Hirdetés

Aktív témák

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Kicsit később ébredtünk. Elég viharverten aludtam és persze pont akkor jött meg az álom amikor már kelni kell. Tegnap majdnem teljesen összevágtuk a toldás szerkezetét. Ma befejezzük és nekiállunk a lécezésnek és bekötni a régi tetőbe. Hirtelen rengeteg munkánk lett. Két nagyobb tető, egy előtető és 150 méter kerítéslábazat zsaluzás vár ránk. És persze még ezt is be kell fejezni. Nem semmi mennyiségű munka. Közben tegnap felhívtak hogy a játszóteret is be kell fejezni. Mindemellett még kollégám fürjóljának a felépítésében is részt veszek ahol még egyéb ácsmunka is van. Ennyit a vasárnapjaimról. Azért majd nem eshetek át a ló túloldalára. Pihennem is kell és a lányokkal együtt lenni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Megint picit később ébredtünk. Érdekes hogy nem ébredünk fel amikor megszólal a rádió csak sokkal később.
    Tegnap befejeztük a szerkezetet és nekiálltunk lécezni. A régi tetőbe belecsatlakoztunk és szépen bontottuk ki a zsindelyt. Természetesen utána derült ki hogy az egész tető át lesz zsindelyezve. Nyami. Ezért kellett óvatosan bontanunk ami 2x annyi idő volt mintha vandálkodtunk volna. Rengeteg a munka. Azt se tudjuk hová kapjunk annyi mindent bevállalt a főnök. Én meg egyedül vagyok ács és egy segédem van. Majd lesz valami.
    A mostani vasárnapot még együtt töltjük édessel de utána beindul a vasárnapi munka is. Nem örülök neki de akkor kell dolgozni amikor munka van.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma időben ébredtünk de nagyon nehezen kászálódtam ki az ágyból. Most kezd hatni a kávé. Eddig csak álmosan ténferegtem. Amúgy is hat a kávé mert érzem hamarosan futhatok a wc.-re. ;]
    Tegnap lefedtük OSB.-vel amit építettünk és rádobtuk az alátétlemezt. Nekiláttunk felütni a homlokára a lambériát mert kell a bádogozáshoz. Ma szerintem ezt folytatjuk de lehet az is hogy mivel ez a tető nem ázik megyünk és belekezdünk egy másikba. majd alakul.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egész jól ébredtem. Tegnap teljesen meghalt a mobilom. Idejét nem tudom mikor volt utoljára hogy telefon nélkül megyek el itthonról. Édessel ingyen beszélünk és ki is használtuk rendesen mert reggel-délben-este beszéltünk. Kíváncsi vagyok hogy fogom bírni. Persze pótolni fogom mielőbb.
    Munkahelyen nem történt semmi érdekes. Lambériáztunk és alátétlemezelést fejeztük be. Ma szerintem fafödém gerendázást fogjuk csinálni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nyugalmas éjszakán vagyunk túl. Mindenki aludt és ez jó hatással van a közérzetemre. Úgy néz ki tudtam telefont szerezni a tönkrement helyett. Nem új készülék de nekem tökéletesen megteszi.
    Tegnap egész nap lambériáztunk. Volt némi eső is mert amúgy olyan régen esett hogy kellett. Ma gondolom folytatni fogjuk ezt a műveletet.
    Ha olyan idő lesz akkor amikor hazaértem kicserélem nyárira a gumikat. Nem tart sokáig és remélem már feleslegesek a téli gumik.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    4 óra 2 perckor felébredtem de szerencsére vissza tudtam aludni. Pofám leszakadt volna ha egész héten nem tudok felébredni órára most pedig csak úgy kipattan a szemem abban az időben amikor kelni szoktunk.
    Tegnap lambériáztunk és zsaluztam. Ennyi. :D
    Ma zsúfolt napunk lesz. Reggel a futam előtt át akarom cserélni a nyári gumikat mert tegnap nem volt rá érkezésem és futam után irány Pest. Ott akarunk egyet sétálni a jó időben . A kongresszusi központnál randiztunk először és picit felidézzük a kezdeteket. Első csók és első khmmm...( ;] ) És tessék. Most a magunk kis Katicáját tologatjuk majd ott. Nyami! Már így ülünk.
    Tegnap kaptam ingyen egy szuper kis telefont az egyik PH!-s sráctól. Szeretem amikor ilyen összetartó egy csapat. Én is ahol tudok segítek. Talán épp naki adtam egy tápot mert szüksége volt rá. Köszönöm neki a mobilt. :R
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Hamar lecsusszant ez a vasárnap. Reggel lecseréltem a kerekeket és elmentünk édessel sétálni. Felgyalogoltunk a pékhez és beugrottunk a pennybe is. Siettünk haza mert kezdődött a futam. Végignéztem mert minden úgy alakult ahogy szerettem volna. Utána indultunk is Pestre. Szokásos látogatás apámnál és már indultunk is tovább. Megálltunk sétálni a randihelyünkön. Sütött a nap de nem volt igazán meleg. A szél elég erősen fújt. Katica először ült fűben. Nagyon élvezte a dolgot.kép
    Felvettük cuncikát és hazafelé bementünk a mekibe enni. Persze pár képet itt is készítettünk. Kis éhenkórász ;]
    Ma valszeg fafödémet készítünk. Sok gyalulás és lambériázás.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Elfelejtettük beállítani az ébresztőt ezért fél 5-kor ébredtünk fel. Picit késésben vagyunk mert ma korábban indulok melóba. Viszek apámnak egy zsák forgácsot mert kell a tyúkjainak. Tegnap fafödémet készítettünk és a gerendák gyalulásából bőven került neki forgács. Ma nem tudom mit csinálunk . Lenne még egy födém darabka de ott ki kellene vakolni és egy ajtónyílást is vágni kellene mielőtt a fafödémet elkészítjük.
    Katica kicsit köhörészik ami nem jó. Pont most fázik meg amikor végre jön a tavasz? Tegnap volt idén az első nap amikor pólóban tudtam dolgozni. Végre lesz egy kis színem.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Katicánk lebetegedett. Nem annyira veszélyes de szépen köhög. Ma elviszi édes orvoshoz hogy adjanak rá valamit.
    Tegnap elkészítettük a másik oldali fagerendázást és le is lambériáztuk. Ma szerintem még egy kis ragalját lambériázunk és beépítünk 2 padlásfeljárót. Lehet máshogy fog alakulni a munka de ezt valószínűsítem.
    Érdekes hogy idén mintha megmozdult volna az építőipar. Főnököt is sokan keresik munkával és engem is meg megtalálnak hogy ezt azt kellene csinálni. Ez jó hír mert elég siralmas volt az utóbbi pár év.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Kis csúszásban vagyunk ismét. Akkor alszunk a legjobban ha szól valami zene. :DDD
    Tegnap nem nagyon haladtunk mert munkatársamnak elég sokszor el kellett mennie. Egy darabig szenvedtem egyedül de meguntam és csak tébláboltam. Azért beépítettünk 2 padlásfeljárót és lambériáztunk is ragalját. Ma befejezzük a ragalját és nekilátunk a bádogozásnak. Elő kell készülnünk a zsindelyezésre mert lehet ma megjön az anyag.
    Sajnos Katica belecsúszott a betegségbe. Elvitte édes dokihoz ahol megállapították hogy torokgyulladása van. Adtak rá antibiotikumot és remélem hogy hamar rendbe hozza mert elég nyűgös.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Beköszöntött a nyár! Nem számítottam rá de bekövetkezett. Tegnap bádogoztam és a visszavert napfénytől teljesen leégtem. Nyami! De legalább meleg van! Már a kukim kivolt a sok esővel és hideggel. Ha szerencsém van akkor ma befejezem a bádogozást. Ez azon is múlik hogy egyedül csinálom vagy lesz segítségem hozzá.
    Katica szépen belemászott ebbe a nyavajás torokgyulladásba. Szegénykém nagyon szenved ettől. Édes nem sokat alszik éjszaka. Én persze mint a mormota úgy durmolok. Tudom hogy a kis drágaságomat óvja az én szerelmem.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma vagyunk 85 hónaposak! Nem semmi idő telt el azóta hogy szerelmünk realizálódott. Azóta van egy álomszép kisbabánk és akár lehet hogy még egy testvérkéje is lesz valamikor.
    Tegnap befejeztük a bádogozást. Ma valami alapot fogunk kiásni és bebetonozni. Ismét nem kell azon aggódnunk hogy korán érek haza. Hazafelé nem szabad elfelejtenem bemenni oda ahol a játszóteret csináltam mert folytatnom kell. A gyalumat is elkérték kölcsönbe vasárnapra pár pallót meggyalulni.
    Katicánk már stabilan ül és fel is tudja magát húzni ülő pozícióba. Nemsokára már mászni fog a kis drágám. Sajnos még elég beteg. Remélem már kifelé jön belőle mert nagyon szomorú azt látni ha egy gyerek beteg.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma is munkanapom van. Ha nem havernak mennék segíteni fürjólat építeni akkor alapot kellene betonoznom. Most pár hétre előre nem lesz szabadnapom. Majd ezen azért valahogy változtatnom kell de még ne rohanjunk előre.
    Tegnap alapot ástunk. Természetesen egy giga diófa gyökereivel is meg kellett küzdenünk. Imádtuk!
    Édesék kimentek a ligetbe délután mert egy rendezvény volt ahol a gyerekek készíthettek maguknak játékokat. Szuper dolgokat készítettek. Nagyon jól érezték magukat. Kár hogy nem tudtam velük menni.
    Egyre többen telefonálnak munka ügyben. Egy ács is hívott hogy menjek át hozzá dolgozni de nem lehet. Kenesére is mennem kell 2 hét múlva dolgozni és Akarattyán is lenne egy tető átcserepezés. Elképesztően beindultak a dolgok. Azért mértékkel kell majd ügyködnöm mert nem szeretném Katicámat és édesemet elhanyagolni. Azért a pénz nem minden.
    Sajnos ma nem látom a futamot. Remélem Alo. ezt is behúzza. Jó esélye van rá. :))
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Épp bezártam amit eddig írtam. :W
    Zanzásítva ennyi állt benne: fürjól szerkezetkész - fáradt vagyok - imádom édeseméket.
    Mi a játszón
    Nincs kedvem újra írni amit begépeltem.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma is kicsit késésben vagyunk. Pont reggel édes az álom.
    Tegnap délelőtt ajtókat állítottunk be és volt némi betonozás. Délután nekiálltunk zsindelyezni. A régi részből lebontottunk egy darabot és bealátétlemezeltük. Kiütöttem egy fél négyzetméter zsindelyt hogy a tulajdonos lássa milyen lesz. Az az aggodalma hogy a régi deszkázat át fog látszódni mert vékony az alátétlemez. Szerintem ez nincs így de neki is látnia kell mielőtt felütünk több négyzetmétert.
    Édesék esténként megvárnak a játszótéren. Együtt elmegyünk a boltba és úgy jövünk haza. Kell ez a pici közös séta.
    Vettem vaterán táltira egy tetőcsomagtartót. A régi teljesen meghalt és valamivel hurcolnom kell a létrámat és ha úgy adódik akkor némi fát is. Remélem a héten megjön.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Most éledezek. Kezd melegedni az idő ami plusz leveszi az energiát. Zsindelyezünk ahol ráadásul figyelni kell hová lépünk mert ebben a melegben szinte folyik a zsindely.
    Ma el fogok előbb jönni haza ha úgy alakul. Kicsit édesékkel együtt akarok lenni. Már nagyon hiányoznak pedig csak alig több mint egy hét múlt el azóta mióta együtt töltöttünk el egy egész napot. Sokára lesz még amikor újra együtt tölthetünk egy egészet.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Szép lassan ébredezek. Tegnap eljöttem korábban haza hogy kicsit az én csajaimmal legyek de ez édeskevés. Elmentünk fagyizni és ennél több nem fért bele. Elmélyülten fagyizunk.
    Teniszen Katica. :))
    Ez a zsindelyezés nem életem nagy szerelme, főleg ilyen meredek tetőn. El fogunk vacakolni vele egy pár napig még. Ma jó ha az első oldalt meg tudjuk csinálni és még azon kívül sok van vissza. A meleg se nekünk se az anyagnak nem tesz jót. nagyon figyelnünk kell rá hogy ne olvadjunk bele.
    Szegény Katica este hányt. Nem tudom mi lehet a baj. Lehet napszúrást kapott szegényke.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Elég fáradtka vagyok. Szeretném azt írni hogy éjszaka ki tudom magamat pihenni de ez nagyon messze áll a valóságtól. Inkább az édessel együtt töltött perceket keveslem. Már fél 6-ig kell dolgoznunk annyi a munka. Kukim kivan.
    Tegnap zsindelyeztünk. Ebben a melegben szinte tüzel a kezünkben az anyag. Rálépni nem lehet mert elkenődik. Egy moslék vele ilyen időben dolgozni. És még a felénél sem tartunk. Mármost ki vagyok akadva.
    Megérkezett a csomagtartó. Egész használhatónak tűnik. A csávó nem csomagolta be hanem nemes egyszerűséggel összeszigszalagozta és egy madzagon kötött rá egy táblácskát papírból amire a címet írta. Ilyet még nem láttam. :Y Az biztos hogy értékelésnél a csomagolásra max 2 csillagot adok neki.
    Reggel korábban indulok mert apámnak viszek egy kis forgácsot. A tyúkoknak jól fog jönni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Csak a szokásos fáradtság ül rajtam. Elvileg ma 3-ig vagyunk, de ez nem biztos. Főleg azután hogy megtudja a főnök hogy holnap nem megyek dolgozni. Megyek játszóteret építeni. Kell egy kis változatosság mert már a kukim kivan a zsindelyezéssel. Talán a mai napon túl leszünk a felén de ez nem biztos.
    Reggel beugrottam apámhoz mert a tyúkoknak vittem forgácsot. Ha már ott voltam felszereltem a tetőcsomagtartót. Szuper kis csomagtartó. Erős és gyorsan lehet felszerelni.
    Cuncit elvitte az apja ezért vasárnap még munka után Pestre is el kell menni érte.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nem tudtam belépni egy ideig. Biztosan karbantartották az oldalt. Tulajdonképpen semmi különös nem változott az elmúlt napokban. Reggel fáradtan ébredek és nehezen de azért regenerálódok mire munkába kell állni. Munkahelyen zsindelyezés ezerrel és utána itthon egy kevés idő a családdal. Azért tegnap kicsit jobban haladtunk mert volt egy plusz segítségünk és az idő délig kicsit felhős volt ami sokat jelentett.
    Ma változik a helyzet. Haverhoz megyek játszóteret folytatni. Na ez nem lesz sokkal jobb mert ő meg állandóan aggódik és izgul, ezzel idegesítve engem. 3-ig nála meló és utána irány Pestre cuncikáért.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Hamar elszaladt ez a vasárnap is. Semmi extra nem történt. Én a játszóteret építettem 3-ig és édes bejött Fehérvárig busszal apámhoz. Ott beszálltak Katicával és ő vezetett Pestig és haza. Tulajdonképpen ez volt a vasárnapi pihenésem hogy édes vezetett én meg mellette üldögéltem. Szerdán még mennem kell ide a játszótérhez és többé kevésbé elkészül a torony de mostanában nem akarok menni oda. Hét végén garázstető készítés lesz a munka. Elvileg még 3 nap zsindelyezés van hátra ott ahol dolgozunk de ez még változhat. Már a kukim kivan vele teljesen. Még 2 meredek tetőrészt és egylaposabbat le kell fedni. Jó volna túlesni rajta...
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Szokásos hullamerevség lassan oldódik a kávéban. Életem nagy szerelme nélkül mit sem érnék. Ő az aki hajnalok hajnalán felkel és lefőzi a kávét amitől fel tudok én is ébredni.
    Ha minden igaz akkor ma befejezzük a zsindelyezést és csak a kúpozás marad hátra. Nagyon várom ezt a pillanatot mert a kukim kivan. Belekezdtem 2 licitbe is a vaterán. Egy elektromos láncfűrész és egy giga körfűrész a tét. Édes szelíd elnézéssel konstatálja hogy ismét gépeket akarok venni. Ilyen vagyok.
    Katica napról napra ügyesebb. Mindenhez odakúszik és szájba veszi hogy ehető e.
    Holnap játszóterezek.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    A munka ünnepét egy kis munkával ünnepelem meg. Remélem nem leszek olyan sokáig játszóterezni és pár órácska jut az én csajaimra is.
    Tegnap délelőtt zsindelyeztünk de délután becsúszott egy kis zsaluzás és betonozás amivel elbíbelődtünk majdnem este 6-ig. Öröm járta át a lelkemet. Hétfőtől itt is nekiállhatunk egy tetőnek. Persze még ezt be kell fejezni . Itt ráadásul még egy fafödémet is be kell nyomnunk. Majd idővel mindenre sor kerül.
    Vaterán megvettem a láncfűrészt és a nagy körfűrészért is harcban vagyok. Édes örül nekem. :DDD
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egész kipihent vagyok. Tegnap csak fél 2-ig dolgoztam és picit tudtam édesékkel is lenni. Ez sokat jelentett nekem. Már nagyon hiányoznak az én kis nunókáim. A játszóteret úgy ahogy biztonságossá tettem és ezért egy darabig nem fog háborgatni Dud. Ne is zavarogjon mert most mást kell csinálnom majd. Már beszéltem a sógorommal és hétvégén megyek garázstetőt készíteni. Addig ebben a két napban egy kis zsindelyezés és valszeg zsaluzás lesz a munka. Majd alakul.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Most épp elvonulóban van a vihar. Remélem napközben nem fog esni az eső mert még van egy kis zsindelyezésünk hátra. Azt hittem hogy tegnap befejezzük de nem sikerült. Pár négyzetméter mára is maradt amit ma fogunk beütni. Délután már kupozhatunk ha minden jól megy. Még valahogy segítenünk kell kivezetni a turbókazán csövét a tetőn is. Jó hogy zsindelyezés után jut eszébe mindenkinek hogy ezt is meg kell oldani.
    Gyerkőcök jól vannak. Katica már stabilan mászik előrefelé is . El kell gondolkodnom a gépeim és apró mütyürkéim feljebb pakolásában. Cunci szépen tanul. Van vagy 3 szerelme az isiben. Nők.... Édes is jól van. Hiányzunk egymásnak de nincs mit tenni. Akkor kell dolgozni amikor munka van.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Lesz mit pótolnom olvasásban mert tegnap este nem volt netem. Voltak is elvonási tünetek rendesen.
    A zsindelyezést befejeztük és fele kúpozás is kész. Ma saját munkára megyek. Muszáj ezt is megcsinálnom mert ez hozhat más munkát is. Bent nem szóltam róla mert kifejezetten rossz szemmel néznék hogy maszekolok.
    Katica kicsit megfázott. Jó volna ha megerősödne az immunrendszere mert elég sok nyavalya kapja el. Nem vészes betegségek de azért ezek se verjék le a lábáról.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Picit hulla vagyok. Tegnap elég későn tudtunk nekiállni dolgozni mert 9 körül ért csak oda az anyag. Ma már remélem jobban fog menni a meló. Be kell fejeznünk a szerkezetet mert holnaptól egyedül fogok menni fóliázni és nem maradhat olyan munka amihez egyedül kevés vagyok. Elég szoros lesz ez a nap.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Talán ma nem vagyok annyira fáradt pedig tegnap keményen kellett nyomni hogy befejezzük a szerkezetet. Ma lambériázok és lécezek. Egyedül lennék de édes elkísér Katicával. Ott elég nagy a terület és eljátszhatnak amíg én dolgozok. Reggel elvisszük isibe cuncit és mire vége a sulinak hazaérünk érte.
    Nagyon nem tudok mit írni csak a munkáról mert teljesen kiestem a családi életből. Már nagyon hiányzunk egymásnak. A mai nap talán jó lesz ebből a szempontból hogy ott lesznek édesék.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma talán picit pihentebben ébredtem bár a több heti munka már eléggé lefárasztott. Tegnap édesék elkísértek munkába így nem voltam egyedül. Sokat jelentett hogy ott sertepertéltek a csajok. Ha nem is teljesen de legalább egy picit együtt voltunk. Egész jól is haladtam a munkában. Belambériáztam és le is fóliáztam a garázst. Ma be kell léceznem és le kell szegnem a tetőt. Ha tudom akkor a bádogozást is el kell kezdenem.
    Sajnos még nem jött meg a vaterán vett láncfűrészem. Jó lett volna ha már ideér de nincs mit tenni. Majd ma felhívja édes mi a helyzet.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Kicsit fáradt vagyok. Tegnap jól belehúztam hogy már csak 1 napra keljen lemenni cserepezni. Beléceztem és be is szegtem. A szellőzőszalagot felütöttem és a lezárófésűt is feltettem. A bádogozás több mint felét megcsináltam ezért már tutira elég lesz egy nap a befejezéshez.
    Megjött a láncfűrész csak édes nem tudta átvenni. Majd ma megy érte a postára.
    Ma már a zsindelyezést befejezni megyek és talán nekiugrunk egy kis féltetőnek. Nagyon várom a vasárnapot amikor végre nem dolgozok. Már rám fér. Édes is nagyon hiányzik.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Most vagyok csak igazán kómás mert 3-tól 4-ig fent voltam és miután megszólalt a rádió azután aludtam vissza. Majd 3/4 5-kor riadtam fel. Kukim kivan! :W
    Tegnap majdnem befejeztük a zsindelyezést de elfogyott a kúpelem. Ma hoznak pótlást. Némi bádogozást is csináltunk. Megjött a fűrész is. EMBER! :Y Hogy lehet egy gépet ennyire lealázni?! Ez már nem is retek hanem ganyé. :Y 2 órámba telt hogy valahogy kivakarjam a redvából. A motorja szépen működik (makita) de az olajozója még kétséges. Ez volt a legfontosabb elem hogy működjön. Persze amikor az eladót megkérdeztem működik e azonnal igenlő válasz jött. Ennek némileg ellentmond az hogy a lánc amit küldött hozzá az fullosan ráégett fűrészporos volt és a vezető csillagkereke be volt állva szépen. Ezek azok a jelek ami a kenés hiányára utalnak. Nem értem miért kell olyat állítani amiről nem tudjuk hogy igaz e. Ilyenek a magyar emberek. Már csak 10 nap és lesz egy újabb körfűrészem is. :))
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Szokásos hullamerevséget lassan oldja a kávé. Elég fáradt vagyok. Mindjárt itt a vasárnap és pihenhetek.
    Tegnap egy kis fatárolónak álltunk neki. Ma ha minden igaz be is fejezzük. A fűrész olajozója természetesen nem működik. No comment. (kérdés-válasz) :((( Megtartom a gépet mert van már egy ilyenem és talán meg tudom javítani azt a fránya lánckenőt. Makitának egy súlyos fekete pont ezért a műanyag vacakért amit oda terveztek! :W Motorja természetesen kifogástalan és elnyűhetetlen. Még a héten tönkre ment a nagykörfűrészben lévő lágyindító is amit nemrég vettem. Szuper!
    Dudlibogyókánk ma éjszaka aludt először a kiságyban. Egész jól sikerült az alvás. Eddig közöttünk aludt mert édesnek kellett hogy lássa minden percben a légzésleállás veszélye miatt. A veszélyes időszak elmúlt és átköltözik szép lassan cuncikához.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Esik az eső. Ezt nem tudom számomra jó hír e. Majd meglátjuk. Ha kinti munkánk lesz akkor nem jó hír, de van bőven beltéri matatásunk is. Tegnap befejeztük a fatárolót és a zsindelyezést is. Ma elvileg kerítés tetejére peremet fogunk zsaluzni. Ez még nem biztos de ezt rebesgették tegnap.
    Nagyon várom már a holnapot. Elvileg itthon tudok maradni pihenni de nem biztos. Lehet dolgoznom kell és akkor egy újabb hét fog lecsúszni pihi nélkül. Elvileg megjavítottam a fűrész olajozóját. Majd meglátjuk mit produkál az életben. Éppen jókor készült el mert a másik pont bedöglött. Javíthatom azt is megint.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Végre ma pihenőnap! Esik az eső így nem tudnék amúgy sem dolgozni. Nem is akarok! Ma a családé vagyok. Némi szerelés és forma 1 nézés kivételével.
    Tegnap zsaluztunk és sok apróbb munkát végeztünk. Ajtóbeállítás és szigetelést is végeztünk. A gépet leváltottam az új gépemre. Úgy néz ki sikerült megjavítanom a lánckenő rendszert. A másikat hazahoztam mert azon meg bedöglött. Szétszedtem de a pumpa jó ezért valami dugulás lehet. Majd megszerelem azt is.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Gyorsan elrepült ez a vasárnap. Picit szereltem és megnéztem a futamot. Mindkét esetben sikerélmény volt. Az olajozót csak ki kellett pucolni és Alo. nyert. :)) Édesnek jutott a maradék idő. Ebből le kell vonni azt amikor cunci épp nem adta anyát és csak vele foglalkozhatott, tehát volt egy közös órácskánk. Az idő is retek volt. Reggeli boltbamenetelnél eláztunk, a délutáni sétánál meg piszok szél fújt. A szél most is tombol odakint. Imádni fogom hogy ebben az időben tetőt kell ma állítani. Majd alakul. Szombaton fényképezőt akartam vinni hogy lefotózzam a zsindelyezést de szokás szerint elfelejtettem. Még megyünk oda ezért lesz időm megörökíteni.Indulunk a boltba. :)
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Lassan de biztosan hat a kávé. Nehezen vettem rá magamat hogy kimásszak az ágyból. Szerencsére a tegnapi brutális szél mára megszűnt. Szép volt abban az időben tetőt állítani. Egy egyszerű kis tetőről van szó amivel hamar megleszünk. Lefúrtuk a talpszelement és már fel is dobtunk 2 pár szarufát. Ma lehet megleszünk az összes szarufával és utána fóliázhatunk is. Gépek rendben üzemelnek.
    Katica stabilan mászik négykézláb. Ha valaki megindul ő követi mint egy kiskutya. Igazi csibész! Már pakol is amit csak elér és hajszál híján feláll. Gyorsan el fog indulni.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Még félig alszok. Nehezen jön az az egy két gondolat amit lejegyeznék a tegnapi nappal kapcsolatban. Felállítottuk a szarufákat és ma már lécezni fogunk. Nagyjából ennyi történt a munkahelyen. Itthon minden rendben zajlik. Mindenki egészséges és gyönyörű. Az élet szépen csordogál a maga kerékvágásában. Nemrég még tél volt most meg már május közepe van.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nap napot követ és teljesen befásulok. Nem tudom magamat kipihenni és nem tudok a szeretteimmel eleget foglalkozni miközben nem jutunk egyről a kettőre. Hiába dolgozok sokat közel sem keresek annyit amivel egy picit jobban tudnánk élni. Megpróbálunk spórolgatni de nehezen megy. Most nyáron kell összegyűjteni a téli megélhetést de ez nagyon gyászosan megy. Minden drágul és egyre több pénzbe kerül a napi megélhetés. Sajnos a pénztárcám azt kiáltja hogy rosszabbul teljesítek mint 4 éve. Elvileg elértük a gödör alját és ennél már csak jobb lehet de ki tudja az építőipar mikor mozdul meg úgy hogy azt érezni is fogjuk. Sokan nem várták ki és elhúztak külföldre dolgozni de valahogy nekem nincs kedvem elmenni. Ha megyek akkor családostól és vissza se jövök többet. Persze a kivándoroltak jót röhögnek a mi nyomorunkon azzal a fizetéssel a zsebükben amit ott keresnek. Na de elég a kesergésből!
    Tegnap léceztünk és befejeztük a szerkezetet. Némi betonozás is becsúszott hogy tovább tudjunk haladni a tetőépítésében.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egész jó hangulatban ébredtem. Tegnap előbb eljöttünk mert befejeztük a lécezést és nem volt kedvem átmenni máshová dolgozni. Így kicsit több időm maradt az én kacsáimra. Közösen mentünk cuncikáért a teniszre édessel. Nagyon ügyesen üti már a labdát. 25.-én lesz egy kis házi verseny. Remélem jól fog szerepelni.
    Sajnos túllicitáltak a körfűrészél. Nem számít majd lesz másik. Ez a pénz is megmarad.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Épp 4-kor aludtunk vissza édessel. Katica fent volt én pedig wc.-n jártam. Mindjárt paradicsompalánta ültetés lesz. Kaptam munkatársamtól 3 kifejlett példányt mert a mi kis tejfölös doboz tenyészetünk behalt. Ezek vannak vagy 50cm-es kifejlett példányok. Megpróbálunk ebből paradicsomot nevelni. Már nem kell túl sok és teremni fog. (reméljük)
    Tegnap egy fagerendázatot készítettünk gipszkartonozáshoz és be is szigeteltük. 30m2 körüli részt készítettünk. Ma rászórjuk a lécvázat és bekartonozzuk. Ez a terv.
    Készítettem 3 remekbe szabott képet a zsindelyről.
    1
    2
    3
    A meredekebb tetőt nem mi csináltuk csak átzsindelyeztük. Most is itt kartonozunk.
    Tegnap reggel felhívott a sógorom és felnyomott agyilag. Azt hitte hogy ma megyünk Kenesére. Vagyis tudta hogy nem de mégis tette a hülyét hogy még meg kell csinálnunk a padlás leterítését OSB lappal, holott az nem volt benne a vállalásunkban. Mondtam is neki hogy előbb a tető legyen lefedve és csak utána lehet szó a pluszmunkáról. Volt némi ordibálás mert azt hitte hogy erőből rá tud beszélni de most tévedett... Már tavaly is megfogadtam hogy nem dolgozok neki mert erre nincs szükségem.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma korábban kell indulnom mert be kell fejeznem a tetőt kenesén. Most mondanám hogy normál időben tudunk végezni de sógor kierőszakolt egy kis padlás burkolást is. Nem tudom így hogy fogunk végezni. Kukim tele van vele... Majd lesz valami.
    Tegnap be kellett fejeznünk a gipszkartonozást ezért kicsit rá kellett húznunk. Erre számíthattunk mert kedden vissza kell menni tetőt építeni.
    Cuncit is elvitte az apja. Nélküle nagy itthon a csend. Majd holnap megyünk érte Pestre. Pár szót beszélt édes az apjával. hamarosan eladják a lakást és utána el is válnak. Lassan alakulnak ott is a dolgok.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Nagyon hulla vagyok! Még majd csak most iszom meg a kávémat de addig amíg elkészül ide ültem.
    Tegnap befejeztem a tetőt kenesén. Természetesen fényképezőt elfelejtettem magammal vinni ezért képek most nem lesznek. Padlás burkolással nem kellett foglalkoznunk csak a saját dolgunkkal. Cserepeztünk és a bádogozást fejeztem be. Fél 5 körül indultunk hazafelé de miközben tolattam ki a gazból elakadt tálti alján a benzincső és szétrántott egy toldást. Le is állt a motor de akkor még nem tudtuk hogy csak ez lesz a baj. Lejtőn megpróbáltuk belökni de nem akart elindulni. Nagy kutatás kezdődött mert nem volt szikrám. Kiderült hogy egy apró jeladó vezeték szakadt el ami a gyújtáselosztóból küld jelet. Na azt a vezetéket nem volt semmi megtoldani. :Y Azért munkatársamnak sikerült és utána pöcre indult táltosom. Most sem hagyott a világvégén hű paripám. Ma Pestre kell elvinni a seggünket. Reggel azért alá fekszek hogy a benzincsövet jól toldottam e össze. Nem szeretném ha elfolyna a benzinem menet közben.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Kati 3 óta bömböl. Fájdogál a hasa mert nem volt széklete egy ideje. Vissza kell térnünk egy másik fejte tejpépre mert ez amit most evett nem jó. Az legalább rendesen beállította a kakit.Most épp édesem fürdeti hátha a meleg víz segít.
    Tegnap felkeltünk és nem azonnal indultunk útnak. Még picit lustiztunk és élveztük az együttlétet. Pestre szokásos módon mentünk. Előbb beugrottunk apámhoz és utána mentünk csak tovább. Apámnál
    Cunci rendben jött haza. Örült nagyon Katicának. Már hiányzott neki. Mivel időben hazaértünk még elmentünk fagyizni egyet. Jól esett a séta a több órás autózás után.
    Ma folytatjuk a tetőt ha minden igaz amit csütörtökön félbe hagytunk.
    SZép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egész jól aludtam. Tegnap talán nem fáradtam el annyira és ezért az alvásom is nyugisabbra sikerült. Tetőt folytattuk amibe múlt héten kezdtünk bele. Ma befejezzük a szerkezetet és holnap belécezzük. Sietnünk kell mert pénteken kerítésléceket kell furkálnunk egész nap.
    Katica jobban van bár nem aludt jól. Egész zsivány. Már mindenhol pakolna. Igazi nő. Minden érdekli és mindent megkóstol.Pelenkázó alatt.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma picit később vagyunk. Lehet emiatt a vacak idő miatt aludtuk túl magunkat. Tegnap befejeztük a tetőszerkezetet és ma fóliázunk és lécezünk. Természetesen ma fúj a szél mint állat. Öröm lesz a munkánk. Ma mindenképpen be kell fejeznünk mert holnap kerítéselemeket kell furkálni.
    Táltosomra használt gyújtáselosztót keresgélek nehogy megint ott hagyjon az út szélén. Remélem találok olcsón egy olyat ami nekem kell.
    Katica tegnap volt védőnőnél. Pont annyit tud mint amennyit tudnia kell 10 hónaposan. A hossza viszont már 1 éves szinten van. Gyorsan nődögél a kis dudlibogyónk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Szarul aludtam mert tegnap sikerült egy óriásit ráütnöm kalapáccsal a bal mutató ujjamra. Szépen szétvertem a kis drágát. Rohadtul fájt és még most is nagyon durván sajog. Néha előfordul az ilyen ha kalapáccsal dolgozik az ember. Befejeztük a lécezést és ma mehetünk kerítéselemeket furkálni. Ezt azért írtam le minden nap mert már kedd óta naponta 3x hallottam a főnökömtől hogy ma hová fogunk menni és mit fogunk csinálni. :DDD
    Nagyon várom már a vasárnapot hogy itthon lehessek az én kacsáimmal. Cunci is változik. Nem szeret már annyira az apjánál lenni, inkább velünk marad itthon. Itt van igazán családban. Ott még az apja jelenlegi barátnője sem kedveli szerintünk mert amikor ott van nem nagyon mennek el hozzájuk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egész jól aludtam mert nagy léptekben gyógyul az ujjam. Többször is befújtam ilyen aloe verás gyógyfolyadékkal ami úgy néz ki gyorsítja a hegesedést és gyorsabban gyógyul a sebem ami nem volt gyenge.
    Tegnap a beígért kerítéselemfúrást csináltuk. Ma délig el is készülünk. Muszáj sietni mert délben érkeznek a tulajok és addig be kell fejeznünk. Még némi szépészeti munkákat végzünk az átadás előtt de semmi komoly. Remélem nem maradunk sokáig és jöhetek haza az én kacsáimhoz.
    Katica tegnap a coci dobozára támaszkodva felállt. Fontos volt lejegyeznem hogy később visszakereshető legyen. :))
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Persze ma is 5-kor már felébredtem pedig ma pihenhetnék. Ráadásul este még a BL. döntőt is megnéztem és csak utána aludtam és mégsem tudtam 5-nél tovább aludni.
    Tegnap befejeztük a kerítéselemek furkálását. A hulladékból készítettem az én szerelmemnek egy vágódeszkát. Nagyon örült neki. :B
    Édesék teniszversenyen voltak cuncikával. Első helyezést ért el a korcsoportjában. Tamás bácsival a teniszedzővel. Rettentően boldog volt hogy életében először nyert egy versenyen. :))
    Mára azt terveztük hogy átugrunk gyereknapozni Tatabányára de esik az eső ami már el is mosta ezt a programot. Mondjuk ha elállna akkor esetleg elugranánk.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Ma vagyok 39 éves. Nem tartom a szülinapomat de édes készül valamivel. Zavarba jövök ha valamivel meglep. Ennyit rólam.
    Tegnap nem T.bányára mentünk hanem Fehérvárra . Vagyis elindultunk és menet közben jutott eszembe hogy mi lenne ha gyereknapra egy használt bicót kapna cuncika. Előző nap kinéztünk egyet Kápolnásnyéken de nem volt nálunk telefonszám. Beugrottunk apámhoz kicsit netezni és megérdeklődte édes meg van e még a bringa. Megvolt és elmentünk érte. Szuper kis bicója lett cuncinak. Délután az ovistársa szülinapjára már azzal tekert. Én itthon maradtam mert forma 1-et néztem és rendet raktam a pincében. Beköltözött a pincetársunk és összébb kellett húznunk magunkat. Nem sok időm volt pihenni de nem panaszkodom. Ma lehet előbb eljövök. Majd meglátjuk milyen lesz a helyzet.
    Szép napot mindenkinek.

  • bim

    veterán

    Jó reggelt.

    Egész jól aludtam. Tegnap eljöttem 2-kor a munkából mert kicsit több időt akartam szerelmemmel tölteni. Jó volt ez a plusz idő. Kaptam szülinapomra egy pár papucsot és egy szív alakú tortát is. Nyami!
    Lambériáztunk beltérben ezért nem áztunk meg. Úgy volt hogy nekem át kell mennem bádogozni oda ahol a tetőt csináltuk de végül elmaradt. Majd ma lesz a napja amíg a többiek folytatják a lambizást.
    Nem bírtam magammal és elkezdtem licitálni egy körfűrészre. Majd meglátjuk mi lesz belőle.
    Szép napot mindenkinek.

Aktív témák