Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • pendre54

    addikt

    Üdv!
    Mielőtt feltenném itt a kérdéseimet előrebocsátom, hogy én nem a számítástechnika világában nőttem fel, kb. 20 évvel ezelőtt ültem először gép elé úgy, hogy már túl voltam a negyvenen, szóval így kéretik fogadni a kérdéseimet.
    Évek óta Win 7-et használok, nagyjából el is boldogulok vele, a Win 10-ről csak felületesen olvasgattam eddig. Ez az 1 évig történő ingyenes áttérési lehetőség mikéntje érdekelne, mert ere vonatkozólag számomra érthető leírást még nem találtam. Valami olyasmit már olvastam, hogy állítólag olyan frissítés formájában lesz majd elérhető,mint amilyen havi frissítések érkeznek a jelenlegi Winhez.
    Na már most, ha ez igaz, akkor ezt úgy kell elképzelni, hogy marad a Win 7, és lesz mellette a Win 10 is, és majd lehet választani a kettő közül, hogy éppen melyiket akarom használni? Amennyiben ez ilyen lesz, akkor a Win 10 tudja majd kezelni a Win 7 alá telepített programokat is, vagy netán újra kell telepíteni a Win 10 alá minden programot újra, mert ez esetben duplán lenne minden program a gépen ?
    Esetleg az a verzió lesz, hogy a frissítés során törlődik a régi Win 7 programostúl mindenestől, és már csak az új Win 10 kerül fel, és értelemszerűen minden programot újra kell majd telepíteni?
    Mi van akkor, ha 1 év elteltével újra kell rakni valami okból kifolyólag a Win10-et, akkor már meg kell venni dobozostúl, kulcsostúl együtt, vagy az első átállásnál fogunk kapni telepítő kulcsot emailban, amit később is fel tudunk majd használni, vagy valami más megoldás van erre?
    Előre is köszi az infókat.

    "Nem azért felejtünk el játszani, mert megöregszünk, hanem attól öregszünk meg, hogy elfelejtünk játszani." G.B. Shaw

Új hozzászólás Aktív témák