Hirdetés

Aktív témák

  • NightLord

    tag

    Néhány apróságot, ha megengedtek :

    Nekem juli 17-e óta van meg az r600+GPRS, és igazán szerencsésnek mondhatom magam abbóla szmepontból, hogy ott, ahol én lakom (Solymár) a kezdeti terheletlenség elmltával mindössze kb másfél hétig voltak gondok a GPRS el, a múlt hét végére azonban megcsinálták a rendszert, azóta is gyakorlatilag napszaktól függetlenül maximális sebességgel pörög (5.4K/ sec), és megszüntek a telefon ki-be kapcsolást igénylő szakadások is, soha nem dob le, tényleg ''always on''. Ez tehát szerintem jelzi azt, hogy mi várható mindenütt néhány héten belül, mire sikerül leküzdenie a vodának mindenütt a technikai akadályokat, de jelzi azt is, hogy dolgoznak, és le fogják küzdeni. Nyilván nem lesze midnig mindekinek folyamatosan maximális sebességü, hiszen ha tulterhelődik a hálózat, akkor először a GPRS ektől veszi el a rendszer a cellákat, tehát átmenetileg nem fogja megkapni a telefon a 4-5 időrést, hanem esetleg 2-3 at, de a kapcsolat akkor is folyamatos lesz.
    A tévhitekkel kapcsolatban:
    Chat, IRC, ICQ természetesen működik, még a file küldés is ha beállítjuk hogy firewall mögött vagyunk. Sőt, tévedés az is hogy az online játékok ne működnének, természetesen működnek, próbáltam, az más kérdés hogy mondjuk FPS -t játszani 5-800 as pinggel értelmetlen, de pl RTS eket akár még ezzel is lehet játszani jobb hijján, ott azért annyira nem szörnyű a nagy ping (igen, játszottam vele warcraft3 at, battle.net -en). Miért is ne működnének mindezen szolgáltatások hiszen gondljátok végig ez a rendszer hasonlít arra mint amikor valaki egy windowsos internet connection sharing mögül netezik.

    Olyan kábel ami tudja tölteni a telefont netezés közben természetesen létezik, sőt, Ericsson kábelből CSAK olyan létezik, (DRS-10, DRS-11), a probléma az, hogy az ovodafon egy utángyártott sz*rt ad a telefonhoz, nem pedig ericsson kábelt.

    Ez a connect me nevü idiotaság természetesen nem szükséges a netezéshez, egy egyszerü dial up connectionon keresztül is működik a GPRS internet (mellesleg a connect me is anynit csinál hogy a csatlakozás idejére létrehoz a windowsban egy dial up kapcsolatot a GPRS nek, a session végén pedig letörli azt).

    És végezetül annyit, hogy szerintem nem szar anynira ez a telefon, mint ahogy pl a cikk irója gondolja, bár lehetne jobb is, itt főleg a gombokra gondolok, de amugy a menürendszere nekem tetszik, logikus felépítésü, szép a grafikus kijelző is, van benne képszerkesztő is csak a cikk irója nem találta meg... Valamint tetszőleges 4 szinü 71*39 es gif -et be lehet rakni háttérképnek. A cikkírónak javaslom hogy tartsa lenyomva a jobbra gombot, és csodálkozni fog.. mégsincs olyan messze az a telefonkönyv. Többeknél előforudlt azonban hogy csinált magától master resetet a telefon, ezt állítólag orvosolni fogják az 1-2 héten belül eélrhető softwerfrissitések. A telefon egyébként sokkal jobban néz ki szerintem, mint a ''nagy testvér'' t65, ami egyébként csak a HSCSD vel tud többet mind az r600, valamint van benne egy e-mail kliens, ami kétségtelenül jó lett volna ha megvan az r600 ban is. Szerintem egyébként faszán működne az r600 t65ös szoftwerrel, és akkor ezek a funkciók sem hiányoznának, ugyhogy ha valaki tud egy cimet vagy egy nevet aki ezt megcsinálná, az kérem jelezze :)

    Bocs hogy hosszu voltam,
    nightlord@freemail.hu

Aktív témák