Hirdetés

Hirdetés

Aktív témák

  • TheLion001

    tag

    A Legfrissebb CounterSpy 45 perc keresé után erre akadt rá:

    Trojan.Crypt.XPACK.Gen (trójai)
    (A Toplista 5. helyén áll!)

    Amit találtam róla:

    A Trojan.Crypt.XPACK károkozó elindulását követően számtalan helyen beépül az operációs rendszer mélyebb rétegeibe, majd rögtön megpróbál többféle Windows sebezhetőség kihasználásával a helyi hálózaton tovább terjedni. A lenyomott billentyűk naplózásával jelszavakat és személyes adatokat gyűjt, míg a háttérben több megvásárolt alkalmazás és játék licenckulcsát kigyűjti, és eljuttatja távoli gazdái számára. A kémprogram ezen felül további károkozók letöltésére és futtatására is alkalmas, így a bűnözők később tetszőleges feladatokra felhasználhatják a számítógép erőforrásait.

    Az utolsó mondatban leírtak számíthanak kikapcsolás ügyben?
    A Winfos eseménynaplójában, többször találkoztam olyannal, hogy valami meggyitásához nem volt jogosultságom (?!) pedig egyedül használom a gépet.

    számíthat?

    [ Szerkesztve ]

  • TheLion001

    tag

    Talált a vége felé egy ilyet is:

    Trojan.Win32.Delf.abt
    (Ez is magasfokú)

    Érdekes, hogy a többi féreg és víruskereső, sőt a legutóbbi Windows rosszindulatú eltávolitó, és Windos Defender sem talált rá! Sőt az Avast sem...

  • TheLion001

    tag

    Sokáig dolgozott a CounterSpy, és végre az talált egy csomó férget!
    Kiírta mindegyikhez, mit ajánl. Mivel 99%-uk magas fokú ezért karantént, ám mikor befejezte a keresést eltűnt a lista. Meg sem tudtam nézni, hol és mik azok.
    A karanténje üres. Lefuttattam megint. reggel ránéztem, újra megtalálta őket.
    Mikor kész lett, megint eltűnt minden!
    Ilyenkor mi van?

  • válasz TheLion001 #53 üzenetére

    Ha kihúzott lan-kábellel telepítenél egy rendszert akkor az lehet, hogy megoldást jelentene? :)
    Már csak azért is, mert ha a hardverben nincs hiba (reméljük), instabil/férges/vírányákos oprendszer még okozhat újraindulást.

    どんな時代だろうが、機械は決断しない、 戦闘は人間がやるんだ。

  • Atos23

    senior tag

    Segítséget szeretnék kérni :)

    Egy gép mindig kikapcsol magától. Bizonyos, meghatározatlan időközönként teszi. Amikor csinálok egy Lemezkarbantartó futtatást, tuti kikapcsol.

    Ami megvolt:
    - Teljes hardverteszt, tápcsere, HDD, RAM, minden teszt OK
    - Portalanítás
    - Avast boot időben
    - Malwarebytes antimalware
    - Ccleaner
    - Msconfig átbogarászás
    - Minden amit egy rendszergazda megtehet :)
    - Semmi alkatrész nem forró kikapcsolásnál :)

    Nem akarom újratelepíteni, mert könyvelős gép rengeteg pénzügyi programmal.
    Még Windows-javítást nem küldtem rá, de az is meg lesz végső esetben.

    Van valami ötletetek? :)

    Attila

  • gados180

    csendes tag

    Hellosztok
    olyan gondom van a géppel hogy ha neki álok játszani akkor kikapcsolmagátol!!!ez mért lehet???:S
    Proci hütö tutinemmert most kapot egy uj procihütöt ileyt kepot: http://www.pcshop.shop.by/pics/items/32tz.jpg.
    és ez jo mondták ahol vettem ezt ajánloták:D
    akkor még milehet a gond?? 3éves lesz a gép karácsonykor!!
    van a gépemben 3 db ventim az 1db elöl 2db hátul jah pluszba van még a tápon 2 db venti azegyik a procirol szivja a höt hátra felé!!meg észre szoktam venni hogy néhe naon meleg levegöt tolki a tápom lehet hogy az szarakszik:s ujkairt is vettem de lehet hogy naon erös a videokártyám is?? Msi Radeon HD 4870 OC DDR5 ös 512mb os!!
    a választ köszi elöre is(jah mig elnem felejtme a tpom Thermaltake Butterfly 480!!!Windows7 ultimate 32bit -es)

  • Lella

    csendes tag

    Sziasztok nekem is hasonló problémám van időnként kikapcsol a gépem. :F De nem tudom miért. Megtudnátok mondani hogy hol lehet meg nézni hogy mennyi a hőfok szintje ?? Kérlek valaki segítsen előre is KÖSZI :)

  • Jorus

    nagyúr

    válasz Lella #59 üzenetére

    Milyen konfig, milyen beállítások? Tegyél fel vmi monitorozó progit! Aida64, CoreTemp, HWMonitor, stb., és ezekkel csekkold a hőmérsékleteket!

    ''És nagy kópék vagyunk. Igyunk barátaim, yo-hoo!'' - Jack Sparrow

  • kira467

    csendes tag

    Sziasztok! nekem ugyan ez a gondom kikapcsolgat a gép magától deh! csak akkor mikor Játékkal játszok meg né mikor csak ugy,mindent kicseréltem már majd nem a gébe minden csere meg volt ugyan úgy kikapcsolgat ma lefutattam ezt a programot CounterSpy és hát találtam érdekes dolgot

  • balazs.toth

    csendes tag

    Sziasztok!
    Kb 3 hónapja van ez a problémám a géppel, nagyon örülnék, ha valaki tudna nekem segíteni, mert már teljesen tanácstalan vagyok.
    Az a gond, hogy a gép teljesen random szerűen (tehát nem csak terhelésre, de főleg akkor) leáll, vagy újraindul. Amikor leáll, nem teljesen áll meg, mert a ledek égnek, a ventillátorok pedig működnek, csak se kép, se hang (illetve hang az van: ha zene ment, amikor kifagyott a gép, akkor az utolsó tizedmásodperc a számból zúg, nagyon nagy frekvenciával).
    A gépet már többször visszavittem a garanciális szervízbe, ahol mindig azt mondták, hogy nekik nem jött elő a probléma. Itthon is van, hogy napokig nem tapasztalom ezt, aztán van, hogy naponta többször is.
    A processzorhűtéssel nincs gond, 100 %-os terhelés esetén is 50 fok körül van mind a négy mag. Tápot műszerrel vizsgálták, elvileg azzal sincs gond. Tápkábelt már kettőt is megnéztem, a gép ugyanúgy kikapcsolt.
    A gépem:
    lap: Gigabyte GA-MA770T-UD3
    cpu: AMD Athlon x4 955 3,2 Ghz
    cpu hűtő: CoolerMaster Hyper TX3
    vga: Gigabyte gtx 460
    táp: Corsair 500 W VX
    ház: Gigabyte LUXO X142
    A segítségeteket előre is nagyon szépen köszönöm
    Balázs
    balazs-toth@windowslive.com

  • #74459392

    törölt tag

    Sziasztok!

    Segítségre van szükségem, mert nem tudok rájönni mi a hiba. Magától kikapcsol a gép..

    Egyik nap szövegszerkesztés közben egyszer csak kikapcsolt a gép magától, de úgy mintha csak kihúztad volna az áramból, semmi hiba üzenet vagy hasonló.
    Után magától megpróbál újraindulni a gép, de nem tud, már a képernyőt sincs ideje bekapcsolni, mert mire odaérne, megint újraindul. És ezt csinálná a végtelenségi, ha hagynám.

    Kis pihenés után újra bekapcsolom a gépet, elkezd tölteni windows, kiválasztom hogy csökkentett mód, már beírom a jelszót, bejönnek a dolgok, aztán megint kikapcsol, újraindul, és után már megint azt csinálja, amit fentebb is írtam, hogy már monitort sincs ideje bekapcsolni mert folyamatosan újraindul.

    Amit idáig tettem:
    - kiporoltam az egész gépet
    - leszedtem procihűtőt, megtakarítottam, új pasztát kapott
    - kiszedtem az akkut az alaplapból

    eredmény: ugyanaz a felállás

    amit ezután tettem:
    - mivel kb 20mp. áll rendelkezésemre első indításnál (akármit csinálok ezután lekapcsol a gép) gyorsan bementem biosba és megnéztem alaplap és proci hőmérsékletre mit ír.

    - proci: 27 fok, nem emelkedik
    - alaplap: 16 fok, nem emelkedik

    + lehúztam vinyót és dvd írót

    eredmény: még mindig ugyanaz.

    Valakinek valami ötlete?

    ja és a konfig:

    - Gigabyte Superb 460w táp
    - Asus P5Q alaplap
    - Intel Core2Duo E8200 proci
    - Arctic Cooling Freezer 7 Pro hűtő
    - Gigabyte 9800GT vga

    [ Szerkesztve ]

  • kokeny92

    tag

    Sziasztok!
    Akár egy böngészőt vagy filmet szeretnék elindítani a számítógépen lefagy, elmegy a kép alapjáraton fut a gép, kép nélkül. Van engedi megnyitni a böngészőt, van hogy órák hosszát tudok böngészni, filmközbe is előjön, meg úgy bármikor.. "... vagy nem tudom mivel függ össze igazából.

    Eseménynaplót megnéztem, kritikus hibának írja.

    Codegen 300W
    1gb Kingmax ddr 400
    amd sempron 2500+
    nvidia geForce FX 5200
    160gb Seagate
    a gép 7 éves.
    Előre is köszönöm, ha tudtok segíteni:)

    Üdv Kökény

  • jony003

    csendes tag

    Nagyon melegedik az alaplap vagy a proci. Mi lehet az oka? És a megoldása?

    3 hónapja szereztem egy használt gépet áron alul egyik közeli ismerősömtől.

    A gép adatai:
    CPU: DualCore AMD Athlon 64 X2, 3000 Mhz (15 x 200) 6000+
    Alaplap: Gigabyte GA-M56S-S3
    Alaplapi lapkakészlet: nVIDIA nForce 560, AMD Hammer
    Memória: 4x1gb GeIL CL5-5-5DDR2-800
    Videokártya: NVIDIA GeForce 9800 GT 1024 MB
    Vinyó: Samsung 1TB 7200 RPM

    Op.rendszer Microsoft Win 7 Media Center Edition

    A gép azért került eladásra mert a tápegysége(HKC USP5550) egyről a kettőre egyszer csak durrant egyet és azonnal leállt a gép. A gép a tápegység meghibásodása előtt nem melegedet.

    Így tápegység, memóriák, és vinyó nélkül került hozzám a gép. Szereztem bele 4x1Gb GeiL800Mhz memóriát, egy Samsung 1Tb-os vinyót, és egy használt LC-POWER LC420H-12 tápegységet. Ezzel szépen ment is addig amíg el nem kezdtem vele játszani egy nagyobb gépigényű játékot. Mert ekkor kis idő után leállt a gép. Ezt követően azonnal telepítettem egy EVERESTET és újra elindítottam a játékot közben figyeltem a hőmérsékleteket. Nagyon gyorsan kb 5 perc alatt 90-95 fokra melegedett az ALAPLAP, a meg PROCI 70-80 fok körül volt(az egyik mag jelentős 10-15 fokkal melegebb volt a másiknál). Nem csak játéknál melegszik így hanem például zeneszámok konvertálásánál is. A Videokártya nem melegszik.

    Általam próbált megoldások a melegedésre:
    (Egyik megoldás se segített!)

    1. Telepakoltam a gép minden pontját ventilátorokkal, plusz direkt állítottam a procira és a déli hidra egy ventit.

    2. Proci és a déli híd újra pasztázása, plusz a sok veni.

    3.Az én LC-POWER tápom 420w -os. Ezt helyett próbáltam ki két másik tápot az egyik egy Codegen 350w a másik egy Gigabyte 400W-os volt. Erőseb 550w-600w-os táppal még nem volt lehetőségem kiprobálni.

    4. 4x1gb ram helyett csak 1gb memóriával futtattam plusz a DVD meghajtót lekötöttem. Próbáltam külön külön a memóriákat. Próbáltam más márkájú memóriákkal is.

    5. BIOS csere a legfrissebb verzióra.

    6. ALAPLAPCSERE. Egy régebbi típusú alaplapra cseréltem ki "ASRock ALiveNF4G-DVI" ez a legfisseb BIOS-szal rendelkezik. Ekkor az EVEREST azt jelezte hogy a PROCI melegszik nagyon 90 fok körül és az ALAPLAP 70-80 körül. Nagyobb gépigényű játéknál vagy convertálásnál ugyanúgy kikapcsolt a gép. Ez alapján vissza tettem az eredeti alaplapját.

    7. A gépház elejében lévő USB-k lötyögtek és ha csatlakoztattam egy pendrivert akkor észlelhető volt hogy nem érintkezik rendesen. Kiszedtem azt a kis USB panelt megforrasztottam tökéletesen megy. Ilyen érintkezési hibától elszállhatott az eredeti HKC 550w-os táp?

    Ezek a sikertelen próbálkozások után használltam a gépet, de nem játszottam csak szerkesztő progikat használtam meg neteztem. Ilyenkor 70 - 75 fok körüli értéket mutatott az EVEREST az ALAPLAP hőmérsékletére. Így tudtam használni egy darabig.

    De az egyik nap konvertálnom kellett sok zene számot, és ekkor az ALAPLAP hőfoka azonnal a magasba ugrott de még nem kapcsolt ki a gép egy darabig. Majd egyszer csak leállt de nem úgy mint amikor a melegedés miatt áll le. Ekkor a jelenlegi tápom (LC 420W) is elszállt.(az LC tápnak nem tudom mi baja keletkezhetett de elektornikus égett szaga van úgy mint az eredeti HKC 550W-os eredeti tápjának.)

    Ezek ugye nem jó minőségű tápok voltak.
    Most azon vagyok hogy beruházok egy minőségi drága tápegységre 550-600w-körül, remélve hogy vagy megoldja a melegedést vagy nem fog bedögleni a táp, mert ha nem döglik be a táp az már fél siker.

    A fő kérdésem hogy miért melegedhet a gép? Illetve hogy lehetne megoldani hogy ne melegedjen?

    Ha netán veszek egy új tápot és az is így besül vagy elromlik akkor a garancia nevében azt kicserélik vagy megjavítják nekem? Nem fogják azt mondani hogy az én gépem miatt romlott el a táp?

    A válaszokat előre is köszi :).
    üdv.

  • djculture

    félisten

    válasz jony003 #65 üzenetére

    420w lc ezt a gépet el se bírja így nem csoda leégett. hkc550w ugyanez. Egyébként ilyen műveletektől bármelyik alkatrész tönkremehet.

    [ Szerkesztve ]

  • Csili7

    csendes tag

    Bocsi, lehethogy nem jó helyre írom a hozzászólást, de van egy kis problémám és már szerelték is a gépet, de nem javult meg. Szóval a monitor egyszercsak fogja magát és kikapcsol az asztali gépnél, nem lehet visszakapcsolni, a gép megy közben, és ha újrakapcsolom, akkor fut rendesen. A monitor úgy 4-5 óránként fogja magát és kikapcsol, mindegy hogy éppen internetezik valaki, vagy wordben ír, de olyan is volt már, hogy alvó állapotból "felébredt" a gép, hogy kikapcsoljon a monitor. Nem igazán értek a gépekhez, mert nő vagyok :D, ezért technikai paramétereket egyenlőre így vaktában nem írok, de ha szükséges akkor összeszedem, de igazán szeretném tudni, hogy miket tudtok elképzelni, hogy mi baja lehet a gépnek. A szerelők azt mondták, hogy minden rendben van vele, de hát mégsincs, ha egyszercsak elsötétül a kép... Előre is köszi, ha valaki ír valami tippet!

  • Marci79

    aktív tag

    Én az utóbbi pár napban szembesültem ezen problémával.

    A gép egyik nap úgy döntött, hogy majd ő eldönti, hogy leáll, amikor kedve szottyan erre. Én nem értettem egyet ezen gondolatával és elkezdődött az anyázós-fejvakarós idény.
    A vége az lett, hogy a vga (Asus 6870, tuning-buhera mentes!) ventilátorvezérlő bigyusza elvolt égve a kártyán. A venti csatlakozója mellett. Gondolom az az. A ventilátora nem pörgött és szépen túlmelegedett. Ez okozhatta a leállást.
    Jelenleg az alaplap PWRFAN csatlakozóról van meghajtva egy Arctic Cooling 80-as venti, ami fel lett "szerelve" ;] a gyári helyére. Jelenleg megy szépen.

    Remélem valakinek adok a jövőben egy jó tippet az ilyen gond megoldására ezzel. :)

Aktív témák