Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • SwissBread

    újonc

    Az a baj hogy nem bírják, mármint tényleg. Nálunk az osztály fele használ valamilyen "drogot" legyen az akár alkohol, cigi, pia stb. És végülis teljesen megértem őket. Igazából két típus van nálunk, azok akik csak úgy elvannak tanulnak majd hazajárnak és ennyi. Illetve vannak azok akiknek ez kevés. Versenyekre járnak, él tanulok, dolgoznak stb. Általában ők azok akik használnak valamilyen "szert". Én 16 vagyok, 10. osztályos (3. évem, nyelvi előkészítőbe jártam). A mostani évemben a tervek szerint lerakok egy előre hozott emelt info érettségit, és egy középszintű angol érettségit, mellé pedig egy felső fokú angol nyelvvizsgát. Ezek végülis nem nagy dolgok, aki nem teljesen hülye és érdekli a téma, meg tudja őket csinálni. Csak emellett dolgoznom kell (meki) ráadásul kollégista vagyok, ami a létező legrosszabb hely a tanuláshoz. Így azt kell hogy mondanom hogy nálunk az élet az olyan mint egy hardcore fokozatra vett játék ahol csak az egyik kezed, hátra van kötve.

    Senki ne értsen félre, biztos vagyok benne hogy ezek után se lesz könnyebb, de ez sem fenékig tejfel, ellentétben azzal ahogy azt sokan gondolják. De az amit sokan nem értenek meg az az hogy, bármikor otthagyhatják az egészet. Nem azért kell magadat kihajtani hogy apu meg anyu büszke legyen rád, de nem is azért mert kapj egy szép ötöst (ami amúgy nem ér semmit). Hanem azért mert egyszer mi leszünk olyan helyzetben hogy meg kell oldanunk az életünket, és lehet hogy jobban járunk ha most felkészülünk rá, ahelyett hogy 30 évesen döbbenjünk rá hogy hopsz elb*sztuk.

    OK, ez kicsit hosszú lett, de úgy gondolom hogy jobb ha valaki a postban említett korosztályból leírja a véleményét.

    <script type=text/javascript> Document.write(aláírás); </script>

  • Csapoati

    nagyúr

    Ez nevelés kérdése inkább. Ha el tudja érni a szülő, hogy érdekesnek találja az olvasást a gyerek/kamasz, akkor nem fogja eldobni a felszínes barátai kedvéért sem.

    SwissBread: Ne haragudj, de megmosolyogtam a hardcore fokozatos hasonlatod. Én 31 éves vagyok, de gimiben sosem féltem az érettségitől, pedig nem voltam egy tanulógép, inkább csak figyeltem órán. Na de aztán mennyire visszasírtam a gimit az egyetemről. Aztán mennyire visszasírtam az egyetemet a munkából. Aztán most meg mennyire visszasírom a sima munkát a munka + egyetem mellől.

    tehát a két csoportból a lassabbik legjobb idővel rendelkezőben lévők közül az ötödik legjobb időt futó indul majd a poleból.

  • nemlehet

    őstag

    válasz SwissBread #1 üzenetére

    De könnyebb lesz. Én kezdek kijutni a tanulás mókuskerekéből (lassan diplomázok) de mivel már rohadtul elegem volt belőle 2x is elmentem 1 évet dolgozni.

    Skócia és Németország volt a két állomás, előbbiben vendéglátás, utóbbiban építőipar. 10 óra alatt nem dolgoztam egyik munka során sem, a munka jellegéből (meg mert minél többet akartam keresni) adódóan 6 napot dolgoztam.

    Fárasztó volt nem azt mondom, de SOKKAL egyszerűbb. Bemész, ledolgozod a magad x idejét aztán azt csinálsz ami jól esik. Nem kell agyalni azon, hogy jajj akkor most holnap ZH, jajj akkor ezt a házit mikor fogom megcsinálni, uhh arra a beadandóra kell még 2 nap, de már a barátnőd a nevedet is elfelejti lassan....

    A másik határozott pozitívum hogy végre lesz pénze az embernek ha dolgozik. Én azok közé tartozok akinek nem gazdagok a szülei, nem nélkülözök, de bármi kell magamnak kell megvegyem (és ez már olyan 14 éves korom óta így van ha a valami több mint 5000 Ft).

    Persze most gondolom azonnal jönni fog a savazás, de nekem minden barátom ugyan így gondolja. Szóval ha csak nem szarik bele az ember magasról az egész tanulmányi dologba bizony az élet egyik legnehezebb időszaka, szimplán azért mert nagyon sok mindent kell párhuzamosan managelni és igazából amikor hazamész még csak akkor kezdesz el érdemben tanulni... Főleg az egyetem ilyen. Én is van úgy hogy 6-ig bent vagyok, hazaérek 7-re aztán még csak akkor kezdem írni a szakdogát stb..

    Amúgy én is dolgozok most egyetem mellett és hát ettől mentsen meg az ég.... Rémálom.

    [ Szerkesztve ]

    Nokia 3310->3410->3100->6500 Slide(RiP Nokia)->Acer Liquid Metal ->Xiaomi Hongmi-> Xiaomi Redmi Note 3

  • Cucuska2

    őstag

    válasz Csapoati #3 üzenetére

    Mondjuk így másfél év egyetem után az érettségi még mindig nehezebbnek tűnt, mint most az egyetem. Jó, nem sokkal, de egyetemen ha első héten elmegyek magamat rongyra veretni, akkor még mindig újrapróbálkozhatok.
    Bár az anyagot tudni kell, nem lehet kamuzni.

    Rock and stone, to the bone! Leave no dwarf behind!

  • Csapoati

    nagyúr

    válasz Cucuska2 #5 üzenetére

    Közép vagy emelt szint? Mert nekem még nem volt ilyen. Egyedül a matektól tartottam kicsit, de végül az is 5-ös lett. Bezzeg egyetemen az elsős szigorlat az valami brutális volt.

    tehát a két csoportból a lassabbik legjobb idővel rendelkezőben lévők közül az ötödik legjobb időt futó indul majd a poleból.

  • joysefke

    veterán

    LOGOUT blog

    Nem vagyok még szülő, de az én személyes tapasztalatom a következő:
    -Reális elvárásokat kell megfogalmazni a gyerekkel szemben
    -illetve már több évvel az érettségi előtt nagy vonalakban el kell döntetni a gyerekkel, milyen irányban akar tovább menni

    Amikor én elkezdtem a hat osztályos középsulit (matek tagozatban) otthon ki volt mondva, hogy a fontossági sorrend valahogy így néz ki: Matek-Német-Fizika-többi (angol csak később volt nálunk). Ami a többi kategóriába esett azoknak az eredménye otthon csak minimális mértékben lett számon kérve tőlem, leginkább anyám által, apám csak az említett három tárgyban nyújtott eredményemmel foglalkozott (és később az angollal).

    Ennek az lett az eredménye, hogy mire érettségiig jutottam volt középfokú nyelvvizsgám (majd később felsőfokú), a nevezett három tárgyból előre megvolt az érettségi ötösöm és felvételi mentességem a BME-re.

    A "többi" tárgyat max. érdeklődés szintjén műveltem (najó, a kémiába is raktam némi energiát, de közel sem annyit mint pld. matekba) végighallgattam az órákat, nem szabotáltam a tanítást és ennyi. Ami ott rámragadt az elegendő is volt. Visszanézve is döntő fontosságúnak tartom, hogy soha nem forgácsoltam szét az erőmet.

    Másik ami fontos lehetett, hogy nem csak hogy egyedüli gyerek voltam, de mivel nem voltak még okostelefonok, nem volt otthon internetem, ezért gyakran unatkoztam, amikor is olvasgattam (volt olyan ifjúsági könyv amit 3x kiolvastam) vagy matek-fizika feladatokat oldottam meg. Nálunk matekórán nagyon kompetitív légkör uralkodott, hatalmas presztízs volt, ha valaki a legnehezebb szorgalmi feladatot is megoldotta a következő órára. Mindig abban reménykedtem, hogy csak nekem sikerült jól :D

    J.

    [ Szerkesztve ]

  • #51736960

    törölt tag

    én a 80'-as évek közepén kezdtem a középiskolát, akkor így nézett ki a program: reggel felkeltem, reggeli nuku, viszont a hajamat 20 percen keresztül zseléztem :)
    a suli gyorsan eltelik, szünetekben írom meg a leckét, mivel otthon egyáltalán nem tanulok. délután valami program, általában játék a kosárpályán.
    este a nyakunkba vettük a várost, és ittuk a legolcsóbb szeszt, illetve a legváltozatosabb ökörségeket műveltük, amit csak ki lehetett találni.
    hajnalban haza, de a szüleim "szerencsére" nem törődtek velünk, úgyhogy ebből nem volt gond.
    ebben a stílusban ~3-as átlaggal végeztem, ami nem volt elég a továbbtanuláshoz, de ezt pár éven belül pótoltam, amikor benőtt a fejem lágya.

    gondoltam megosztom, hátha járt valaki hasonló cipőben akkoriban :)

    szerk: nem volt mobil, ismeretlen fogalom volt az internet, sőt vezetékes telefonunk sem volt a családban :Y

    [ Szerkesztve ]

  • Cucuska2

    őstag

    válasz Csapoati #6 üzenetére

    Én a matek emelttől paráztam, nem éreztem egyáltalán biztosnak a tudásom. Meg a magyar közép is húzós volt. A többi nem bántott. Ehhez képest számelmélet vizsgán nagyon jót elbeszélgettem a tanárral két bizonyítás közt, geometrián megizzadtam a kettesért, analokon pedig nagyon szépen átcsúsztam.

    Rock and stone, to the bone! Leave no dwarf behind!

  • Bkrisz9

    őstag

    válasz Csapoati #3 üzenetére

    31 éves vagy. Itt a nagy különbség. Ezért írtam meg ezt. Már ennyi idősen is újra át kell gondolni azt, hogy a mostani gimnazisták egy jó része (főleg az erős sulikba kényszerítettek /szülői elvárások/) sokkal több ingert kap a világ felől mint te anno. Ezt még én is látom 19 évesen. Még ez a kevéske 3-4 év különbség is érezhető ebből a szempontból. Itt nem az érettségi nehézsége a lényeg hanem maga az életvitel amit folytatnak, amire rá vannak kényszerülve. Sok estben pedig pont a szülő tehet erről. A legjobbat akarja a gyermekének de túlzásba esik.

    (#8) Loveless
    Pontosan.. erről van itt szó. Még ha a szülők foglalkoznak is vele, hogy időbe érj haza stb. akkor is van időd magadra a gondolataidra, barátaidra, az életedre és nem vagy túlterhelve, kényszerítve és nincsen kb minden szabad perced beosztva.

    Az én életem úgy nézett/néz ki (technikum ugyan abban az iskolában), hogy felkelek, bemegyek suliba, eltelik a 8 óra, hazajövök, ha dogák előtt kicsit tanulgatok (felelések általában egyesek és a be nem jelentett dolgozatok is) . Így 3-4-es átlaggal fejeztem be a középiskolát 2-es matematika,3-as történelem,4-es irodalom,4-es informatika és 4-es kereskedelem. Én ezzel majdnem elégedett vagyok. Nem küldtek erős iskolába, bele szólhattam a választásban, semmiben sem kényszerítettek, nem zsúfolták tele a szabad időm se az iskolában faktokkal sem itthon. A mostani 15-16 évesek legalább harmadát erősen túlterhelik.

    [ Szerkesztve ]

    Amennyiben OFF áradatot keltő mondanivalód van számomra kérlek keress meg privátban! Köszi! :)

  • joysefke

    veterán

    LOGOUT blog

    válasz joysefke #7 üzenetére

    Visszanézve is döntő fontosságúnak tartom, hogy soha nem forgácsoltam szét az erőmet.

    Ha megtettem volna, nyilván kevésbé lettem volna sikeres az említett tárgyakból, cserébe más képességeim fejlődtek volna. Valamit-valamiért...

    J.

  • greenity

    aktív tag

    Én 2008-ban érettségiztem. A hajtás akkor is megvolt, persze nem volt annyira okosteló, de a nyomás akkor is megvolt.
    Én pedig nem voltam egy egyszerű eset:
    Általában 3-ig órám volt, talán elmentem a menzára ha nem, akkor irány haza, felpakoltam a kérdőíveket és este 8-ig csináltam, 11-ig kiértékeltem és küldtük el. Noh ez nem volt minden napos de elég sűrűn heti 2x tuti előfordult. Tanulni hétvégén a kocsiban szoktam míg apa kérdezett aztán beálltam én is mikor elég idős lettem.

    Ezzel nem azt akartam kihozni, hogy nekem milyen nagyon rossz volt. Én akkor nem éreztem annak, ezt éreztem természetesnek.
    Megértem hogy ki vannak bukva az elvárásoktól.
    Nekem mondjuk nem lett "jobb", én itt ragadtam az egyetemen, jószántamból, ez a 8. tanévem és a harmadik fokozata az egyetemi képzésnek.

    Egyébként valóban a barátaim körében azt látom, persze szakmától függetlenül, hogy egyszerűbb mint az egyetemi és középsulis képzés.

    "Egy mosolynál jobb a több"

  • kmisi99

    addikt

    Ezzel kapcsolatban nekem is van pár dolgot amivel egyetértek és pár dolog amit máshogy látok. Első körön, leírtad egy adott diák életét, de szerintem ez a felső 10-20 százalék. Mint tudjuk a legtöbb diák mit csinál (köztük régen én is) Felkelek felveszek valami ruhát ami legfelül van, ránézek az órára, na még időben vagyok csak most csengettek be akkor ideje elindulni, végigülni az órákat, hazajönni bekapcsolni a gépet majd kikapcsolni és aludni mert este 11 - 01. :D Persze én ezt akkor csináltam mikor kényszerből olyan szakmát csináltam ami borzasztóan nem érdekel persze nem szartam le hisz legjobb eredménnyel vizsgáztam, csak épp nem érdekelt. És igen azt vettem észre ahogy én és korábbi ismerőseim felnőttek több részre szakadt az én generációm.

    Vannak akik mentek egyetemre ők két részre osztanám, a nagyobb részük közül senki nem tudta mire menjen, arra ment ami érdekelte, vagy amiben jó volt, de a világon elképzelésük sincs mit fognak az egyetem után csinálni, rosszabb esetben nem is értenek hozzá amire mennek. A másik fele persze tudja mi lesz, de ez a ritkább.

    Aztán vannak akik kicsit rosszabb eredménnyel értettségitek. Köztük mindenki ment valami technikumra vagy szakképzésre hogy legyen valami szakmája, többségük még csak csak elvégezte, majd kb 20 évesen valami ramaty vagy kevésbé ramaty munkával elérkezik a felnőttséghez persze ilyenkor még jó az élet mert még a szülő keze eléri a gyereket többnyire otthon lakik szóval a vacak fizetés még nem olyan kevés mert nem kell gyerekre stb költeni.
    Van aki családot alapít, egyre több korombelinek már lesz gyereke persze azoknak akik nem igazán tanultak tovább.

    Szóval elég sok diáknak, legalábbis sok ismerősömnek laza az élet, valahogy túlélni az iskolát, aztán menni dolgozni persze éhbérért aztán felnőni és fizetni a számlákat és a hasonló finomságok.
    Néha ezt kicsit irigylem mert nincs túl nagy stressz, és igen itt jön képbe a cikkben lévő dolgok ha az ember nem szarja le a dolgokat akkor elég nagy stresszben tud élni.

    Én pl egész nap sík ideg vagyok, 2. szakmámat csinálom. Iskola mellett pedig napi 2-3 órát tanulok mert nem akarom a fentebb említett életet élni, és ha csak arra gondolok, hogy mi lesz majd ha jön a munka, állásinterjúk, aztán a rengeteg tudásanyagot amit megtanulok alkalmazzam élesben, az nem ám egy betanított munka amit mindenki elvégezhet szóval nem egyszerű az élet a felnőtté válás küszöbén valóban. De remélhetőleg megéri.

  • Cucuska2

    őstag

    válasz kmisi99 #13 üzenetére

    És mikor jön el az életedben a vesszőhasználat?

    Rock and stone, to the bone! Leave no dwarf behind!

  • nemlehet

    őstag

    Amúgy azt azért sokan elfelejtik, hogy az elvárások az egekben. Pl aki 10-15 éve érettségizett annak nem volt olyan fontos a nyelvtudás a munkaerőpiacon (persze akkor is ment a mantra, de valódi jelentősége csak kevés munkakörben volt). 10-15 éve pl a gyakornoki állásnak nem volt feltétele 2-3 év szakmai tapasztalat.
    Ma ha valaki egy nívós céghez akar bekerülni az úgy indul, hogy 2 nyelv minimum középfokú ismerete, szakmai tapasztalat és önkéntes múlt, projektekben való részvétel, TDK eredmények. És akkor van az, hogy nem hajítják nagy ívben az önéletrajzod a kukába.

    De a kormány sem éppen racionalizálja az oktatást. Mindennapos tesi, etika/hittan pluszba kötelező önkéntes munka, egész napos suli. Ezek mind sokat ártanak és aki nem ebben nőtt fel el sem tudja képzelni milyen megterhelő ez egy olyannak aki mondjuk koncentrálna másra vagy pl sportolna inkább mint hogy 4-ig zsebhokizzon a hangzavarban (mert tanulni úgy sem lehet)

    Nokia 3310->3410->3100->6500 Slide(RiP Nokia)->Acer Liquid Metal ->Xiaomi Hongmi-> Xiaomi Redmi Note 3

  • abridabri

    veterán

    En rajottem ,hulyeseg tanulni ! Minek ? Jobb munkahelyert ? (es mi a jobb ? 100 helyett keresel 200 at ? ).
    Hany egyetemet vegzett baratom /ismerosom van aki ketkezi gyari robot munkat vegez itthon. Meg le kell tagadni a diplomat ,hogy felvegyek.... Megerte tanulni ?
    1 dolgot kell tanulni ; nyelvet . Aztan irany nyugat ,ahol szarra keresed magad es elsz boldogan. Igen kint mosogatni fogsz vagy benzinkutas leszel .Es akkor mi van ?
    Persze akinek az az alma ,hogy orvos legyen az tanuljon . De miert elvaras manapsag ,hogy mindenki tanuljon tovabb kozepiskola utan ?

  • Bkrisz9

    őstag

    válasz kmisi99 #13 üzenetére

    Tiszteletre méltó amit művelsz. Nekem olyan a családi háttér, hogy már évek óta nem játszik semmilyen szülői +. Egyedül az, hogy rokonoknál van hol laknom és van mit ennem. (Amiért nem mellékesen iszonyat hálás vagyok) Iskola mellett és szünetekben is dolgoztam. Az összes nyaram is végig amióta jogtisztán dolgozhatok. Én elismerem nem tanutam sokat de csak mert nincs hozzá türelmem. Nem érdekel a történelem sem az irodalom a matek meg aztán főképp nem(az alap intelligencián kívül) . Megpróbáltam minimális tanulással a legjobb eredményt elérni ez nagyjából sikerült is. Egyetem nem volt a céljaim között a gyenge matek és az idegen nyelv hiánya miatt (Utóbbi pótlása tervben van). Nekem már 10. óta a technikum a terv, méghozzá olyan ami érdekel is. Most pedig itt vagyok és olyan szakmát fogok elvégezni amit nem gyűlölök megtanulni. Ez a téma úgy jött nekem képbe, hogy egyre többeket látok a bejegyzésben leírt helyzetbe kerülni. Én most ha kivesszük a szakmunkásokat akkor a diákok harmadát (talán kis túlzással) ide venném. Sokan talán észre se veszik, hogy hasonló mód élnek. Én tudtam egyengetni az utam, tudtam foglalkozni a gondolataimmal, a személyiségemmel így van célom, elképzelt életképem amit el szeretnék érni. Ezt pedig magamnak kell megteremtenem. Ha úgy kellett volna élem ahogy a leírt fiataloknak (nem mintha én nem ennék az) akkor biztosan hatalmas gondban és kétségbeesésben kellene most élnem, hogy mi lesz velem. Én csak azt tudom kívánni minden ilyen helyzetben lévőnek, hogy időben eszméljen és ne történjen semmi olyan dolog az életében ami miatt nem lesz segítsége és magára marad úgy, hogy azt se tudja kicsoda és hová tart.

    (#16) abridabri
    Ez is egy lehetőség. Ilyen ismerősöm is van. Talpraesett gyerek és azt mondja, hogy ő nem bír tanulni. Neki nem fekszik az, hogy 7-8-9 órát egy iskola padba üljön vagy órákat görnyedjen egy könyv felett. Ő így éli az életét és nagyon jól teszi mert neki így működnek a dolgai. Nekem így nem működne. Én szeretnék 1-2 szakmát amit szeretek csinálni és olyan helyen dolgozni ahol legalább egy műszakvezetői vagy ilyesmi státuszt el tudok majd érni. Nincsenek nagy álmaim amik vannak azokat viszont el szeretném érni és ehhez nekem kell egy kicsit tanulnom. Abban viszont egyetértek, hogy mindenki egyetemre akar menni. Az osztályomból is hányan akartak és alig jutottak be. Utána meg összetörtek. Van annyi lehetőség, nem csak az egyetem. A probléma az, hogy a tanárok és a szülők is azt beszélik belénk, hogy menni kell egyetemre, hogy legyél valaki.

    [ Szerkesztve ]

    Amennyiben OFF áradatot keltő mondanivalód van számomra kérlek keress meg privátban! Köszi! :)

  • nemlehet

    őstag

    válasz abridabri #16 üzenetére

    Nem kell mindenkinek továbbtanulni. Van akibe kár. Van aki amúgy nem is képes arra, hogy értelmiségi munkát végezzen.

    DE. Azért ne mondd, hogy neked mindegy, hogy 100 vagy 200k-t keresel. Amúgy meg pl egy kezdő gépész jellemzően 250 bruttó körül kezd, de egy senior már olyan 6-700k körül+projectbónusz.

    Nekem nem büdös a kétkezi munka csináltam elég sokáig, de tudod 40-50 évesen nem akarom más emberek sz*rát vakarni vagy hogy 20 éves nyikhajok ugráltassanak mert ő a vendég. Persze van akit ez nem zavar, inkább megspórolja az időt, pénzt és energiát amit egy egyetem elvégzése jelent.

    Magyarországon kiemelkedően magas a diplomások aránya, mert itt egy banki ügyintézőnek is pénzügyes diploma kell. Ez pl az egyesült királyságban egy pár hónapos tanfolyam...

    Nokia 3310->3410->3100->6500 Slide(RiP Nokia)->Acer Liquid Metal ->Xiaomi Hongmi-> Xiaomi Redmi Note 3

  • proci985

    MODERÁTOR

    válasz abridabri #16 üzenetére

    Nem kell megideologizalni, hogy miert nem tanultal tovabb:).

    Kulfoldon is lehet bevandorlokent magas hozzaadott erteku szellemi munkat vegezni. En is azt csinalom:).

    ----

    cikkhez: nekem a kedvencem a szombati oktatas volt. meg amikor persze az osszes tobbi helyen a bulik pentekenkent voltak, szoval adott esetben 4 ora alvassal reggel 7kor mar kint futottam a coopert. na ez a resze maximalisan eletre neveles volt. ertsd, ezekutan nulla alvassal 39fokos lazzal bemenni angolul prezentaciot tartani nem is annyival nehezebb.

    aztan, nettel, szamitogeppel early adopter voltam. olvasni szerettem, de mostanaban sportot uzok abbol, hogy keso delutan leulok egy szakmai konyvvel, aztan estere a vegere erek 500 oldalnak angolul. ja es emlekszem a tartalomra.de ehhez kellett a net es kellett az informaciobombazas. meg hozzaszokni a multitaszkhoz.

    btw, MA/MSCt ugy csinaltam, hogy kozben vegig dolgoztam. 70 oras hetek, atlagban. 105oras peakkel.

    nemlehet: ha targyalokepes angol kell, akkor nem lesz eleg a kozep egyebkent.

    [ Szerkesztve ]

    Don't dream it, be it. // Lagom amount.

  • letepem

    aktív tag

    Amit Te írsz, azaz a középsuli, egy leányálom egy erős egyetemhez, melóhoz vagy ennek kombinációjához képest ! Egy gimi és az érettségi is teljesíthető (már sajnos) szinte órai odafigyeléssel!

    Más: egy mai fiatal legtöbb energiáját sem a tanulás, sem a tz-re felkészülés viszi el! Hanem a szex, cigi, alkohol,stb! Mert ezt látja a tv-ben, facebookon és a szülei sem elég erősek, hogy megálljt parancsoljanak! Hol megengedhető egy mai fiatalnak, hogy tizennégy-öt évesen bulikba járjon!Ott a grund irány focizni! Nyilván erről nem csak a szülő tehet, hanem a társaság is!

    Anno nem tudták megtenni csak a jobb módú emberek, hogy egyetemre járjanak hiszen kellett menni dolgozni, jóval nehezebb volt a továbbtanulás mint most!

    Csak nézd meg, hogy egy 50-60 éves férfi vagy nő szakmai múlttal a háta mögött nem tud elhelyezkedni, legyen ő a legjobb a területén egyszerűen a kora miatt nem veszik számításba, hacsak nincs papírja (diploma)!

    Szóval örülni kell annak hogy már ott a lehetőség a kezekben, hogy csúnyánszólva ne a szülei sorsára jusson! Persze ehhez is az kell, hogy a szülei is kitartóak legyenek és részben vagy teljesen el tudják tartani a nebulót! Arról nem is beszélek, ha mégse és esetleg szakmát, diplomát szeretne a fiatal, nem lesz könnyebb dolga! Zh-ra felkészülés, vagy meló eközül kell választani, ami iszonyatosan nehéz!( Itt most nem az alibi szakokra gondolok)

    Végezetül, ha elkezd dolgozni pénze esetpegesen lesz, de ideje már annál inkább nem, ellenben középoskolában pont a fordítottja..
    Nem sajnálom a mai fiatalokat, ahogy engem sem sajnált senki, megtettem azért mindent,hogy boldog életem legyen! kitartás a lényeg és lőn kánaán!

    látok, hallok, érzek és gondolkodom.

  • kmisi99

    addikt

    válasz Bkrisz9 #17 üzenetére

    Kösz, bár nem tudom mi a tiszteletre méltó, igazából szimplán csak azért tanulok még extrában az iskola mellett, mert kissé szánalmasnak látom a körülöttem élőket, akik semmit nem kezdenek az életükkel, és képtelen vagyok felfogni, hogy ez nekik miért jó, és miért törődnek bele. Kicsit jó érzés kiemelkedni közülük és felmutatni valamit amire büszke lehetek.

    (#14) Cucuska2

    Sajnos én is azok közzé tartozom akiket nem igazán érdekelt az iskola, ennélfogva képtelen voltam órán megjegyezni bármit is. Minden ami vagyok és ami leszek az a számítógépnek, és az internetnek köszönhető. Szerencsére helyesen írni az már félig meddig megy, amire szintén az számítógépek világa tanított meg, mert aláhúzta ami hibás. Az iskolából nem igazán maradt meg semmi, hiába voltam normális tanuló. Én nem emlékszem, hogy valaha is tanították a vessző használatot vagy ilyesmit. Igyekszem használni, de ezekre magamtól kell rájönni, mert korai iskolás éveimben ez totál kimaradt nekem, de az elmúlt pár évhez képest is rengeteget fejlődtem. ízelítőképp 2009 ben még ilyen szinten volt az írási képességem. Azért remélem ettől már jobb. [link]

    [ Szerkesztve ]

  • Csapoati

    nagyúr

    válasz nemlehet #15 üzenetére

    13 éve érettségiztem és már akkor is nagyon fontos volt a nyelvtudás. Én is még 12.-ben letettem az angol középfokút, hogy több pontom legyen a felvételin, meg hát minél előbb, annál jobb. Ja és akkor már volt mobilom is! :D

    kmisi99: A központozáson kívül nem volt gond akkor sem. Teljesen érthető, meg még nagybetűket is használsz. :D

    [ Szerkesztve ]

    tehát a két csoportból a lassabbik legjobb idővel rendelkezőben lévők közül az ötödik legjobb időt futó indul majd a poleból.

  • proci985

    MODERÁTOR

    válasz letepem #20 üzenetére

    a bulizas, a focizas meg a jo teljesitmeny, meg a csajok/pasik utan futas hol zarja ki egymast?:). ha az embernek eleg 5 ora alvas atlagban, akkor sokminden belefer a hetbe.

    Don't dream it, be it. // Lagom amount.

  • Bkrisz9

    őstag

    válasz letepem #20 üzenetére

    Nem is azt mondtam, hogy nem teljesíthető. Simán az. Egyetemen a tanulás nyilván nehezebb.( Bár van olyan szak szerintem ahol nem így van /igaz, így hirtelen nem tudnék mondani egyet se/) Az irományom nem is erről a rétegről szól hanem arról a körülbelül harmad részről aki így éli a napjait nem pedig cigivel,sexel,alkohollal. Én is elég rossz szemmel nézem azt, hogy a 15-16 éves lány leissza magát, random srácot nyel be derékig smárolás közben aztán a barátnői ott hagyják és egy idegen ágyában kel fel reggel aki isten tudja mit művelt vele az éjjel. Elég szánalmas. Menjen el, igyon meg a haverokkal 1-2 sört de anyuci,apuci legyen már elég határozott ahhoz, hogy megmondja, hogy kislányom az utolsó busszal 11-re vagy éjfélre haza jössz.
    Igen tisztában vagyok a dolgokkal, sajnos jobban mint hinnéd.
    A lehetőség ott van, ki is kell használni ahogy én is teszem és tenni is fogom. De lehet ezt anélkül is, hogy tönkretennénk a fiatalságot. Nem kell olyan iskolába járatni amit a személyisége, az akarata ne adj isten az esze nem bír. Okosan kell választani. Egy "elit" gimnázium helyett egy szakközépben is lehet teli emelt érettségi és 2 nyelvvizsgája ha a neki kellő tárgyakra fekszik rá és még sincs túlhajtva lesz élete, saját gondolkodása, saját tervei és nem utolsó sorban hozzá tud majd szagolni az élethez nem pedig csak egy papírt lóbál majd.
    Dolgozó embernek sincsen túl sok szabad ideje ez tény, de ő ledolgozza az idejét, haza megy egy kis házimunka és este mire a gyerek minden vacak után haza esik hulla fáradtan akkor ő már (jobb esetben) végzett a tennivalókkal.
    Az írásom lényegi mondanivalója az lenne, hogy okosan kell terhelni egy fiatalt mint önmagát, mint pedig a szülőknek és az iskolának és okosan kell összetenni a dolgokat illetve az, hogy ne, hogy ne legyen senki abban a hitben, hogy egy középiskolás tininek semmi dolga, nincs miért idegeskednie, nincs mibe elfáradnia és nincsenek gondjai. Mert vannak.. Felnőtt szemmel biztosan jelentéktelennek tűnnek de neki ugyan olyan gond mint a szülőnek a számlák és egyebek.

    (#21) kmisi99
    Erre a felfogásra gondoltam pontosan. :) Többek között ez az egyik okom nekem is a tanulásra.

    Helyesírásra pedig annyit, hogy HAJRÁ! Nekem pár éve telibe áthúzták keresztbe a tollbamondott szöveget. Meg se számolták a hibáim. Az írásképem olvashatatlan volt. 8. osztály végén egy nagyon jó magyar tanárom javasolta a nyomtatott betűvel írást. Megtanultam, hozzá szoktam így a kézírásom olvashatóvá vált. Helyesírásom úgy javult, hogy szépen fejben minden szót, szabályt megtanultam mivel Diszlexiásként nekem nem ivódott be, nem jön ösztönösen. Nagyon koncentrálnom kell, hogy helyesen tudjak írni. Pár oldalnál több nem is megy egy nekifutásra, pihennem kell. Szóval hajrá megtanulható dolog. :)

    [ Szerkesztve ]

    Amennyiben OFF áradatot keltő mondanivalód van számomra kérlek keress meg privátban! Köszi! :)

  • Bkrisz9

    őstag

    válasz Bkrisz9 #24 üzenetére

    Igaz, még most is vannak hibáim.. :W :(

    Amennyiben OFF áradatot keltő mondanivalód van számomra kérlek keress meg privátban! Köszi! :)

  • quailstorm

    nagyúr

    válasz letepem #20 üzenetére

    Hány emelt érettségit tettél le?
    Én hármat. Matek, Infó, Angol. Nagyon nem volt elég a csak órán figyelés, tekintve hogy le se adták az emelt anyagot 2 tantárgyból.

    Nagyon szűk rétegre igaz valamelyest a témaindító írás, nem is értek egyet sok pontjával. De azért egy elitgimi tud keményebb lenni, mint a freshman year az egyetemen. Legalábbis a saját bőrömön ezt tapasztalom.

  • f(x)=exp(x)

    őstag

    válasz SwissBread #1 üzenetére

    Én is 10.-es vagyok, csak nekem ez a 2. évem matematika-fizika tagosként.
    Viszont a "drogos" megállapításoddal nem értek teljes mértékben egyet. Nálunk főleg azok nyúlnak ilyen dolgokhoz, akik vagy nem tanulnak valami jól, vagy egyszer kipróbálták, és nem tudnak leállni vele. Bevallom, én is szoktam inni néha suli után, de max. 2 feles. Ez úgy 2 hónaponként egyszer van, de nekem bőven elég ennyi rosszfiúskodás, kikapcsolódás.
    Informatika emelt az nem tudom mennyire kemény, nem vagyok a témában otthon, de osztálytársaim eléggé sokat tanulnak tagon (na jó nem, de sok új dolgot kell elsajátítaniuk), ha ezt 10.-esként meg tudod csinálni, elég penge lehetsz (vagy már régebb óta csinálod).
    Én a nyelvekkel eléggé megszenvedek, angol a főnyelvem, de nem sokat tudok sajnos. Általánosba 0 volt a szintem, ahhoz képest jól feljöttem, de még kevés vagyok mindig. Heti 5 órában tanulom egyébként, ami elég jó. Németet tavaly kezdtem, hát elég furcsa a tankönyvünk, az egyszer biztos. Az angolnál jobban szeretem, de itt is szókincsbővítésre szorulok. Ja, heti 3 óra, mielőtt még elfelejteném.
    Szóval most a nyelvekből meg kell szenvednem az évben, mert jövőre nyelvvizsgát kívánok tenni.
    Mekibe mettől meddig szoktál dolgozni? Én is kolis vagyok, és azt kell mondjam, jobban lehet tanulni mint otthon. 3 óra kötelező szilenciumunk van, ami 2 részre van osztva (1,5 órásokra). Ha 8 órád van, 15 perccel később kell beülnöd, ennyi az előny...ami elég sokszor megesik. Fél négyre végzek általában, marad fél óra kimenőre...nem sok mondanom se kell.
    Matek tag az megvan elég könnyen, a fizika viszont kemény. Van +-ba egy órám, amikor csak én vagyok a tanárral, cserébe levizsgázhattam egy tantárgyból (értsd.: nem kell bejárnom órára). Annyira szerteágazó az egész, hogy azt leírni nem tudom. Minden szilón 1 órám azzal telik, hogy fizikai könyveket olvasgatok. Remélem lesz eredménye.
    És hogy fáradt vagyok-e? Nem! Van, amikor tizenegyig kint vagyunk a szilósba és áramköröket készítünk, van, hogy éjfélig beszélgetünk a szobába. Persze nem azt mondom, hogy nem esik jól a hétvége, de nem köpöm ki a tüdőm.
    Kicsit hosszú lett, de próbáljátok elolvasni! Érdekelnek a vélemények.

  • quailstorm

    nagyúr

    válasz f(x)=exp(x) #27 üzenetére

    belőled még lesz valami úgy látom
    kb ez a véleményem, hogy lehet hogy többet dorbézolhatnál, de alapozod a jövőd
    nyelv fontos nagyon, arra feküdj rá, és nem a tankönyv számít, én sose értettem a nyelvtanhoz
    viszont rengeteget használom az angolt

  • Bkrisz9

    őstag

    válasz quailstorm #26 üzenetére

    Szűk réteg de egyre tágabb. Ha nem látnám minden nap eszembe sem jutott volna megírni. Azokra igaz leginkább akikre ráerőltetik az elit gimnáziumot amikor nem biztos, hogy az nekik a legmegfelelőbb. (ismétlem nem feltétlen az eszük miatt sőt a legtöbbször nem az miatt.)

    (#27) attilasd
    Te így vagy ezzel. Örülj neki nagyon jó dolog de nem mindenki ilyen és sokaknak nem való. Az a sok közül akinek nem való pedig elég szép számban vannak mégis ilyen helyen elvárási, erőltetési okokból.

    [ Szerkesztve ]

    Amennyiben OFF áradatot keltő mondanivalód van számomra kérlek keress meg privátban! Köszi! :)

  • Kalandor

    HÁZIGAZDA

    LOGOUT blog

    14-16 éves kora közt van egy év (egyéni fejlettségtől múlik melyik) a gyerek életében, amikor hagyni kell kamaszodni, mert nő és ebbe a növésbe fizikailag belefárad. Aztán meg elmarad, lemarad és rosszabbak lesznek az eredményei. A II. vh előtt ehhez igazodott a közoktatás, de aztán feledésbe merült.

    Az én kamaszkoromban is a posztbeli felállás volt, mínusz telefon és internet. Nem volt kellemes, én kb. átaludtam azt a másfél évet.

    Más (bár nem is annyira): a feleségem egy elitféle óvodában dolgozik, ahol az alsós gyerekek nagy része el van maradva alap dolgokkal (nem tud pohárból inni, lépcsőn menni, evőeszközzel enni, stb.), de rángatják a gyereket a gyerekangolra, meg a gyerekzenére meg balféltekés rajzórára meg a többi emeletes marhaságra ahelyett, hogy hagynák a gyereket gyereknek lenni és foglalkoznának vele ők maguk: mesélnének neki, rajzolnának vele, tanítgatnák amire kell.

  • Bkrisz9

    őstag

    válasz Kalandor #30 üzenetére

    Az utolsó bekezdésed ugyan így igaz erre a témára. Minden vacakra mennek de egy levelet nem képes feladni (enyhe túlzást tessék érezni) sokuk és ez nem az ő hibájuk.

    Amennyiben OFF áradatot keltő mondanivalód van számomra kérlek keress meg privátban! Köszi! :)

  • quailstorm

    nagyúr

    válasz Kalandor #30 üzenetére

    valamiből nekik is pénzt kell csinálni (elitóvodás foglalkozások)
    az ellen csak a szülő józan belátása a megoldás, semmi egyéb

    ami a kamaszkort illeti, én azt hiszem 3-4 órákat aludtam, mert a színjeles az kell, a Mobilarena az kell, a 128bit.me az kell, meg a májncraftszejvej is kell
    így utólag azt mondom, hogy nem voltam normális, bár ez nem múlt idő :DDD

  • letepem

    aktív tag

    válasz quailstorm #26 üzenetére

    Anno hármat!
    Azért ez a "kemény" gimi népbohozát nem állja meg a helyét!
    Nagy váltás van egy "erősebb" gimi és egyetem között is! (persze egyetem és egyetem között is van különbség!

    látok, hallok, érzek és gondolkodom.

  • Cucuska2

    őstag

    válasz quailstorm #32 üzenetére

    Én hét alatt majd megpusztulok!

    Rock and stone, to the bone! Leave no dwarf behind!

  • Kalandor

    HÁZIGAZDA

    LOGOUT blog

    válasz Cucuska2 #34 üzenetére

    Egyik kolléganőmnek ha napi 10 óra alvás ha nincs meg, alig él.

  • quailstorm

    nagyúr

    válasz letepem #33 üzenetére

    jahogy BME, respect, az valóban kemény
    bár haver jól el van Radnóti után ott is
    nekem azt beszélték anno, hogy a Randótinak nagy a híre Dél-Alföldön
    azt meg tudom, hogy nem egy matektanárt sikerült kiakasztani mikor korrepetálás kellett volna :DDD

    (#34) Cucuska2 : már én se bírom, ne aggódj, kiöregedtem belőle

    [ Szerkesztve ]

  • Cucuska2

    őstag

    válasz Kalandor #35 üzenetére

    Sosem értettem, hogy hogyan bírják ki emberek. Reggel mindig időben kelek, mindig gyűrött az arcom, fáradt vagyok, és a többiek mindig mondják, hogy csak 5-6 órát aludtak. Én egyszer-kétszer alszom annyit, de akkor majd megpusztulok!

    Rock and stone, to the bone! Leave no dwarf behind!

  • Ed3r_X_

    nagyúr

    Nekem suliban volt a jó világ. Aludtam 8-9 órát, kipihentem magam. Tanulni nem tanultam otthon, elég volt az órán odafigyelnem (3-4 átlag, szakmain 4-5) . Eljártam edzeni, jól ment. (utólag visszagondolva).

    Most 6+2-ben dolgozom, 3 szakban, megdögleni nincs időm, edzeni is mennék, de mikor? Ilyen ideges még sose voltam, mint munkahelyen szoktam lenni.. szóval az élet nem egyszerű. Bulizni suli alatt se jártam, most se, inni se igazán iszok, havi 1x max barátnőmmel megiszunk egy üveg bort. Nem vagyok függő, max a géptől kicsit, de leszokóban vagyok :P

    [ Szerkesztve ]

    “Songbird, Songbird, see him fly, drop the children from the sky. When the young ones misbehave, escorts children to their grave. Never back-talk, never lie, or he'll drop you from the sky!”

  • f(x)=exp(x)

    őstag

    válasz quailstorm #28 üzenetére

    Hol használod az angolt? Vagy kérdezhetném úgy is, hogy mit javasolsz szókincsbővítésre?
    Sajna tényleg keveset tudok, pedig ugyanannyi órám van (és volt is), mint matekból...ami így belegondolva elég gáz!

    Ha belegondolok, miben kell jónak lenni ahhoz, hogy az érettségi jól sikerüljön, kijön a matek, fizika, angol (vagy német vagy mindkettő), töri, magyar...nem kevés. Tőlem egyébként ezeket kérik számon nagyjából otthon, de főleg a matek-fizika duót. Aki azt írja, hogy ezt órai odafigyeléssel meg lehet csinálni, az elég kemény, habár a 3-mas valóban meglehet, csak nem tudom, hogy ez kinek szint (mármint aki egyetemre készül vagy főiskolára).

    [ Szerkesztve ]

  • ncc1701

    veterán

    válasz Cucuska2 #37 üzenetére

    Már Arnold is megmondta, hogy 6 óra alvás elég. Ha úgy érzed, h kevés, akkor aludj gyorsabban. De ez megszokás kérdése, ha kevés alváshoz szoktatod magad, akkor nem fogod igényelni a sokat, részemről 7 óra elég. :)

    Amúgy amíg tanul valaki, és nincs másra felelőssége, addíg van arany élete, akármennyire is sír. Onnan, mikor már van gyerek, család, fizetni KELL a hitelt akárhogy is, kaja, rezsi, meló, akkor jön rá az ember, h míg tanult, kurvára nem volt ilyesmire semmi gondja. Aki akkor nem bírja, később még inkább fog sírni.

  • Kalandor

    HÁZIGAZDA

    LOGOUT blog

    válasz ncc1701 #40 üzenetére

    De ez megszokás kérdése, ha kevés alváshoz szoktatod magad, akkor nem fogod igényelni a sokat
    Ez NEM igaz, az alvásigény velünk született dolog, ami egyébként változik is.

    [ Szerkesztve ]

  • SDDS22

    tag

    Sziasztok!
    Úgy néz ki akkor én leszek itt a túlhajszolt diák! :-D Leírom a tapasztalataim nektek! Kezdjük akkor a napirendemmel!
    Reggel 6:45-7 között kelés a koliban, 8-ig készülődés, reggeli, szoba igazítás, stb. 8-kor irány a suli, 14:15-ig ott vagyok, aztán ebéd, 15-kor heti 3 alkalommal vissza szakkörre, korrepetálásra. Ennek végeztével 1 óra kimenő, melyet szinte soha nem használok ki, kimenő után aznapi délutáni foglalkozások függvényében 2x-3x 45 perc kötelező tanulóidő, vacsora és a speciális oktatás (AJTP) miatt heti 3-szor esti foglalkozás. Elsőre eléggé tömörnek tűnik, de igazából ha az ember be tudja osztani az idejét nem olyan szörnyű. Viszont rengeteg társamnál tapasztalom hogy eme képesség 3 év alatt sem alakult ki! Általában ők azok az emberek akik ugyan kitünők, de versenyeredményt, kifejezetten "kihegyezett" tantárgyi tudást vagy éppen társasági életet nem tudnak felmutatni. Most lehet mondani hogy ők csak másképp osztják be és az is lehet hogy ők teszik jól, de szerintem nincs azzal semmi baj hogy én ahelyett hogy mindenből 5-ösre tanulom magam, kifejezetten nyelvi képességeim fejlesztésére koncentrálok, mellette pedig van időm gyenge matematika tudásom fejlesztésére, sőt szerteágazó érdeklődési körömet is tudom gondozni. Ráadásul azt is látom hogy hiába kitünő valaki ha alapvető emberi értékek hiányoznak belőle. Ha valakit érdekel jobban ki is fejthetem, de egyenlőre ennyit szerettem volna! Remélem nem volt túl zavaros! Köszönöm a figyelmet! :-)

    [ Szerkesztve ]

    Huawei P30, Dell E7440

  • quailstorm

    nagyúr

    válasz f(x)=exp(x) #39 üzenetére

    öö, az elmúlt hónapokban klánchat napi 8-10 óra (nem egyfolytában értelemszerűen)
    elég nagy területet lefed, nagyon megdobta a teljesítményem
    közép angol érettségi után leálltam valamiért az angol nyelvű fórumozással, így megkopott a tudásom
    szintemelőre kvázi semmit se tanultam, max 1-2 órát, elég gagyi is lett, 80%
    a lényeg hogy kaptam róla ingyé egy nyelvvizsga WC-papírt, tehát úgy nem járok mint a nővérem, hogy nincs diploma
    neki is az a baja, hogy csak a vizsgára készül, meg csak a papírért, magánéletében hozzá se nyúl
    úgyhogy megismerni embereket és beszélni, beszélni beszélni, ez a megoldás semmi más
    különben passzív lesz a nyelvtudás, ami abba nyilvánul meg hogy akár komplex szövegek megértése sem okoz problémát, de ha meg kell szólalni, akkor gáz van

    tegyük hozzá hogy rettentő jó tanárom volt általános iskolában, és 5 év heti 5 óra
    kvázi ballagás után le tudtam volna tenni egy érettségit középszinten 80% fölött
    aztán a Radnótis tanárnő kitartó jellem-, és önbecsülés-pusztító munkája eredményeképp a hármasig süllyedtem vissza, és egy nálam 1 évvel idősebb készített föl az érettségire (96% közép)

    némettel meg rosszul jártam, elviccelődtük a 4 évet, semmit se tudok de ezzel nem vagyok egyedül

    (#41) Kalandor: majd később üt vissza, de akkor nagyot

    (#42) SDDS22: én értem, versenyekkel én se voltam jó
    Fizikán mindig volt 2 maxpontos feladatom(OKTV, Budó), a többi meg nem volt elég a továbbjutást összegyűjteni :DDD
    de nem is edzettem rá, mert mindig kockulok, aztán azzal meg az a baj, hogy nem mérhető iskolában
    rendszergazdaszobában meg infó tanáriban már mérhető, de ott meg jegyet nem adnak rá

    [ Szerkesztve ]

  • ncc1701

    veterán

    válasz quailstorm #43 üzenetére

    Nem tud visszaütni, mert hétvégén is magamtól kelek fel, egyszerűen nem tudok többet aludni... Évente 2-3x fordul elő, hogy hétvégén 8 után ébredek, fene érti. Lehet, h genetika, fene tudja, de sosem értettem azokat, akik szó szerint képesek átaludni a fél életüket, mert plö hajnali 11 elött fel sem tudnak kelni.

  • SDDS22

    tag

    válasz quailstorm #43 üzenetére

    Csak példaként említettem, nekem is csak egy épp hogy említésre méltó eredményem van, de erre is büszke vagyok, mert ezzel már túlszárnyaltam az osztályom jó részét! Szimplán feltünő hogy a kitünők egyszerűen nem hoznak semmilyen eredményt, egy-két kivétellel!

    Nyelvtanulás:
    Bennem az indította el a nyelvtanulás iránti érdeklődést hogy nem tudtam elolvasni a Lego-s dobozomon az angol szöveget! :-D Most pedig az motivál hogy hobbijamhoz (informatika, elektronikus zene, autók, stb.) sokkal több információt találok angol nyelven, valamint eléggé társasági ember is vagyok, szeretem megismerni az embereket, amihez szintén hasznos! Viszont kifejezetten nem lehet rá tanulni, csak ha beiktatod az életedbe! :-)

    Huawei P30, Dell E7440

  • quailstorm

    nagyúr

    válasz SDDS22 #46 üzenetére

    szvsz nem furcsa, aki jó versenyeredményt ért el, az hónapokig rá se néz egy magyarra mert nincs ideje

    (#45) ncc1701: én kifulladtam, de jóval extrémebb is volt, 7 órával szerintem nem lenne gondom

  • Dr.Zoo

    senior tag

    No, akkor Én is leírom.:

    1981-ben születtem, tehát 34 éves vagyok.
    2002-ben végeztem el az épület villamossági technikumot, az Övegesben.
    Sajnos a matek volt mindig is a "bajom", biológiából osztályelsőként végeztem az intenzív gimnáziumot, 2 év alatt csináltam meg a 4 évet, fél évente vizsgáztunk. Matekból egyszer sikerült megbuknom, nem vagyok rá büszke, de ez van. Biológiából 5-re érettségiztem, angolból akkor még nem volt kötelező a nyelv vizsga, így nem érettségiztem le belőle. (többi tárgy 3-as szintre)

    Így visszanézve, nem fektettem bele elég energiát sajnos, így végigbukdácsoltam (szó szerint) az érettségiig, ahol kiszenvedtem magamból egy kettest, matekból.

    Hol szúrtam el:

    Ha annó a Szüleimre hallgatva egy picivel többet tanulok, vagy elmegyek egy magántanárhoz, és próbálok érdeklődni a matek iránt, akkor most nem villany csinálással keresném a kenyerem a Műveknél, hanem ami igazán érdekel(t) a mikró biológia, genetika kutatásával foglalkoznék. Nem tudom mennyit kereshet egy ilyen kutató, de az volt annó, ami igazán érdekelt.

    Miért érdekes ez?
    Jövőre én is SZÜLŐ leszek, nem akarom a hasonló hibákat elkövetni. A cél az, hogy a Kölök diplomázzon, ne kelljen neki valahol itthon, vagy külföldön minimálbérért keccsölnie.

    ha akkor is létezik még ez a fórum, és nem tűnik el ez a bejegyzés, majd megmutatom neki :D

    szerk.:

    Kimaradt.:

    Olvasni imádtam, a kötelezőket is 2x-3x olvastam ki, aztán persze rákaptam a ponyvára, Rejtő Jenő összes, Mattyasovszy Jenő, stb, aztán vissza a szépirodalomra, regényekre, szinte mindenevő vagyok.
    Jelenleg Asimov teljes Alapítvány,birodalom, robot univerzumán "rágom" át magam.. :DDD

    [ Szerkesztve ]

    "decretum... Ugros eliminandos esse / rendeljük, hogy a magyarok kiírtassanak."

  • proci985

    MODERÁTOR

    válasz ncc1701 #45 üzenetére

    valtozo am ez.

    anno csinaltam eleg sok tesztet, ugy nez ki nem vagyok szignifikansan produktivabb a nap szakaszaiban. ejjel fel3 utan max draftot irhatok (jellemzoen a mondat/gondolatstrukturam szetesik), plusz a bonyoluyltabb megoldos feladatokat jellemzoen probalom reggel csinalni, de ennyi.

    ok, 8kor kelsz, de mikor fekszel? munkatarssal nevettunk ezen, hogy o altalaban 10-11kor fekszik, de jellemzoen 5-6 korul kel, mig en jellemzoen 1-2korul fekszek es 6:30-7:30 korott kelek. aztan hetvegen meg persze 10kor kelek ha 2-3ig voltam fent

    Don't dream it, be it. // Lagom amount.

  • Cathfaern

    nagyúr

    válasz Dr.Zoo #48 üzenetére

    "A cél az, hogy a Kölök diplomázzon"
    Lehet pont ezzel teszel neki rosszat. Nagyon sok nagyon jól kereső szakma van manapság amihez nem kell diploma. És lehet neked jobb lett volna ha lediplomázol, de lehet neki meg pont az lesz a felesleges, és sokkal jobban érezné magát, ha már 18 évesen dolgozhatna abban amit szeret és amihez ért, és nem kéne még 3,5-6 évig számára érdektelen elméleti dolgokat hallgatni.
    Szóval ne legyen előre cél, figyelj oda a gyerekre, hogy mihez van affinitása, és abban támogasd :K

Új hozzászólás Aktív témák