Hirdetés
Új hozzászólás Aktív témák
-
500 millió embert nem tudsz oktatni, és 500 millió embert nem tudsz rávenni arra, hogy hajítsa ki a windowsát.
másrészt ha egy politikus dönthet, hogy kivet egy szabad szemmel jól látható bírságot az ms-re, amihez utána semmi köze, vagy elfogadja az ms lobbisták ajánlatát, amit kifejezetten ő kap meg, vajon melyiket fogja választani?
a hazai példák egyértelműek. -
-
mert az egyetlen lehetséges törvényes megoldást senki nem meri felvállalni, az eu főkolomposaitól kezdve az utolsó takarítónőig bezárólag.
az pedig az lenne, hogy az összes microsoft terméket és szolgáltatást azonnal kitiltani az eu-ból, en-bloc.a tárgyalásos eljárás semmit nem ér, mert az usa nagy haszonélvezője az ms törvénytelen működésének, nem fognak maguk ellen dönteni. talán az usa kormánya még bátorítja is az ms-t, hogy a saját hasznát le tudja húzni az egészből.
-
"Az adattárolás olyan nagyra nőtt és olyan sok országra terjed ki, hogy az ügyfelek már azt sem tudják, hol vannak konkrétan az adataik, és így a tárolásuk megfelel-e az előírásoknak, például a GDPR-nak.": nem felel meg.
A másik, hogy a GDPR 2016. óta hatályos, így 2024-es határidőt válllani a megfelelésre elég parasztos.
-
Na és vajon hogy lesz megvalósítva az adatközpont kiválasztása pld. egy win, vagy offisz telepítéskor? Legördülő listából választható lesz, vagy IP alapján automatikus? Ha az utóbbi lesz, akkor mi lesz, ha egy amcsi állampolgár, aki az amcsi adatvédelmi törvény hatálya alá tartozik, éppen az EU-ban telepíti a gépét? Vagy fordított esetben? Magyar álompógár az USÁ-ban telepít. Száz kérdés-ötletem van még...

-
azbest
félisten
"Az EB jelenleg is olyan javaslatokon dolgozik, ami megvédené azon európaiakat, akiknek az adatait az USA-ba küldik át."
Sosem lesz ilyen, mert ellentétes az usa és az eu szabályozása. Nem összeegyeztethető, hogy minden külföldi átmenő adatforgalmat korlátlanul megfigyelhetnek és hogy közben az eu állampolgárok adatait eu szabályok szerint kezeljék. Az előző kettő nemzetközi egyezmény is ezen bukott el... papíron volt védelem, de gyakorlatilag nem lehetett betartatni.
Külön engedményt kapnak a nagy cégek az eu szabályok alóli mentességre vagy szimplán nem képesek betartatni a jogszabályokat velük szemben?
Új hozzászólás Aktív témák
- Samsung Galaxy S25 - végre van kicsi!
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Elite: Dangerous
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- Okos Otthon / Smart Home
- Az iPhone 17 gáncsolta el a Galaxy S26 Prót?
- Allegro vélemények - tapasztalatok
- Kormányok / autós szimulátorok topikja
- BestBuy topik
- Samsung Galaxy Watch (Tizen és Wear OS) ingyenes számlapok, kupon kódok
- További aktív témák...
- ÁRGARANCIA!Épített KomPhone Ryzen 7 7800X3D 32/64GB RAM RX 7800 XT 16GB GAMER PC termékbeszámítással
- HATALMAS AKCIÓK! GARANCIA, SZÁMLA - Windows 10 11, Office 2016 2019 2021,2024, vírusírtók, VPN
- OnePlus Pad Green nagy kijelzős, pehelykönnyű tablet 128 GB Wi-Fi Használt, karcmentes 3
- OnePlus 13 Gyors teljesítmény és modern dizájn Midnight Ocean 16/512 GB
- GYÖNYÖRŰ APPLE WATCH ULTRA 2 NATURAL TITANIUM 49MM -1 ÉV GARANCIA - MS3715, 98% AKKUMULÁTOR
Állásajánlatok
Cég: PCMENTOR SZERVIZ KFT.
Város: Budapest
Cég: Laptopműhely Bt.
Város: Budapest



