Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • PistiSan

    addikt

    LineageOS-t használok, a fórumos vissza keresésem alapján már 2 éve, akkor felraktam a "blu_spark" féle TWRP verziót, évekig használtam, aztán mivel elvileg van hivatalos TWRP támogatás a telefonra, szépen felraktam az ottani verziót is, ami ez első LineageOS OTA frissítésnél haza is vágta a rendszert. Utána vissza tértem a régebbi, jól bevált recoveryhez.
    A következő ilyen nagy szívás akkor következett be, amikor a a LineageOS 16 (Android 9 alapú) kötelezővé tette az új OOS alapú Modem+Firmware (Stable9.0.4 Firmware+Modem_OnePlus3.zip) használatát, csak úgy engedett frissíteni, hogy ezt előbb telepítenem kellett hozzá. A frissítés megtörtént, utána pedig közölte a telefon, hogy a titkosítási jelszó megfelelő, de az adatok megsérültek, ezért kért egy rendszer visszaállítást, ami belső tárhely teljes törlésével járt. (Igazából ez az egy gomb volt, tehát mást nem is tudtál csinálni)
    Gondoltam, most hogy már úgyis kénytelen vagyok mindent újra tenni, fel rakom végre a hivatalos TWRP-t megint, hiszen senki nem panaszkodik rá, és persze jönnek a frissítések is folyamatosan, szemben a "twrp-3.2.1-x_blu_spark_v8.61-op3_op3t.img" verzióhoz képest, ami 2017 végén jelent meg.
    Tehát frissítettem megint az új verzióra "twrp-3.3.1-0-oneplus3.img" meglepve tapasztaltam, hogy a telefonról a titkosítás megszűnt, de mivel sok idő a menüpont szerint a titkosítás, ezért kicsit halogattam a dolgot. Frissítettem közben a rendszert OTA-n keresztül, aztán rányomtam a titkosításra, kb 10 perc lehetett, szóval feleslegesen aggódtam, úgy tűnt minden rendben van.
    Utána a következő rendszer frissítésnél már bátram nyomtam rá, hogy mehet.
    Újraindult a telefon, és a titkosítás feloldásához a jelszó kérő mező nem jelent meg, csak simán frissített a rendszer, ami már elég gyanús volt. A telefon végül újraindult, és rögtön hibaüzenetek fogadtak, nem ment a google play service, meg kb semmilyen app ami ahhoz kapcsolódott. Resetelődtek az app jogosultságok.
    Tehát véleményem szerint a hivatalos TWRP jó akkor, ha nincs titkosítva a telefonod, akkor nincs vele gond, de ha titkosítod, akkor hibára fut. Azt gondoltam, hogy én vagyok az egyetlen ezzel a hibával, itt soha nem olvastam ilyesmiről. Rá kerestem a neten a hibára, és meglepve tapasztaltam, hogy más is így járt mint én, és jelezte a TWRP fejlesztői felé a hibát, és javítás ígértek, persze most pont nem találom a linket.
    Szóval a konklúzió jelenleg az, hogy ha LineageOS-t akarsz használni, és a titkosítás be van kapcsolva a telefonodon, akkor jelenleg még mindig a "twrp-3.2.1-x_blu_spark_v8.61-op3_op3t.img" használata az egyetlen stabil megoldás.
    Persze jó lenne, ha valaki megcáfolna, de 2x is megszívtam ezzel a dologgal, és minden alkalommal a gyári TWRP volt a közös pont.

Új hozzászólás Aktív témák