Hirdetés

2019. augusztus 26., hétfő

Hozzászólások

(#25) Duck663 válasza morgyi (#23) üzenetére


Duck663
(aktív tag)

Nem csak az üteme és politikája, de maguk a frissítések is fosok. Volt (van) fent a 7 mellett 10 is, de a legutóbbi frissítés egyszerűen kinyírta, feltelepült, indítsam újra azóta nem indul el, helyreállítani pedig nem tudja magát. Itt ezt meg is írtam valami hírnél, le lettem hurrogva, hogy az képtelenség, pedig ez a helyzet.

Én a korábbi M$ irányokat szerettem. XP volt még de szivárgott a Vista, sok hibája volt de azért csak azt használtam, majd kijött, de sokan nem szerették nagyon kevesen váltottak, majd szivárogni kezdtek a 7 beta verziói, én azóta lényegében a hetesen vagyok. Figyeltek a felhasználók visszajelzéseire, optimalizáltak, és csináltak egy kellemes, dizájnos OS-t. Majd jött a 8, és tulajdonképpen a 8 óta az amit a M$ művel megfekszi a gyomrom. A korábbi innovációikat szerettem, beta óta használtam a hetest, erre jön a 8, ami olyan, mint valami kisegítő iskolai fejlesztőeszköz. Borzalmas. Mintha visszafejlődtek volna. Aztán a 8.1, de szinte semmi változás, majd a 10, és ugyan elkezdtek figyelgetni a felhasználói visszajelzésekre, de egy jó OS-t nem sikerült összerakniuk. Nincs bennem az, ami a Win7 beta idejében volt, hogy teszek rá, hogy nem stabil, de nekem ez kell. Pont fordítva, teszek rá, hogy stabil vagy sem, de az a fos nem kell. Tény, hogy a win7 kezd elavult lenni, de a Win 10 nem egy jó OS. Elég megnézni mi mindent kellett tenni ahhoz, hogy terjedjen, és egyáltalán beérje a Win7 piaci részesedését. Ingyen frissítés régebbi OS-ről, éveken keresztül, még talán ma is működik, a hardvergyártók szándékosan akadályozzák, hogy pl.: notira fel tudj tenni Win7-et, Ryzen APU nincs Win7 támogatás, Intel talán a Skylake óta nincs Win 7 támogatás. Rá van a felhasználókra erőszakolva az OS, egy olyan OS ami egyáltalán nem jó. Egy bánaton van csak, hogy nincs egy komoly ellenfelük asztali fronton, ugyanúgy végeznék, mint a WinPhone.

[ Szerkesztve ]

NAVIgre, ez már valami! :) Igen, Win7-et használok, hogy ez büntetés lenne? Nem nagyobb, mint a Win10 önmagában.

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.