Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
nuke7
veterán
-
MMSZoli
tag
Ez a nő konkrétan a cenzúráért KÜZD.
Addig volt boldog, amíg kirostálták a SZÁMÁRA és a hasonszőrűek szerint nem megfelelő tartalmakat.
(egy példa: Trump anno azt mondta, hogy a Covid laborszökevény. Ezért lehülyézték, és a Facebook cenzorok elkezdték az összes ilyen kijelentést törölni.
MOST már egy éves nyomozás után igazolva lett, hogy Trumpnak igaza volt, és a COVID egy laborszökevény. Ha az összes ilyen kijelentést a cenzorok letiltják (a nő által javasolt elvek alapján), SŐT egy automata program/script fel sem engedi tölteni, akkor hogyan fognak eljutni az ilyen fontos információk az emberekhez? Mert az, hogy a vírus kialakult, vagy évek alatt kikísérletezték (és kiszabadult, vagy kiszabadították), nagyon nem ugyanaz a helyzet.)
Egyébként ha ránéztek a nő arcára, ez egy fanatikus. Kb ilyen feje lehetett az elkötelezett inkvizítoroknak is... -
Memora
senior tag
válasz
Jesus_Shaves
#6
üzenetére
"Nem véletlenül illegális számos kábítószer, pedig azzal is lehetne ám kereskedni"
Az sem véletlen, hogy egyes országokban illegális számos kábítószer, másokban meg nem
Ebből viszont sokkal inkább az országokra és a különféle törvényekre vonatkozóan lehet következtetéseket levonni, mintsem a kábítószerekre
-
Memora
senior tag
Nem a közösségi médiát, hanem az azon (is) megjeleníthető tartalmakat kellene szabályozni...
-
Gargouille
őstag
válasz
Peter1918HUN
#22
üzenetére
"Tényleg röhej, hogy egy-egy ország politikusai akarják megmondani egy ekkora cégnek, hogy mit csináljanak mit nem"
Jobb lenne fordítva?
-
Gargouille
őstag
válasz
Joachim21
#21
üzenetére
A multikat valóban nem érdeklik ezek, ők profitot termelnek és pont. Minden más ennek van alárendelve. Nem is kell, hogy érdekelje őket, viszont azért amit tesznek annak hatása van másokra (olyanokra is , akik mondjuk fent sincsenek az FB-n és semmi közük hozzá), így vagy felelősségre vonhatónak kell lenniük teljes mértékben (ez esetben rájuk van bízva az önszabályozás), vagy pedig ha nem vállalják az üzleti tevékenységük következményeit, akkor pedig kívülről kell szabályozni. Ez nem bonyolult dolog.
A többi médiához hasonlítgatni pedig azért fals dolog, mert bármelyik TV vagy rádió adót, vagy újságot el lehet marasztalni azért, ami megjelenik ott, felelősséget kell vállalniuk érte, az FB viszont ezt nem teszi, hanem széttárja a kezét, hogy ők nem tehetnek róla, hogy ki mit ír oda. Érzed a különbséget?
A dolgot pedig tovább árnyalja (sötétebb tónusra), hogy a napvilágra került információk alapján erősen gyanítható, hogy az FB amúgy tökéletesen tisztában van vele, hogy milyen káros folyamatokat indított el társadalmi szinten és ezen tudás birtokában döntött úgy, hogy nem lép fel ellene, sőt inkább ráerősít mert ebből több profitot szerez.
Ennek sajnos már a világon semmi köze nincs a szólásszabadsághoz.
-
Joachim21
őstag
válasz
Gargouille
#11
üzenetére
A FB-ot nem érdeklik effélék, mint ahogy egyetlen multivállalatot sem. Totál vélkeménykontrollt akarnak, és a nő "hősies" szivárogtatása nyomán most majd társadalmi nyomásra fogják tovább szigorítani a cenzúrát a "szabad" világban.
-
Joachim21
őstag
Ez a csaj a Facebook embere. Amerikában egy ilyen szivárogtatásért az ottani szerződésekkel a nőt egy életre koldussá tenné a facebook. Itt egy koreográfiáról van szó, hogy szegény nó egymaga szembeszáll a facebookkal és kéri, hogy legyen szigorúbb cenzúra. A tömegek pedig mögé állnak és tűmogatják a magányos "hőst". Együtt követelik, hogy legyen még dúrvább cenzúra. Kérlek cenzúrázzatok jobban! A végén pedig, az ehhez hasonló ellenvélemények már...
-
Chrys_
addikt
válasz
bLaCkDoGoNe
#17
üzenetére
Egyébként miért nincs már a Facebook alkalmazásában? Csak nem kirúgták és most állásért lobbizik?
-
lazajnd
tag
Nem tudom milyen alapon szeretnének belenyúlni a FB működésébe. Minden kormány a saját propaganda céljait közvetíti ahol csak tudja, CNN/Fox és minden média nem más mint blogok, hivatalos köntösben. Ezeket ki szabályozza? A Floyd sztorit is kiforgatták (érdekesen megvágott videó), tüzet szítottak a nézettség érdekében.
Érdekes, hogy nem ellehetetleníteni szeretnék a FB-ot sem, inkább "független" szervezet ülne a tetején, és szabályozná, hogy mi mehet és mi nem.
Nehéz kérdés ez, a legfontosabbnak mégis azt látom, hogy kormányok ne nyúljanak bele a médiába, utána lehet beszélni a többiről.
Ha valakit esetleg érdekel egy hosszabb érvelés: [link] -
Rive
veterán
mikor értik meg már, hogy a közösségi média platformok magán cégek.
ha nem tetszik ahogy működnek, csináljának állami közösségi média platformot.
egy magán cégnek a profit termelés az elsődleges dolga, ezzel segítve az alkalmazottait megélhetéshez - és rajtuk keresztül a gazdaság többi szereplőjét.Aham. Akkor pl. a drogterjesztés mint magánvállalkozás teljesen rendben van, és ha az államnak nem tetszik, akkor toborozzon saját dílereket és szervezzen saját terjesztőhálózatot.
Hogy ez eddig nem jutott eszembe
-
nuke7
veterán
válasz
Gargouille
#11
üzenetére
amit te mondasz (barna hajúak lincselése) az a hate speech kategória és szerencsére erre vannak törvények, amivel nincs is semmi gond

az államnak erőszakmonopóliuma van, csak ők dönthetnek arról, hogy kit "lincselnek meg közösen" - szerencsére ha nem tetszik az irány lehet másik államot választani, másik erőszak monopolium alá beállni.és akkor eggyel tovább menve, a kihangosítót gyártó céget bünteted meg egy hate speech rally-n, vagy azt, aki használja..? nem facebook felelőssége, hogy mit mondanak a felhasználói, ezért nem is a platformot kell büntetni... a platformot akkor büntetném, ha nem működik együtt - pl. a kihangosítót gyártó cég nem engedi be a székhelyére az állami végrehajtókat (nyomozók) miközben a tettes meg ott van benn...
Az együttműködési kötelezettséget szerintem el lehet várni bármelyik cégtől, az én szótáramban ez nem szabályozás. -
Gargouille
őstag
Alapvetően egyet is értenék veled, de egyszerűen nem tudom figyelmen kívül hagyni azt, hogy az FB-ről induló baromságok továbbgyűrűznek a virtuális téren és kilépve onnan, a valóságban is okoznak társadalmi problémákat.
Innentől viszont már nem csak magánügy "ami ott folyik". Egyszerű példával élve, ha az FB-n valamelyik agytröszt elindít egy "lincseljük meg a barna hajúakat, mert ők a sátán követei" mozgalmat, majd ennek folyományaként néhány hét múlva világszerte ártatlan emberek ezreit verik agyon az utcán (mondjuk épp a te családodból is valakit), akkor bizony ez már olyasmi ami szabályozásra szorul, mert valakinek vállalni kell a felelősséget érte. Mivel az FB biztosítja ehhez a közeget, ezért vagy nekik kell felelniük minden szóért ami ott megjelenik, vagy ha ezt a felelősséget nem tudják vállalni, akkor pedig állami szabályozás kell.
Én sem vagyok híve amúgy annak, hogy mindent agyonszabályozzunk, de az FB sajnos elérte a kritikus méretet és jól láthatóan tisztában van a saját felelősségével, csak letagadja.
-
nuke7
veterán
A stakeholdereket segíti - a munkavállaló az egyik ezek közül ha a makro folyamatokat nézzük - és így áttételesen a társadalom többi szereplője.
(nyilván van prioritás, de ezek ritkán ütköznek - akkor működik jól a cég, ha jól van eltalálva a balance a befeketetők érdeke és az alkalmazott érdeke között)
Természetesen az anti-cartell / anti-monopoly dolgokat az állam feladata betartatni, ezzel tök igazad van... (ugye a gondolatmenet ott sérül, hogy általában az állami szubvenciók segítenek ezek kialakulásában
)és teljesen egyetértek, hogy az emberi elhülyülést nem érdemes államilag szabályozni

#9 clon : Neked annyira nem ment a mondandóm lényege, hogy erre nem tudok reagálni...

-
clon
senior tag
Leírod a "média" képviselőit akikre médiatörvény(ek) vannak az országokban, DE a facebook NEM tartozik sehol a média törvény alá így pont nem lehet párhuzamot vonni ezen felületekkel.
A facebook mint magán cég
így gyakorlatilag ha drogot árul valaki egy cégen keresztül akkor az is "legális" mert magáncég
A facebook gyakorlatilag minden törvényi szabályozásnál kijelenti az a törvény nem vonatkozik rá mert nem abban a tevékenységi körben ténykedik DE lényegében semmi nem vonatkozik rá mert erre annak idején nem hozta törvényi szabályozást mert akkor "még" a törvényhozók szekerét tolta most meg "királycsináló" lett és így ezért nem szabályozzák DE ettől még amit tesz közel sem tisztességes (mint az energetikai lobbista aki szerint a nagyfeszültségű vezeték az iskola-óvoda és a "szegényebb" kerületekben semmilyen élettani hatást nem gyakorol az ott lakókra...). -
először is a magán cégek nem az alkalmazottaikat segítik, hanem a befektetőiket.
másodszor amikor egy magáncég túl fontossá kezd válni, azt mindenhol elkezdik szabályozni. például nálunk a mobilszolgáltatók magáncégek, mégis keményen szabályozzák őket. és ez nem új dolog, az at&t-t 1982-ben feldarabolták, és nem az volt az első komolyabb döntés ellenük.a cikkhez: hogy mennyire jó ötlet hatóságilag szabályozni a facebookot, az kérdés, hogy hozhatnak bármiféle ítéletet, egyiket se lehet végrehajtani, az biztos. ráadásul hatóságot állítani fel az emberi elhülyülés kontrollálására, az az emberi elhülyülés jele

-
nuke7
veterán
válasz
Jesus_Shaves
#6
üzenetére
mit jelent nálad a "bizonyítottan a társadalom kárára" ..?

úgy csinálsz, mintha eddig nem lettek volna társadalmi / vélemény ellentétek... az utca helyett ez a facebook-on van most -- akor most rosszabb..?

a társadalom nem szenved abból "kárt", hogy a free speech-et korlátozzák..?
(itt most nem a hate speech-re gondolok, egyértelműen, hanem a cancel culture-ra)alkalmazotti részt nem gondolom komolyan..? Szerinted hány milliomos dolgozik a FB-nál..?!
Szerinted miért presztízs bekerülni egy FAANG céghez..? Szerinted miért az ő interjúik az industry standard-ok..? Hogy a francba ne gondolnám komolyan... 
szerk: Nahát, aztán a drogot hagyjuk is - az alkoholnál nincs károsabb, az meg legális csak azért, mert azt ellenőrizni tudják.
Egy felnőtt embernek gyakorlatilag joga a recreational drug use, amint látod amerikában is engedélyezve van a normálisabb megyékben és teljesen rendben van minden.... -
"egy magán cégnek a profit termelés az elsődleges dolga, ezzel segítve az alkalmazottait "
És szerinted ez akkor is rendben van, ha ezt bizonyítottan a társadalom kárára teszi? Ha szándékosan polarizálja az embereket, csoportokat? Ha tudatosan ellentétet szít?
Az alkalmazottas részt meg hagyjuk is, ezt te sem gondolhatod komolyan, hogy egy ekkora multimilliárdos cég foglalkozik az alkalmazottaival...Szerk.: de akkor írjuk le még azt is, hogy a kormányok dolga meg az (lenne) hogy az ilyen magáncégektől megvédjék a polgárokat. Nem véletlenül illegális számos kábítószer, pedig azzal is lehetne ám kereskedni, és lám, ő nem is drogot terjeszt, csak profitot maximalizál!
-
nuke7
veterán
válasz
Gargouille
#4
üzenetére
ez is jó

egyébként maximum pont annyira érdemes szabályozni egy social media platformot mint bármilyen más news outlet-et - cnn,bbc,fox new, atv, rtl, stb. - azzal a különbséggel, hogy nagyrészt magánvélemények vannak a social media felületeken, azokat cenzúrázni meg ismét csak véleményes igazából. (amennyiben nem ütköznek az adott országban törvénybe)
-
nuke7
veterán
istenem b+...
mikor értik meg már, hogy a közösségi média platformok magán cégek.
ha nem tetszik ahogy működnek, csináljának állami közösségi média platformot.
egy magán cégnek a profit termelés az elsődleges dolga, ezzel segítve az alkalmazottait megélhetéshez - és rajtuk keresztül a gazdaság többi szereplőjét.
Nagyon rossznak tűnik ez a kommunista tempó...
-
maczika
csendes tag
Ez nem botrány, ez bohózat.
Mikor a látszat utolsó töredékének fenntartásáért a megszabályozandó kiált megszabályozásért.
Új hozzászólás Aktív témák
- Bluetooth hangszórók
- Macrodroid
- PlayStation 5
- „Új mérce az Android világában” – Kezünkben a Vivo X300 és X300 Pro
- Okos Otthon / Smart Home
- Assetto Corsa Rally
- Háztartási gépek
- OFF TOPIC 44 - Te mondd, hogy offtopic, a te hangod mélyebb!
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 7***(X) "Zen 4" (AM5)
- Kuponkunyeráló
- További aktív témák...
- AMD Ryzen 7 5800X3D + ASUS ROG STRIX B550-A + Corsair DOMINATOR PLATINUM 32GB (4x8GB) DDR4 3600Mhz
- Bluetti AC70 1000W Power Station
- Erős gamer PC Ryzen 7 5800X / RX 6900 XT / Asus Prime B450-Plus / Jonsbo MOD 3 550 000 Ft
- iPhone 14 pro 128 gb gold 100% akksi
- 20% karácsonyi akció Komplett asztali gép eladó (GTX 1060 6GB, i5-7500, 512GB SSD)
- Tablet felvásárlás!! Samsung Galaxy Tab A8, Samsung Galaxy Tab A9, Samsung Galaxy Tab S6 Lite
- GYÖNYÖRŰ iPhone 12 mini 64GB Purple -1 ÉV GARANCIA - Kártyafüggetlen, MS3851, 100% Akksi
- Lenovo T450s notebookok - 14", i5-i7, 4-12GB RAM, eu vil.bill, számla, gar
- Telefon felváráslás!! Samsung Galaxy S22/Samsung Galaxy S22+/Samsung Galaxy S22 Ultra
- JBL Quantum400 gamer fejhallgató
Állásajánlatok
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest
Cég: NetGo.hu Kft.
Város: Gödöllő

(és közben bárki más csinálna hasonlót, azt szépen elteszik láb alól)

)
így gyakorlatilag ha drogot árul valaki egy cégen keresztül akkor az is "legális" mert magáncég

Szerinted miért presztízs bekerülni egy FAANG céghez..? Szerinted miért az ő interjúik az industry standard-ok..? Hogy a francba ne gondolnám komolyan...



