondat egymás után többször is de nem hajlandó utánozni. Lehet ez egy újabb műtéti év lesz de reméljük a sors ad még nekünk időt. Tudjuk ha erre sor kerül visszazuhanunk a nullára ismét, ezért addigra valahová el kell érnünk hátha az agyacskájában elraktározódik az infó pl. a járásról vagy a beszédről és lesz mit előhívni.
    Többiekről is lejegyzek ezt azt ami eszembe jut. Adri hirtelen nagy lány lett. Igazi tini aki felesel és dacol. Mindig szerelmes valakibe és több fiú is szerelmes belé. Ez még amolyan tiniszerelem de résen kell lennem hogy kontrollálni tudjam az eseményeket. A tanulmányi eredményei nagyon bezuhantak amire számítottunk is.
    Katica egyre okosabb és ügyesebb. Kezd iskolaérett lenni de szeretnénk ha még egy évet maradna az oviban. Had játsszon még egy kicsit mielőtt beledobjuk a mély vízbe. Az óvónők zavarnák isibe mert kell a hely de ellenállunk.
    Sárit is megkapták az oviban szeptembertől ne csak mi élvezzük a hisztiit. ;] Kapják is az ívet rendesen a kis puncistól. Reménykedünk abban hogy mielőbb elnövi ezt a "remek" tulajdonságát és épp olyan nyugis lesz mint Katica. Sári olyan mint én, Katica pedig olyan mint szerelmem gyerekkorában.
    Végére hagytam az én nagy szerelmemet! Nem tudok róla egy hang rosszat írni. Ő az aki terelgeti és neveli az összes gyermekünket és gondoskodik rólam, mindezt egy hang nélkül fáradhatatlanul. Nyilván vannak hibái neki is de eltörpül amellett a sok jó mellett ami benne van! 100x elgondolkodtam azon miért nem őt találtam meg elsőre. Ő a nagy Ő de előbb is egymásra találhattunk volna. Elvileg 2 év után elmúlik a szerelem de nálunk ez nem így van. Minden nap találok olyan dolgot ami miatt megölelgethetem és megcsókolgathatom. Együtt örülünk minden gyermekünk legapróbb sikerének is és másokkal ellenben egyáltalán nem igényelünk énidőt. Az én énidőm az vele együtt egész csak! Köszönöm a sorsnak hogy elküldte nekem az én Mónikámat!

    Munka: Gyalázatos első fél évem volt. 2 nagyobb munkát nem fizettek ki ami elég kemény tanulópénz volt. Ebben az időszakban szinte csak a túlélésért küzdöttünk. Utána egész nyáron kopp volt hogy egyenesbe álljunk. Igazából akkor fordult meg a helyzet amikor elkészítettük azt a kis pavilont megmutatva hogy ebben a nehéz időben is ki tudunk préselni magunkból társadalmi munkára időt. Szerintem ez a sors keze hogy utána fizető munkát küldött nekünk. Azóta nincs gondunk a munkára és remélem ebben az évben is így lesz. Talán előrébb lépünk és megerősödünk anyagilag.

    Szép 2018-at kívánok mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma még nem tudunk kezdeni a melóval mert mindenhová anyagot kell vinnünk de remélem ez a probléma holnapra megoldódik. Én azért már mennék dolgozni mert teljesen eltunyulok. Alszok és eszek. Néha kicsit játszok a gyerekeknek vagy épp elmosogatok és ritkán porszívózok.
    Tegnap leszedtük a karácsonyfát mert Sári ágyának a helyén volt és mivel vasárnap mise után elmentem Adriért ezért kellett a hely. Első éjszaka együtt aludtak Katival de ez nem maradhatott így.
    Mára nincs tervem.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma végre elmegyünk dolgozni! Nem sok munkánk van hátra amit elhagytunk de bekezdésnek pont jó lesz. Van pár négyzetméter szigetelésünk ugyanannyi vázszerkezettel és egy tetőkibúvó beépítése. Egy gyalult oszlopot is be kell állítani a végleges helyére de azt lehet nem ma fogjuk berakni. Majd meglátjuk hogy alakulnak a dolgok. Lehet hogy ezen a héten csak ma fogunk menni mert anyagot kellene hozniuk ide és azt ezen a héten nem akarja a cég. Ők még téli szüneten vannak és majd jövő héten kezdenek.
    Tegnapról nem tudok semmit lejegyezni mert konkrétan nem történt semmi velünk.
    Ma megkezdődik az óvoda és az iskola is. Katiék már nagyon várják mert imádnak játszani a többiekkel. Adri már kevésbé várja a sulit de azért nem utálja.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Jól esett a tegnapi meló! Kicsit csikorgott a berendezés és nem értettem miért feszül úgy a ruha rajtam de jó volt átmozgatni az izomzatomat. Kellemesen elfáradtam és örültem volna annak ha ma folytatódik a meló de sajnos még leltározik a cég csak jövő hét közepén indul az évük. Ami már biztos az az hogy kedden el kell mennünk beépíteni egy padlásfeljárót de addig nem lesz semmi.
    Jelen esetben azért nem akkora gáz hogy pihi van mert holnap el tudok menni szerelmemékkel az utolsó RSV. Boldinak az oltására és hétfőn Nelli nénihez Kardiológiai vizsgálatra.(előtte torna Kriszta néninél) Mindkét helyen szörnyű nagy ordítás várható. Lesznek majd nagy vigasztaló cicizések.
    Lányoknak is megkezdődött az ovi. Ők voltak a sztárok a csoportban a babáikkal amit bevittek. Ma én is velük megyek reggel és talán délután is ha jó idő lesz.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Itt vacakolok egy ideje a gépemmel mert gondoltam egy nagyot és biost frissítettem rajta. Mivel 10 rugó alatt van már az X58-ba egy 6 magos xeon ezért esetleg beújítanék rá de ehhez a legújabb biost akartam feltenni hogy biztosan vigye a mikrokódját. Persze ezer éve nem csináltam ilyet és win alól tettem fel és a tuningot se állítottam vissza ezért hiába sikerült a frissítés defaulton nem akart elindulni a rendszer. Majd utánaolvasok csináltam e valami kárt.
    Tegnapról nincs mit lejegyeznem. Reggel közösen elmentünk az oviba. (szijjja Szandra néni ;] ) majd bevásárlás és még délelőtt a pincébe összepakoltam kicsit. Csavarjainkat és a szegeket rendszereztem. Előkerült pár elveszettnek hitt dolog is ami nem baj.
    Ma RSV. oltásra megyünk. Szegény Boldizsárunk. Biztosan lesz nagy sírás.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnapi biosfrissítésem utáni vacakolásban kiderült hogy a tápom kezd beszarni. Pirosan világít a +5V ami épp 4,46V volt és a 12V is csak 11,8. Ó de jó! Igazából már 10 éves szóval ideje volt hogy beadja a kulcsot. Érdekes mert még megy a gép de játszani már nem lehetne rajta. És valszeg előbb utóbb el se fog indulni a gép.
    Tegnap elmentünk oltásra Boldival a fehérvári kórházba. Szegényke már a zebrán sírt mert tudta mi fog következni. Hétfőn ugyanide fogunk menni szívultrahangra. "élvezni" fogja a dolgot.
    Sári este levert egy olyan hisztit! :Y :W Legközelebb felveszem videóra és ha felnő a leendő pasijának megmutatom mire számíthat. :DDD
    Mivel jó idő várható a hétvégén ezért mindenképpen lemosom táltosomat.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tegnap volt a mi kis Boldizsárunk névnapja. Elment édesem a gyereksereggel a kedvenc cukrászdánkba pár szelet sütiért és azzal ünnepeltük meg. Én lemostam táltosomat és kiporszívóztam a jó időben. Visszaszereltem a lószarpofozót az első kerék mögé amit akkor szereltünk le róla amikor beszart a vízpumpa és cseréltük. Most úgy ahogy rendben van a paripám.
    Tegnap volt a vvsi az Esély című műsorban. Műsor Az elején és a végén vagyunk láthatóak egy villanásra. Igazából inkább a jövő héten lesz talán többet benne Boldi amikor a szakterületeket mutatják be és a táplálkozási tanácsadó az Anita néni aki a ringatót is vezeti. Magát a helyet érdemes megnézni és az személyzetet. A neurológusunk is nyilatkozik benne.
    Ma mise után megyek apámhoz mert leeresztett a roncsának a gumija ezért fel kell fújatnom valahol. Utána itthon rakodunk. Tegnap Kati valahogy magára döntötte az egyik szekrényt. A tetejéről lezúzott és összetört egy akvárium. Tévé leesett stb. Ő tartotta amíg édes bement a szobába. Ha ott van Boldi tuti agyonvágja az akvárium. Hogy ne verje ilyenkor péppé a gyerekét az ember!? Hogy jut ilyesmi eszébe?!
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Leszaladt ez a tegnapi nap is. Nem sok minden történt velünk. Reggel szokásos mise utáni apámhoz beugrás megspékelve azzal hogy elvittem a roncs autóját felfújatni. Pár tized légkör volt a kerekekben de még ment vele. Dumáltunk egy keveset azután hazajöttem. Délután lementem Katival és Adrival kicsit a levegőre. Jött volna mindenki de Sári levert egy hisztit és ezért szerelmem fent maradt vele és Boldival. Kati bicózott Adri pedig rollerezett. Kellett nekem is egy kis séta hogy azért annyira ne tunyuljak el. Este összerakodtunk a gyerekszobában ahol utána a mi kis kukacosunk hosszában járkált önállóan.
    Ma 11-re megyünk Kriszta nénihez tornára és 1-re a kórházba Nelli nénihez szívultrahangra. Kicsit izgulunk mert most sok minden eldőlhet. Ha nem változik a nyomásérték akkor időt nyertünk, ha növekedett egy ez évi műtét körvonalazódik. Utána még benézünk a gyermek intenzívre ahol az a nővérpáros van aki első pillanataiban kezelésbe vették Boldizsárt. Ők adták először a kezembe az inkubátorból. Máig előttem van a kép amikor ott ülök és bőgök miközben ártatlanul szendereg a karomban egy csöpp kisfiú akit akkor még nem tudtam utoljára ölelhetek e magamhoz. Kiver a víz még most is amikor leírom. A nővérkékkel azóta is tartjuk a kapcsolatot. Minden tiszteletem az övéké!
    Holnap már dolgozunk. Közben beesett egy újabb azonnali tető Veszprémben. Ilyen évkezdetünk nem volt mostanában hogy 4 azonnal kezdhető tetővel indítunk.
    Szép napot mindenkinek.

    [ Szerkesztve ]

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Tiszta kótyagos a fejem. Hajnalban felébredtem hogy fáj a torkom-fogam-fülem háromszög a jobb oldalon és be kellett rá vennem gyógyszert. Visszaaludtam és így már szar volt újra felébredni.
    Tegnap délelőtt Kriszta néninél voltunk tornán. Nagyon ügyes volt Boldi de persze nem azokat a dolgokat akarta csinálni amit a tornász szeretett volna. Már az egy méteren belüli helyváltoztatáshoz nem ereszkedik le hanem odalépeget bárhol vagyunk. Nagyon örülünk ennek a fejlődésnek!
    Délután Nelli néninél voltunk ahol ketten alig tudtuk lefogni a kis kukacost. Ordított és ellenkezett az UH.-n pedig ez nem jár fájdalommal. Annyira kifáradt hogy amikor átmentünk a kedvenc nővérkéinkhez elaludt az ölemben. Az eredményei stagnálnak. A nyomásértékek tizedeket vagy századokat változnak csak. Lehet azért csak mert épp annyira sír hogy ez is fals eredményt adhat.Az ő helyzetében ezeknek az értékeknek örülnünk kell. Ha így marad hogy gyógyszerrel kordában tudjuk tartani a nyomást akkor egész sokáig elhúzhatjuk a következő műtétet. Persze ennek az is az alapfeltétele hogy hízzon folyamatosan. Most ezzel vagyunk gondban mert eléggé leálltunk. Most úgy néz ki jön a foga és ezért eszik talán kevesebbet. Nem tudjuk. Remélem változni fog.
    Ma megyünk végre dolgozni. Egy padlásfeljárót fogunk beépíteni Zsámbékon. Nem tudom indítani tudjuk e a többi melót mert mindenki nagyon évkezdeten van és senki nem akar dolgozni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Mozgalmas volt a tegnapi napunk. ELőször elmentünk Zsámbékra betenni egy padlásfeljárót majd onnan átgurultunk martonba kartonozni. Ma ha minden igaz martonba fogjuk befejezni a kartonozást és ott is beszerelünk egy padlásfeljárót. Ez a terv és nem tudom hogy sikerülni fog e. Ha nem akkor holnap fejezzük be és onnan megyünk át Baracsra egy 3. padlásfeljárót beépíteni.
    Lehet még a héten de reményeink szerint legkésőbb hétfőn neki tudunk állni egy tetőnek Veszprémben. Jó volna már tetőt építeni mert ez a kartonozás az agyamra megy és még lesz egy amit be kell fejeznünk.
    Boldizsárunk hétfőtől hidromasszázsra fog járni a torna előtt. Kezd sűrűsödni neki a foglalkozások száma. Majd meglátjuk mennyire fogja élvezni a dolgot.
    Sári az oviban egy önkívületi hisztit vert le szerelmemnek amit Kati és Dóri néni hozott össze. Kati kiszaladt de Sári akart először kijönni a csoportból. (ez valami becsípődés nála hogy mindenben ő akar az első lenni) Mikor édes megkérte volna Katit hogy lépjen vissza a csoportba akkor Dóri kijelentette már ne jöjjön vissza mert meg kell szoknia Sárinak hogy nem mindig az van amit ő akar és kitolta a szobából hogy "szia Sári" Ez egy 3/4 órás übergigamega hisztit eredményezett. Nem nézte őket mindenki az oviból. Gondolom ezt nem kockáztatja be akkor amikor nekik kell valahogy levezényelni a hisztit. Reméljük ma nem ajándékozza meg szerelmemet hasonló élménnyel. :U ;]
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Lassan de biztosan hozzá szokom a munkához. Azért még csikorog a gépezet de kezdünk beindulni. Tegnap befejeztük a kartonozást és ma újabb padlásfeljárót építünk be , most Baracson. Mivel nagyjából végeztünk is ezért ez lesz csak a mai teendőnk. Nagyjából hosszabb lesz az oda vissza út mint a tényleges munkavégzés.
    Holnap már kezdhetjük a tetőt Veszprémben. Meglátjuk milyen időt fogunk ki a munkával. Mostanában nem kellett az időjárásra gondolnunk mert november óta benti munkákat csináltunk.
    Itthon minden rendben volt. Boldi végre nekiállt hízni. tegnap 8,59 kilócskát mutatott a mérleg. Araszolgatunk csigatempóban felfelé. Egyre ügyesebben járkál. Ma ringatóra mennek szerelmemmel. Megbeszéltük hogy megpróbáljuk majd a tornát áttenni csütörtökre a ringató utánra, és hétfőn marad a hidromasszázs. Izgulunk hogy fog majd tetszeni Boldinak ez a terápia. Fürdeni szeret de idegen környezetben miközben macerálják valami vízsugarakkal.... :F
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma 22 éves a nagy fiam aki annyira nem kíváncsi rám de azért megemlékezek róla. Bármikor változhat ez a dolog és akkor nem találhat felégetett hidakat. Felköszöntöttem üzenetben és ha úgy gondolja reagál rá.
    Tegnap korán hazaértünk a padlásajtó beépítésből így volt idő kipakolni a kartonos cuccokat és bepakolni a tetőépítő felszerelést. Ma végre két hónap után újra tetőt készíthetünk.
    Ha már korábban itthon voltam elmentem én is az oviba a lányokért. Most szerencsére nem volt hiszti és minden rendben volt.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egész jól aludtam. Végre fát farigcsálunk ami nagyon jól esik a szutyok idő ellenére is. Ehhez értünk és ezt szeretjük. Az első nap a szokásos ismerkedésről szólt és a helyi állapotok felméréséről. A betonozás iszonyat szar amire rá kell tennünk a talpszelement ezért a szintezővel lesz mit bíbelődni. Ma visszük is magunkkal és addig amíg kolléga vésegeti a fészkes horgolásokat addig és megpróbálok valami vízszintet varázsolni. Ma is megyünk mert sietnünk kell hogy ne torlódjanak be nagyon a munkák.
    Adrit elvitte az apja tegnap és holnap édesék mennek érte ami után én hazaértem a miséről. Ők közösen átmennek papázni egy kicsit mert különben ők látogattak volna meg minket ezen a hétvégén.
    Szép napot mindenkinek.

Aktív témák