Hirdetés

2019. május 21., kedd

Hozzászólások

(#1) Snowy_owl


Snowy_owl
(senior tag)

Egy időben foglalkoztatott a téma, és sokat informálódtam a témában, de van 2 dolog ami szemet szúrt:

1. Nagyon kevés a kompetens ember a helyszínen, a prof. pedig egyedül próbálja elmakogni hogy akkor bizony itt nagy a baj, és az a számomra döbbenetes, és hihetetlen, hogy 1 ember(vagyis 2) van aki többé kevésbé tisztában van a történtek súlyosságával.

2. A feminizmus kihangsúlyozása, már megint. A tudós nő, aki egyetlen mondattal, és a tervrajzzal menti meg a helyzetet.

Tehát nekem az a furcsa hogy nincs legalább úgy jó pár ember aki legalább körülbelül kapizsgálja hogy milyen a helyzet súlyossága. És illetve az, hogy nem veszik elő az erőművi dolgozókat, akik azért legalább tisztában vannak a berendezések elhelyezkedésével, működésével. Ez alatt a főmérnököket és operátorokat is értem. De persze nem tudom cáfolni a filmben bemutatott történteket, viszont a prof nőről azt olvastam, hogy ő konkrétan egy kitalált karakter. Ha most ez igaz, akkor nekem hitelteleníti az egészet.

[ Szerkesztve ]

Xiaomi Qin S1 eladó: https://bit.ly/2Fh16Sz

(#2) Snowy_owl válasza Snowy_owl (#1) üzenetére


Snowy_owl
(senior tag)

De hogy pozitívat is mondjak:

Az a rész a legmegdöbbentőbb számom, amikor lent a bunkerben drámaivá válik a feszültség, de közben tagadják saját maguk előtt is hogy itt most tényleg nagy a baj, sőt ez folytatódik a bunkeren kívül is. Amikor végre sikerül beszerezni egy normális megbízható műszert, ami gyorsan 3.6röntgen helyett 15.000-et mutat, akkor végre mindenkinek becsattan, hogy tényleg nagy a baj. Na meg amikor lezuhan a helikopter, akkor még inkább tudatosul mind a szereplőben, mind a nézőben, hogy hatalmas a baj. Szóval ahol verik az asztalt, és az eszme vezérelt emberek egyszerűen képtelenek befogadni, hogy igen felrobbanhatott, igen nagy a baj, mert a vezető személye és az erőmű a maga nagysága miatt egybeforrt.

[ Szerkesztve ]

Xiaomi Qin S1 eladó: https://bit.ly/2Fh16Sz

(#3) SwitcX válasza Snowy_owl (#1) üzenetére


SwitcX
(őstag)

Na igen, ezeket nagyon nyomják az arcunkba manapság. Számomra még a nő ellenére is élvezetes volt ez a két rész, sajnos ez ilyen.

(#4) Eastman válasza SwitcX (#3) üzenetére


Eastman
(őstag)
LOGOUT blog (1)

...szerintem Tyereskova óta ezek már réges rég lefutott körök voltak. Az erős szovjet mérnöknő zsánere a szocializmus egyik példaképe, ikonja volt... :U

Szerk:

Egy gyors, hazai találat:

(#1), igen, kitalált karakter!

[ Szerkesztve ]

https://logout.hu/cikk/5_bacsis_retro_szamitogep_kiallitasa/teljes.html --> 2019. május 18-19-én a Fejér megyei Fülén, a Petőfi S. u 12. szám alatti Tornacsarnokban

(#5) Dr. Romano válasza Eastman (#4) üzenetére


Dr. Romano
(PH! kedvence)

Na majd amikor a Colombo remékben egy nő fogja alakítani..... ;]

Ez....e...ee...ez egy.... ez egy FOTEL???

(#6) Hosssszu válasza Dr. Romano (#5) üzenetére


Hosssszu
(senior tag)

És ő is majd mindig a feleségéről fog beszélni. ;]

(#7) Eastman


Eastman
(őstag)
LOGOUT blog (1)

A grafittűz 10 napon át égett, ezután sikerült bórozott homokkal és ólommal elfojtani. A bór célja a neutronok elnyelése, az ólom pedig megolvadva a levegőt zárja el a reaktortól. Ez alatt 4 EBq (4X10^18 Bq) aktivitás szabadult ki a légkörbe (...)

A csernobili szerencsétlenségért felelős vádlottak pere 1987. július 7-én kezdődött meg Kijevben. Az eredetileg vádlottnak tekintett két operátor ártatlansága tisztázódott, helytállásuk elismerést nyert. (Azóta mindketten meghaltak az elszenvedett sugárdózis következtében.) Három hét múlva hirdettek ítéletet. Brukhanov, az erőmű igazgatója és Fomin főmérnök (az atomerőmű építésénél eltűrt konstrukciós hibákért), valamint Gyatlov helyettes főmérnök (a felelőtlenül lefolytatott műszaki kísérletért) 10 év, Rogozskin ügyeletes főmérnök 5 év, Kovalenko műhelyvezető 3 év, Lauskin biztonsági felügyelő 2 év börtönbüntetést kapott. Többjüket pár év után szabadlábra kellet helyezni, mert a kapott sugárzás miatt erősen leromlott az egészségi állapotuk.

A bíróság elfogadta a neves fizikusok és az illetékes kormánybizottság által készített, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek is eljuttatott egybehangzó jelentéseket a szerencsétlenség okairól, amelyek a felelőtlen kísérletezgetésben, a vádlottak hozzá nem értésében, bűnös felületességében keresendők.

https://logout.hu/cikk/5_bacsis_retro_szamitogep_kiallitasa/teljes.html --> 2019. május 18-19-én a Fejér megyei Fülén, a Petőfi S. u 12. szám alatti Tornacsarnokban

(#8) Dr. Romano válasza Hosssszu (#6) üzenetére


Dr. Romano
(PH! kedvence)

:DDD

Ez....e...ee...ez egy.... ez egy FOTEL???

(#9) freeknight válasza Snowy_owl (#1) üzenetére


freeknight
(őstag)

Igen, nagyon kevés a kompetens ember a helyszínen, de ha ez téged meglep, akkor nem sokat találkozhattál még a magyarországon is a mai napig virágzó káder-rendszerrel. Ezért irigyellek. Nem kell meglepődni azon, hogy vezetői székekbe a szovjetek nem szakértelem alapján, hanem haveri kapcsolatok és pártmegbízhatóság szerint tették az embereket.

Ugye a katasztrófáról még ma se pontosan tudjuk miért történt, de az biztos, hogy csakis a szovjet blokkban történhetett meg ez a tragédia, sehol máshol.

A történetben a reaktor vezérlőjében tartózkodó emberek közül csak Gyatlov van beállítva totális inkompetens idiótának (és a szovjetek szerint tényleg ő volt a felelős), de a valóságban ő volt az egyetlen ember aznap éjjel odabent, aki valamennyire konyított a nukleáris reaktorokhoz, azelőtt tengeralattjárok reaktoraival foglalkozott. A többiek mind szimpla, széntüzelésű erőművekben dolgoztak Csernobil előtt.
Hogy miért bíztak egy ilyen veszélyes kísérletet hozzá nem értő emberekre? A válasz igazán szovjet: nagypéntek utáni éjszaka volt, a hozzáértő emberek mind otthon vagy a nyaralójukban pihentek, Gyatlovék voltak az egyetlen brigád, akiket be lehetett rángatni. Ugye aznap egy igen veszélyes kísérletet és reaktorleállítást kellett végrehajtani, szóval érthetetlen az egész (magyar fejjel mondjuk nem annyira, próbálj meg pl karácsony este sürgősségi osztályra menni. Nagyon valószínű, hogy a hullaházban kötsz ki).

De még ha teljesen felkészült és hozzáértő emberek lettek volna ott, akkor is nagy valószínűsg szerint bekövetkezik a tragédia:

Az RBMK reaktorok hemzsegtek a tervezési hibáktól, a konkrét csernobili 4-es blokk pedig kivitelezésiekben is (pl a reaktor pénzhiány miatt nem kapott teljes védőburkolatot, illetve a betonozást is kapkodva végezték, csak hogy a legfinomabbakat említsük).

Viszont ezeket az életveszélyes hibákat a KGB titkosította, és a reaktor kezelői ezekről nem tudtak semmit. Nem tudták, hogy ez a típusú reaktor a pozitív üregtényezője miatt sokkal veszélyesebb alacsony teljesítményen (a kísérlet során bőven üzemi teljesítmény alatt kellett járatni), nem tudták, hogy 15-nél kevesebb szabályzórúd nélkül nem lehet működtetni a reaktort (mondjuk elvileg ezt tudniuk kellett volna, de ugye a szakértelem hiánya), és nem tudták, hogy a szabályzórudak eldeformálódhatnak, és nem lehet őket teljesen visszahelyezni vészhelyzetben.

A katasztrófa utólagos kezelése pedig kabaré. Pripjaty lakosságát kb nyugodt szívvel halálra ítélték a káderek, csak hogy megpróbálják szőnyeg alá söpörni a hibáikat (a kimutatott 4 röntgen/óra is életveszélyes, azonnal meg kellett volna kezdeni a kitelepítést). Az a nagy szerencsénk (igen, nekünk is), hogy a legfelsőbb szinteken hallgattak a szakemberekre, és ne felejtsük el a likvidátorok önfeláldozását sem - gondolom őket is bemutatják a következő részekben.

(#10) Agostino válasza Snowy_owl (#2) üzenetére


Agostino
(PH! addikt)

amikor lezuhan a helikopter

send in the next one

egyébként ez szerintem pont nem izgatta shcherbinát, ez van, nekiment a pilóta. mondjuk mint nézőt engem sem izgatott nagyon az egész katasztrófát tekintve. bár az eredeti felvételt egészen jól másolták. szerintem ő ott sokallt be amikor felfogta, hogy game over és lehet akármekkora király, ezt már nehezen hozza le nyertesen.

[ Szerkesztve ]

                               if only you knew how bad things really are

(#11) Snowy_owl válasza freeknight (#9) üzenetére


Snowy_owl
(senior tag)

Értem amit mondani akarsz. Valóban mintha említették volna vagy filmben vagy írásban, hogy előtte a reaktor operátorok széntüzelésű erőművekben dolgoztak. Illetve hogy maga az egész konstrukció hibáktól hemzsegett amiről ők honnan tudhattak volna. ehhez hozzájöhetett még az atomenergia kevésbé elterjedt ismerete, és illetve a szabályok kidolgozatlansága, és a helyzet komolyságának alulértékelése a nemismeretből fakadóan. Hát igen így végiggondolva a dolgot nem értetlenkedek én annyira, csak mégis megdöbbentő, és mégsem. +az RBMK reaktor pozitív üregtényezője.

Vannak amúgy még ilyen olyan érdekes húzások amik atomenergia területén történtek. Voltak úgynevezett rtg generátorok amik a hasadásból származó hőből állítottak elő elektromos áramot valahol fent északon az orosz határon világítótornyok részére, akkor amikor még gps sehol sem volt. Na azokat miután fejlődött a tájékozódás, (fellőtték a gpseket) ezeket a termoelektromos elven működő generátorokat szanaszét hagyták(több száz darabot). Aztán ezeket a reaktorokat volt hogy emberek megtalálták, kinyitogatták, elhordták, beolvasztották, aztán ebből is volt baj arrafelé. Most nincs linkem de az rtg generátorra rákeresve lehet találni róla magyarul is érdekességeket.

Xiaomi Qin S1 eladó: https://bit.ly/2Fh16Sz

(#12) Hosssszu válasza Snowy_owl (#11) üzenetére


Hosssszu
(senior tag)

Lehet hogy erre gondoltál: [link]

(#13) Deske89 válasza Snowy_owl (#11) üzenetére


Deske89
(újonc)

Az RTG generátoros világítótornyokról 1-2 jó cikk:
[link]
[link]

(#14) Lauda válasza Snowy_owl (#11) üzenetére


Lauda
(PH! félisten)
LOGOUT blog

Gyakorlatilag az összes védelmi rendszer manuálisan kikapcsolták, amik automatikusan megvédték volna a reaktort a problémáktól Szóval akárhol is dolgoztak és akármiről is tudtak vagy sem, a kezelőknek köszönhető a katasztrófa bekövetkezése.

(#15) Snowy_owl válasza Lauda (#14) üzenetére


Snowy_owl
(senior tag)

Vagy Gyatlové
Vagy az instabil és pozitív üregtényezőjű reaktoré
Vagy a kiiktatható biztonsági rendszereké
Vagy az építés alatt elkövetett hiányosságoké

Ha valóban úgy vettek fel oda embereket, hogy nem kellett hozzá csak mondjuk elemi és technikum, és 0 vagy 0közeli járatosság az atomenergiába, akkor én óvatosan húznám rájuk a vizes lepedőt.

Xiaomi Qin S1 eladó: https://bit.ly/2Fh16Sz

(#16) ZSAPI


ZSAPI
(újonc)

Abba mondjuk érdekes belegondolni, hogy a mai kapitalista erában és jelenlegi technológiai tudással a tarsolyban. Mennyire lenne gyors, hatékony, biztonságos a takarítás / stabilizációs munka. Tény hogy valószínűleg kevesebben halnának bele, de szerintem egy ilyen veszélyességű helyre embereket behajtani csak egy akkori diktatúra képes. Ezzel nem kívánom leírni a likvidátorok hősies küzdelmét.

ja+aha=jaha

(#17) freeknight válasza Lauda (#14) üzenetére


freeknight
(őstag)

Ki is kellett kapcsolni a védelmi berendezéseket, ez volt a kísérlet egyik lényege.
Én ezért írom inkább a felsővezetés számlájára a történteket, egy ilyen nagy hordejerű eseményt óriási hiba volt a helyettes csapatra bízni.

(#18) Lauda válasza freeknight (#17) üzenetére


Lauda
(PH! félisten)
LOGOUT blog

Nem ez volt.

(#19) Chaser


Chaser
(Jómunkásember)

megnéztem az első részt, az orosz szinkron nem az igazi, néha belehallottam az angolt is, szóval maradtam az angolnál, a fim maga jó, a megtörtént esemény pedig no comment, csak csúnyákat írnék ( :

_tejesen'® joálapotpan'™_

(#20) BoB


BoB
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

"a nyugati országok tömegtájékoztatása rágalmak, koholmányok özönét terjeszti a baleset kapcsán. A propagandakampány irányítójaként az Egyesült Államokat nevezte meg"

Soros már akkor is elég tevékeny volt.

You may corrupt the souls of men, but I am steel. I am doom.

(#21) freeknight válasza Lauda (#18) üzenetére


freeknight
(őstag)

Dehogynem. Le kellett állítani a primer hűtőkört, és letesztelni a dízelaggregátorok pótlására szolgáló rendszert. Ennek kivitelezéséhez pedig ki kellett kapcsolni a biztonsági funkciókat, hogy manuálisan lehessen azokba beavatkozni.

Ami a személyzet hibája volt, hogy a rendszer többi reaktorról való leválasztásakor beálló teljesítményzuhanást nem vették figyelembe, és nem vették észre, hogy a reaktor instabillá vált. De ez ugye köszönhető annak is, hogy nem értettek hozzá.

De slusszpoén, hogy az se segített volna, ha működnek a biztonsági rendszerek, hiszen a szabályzórudak elgörbültek, és nem lehetett őket visszahelyezni. Egyébként elindították a scramet Gyatlovék is, de a szovjetek szerint épphogy ez okozta a balesetet.

(#22) freeknight válasza Chaser (#19) üzenetére


freeknight
(őstag)

Szerintem ehhez jó az eredeti angol, végülis a színészek is angolszászok, és nagyon pozitív, hogy nem erőltetik a gagyi orosz műakcentust :)

(#23) Lauda válasza freeknight (#21) üzenetére


Lauda
(PH! félisten)
LOGOUT blog

A kísérlet lényege az lett volna, hogy vészleállás esetén a dízelgenerátorok beindulásáig tudják-e működtetni a keringetőszivattyúkat a turbógenerátorok mozgási energiáját felhasználva. Hogy ehhez ki kellett kapcsolni egy rakás védelmi rendszert, majd mikor látták hogy valami nem stimmel megint manuálisan kókányoltak bele újabb biztonsági rendszereket kiiktatva, nettó elmebaj.

[ Szerkesztve ]

(#24) freeknight válasza Lauda (#23) üzenetére


freeknight
(őstag)

Ugyanazt írjuk amúgy :D
A lényeg, hogy azt semelyik kezelő nem tudhatta, hogy az RBMK reaktor sokkal veszélyesebb alacsony teljesítményen, mivel az államtitok volt.
Egy tapasztaltabb, szakértő mérnök talán gyanút fogott volna, hogy ez a hirtelen teljesítményvesztés instabilitást jelez, ami mindenképp veszélyes, és leállítja a kísérletet, talán nem. Talán Gyatlov is tudta csak mindenképp végig akarta vinni a kísérletet, nehogy megbüntessék.
Viszont nem az volt a baj, hogy kikapcsolták a biztonsági rendszereket, mivel a szabályzórudak amúgy is meghibásodtak.

(#25) Eastman válasza freeknight (#22) üzenetére


Eastman
(őstag)
LOGOUT blog (1)

+1

Orosz nyelven a Csernobili pillangó című ukrán sorozat fellelhető a témában...
Magyar felirattal is.

https://logout.hu/cikk/5_bacsis_retro_szamitogep_kiallitasa/teljes.html --> 2019. május 18-19-én a Fejér megyei Fülén, a Petőfi S. u 12. szám alatti Tornacsarnokban

(#26) Lauda válasza freeknight (#24) üzenetére


Lauda
(PH! félisten)
LOGOUT blog

A retardált személyzet hozta olyan állapotba a reaktort, ahol már nem tudták ellátni feladatukat a rudak, egyébként semmi bajuk nem lett volna. Tipikus orosz semmirevaló, felelőtlen viselkedés. Nyomd meg szása, majd valami lesz. Lett is. Eleve olyan hibákat is elkövettek, hogy több rudat húztak ki mint szabadott volna. Aztán ezek után megint kikapcsoltak egy védelmet, mikor a gőzdobban alacsony lett a vízszint. Ezután még mindig húzott ki rudakat, pedig már a korábbiakat sem szabadott volna. Épeszű ember nem kezd el szórakozni egy atomreaktorral és sorozatosan védelmeket kiiktatni. Gyakorlatilag szándékosan, manuálisan felrobbantották azt a kócerájt.

[ Szerkesztve ]

(#27) Eastman válasza Lauda (#26) üzenetére


Eastman
(őstag)
LOGOUT blog (1)

Samus kolléga ajánlásával megnéztem a Discovery World, A Nulladik Óra című dokumentumfilmjét. Aszerint Gyatlov korábban már felrobbantott egy tengeralattjáró reaktort. :((( A fia bele is halt a következményibe. Mégis ő lett Csernobilban a bakter.

https://logout.hu/cikk/5_bacsis_retro_szamitogep_kiallitasa/teljes.html --> 2019. május 18-19-én a Fejér megyei Fülén, a Petőfi S. u 12. szám alatti Tornacsarnokban

(#28) Lauda válasza Eastman (#27) üzenetére


Lauda
(PH! félisten)
LOGOUT blog

Nagyjából erről beszéltem.

(#29) freeknight válasza Eastman (#27) üzenetére


freeknight
(őstag)

Viszont bizonyára jó káder volt. Én csak ezért mondom, hogy a vezetőség felelőssége sokkal nagyobb volt, ennek az embernek nem is szabadott volna ott dolgoznia - még így is ő volt az egyetlen ember aznap este odabent, akinek volt valami tapasztalata nukleáris reaktorokkal.
Az pedig hogy rájuk bíztak egy különösen veszélyes kísérlet levezetését, arra nem lehet szavakat találni.
Egyébként mai napig nincs ebben konszenzus, hogy ki is volt a felelős, és ezt már nem is fogjuk megtudni.

(#30) freeknight válasza Lauda (#26) üzenetére


freeknight
(őstag)

Azt nem érted meg, hogy éppen a kísérlet miatt emelték ki a rudakat, nem szórakozásból. A víz hűtését emelték, emiatt ki kellett emelni a rudakat, mert a reaktor leállt volna. Legalábbis papíron.
Azt ugyanis már nem tudták (mert titkos információ volt), hogy a pozitív üregtényező miatt a hűtővíz nem képes ellátni a modulátor szerepét alacsony teljesítmény mellett.

[ Szerkesztve ]

(#31) Chaser válasza freeknight (#22) üzenetére


Chaser
(Jómunkásember)

nem is kellett volna nekik, elég ha ukrán, orosz, akárki szinkronizálja, nekem jobban átjött volna a törétnet azon a nyelven ahogy történt, ennyi, de így nekem használhatatlan h el van csúszva durván az orosz szinkron meg belehallok az angol foszlányokba
a film viszont tényleg jó, 2. részt is megnéztem, kár h nincs több a kölcsönzőben:)

_tejesen'® joálapotpan'™_

(#32) freeknight válasza Chaser (#31) üzenetére


freeknight
(őstag)

Én oroszul nem láttam, pedig eredetileg úgy akartam én is nézni az autentikusság miatt. :D Csak akkor még úgy nem volt fent a "kölcsönzőben" :DD
Így akkor már nem bánom, hogy mégis eredeti nyelven kezdtem el.

(#33) Lauda válasza freeknight (#30) üzenetére


Lauda
(PH! félisten)
LOGOUT blog

Hagyjuk.

(#34) freeknight válasza Lauda (#33) üzenetére


freeknight
(őstag)

Ezek szerint sikerült megérteni :)

Én csak tegnap fedeztem fel ezt a nagyszerű sorozatot, szóval érdekelne, hogy milyen napokon jönnek az új részek? HBO Go-n esetleg elérhető az egész évad?

(#35) SwitcX válasza freeknight (#34) üzenetére


SwitcX
(őstag)


Ehhez az eredetihez képest HBO GO-ra egy nappal később teszik fel.

(#36) Lauda válasza freeknight (#34) üzenetére


Lauda
(PH! félisten)
LOGOUT blog

Azért írtam, hogy hagyjuk, mert nem olvastál rendesen utána. Az operátorok még attól az eleve rossz tervtől is eltértek, többször megszegték az üzemeltetési szabályzatot. Lehetne sorolni, de mi az, hogy lezárja a gőzturbina szelepét, ezzel bentrekesztve a reaktorban a gőzt. Illetve, hogy a minimum előírt rúdnál kevesebbet hagytak a reaktorban. Ez az ő akciójuk volt, a kísérletet így nem szabadott volna folytatni.

Kb ami eszükbe jutott azt iktatták ki, meg kapcsolták ki-be, meg is lett az eredménye.

(#37) freeknight válasza SwitcX (#35) üzenetére


freeknight
(őstag)

Köszi!
Azért gondoltam, mert néhány kritikában írták, hogy már látták az összes részt, de akkor ez csak a sajtónak volt elérhető.

(#38) freeknight válasza Lauda (#36) üzenetére


freeknight
(őstag)

Érdekes, eddig csak én hoztam fel érveket, te max csak azokat ismétled vissza, amiket én leírtam eddig. Szóval tényleg hagyjuk.

(#39) Lauda válasza freeknight (#38) üzenetére


Lauda
(PH! félisten)
LOGOUT blog

Előbb tájékozódj, mert amiket írtál azok sem fedik a valóságot. Van egy csomó forrás a neten, wikin és itt például. ;)

(#40) freeknight válasza Lauda (#39) üzenetére


freeknight
(őstag)

Már hogyne fednék a valóságot :D De ha gondolod nyugodtan cáfolj meg, tényekkel, az nagyon kevés, hogy annyit írsz, nem így történt :) . Mert ez ilyen klasszik troll színvonal. Picit több helyről tájékozódtam már, mint egyetlen oldal, meg a wiki.

(#41) Lauda válasza freeknight (#40) üzenetére


Lauda
(PH! félisten)
LOGOUT blog

Klasszik troll, mint a meghibásodott rudak és hasonlók. Nem én írtam hülyeségeket. De nem vitázom ezen többet.

:)

[ Szerkesztve ]

(#42) Gigi01


Gigi01
(őstag)

(#43) Lauda


Lauda
(PH! félisten)
LOGOUT blog
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.