Hirdetés

Hozzászólok Aktív témák

  • Petykemano

    addikt

    válasz Fücsök007 #21354 üzenetére

    Az intelt évekig azért ekéztük, mert évről évre csak 3-7% IPC növekedést és 5-7% frekvencianövekedést produkált így jött ki éves szinten a 10-15%-os teljesítménynövekedés, ami kevés. Jóhogy ha nem tartják a magszámot 4-en, hanem 3 évente azt is emelik kettesével, akkor akár elég is lett volna.

    Végül most már ott tartunk, hogy leállt az intel gyártástechnológiai fejlődése és nem tudja növelgetni a puffereket, ezért most már csak 1-2%-os IPC növekedés van, ha van egyáltalán valami és már csak a frekvenciát tolják ki. Illetve hát jön a magszám emelés végre.

    Ehhez képest az AMD-től egy vadiúj architektúra esetén 2 éves fejlesztés () nyomán a 10% IPC növekedés miért elfogadható?
    Figyelembe véve, hogy a zen+ csupán egy low-budget ráncfelvarrás volt. Kicsit finomították a gyártástechnológiát némi frekvencia emelkedésért és kijavították azokat a hibákat, amik a zenben még benne maradtak ($ latency) Ezeket tulajdonképpen már tudta a raven ridge is. Meghát ugye bekapcsolták a precision boostot. Gondolom, a mai állapot az, amit eredetileg terveztek. Azt, hogy 2 mag turbózik, 3 mag használata esetén meg már alapórajelre visszavált, ne nevezzük már "precision"-nek

    Szép munka, hogy befejezték a zent és egy jobb terméket adtak ki az elsőhöz képest. Nyilván idő hiányában nem ez (a pinnacle) lett az első kiadás. Ezzel nincs gond. De azt gondolom, hogy ebbe olyan nagy munkát nem raktak. Leginkább egy sandy bridge => Ivy Bridge átmenethez tudnám hasonlítani. IPC növekedést az intel is mindig akkor tudott elérni, amikor shrinkelte az architektúrát az új, kisebb node-ra és aztán következő generációban megnézte, hogy mit tudna kicsit átalakítani a kisebb node miatt kapott tranzisztor-büdzsé többletből.

    Ehhez képest a zen2 a zen-hez képest 2 (vagy annak hibajavított változatához a zen+-hoz képest 1) év tervezői munka többletet kaphat úgy, hogy 14nm-ről 7nm-re változik a gyártástechnológia, tehát nő a tranzisztorbüdzsé is.
    Szerintem így - vadi új architektúra, 2 év, jóval kisebb gyártástechnológia - a 10% (=> zen+-hoz képest, zenhez képest 13%) nem valami sok.
    Ne felejtsük el, hogy azt nyilatkozták: a zen worst case scenario: vadi új architektúra vadi új gyártástechnológián, vagyis egyik se kiforrott, rengeteg a low-hanging-fruit. Low haning fruit az a 3%, amit úgy érhetnek el egy ráncfelvarrott termékben,, hogy gyakorlatilag nem csinálnak rajta semmit. Ehhez képest a 2 év 10%-ban semmilyen "low hanging fruit" nincs.

    Én többet várnék: 16-18%-ot.

    Az órajel emelkedés tekintetében szerintem legyünk inkább konzervatívak. Bár a GF anyagai 40%-os emelkedést írnak, én ezt nem tenném a 4Ghz mellé, vagyis nem számolnék belőle 5.6Ghz-et. Maximum a 2. generációs 7nm (EUV) megközelíthető, de nagyon jó lesz ez a 7nm 5Ghz-nek is. Jó esetben.

    Magszám emelkedéssel kiegészülve persze szép előrelépéseket jelenthet. Ha az intel kijön a 8 magos Coffee lake-kel és az AMD 5Ghz-cel csak kiegyenlíteni tudja a frekvenciaversenyt és tényleg nem tud ellépni az IPC tekintetében ellépni (10nm-en nyilván az intel is fog tudni hozni pár %-ot), akkor nem lesz más versenyelőny ezúttal se, csak a nagyobb magszám.

    A megjelent "AMD sampling 7nm zen2 in 2018" hírek alapján most már az is bizonyosnak látszik, hogy ha lesz, akkor nem nem 7nm-es termék lesz a 2800X és hogy ezek a 7nm-es zen2 termékek jövőre fognak megjelenni.

    Találgatunk, aztán majd úgyis kiderül..

Hozzászólok Aktív témák

Hirdetés