Hirdetés

2018. október 23., kedd

Útvonal

Fórumok  »  Konzol játékok  »  Spider-Man (PS4)

Hirdetés

Hozzászólások

(#1) Bad Pritt


Bad Pritt
(PH! kedvence)

Műfaj: TPS, Akció, Kaland
Fejlesztő: Insomniac Games
Kiadó: Sony
Megjelenés: 2018. szeptember 7.
Platform: Only on PS4

2018-ban jelenik meg a Ratchet&Clank sorozatról ismert és elismert fejlesztőgárda, az Insomniac Games Spider-Man játéka kizárólag Playstation 4 konzolra. A játékban az eredeti Pókembert, Peter Parkert irányíthatjuk civilben és álruhában egyaránt egy nyílt világú New Yorkban, ahol a Marvel ismert bűnözőit kell majd megregulázni.

A játék az előzetes információk alapján sokat merít a Rocksteady Arkham játékaiból és természetesen felfedezhetőek az Insomniac-ra jellemző stílusjegyek is. Az eddig kiadott anyagok alapján Mr Negative, Kingpin, Shocker és Mysterio is az ellenségek között lesz, ugyanakkor a Spider-Man-nek nincs köze sem a Sony korábbi saját filmjeihez, sem az aktuális, Disney-Marvel "Homecoming" Spider-Man karakterhez, teljesen önálló produktum lesz.

A játék digitálisan két verzióban érhető el (magyar boltban alap és digital deluxe), dobozosan három változat készül a játékból (alap, special edition fémtokkal és művészeti könyvvel, collector's edition szoborral).

Hivatalos oldal

E3 2016 Reveal Trailer

E3 2017 Gameplay Trailer

[ Szerkesztve ]

- Jellemezd magad három szóval. - Lusta.

(#2) Csabee86


Csabee86
(senior tag)

Az idei év legjobban várt játéka nekem.

(#3) hjtz4t3wrseg válasza Csabee86 (#2) üzenetére


hjtz4t3wrseg
(tag)

:C :C :C

(#4) Bad Pritt válasza Csabee86 (#2) üzenetére


Bad Pritt
(PH! kedvence)

Nekem is. Batman etalon, Ratchet&Clank-et imádom, szóval ez instant get számomra. A Special Edition-t rendeltem elő dobozosan amúgy, érdekel a művészeti könyv, meg fasza a fémtok. :D

- Jellemezd magad három szóval. - Lusta.

(#5) Csabee86 válasza Bad Pritt (#4) üzenetére


Csabee86
(senior tag)

Valószínű digitálisan rendelem elő. (csak digitálisan vásárolok) Mondjuk agyűjtőiből a szobor az eléggé tetszetős. Lehet jól mutatna a polcon. A Sony nemnagyon tud hibázni az Sony ex címekkel. Én már az Acti féle The Amazing Spider-Man-t is szerettem. Pedig az kicsit igénytelen volt. A harcrendszer ha a Batman-től nyúlták és továbbcsiszolták akkor folyékony lesz, a videókból a hálóvetés is tökéletes lesz. Az meg, hogy az utcán a járókelőkkel interakcióba léphetsz (pl. pacsizás, selfie-zés) az meg egyszerűen zseniális húzás. A karakter megérdemelt már egy jó videójátékot. Azt hiszem most meg is kapja.

(#6) Bad Pritt válasza Csabee86 (#5) üzenetére


Bad Pritt
(PH! kedvence)

Igen amúgy, ha top 5 képregény karaktert nézünk ismertség, eladhatóság és népszerűség szerint, akkor Superman, Batman, Spider-Man, Wolverine, Wonder Woman közül csak a denevér kapott bármikor is normális és sikeres játékot. Az X-Men Origins: Wolverine-t lehúzta a film minősége, ezért nem érdekelt sok embert, a pók játékok mindig középszerű adaptációk voltak, Supermanről meg jobb nem is beszélni.
Talán ez az első eset az új évezredből, hogy tényleg A-listás cég foglalkozik egy egyszemélyes szuperhős játékkal.

- Jellemezd magad három szóval. - Lusta.

(#7) Scholes9 válasza Csabee86 (#2) üzenetére


Scholes9
(PH! nagyúr)

Nekem nem, de követem, ha jó lesz, veszem is meg szeptemberben :)

(#8) Bad Pritt


Bad Pritt
(PH! kedvence)

Új képek (Gamepod cikk)

Az a Shocker elég veszélyesen néz ki, meg Spidey csukájának a talpa is nagyon high-tech. :D

- Jellemezd magad három szóval. - Lusta.

(#9) SH4D0W2011


SH4D0W2011
(senior tag)

Spider-Man előzetes
Ezt nagyon várom én is. :K

[ Szerkesztve ]

(#10) Bad Pritt válasza SH4D0W2011 (#9) üzenetére


Bad Pritt
(PH! kedvence)

Az a Mary Jane-es rész jól hangzik, kis detektív munka.

- Jellemezd magad három szóval. - Lusta.

(#11) batai15


batai15
(PH! félisten)

Nagyon várós játék

"A tűzoltó nem azért rohan be az égő házba, mert rettenthetetlen, hanem mert az elhivatottsága erősebb a félelménél". John C. Maxwell******* Redmi note 4 eladó!

(#12) Bad Pritt válasza SH4D0W2011 (#9) üzenetére


Bad Pritt
(PH! kedvence)

Amúgy most figyelmesebben átolvastam, iszonyat sok áthallás van tényleg a Batman-ekből. Nem csak a videók meg beszámolók alapján a harc meg az irányítás tűnt hasonlónak, de így a leírás alapján pl a küldetések közül sok szintén ugyanarra a szisztémára épül, illetve a Mary Jane-es részt echte ugyanígy harangozták be anno az Arkham City-nél, mikor kiderült, hogy lehet majd menni Catwomannel is.

Ezt mint jó dolgot mondom persze. :)

- Jellemezd magad három szóval. - Lusta.

(#13) SH4D0W2011 válasza Bad Pritt (#12) üzenetére


SH4D0W2011
(senior tag)

Én is inkább pozitív dolognak látom a hasonlóságot, bár egyedül az első Arkham játékot játszottam végig, de azt élveztem. :) Biztosan jó lesz ez is. :C

[ Szerkesztve ]

(#14) SH4D0W2011


SH4D0W2011
(senior tag)

Most, hogy kijött a 2. Venom előzetes, eszembe jutott, hogy mekkora állat dolog lenne, ha Póki egyik öltözéke a szimbióta lehetne. :D Van rá bármi esély szerintetek?

(#15) batai15 válasza SH4D0W2011 (#14) üzenetére


batai15
(PH! félisten)

Pókembernek mindig volt fekete ruhája. Ebben a filmben más lesz a felállás, de egyébkent elsőnek a venom szinbiotat pókember hordta elsőnek , utána került eddyhez.kb minden játékban volt fekete ruha, talán itt is.

"A tűzoltó nem azért rohan be az égő házba, mert rettenthetetlen, hanem mert az elhivatottsága erősebb a félelménél". John C. Maxwell******* Redmi note 4 eladó!

(#16) Bad Pritt válasza SH4D0W2011 (#14) üzenetére


Bad Pritt
(PH! kedvence)

Az a baj, hogy a szimbióta nem csak egy ruha, úgyhogy komplett sztorit kéne köré szőni és akkor már Venomot is be lehet hozni. Szerintem csak úgy egy skinre meg pár képességre elpazarolni az egyik legjobb Pókember gonoszt vétek lenne.

- Jellemezd magad három szóval. - Lusta.

(#17) SH4D0W2011 válasza Bad Pritt (#16) üzenetére


SH4D0W2011
(senior tag)

Csak azért gondoltam, mert ugye lesznek különböző ruhák, különböző képességekkel, de így jobban belegondolva teljesen igazad van. :)

(#18) Edem05


Edem05
(őstag)

Eszembe jutottak a régi jó emlékek, hogy játszottam én már Spider-Man játékkal korábban is, még anno a PS One korszakból. Hogy én azt mennyire szerettem. :) Aztán ahogy megláttam a 2018-asnak az első trailerét, egyből tudtam, hogy első napos vétel lesz nálam. Most is tűkön ülök hátha csurran csöppen némi infómorzsa még a játékról. Szeptemberig sok idő van még, tuti megtudunk még ezt azt. Csak győzzük kivárni. :))

Steam: edem05 / Origin: IIEMSII / PSN: xXIIEMSIIXx

(#19) Bad Pritt válasza Edem05 (#18) üzenetére


Bad Pritt
(PH! kedvence)

Remélem nem tudunk meg túl sokat, inkább a játékban fedezném fel a cameo-kat pl.
De ja, nehéz kivárni, még majdnem fél év. :(

- Jellemezd magad három szóval. - Lusta.

(#20) Edem05 válasza Bad Pritt (#19) üzenetére


Edem05
(őstag)

Nem tudom, a Suit-ok is spoilernek számítanak? Iron Spider Suit, nem hiszem.

[ Szerkesztve ]

Steam: edem05 / Origin: IIEMSII / PSN: xXIIEMSIIXx

(#21) Bad Pritt válasza Edem05 (#20) üzenetére


Bad Pritt
(PH! kedvence)

Azok nem, erről hír is volt, meg a videóban látszik, hogy benne lesz a játékban a Homecoming-ból a házi készítésű kis gagyi ruhája is. Poén lesz. :D

- Jellemezd magad három szóval. - Lusta.

(#22) Bad Pritt


Bad Pritt
(PH! kedvence)

Amúgy ugye három előrendelői ruha lesz, Punk, Iron Spider és júliusban tudjuk meg a harmadikat majd.

- Jellemezd magad három szóval. - Lusta.

(#23) oriic


oriic
(HÁZIGAZDA)

(#24) Csabee86


Csabee86
(senior tag)

A limitált Pókemberes PS4 Pro-ról volt hír most E3-on?

(#25) SH4D0W2011


SH4D0W2011
(senior tag)

(#27) Bad Pritt válasza SH4D0W2011 (#26) üzenetére


Bad Pritt
(PH! kedvence)

"Peter Parker és alteregója ugyan a Sony birtokában van, már ami a jogokat illeti, azonban bizonyos megkötésekkel számolniuk kell. Most kiderült, hogy ez nem feltétlenül csak a szereplőket illeti – például Venomot, aki szinte biztos, hogy nem bukkan fel a programban"

Ez így hülyeség, vagy csak félrevezető, Venom pont a Sony-nál van, szóval tök egyszerűen be lehetne rakni. Rengeteg Spider-Manhez kapcsolódó karaktert használhat a stúdió, nem lesz panasz szerintem. Az épületek miatt meg végképp.

- Jellemezd magad három szóval. - Lusta.

(#28) SH4D0W2011


SH4D0W2011
(senior tag)

(#29) Edem05


Edem05
(őstag)

Spider-Man PS4 Pro Bundle: [link] :C

Nekem bejön.

Steam: edem05 / Origin: IIEMSII / PSN: xXIIEMSIIXx

(#30) Edem05 válasza Edem05 (#29) üzenetére


Edem05
(őstag)

Hazudtam, annyira nem is tetszik. :DDD :B

Steam: edem05 / Origin: IIEMSII / PSN: xXIIEMSIIXx

(#31) Edem05


Edem05
(őstag)

Halló! Mi van, alszotok? Itt a Launch Trailer :D

Steam: edem05 / Origin: IIEMSII / PSN: xXIIEMSIIXx

(#32) Scholes9 válasza Edem05 (#29) üzenetére


Scholes9
(PH! nagyúr)

Jól néz ki :) 3,5 hét a megjelenésig. El se hiszem :D

[ Szerkesztve ]

(#33) Jigoku


Jigoku
(kvázi-tag)

Már úgy várom Pókit, mint a messiást. :D
Csak győzzük kivárni, amíg befut. >__<

PSN: JigoKuu-chan // Carl [PS2], Tony [NDS], Viktor [PSVita], Raiden [PS4], Sasha [PSP], Rashoumon [N2DS]

(#34) Bad Pritt válasza Edem05 (#31) üzenetére


Bad Pritt
(PH! kedvence)

Szerencsére még jut nekem a Specialból, szabit vettem ki péntekre, szóval a várakozás megvan. :D

Én azt remélem nagyon, hogy mint pl a Batman-eknél volt filmes content, úgy pl itt is lesz mondjuk egy fasza Venom dolog, quest, ruha, vagy bármi. Maga a karakter szerintem túl nagy, hogy csak úgy mellékesen belepakolják, de egy nagy dlc-t pl lehet megérhet.

- Jellemezd magad három szóval. - Lusta.

(#35) SH4D0W2011


SH4D0W2011
(senior tag)

Marvel's Spider-Man (PS4) New York City Open-World Trailer

És még azt mondtam, hogy én már megjelenésig nem nézek meg róla semmit. :D

(#36) Edem05 válasza Bad Pritt (#34) üzenetére


Edem05
(őstag)

Majd meglátjuk, amúgy én sem tartom kizártnak, hogy az októberi Venom mozi után valamikor bejelentenek ilyesmit, bár még az is korai lenne. Találgatni lehet, de felesleges.

Steam: edem05 / Origin: IIEMSII / PSN: xXIIEMSIIXx

(#37) SH4D0W2011


SH4D0W2011
(senior tag)

(#38) oriic


oriic
(HÁZIGAZDA)

Dr. Strange?

[link]

Live-Die-Respawn

(#39) oriic


oriic
(HÁZIGAZDA)

[link]

Live-Die-Respawn

(#40) Csabee86 válasza oriic (#39) üzenetére


Csabee86
(senior tag)

Lesznek lehetőségek úgy látom.

(#41) SH4D0W2011


SH4D0W2011
(senior tag)

Jön a Marvel’s Spider-Man: The Heist DLC október 23.-án, amiben Black Cat is feltűnik.
Aztán Marvel’s Spider-Man: Turf Wars novemberben, Marvel’s Spider-Man: Silver Lining decemberben.

Egyébként nem tudjátok véletlenül, a Hostile Takeover könyv meg fog jelenni magyarul?

(#42) Bad Pritt válasza SH4D0W2011 (#41) üzenetére


Bad Pritt
(PH! kedvence)

Jelenleg nincs róla hír, szóval szerintem nem fog. Én megrendeltem Amazonról angolul, gyerek nyelvezete van, könnyű olvasmány lesz, csak sajna nem jön meg jövő hétig...

- Jellemezd magad három szóval. - Lusta.

(#43) oriic válasza Bad Pritt (#42) üzenetére


oriic
(HÁZIGAZDA)

Minap olvastam hogy Amazon már szállítja ki a lemezes példányokat. :D Szerencsésebbek már most hétvégén játszhatnak vele.

Live-Die-Respawn

(#44) Bad Pritt válasza oriic (#43) üzenetére


Bad Pritt
(PH! kedvence)

Azokat vissza szokták tartani a disztribútoroknál megjelenésig, nem?

- Jellemezd magad három szóval. - Lusta.

(#45) oriic válasza Bad Pritt (#44) üzenetére


oriic
(HÁZIGAZDA)

Nope. Redditen, Reseterán írták, hogy úton vannak a normál rendelések is. :)

Live-Die-Respawn

(#46) oriic válasza oriic (#45) üzenetére


oriic
(HÁZIGAZDA)

Mondjuk ahogy látom jelenleg Currently unavailable, szóval lehet változás van már ebben is tegnap óta. :D

[link]

Live-Die-Respawn

(#47) Bad Pritt válasza oriic (#46) üzenetére


Bad Pritt
(PH! kedvence)

Mondjuk engem annyira nem izgat, sőt, csak b*szna az ideg, ha előbb megjönne, mert abszolút nem érek rá jövő hét hétköznap, a hétvégét viszont kitakarítottam. :D

Amúgy arról van hír, hogy a ruhákat hogyan lehet majd feloldani? Challenge alapú lesz, mint a Batman-ekben, küldiért cserébe adja, ingame petákért lehet venni, vagy is-is?

[ Szerkesztve ]

- Jellemezd magad három szóval. - Lusta.

(#48) oriic válasza Bad Pritt (#47) üzenetére


oriic
(HÁZIGAZDA)

Egyelőre nem tudni, most mentek ki még press-kitek is, szóval újságírók is most kezdik el tolni. Ha lesz valami infó szólok majd. :R

Live-Die-Respawn

(#49) Jigoku válasza Bad Pritt (#47) üzenetére


Jigoku
(kvázi-tag)

Úgy jelennek meg a menüjükben, ahogy halad az ember a történettel és lépi a szinteket. De ahhoz, hogy fel is oldd őket, a különféle térképes tevékenységekből meg kihívásokból kell elég tokent szerezned, azokkal lehet craftolni őket. :)

[ Szerkesztve ]

PSN: JigoKuu-chan // Carl [PS2], Tony [NDS], Viktor [PSVita], Raiden [PS4], Sasha [PSP], Rashoumon [N2DS]

(#50) SH4D0W2011 válasza Bad Pritt (#42) üzenetére


SH4D0W2011
(senior tag)

Még nem olvastam angolul könyvet, de akkor lehet ez lesz az első. :)

Útvonal

Fórumok  »  Konzol játékok  »  Spider-Man (PS4)
Copyright © 2000-2018 PROHARDVER Informatikai Kft.