Hirdetés

Keresés

Hozzászólok Aktív témák

  • VinoRosso

    addikt

    Helló!

    Hogyhogy 3 hete küldtél neki pár dolgot??? Én úgy láttam hogy nincs bejelentkezve már nyár óta :Y Ugynais akkor meglógott 56k-mmal, mire én feljelentettem. Egyébként azóta megtalálták a rendőrök, és beismerte a tettét, sőt még azt is ígérte a rendőröknek, hogy visszautlaja a lóvét. Aztán nekem kellett felhívni, mert a rendőrök szerint állítólag nem tudta az én számomat, mind1 felhívtam, bocsánatot kért, és azt ígérte küldi a lóvét a héten. Ez volt 2 hete, azóta nem jött egy fitying sem a számlámra, küldtem neki sms-t meg hívtam telefonon nem reagált semmit. No comment...szerintem menj be a rendőrségre, jelentsd fel mert foglalkoznak az üggyel, és most még forró nyomon akkor ezt is el lehet intézni. Én asszem szerdán megyek be, ha kell szólok a nyomozónőnek, csak akkor irj pü-t addig!

    mod.: láttam, hogy még mindig nem írtak be neki feketét, úghogy még 1x kérem hogy véssenek neki be egyet, vagy inkább már 2-t

    [ Szerkesztve ]

  • VinoRosso

    addikt

    Jelenteném én is az arcot, egészen véletlenül Supra miatt átfutottam tegnap a topicot, ma meg belebotlottam két feltánően jó árú hirdetésbe [link] [link], felvettem MSN-en a tagot, és beszéltem vele, hogy vinném minde a két kártyát, természetesen semmi más lehetőséget nem hagyott számomra, csak az előre utalást, és azt is csak 20k alatt, így egyből gyanút fogtam, és ott ugrott be a tegnap fél álomban olvasott cézár, hogy a tagnak is valami cézáros MSN címe volt, írtam bogyónak, hogy mondja el mit tud arról aki átvágta, és pont ugynazt az msn címet adta vissza illetve neki is azt állította hogy pécsi. Kéretik bannolni mind a 2 usert!

  • VinoRosso

    addikt

    annyit kifeljtettem, hogy temrészetesen nem a 2 kari ment volna 20kba, külön akarta küldeni, egyszer az egyiket aztán a másikat, egybe nem akarta küldeni a kettőt.

    (#2365) bartucc : 17k és 19k volt a 2 vga, magad is láthatod, linkelve van előrébb

    [ Szerkesztve ]

  • VinoRosso

    addikt

    Ezek szerint vagy 2en vannak vagy 2 személyit használ...minden esetre eléggé hasonló a két számlaszám egymáshoz, nem tudom ezeket időrendben készíthetik?

    (#2392) @ngel: simán

    [ Szerkesztve ]

  • VinoRosso

    addikt

    nem hiszem el hogy ilyen tizenéves kis suttyók huzkodják a jónépet :((( :W De az is lehet, hogy ha csak számlaszámok és nevek álltak rendelkezésedre, akkor egyvalaki vissazéél sok adattal. Nekem ez a gyanúm, mivel mindegyik számla OTP-s és egymáshoz nagyon közelinek tűnnek. Sajnos én az ország másik végén lakom( Győr ), így nem ismerem "őket", meg néztem iwiw-en közös ismerősünk sincs, de ha esetleg valakinek itt van gondja az nyugodtam rámszólhat, könnyen előfordulhat, hogy "tudok lépni" valamit hasonló ügyben ;) .

  • VinoRosso

    addikt

    Szerintem jelenteném is: [link] :Y

    mod:

    van neki még pár ilyen. [link] [link]

    [ Szerkesztve ]

  • VinoRosso

    addikt

    Jelenteném a következő hirdetést.[link]

    A tag ellopta a képeimet, a jelenleg is eladó processzoromról és ezzel akar csőbehúzni másokat. Lehetőleg azért ne töröljetek minden adatot róla, szerverlog biztos kelleni fog, mert feljelentem.

  • VinoRosso

    addikt

    2004 óta 1 db hsz volt, éppen most. Te ennyire naiv vagy? Vagy netán fűzőik hozzá valami érdked? Már kezd gyanús lenni, hogy a csalók pártját fogod folyamatosan( szándékosan vagy naivitásból mind1 de ez már nem az első eset).

  • VinoRosso

    addikt

    Nem fenyegetőzök, csak gyanús. Nem, de aki 2004ben regelt, és 2009ben postol egy olyan kártyáról, amit a nagykerek is még csak most kapnak, azt nem ártana. Vagy legalább a hirdetést levenni, mert megint lsz egy idóta, aki elhisz egy ilyet, ti meg ehhez asszisztáltok. Gratulálok hozzá!

  • VinoRosso

    addikt

    Nem teheted meg, hogy valaki 99%os valószínűséggel csaló, azt töröld, amig nem vert át senkit? Ha meg valaki ir egy hsz-t, amiben bemásolja a felhasználó adatait, azt gondolkodás nélkül törlitek...
    Ha valaki csaló és bannoljátok, csinál egy új reget, addig nem lehet törölni, míg újra át nem ver valakit... Ébresztő!!!
    Egyébként nem vádaskodom, vázoltam a lehetőségeket, amiket látok: vagy simán túl naivak vagytok( amire kevés az esély mert nem tudom melyikőtök merne előreutalni egy ilyennek :U ) vagy valamiféle érdeketek fűződik hozzá, hogy ne legyen törölve, vagy egyszerűen nem érdekel benneteket egy cseppet sem, hogy csalók vannak a rendszeretekben, amig baj nem történik, és már muszály foglalkozni vele. Szerintem egyik alternatíva sem túl hízelgő rátok nézve( = biztos sok PH-s örül neki, hogy így viselkedtek ), de mindenki formáljon véleményt saját maga.

  • VinoRosso

    addikt

    1. Nekem már kiderült, ami nektek még nem. Kár.
    2. Egy adatlap személyiségi jogokat sért? Ne már... :( Akkor a PH folymatosan személyiséi jogokat sért, hogy elérhető a userek adatlapja?
    3. Hogyan törlöd, ha nem tudod, hogy ki csinálta az új reget? Simán vissza lehet jönni
    úgy, hogy nem tűnik fel, hogy előzőleg már volt valakinek regisztáricója.
    4. Nem vádollak pusztán elméleteket gyártok. Egyedül a hirdetőt vádolom, nem alaptalanul azt hiszem.

  • VinoRosso

    addikt

    1. Valószínűség elég alap kellene legyen arra, hogy cselekedj.Ha egy 2004-es reg egy szem 2009es posttal nem gyanús, akkor nem tudom mi az. Talán majd egy 1989es az lesz? De lehet még az sem, mert hát ki tudja, ott van az a 0,00001%, zhogy lehet hogy jó szándékai vannak. Ha a esetleg gyerekedet rabolja ki egy senkiházi, majd akkor is hasonló módon viselkedj, és nehogy megakadályozd, csak akkor lépj, amikor már kirabolták. Elgondolkoztál már azon, hogy milyen magatartást tanusítanál, ha személyesen érintene a dolog? Amikor a Te károdra követnek el hasonlót, akkor se akadályozz meg semmit, hanem hagyd, hogy megtörténjen.Ha már együttérzés nincs benned mások iránt, legalább lény következetes magadhoz.Nem én miattam, vagy mások miatt, saját magad miatt.Mert nem mintha engem érintene, de a világ olyanná lesz amilyenné tesszük, és én nem olyan világot akarok, amilyet Te. Ha ölbetett kézzel nézünk ki a fejünkből, és várjuk a megfelelő pillanatot, akkor a legtöbbször elkésünk a cselekvéssel. Majd akkor kizárjátok, amikor már bottal üthetik a nyomát, holott megakadályozhatád( mivel jogod, lehetőséged megvan rá ), mégsem teszed.Bölcs gondolat, nyilván sokat érlelődött benned. Idővel egyre jobban el fognak szaporodni a passziv hozzáállás miatt az ilyenek, mert nincs semmilyen fellépés ellenük. Ha utólag cselekszel, mikor már a gaz elkövette a gaztettét, annyit ér a tetted mint halottnak a csók. Viszont ha mi igazságtalanok is vagyunk, a sors biztosan nem az, és visszaad mindent kamatostul. Ha majd ez bekövetkezik, jusson eszedbe, hogy csak azt kapod vissza, amit Te is adtál.
    2. Igen? Valószínűleg ezért törölték a hsz-emet is...biztos olyan személyes adatot írtam a hirdetőről, amit nem az adatlapjáról kopiztam, hanem suttyomban megtudtam róla. Csak azt nem tudom, hogy a "beírt" adatok valódiságáról hogyan győződtetek meg. Mert ugye csak olyat törlünk, amiről biztosan tudunk mindent.Ebből látszik, hogy dunsztod sincs, miről van szó.
    3. Na látod, pont erről beszéltem, de nem esett le a tantusz. Van egy dolog ami számodra ismeretlen, ez pedig a rá utaló magatartás. De tudod sok helyen már a kísérletet is büntetik. Kár, hogy épp itt nem. Én is élből zárnám az ilyet, dehát én itt egy senki vagyok, és az is maradok.
    4. Egy posttal ezelőtt még azt írtad, hogy feltételezések alapján nem raksz ki senkit. Nem? Akkor most ki is keveredett önellentmondásba? Aki másnak vermet ás... ugye.

    Egyébként igen, valószínűleg ( de szigorúan csak valószínűleg!!!), minden vágyam az, hogy romboljak, pusztitsak, így ismernek az emberek, mint "a pusztító", akinek az a hobbja, hogy ha nincs jobb dolga, szabadidejében pusztít. Már óvodában is légkalapács volt a jelem :(( . Na meg persze tegnap rendeltem egy raklap 4890-et, és muszály felszámolni a konkurrenciát és szokás szerint beirogatok a tisztességes jólmenő ph-s bazárosok hirdetéseibe, hogy jól lehúzzam a hirnevüket, mert én már csak így szoktam csinálni.

    A tréfát félretéve az ilyen hozzállás miatt tartunk itt ahol tartunk. Kezdem felfogni, hogy miért terjed az a szállóige, hogy ezen a helyen csak csalni, lopni érdemes, nem azért, mert itt annyira sok pénz van, hanem mert mindekinek, aki egy kicsit is jobbá akar tenni itt valamit, annak ahelyett, hogy lehetőséget nyitnának előtte, vagy egyetalán fontolóra vennék amit mond, keresztbetesznek jobbról balról, élből elvetik minden szavát, nehogy véletlen igaza legyen. Ha a realitás talaján maradok, akkor azt kell mondjam ez így is van rendjén, mert ilyen körülmények közt annyit sem érdemel ezen a földön senki, hogy bárki a kisujját is megmozdítsa érte. Semmi értelme ugyanis dacolni az olyanokkal, mint amilyen Te vagy, mert soha de soha nem fognak jobb belátásra térni a saját kicsnyességük és gőgjük miatt. De ezt elnézem, mert ti mindannyian tökéletesek és tévedhetetlenek vagytok. Egy dolgot lehet tenni, azt mondani: "Bocsánat uram, tévedtem" és tovább sétálni valami értelmesebb irányba...

  • VinoRosso

    addikt

    Sziasztok !

    Kicsit off kérdés:

    Találkoztatok e már olyannal, hogy kamu vevő ? Az addig ok, hogy van olyan, hogy kamu eladó, aki meghirdet valamit, aztán mögöttte nincs termék, de annak mi értelme, hogy valaki álvevőnek adja ki magát ? Mostanában egy csomó újonc irogat rám, hogy mérjek le nekei ezt azt, csináljak fotót meg biztos megveszi a cuccot adjam meg számlaszámot hova utaljon stb.. aztán várná az ember a lóvét de nem jön semmi és a kliens is eltűnik. Ez WTF ? Ennyire unatkoznak a mai tizenévesek vagy mi ?

  • VinoRosso

    addikt

    Egy nevet, a számlaszám egy részletét vagy legalább egy monogramot lehetne kérni, hogy kihez megy az utalás ? Akkor talán megelőzhető lenne, hogy oda utaljanak az emberek, ahova nem kéne...

  • VinoRosso

    addikt

    már hogyne mennél !!! leírod hogy Z.ZS. és a számlaszám 1234XXXXX azzal kb 1%-ra leszűkíted a kört, de még nem annyira, hogy pontosan beazonosítható legyen és ezzel személyiségi jogokat sérts. Ha mást nem időt nyersz vele, mert az éppen használt adatok helyett újat kell gyártania és addig sem embereket húz le, plusz a végletekig nem lehet számlákat nyitni sem, és minél többet nyit annál több nyomot hagy maga után.

  • VinoRosso

    addikt

    Sziasztok !

    Szeretnék jelenteni egy problémát.

    Hetekkel ezelőtt vettem egy procit anrdas87-től. Egy kissebb probléma után ( 2 magot látott az OS 4 helyett) úgy is nézett ki, hogy jó, leteszteltem prime 95 small FFT-vel, de miután betettem a gépbe random crashelgetett a böngészőm, és pár napra rá kaptam egy kékhalált is, ekkor kezdtem el gyanakodni, hogy valami nem stimmt. Először ramhibára gondoltam, ezért futtattam egy blend tesztet,amin gyorsan el is hasalt a 3&4- mag. Cserélgettem a ramokat, hogy melyik modul hibázik, de mindnél ugyanazt tapasztaltam. Visszatettem a régi procit, és minden működött rendesen a tesztek és a böngésző is, azóta is ezt használom nincs vele probléma így 99% hogy a hibát az új proci hozta a rendszerbe.
    Ezt jeleztem az eladónak amire ő kijelentette, hogy biztos a proci hibátlan emeljek feszt, mert kevés neki az 1,1V-t. Ez nekem is feltűnt mert a proci VID-je 1,625V és közben el is kezdtem matatni a BIOS-ban,de nem tudtam feszt emelni, hiába állítottam a CPU voltage-ot ugyanúgy 1,1V-ot kapott, végül rátaláltam, hogy ha kikapcsolom a C1E-t csak akkor tudok feszt emelni. Megpróbáltam 1,2V-al és ugyanúgy hibázott. Írtam az esetről andras87-nek, és hogy vegye vissza a procit vagy adjon egy másikat, de folyamatosan kardoskodott ellene, engem vádolt, hogy én nem akarom mert nem tetszik, és azzal fenyegetett hogy ha visszaküldöm akkor én fogok rosszabbul járni. Nagy nehezen belement hogy visszaküldjem, és vagy egy hétbe telt mire eljutott odáig, hogy küldjön egy teszteredményt.

    A teszten amit küldött szerintem egy small FFT és nem egy blend látható. Ez abból látszik, hogy a blend nagy mintán (~1M) végez FFT-ket a small FFT pedig alatta, amit küldött azon egy 8 és egy 10 K-s FFT van. Ez az apróság azért lényeges, mert valószínűleg a második mag cache memóriája hibás, és ezt egy CPU intenzív task mint amilyen a small FFT nem igazán tudja kidobni, ellentétben a blend teszttel.
    Csináltam én is egy screenshotot egy blend tesztről és elküldtem neki, és montam, hogy ezen látható, hogy mennyire elétérő a két teszt futása. Erre azt reagálta, hogy biztos azért van mert az ő prime 95 verziója régebbi (25.x) mint az enyém (28.x),és hogy majd letölti a legújabbat és küld egy teszteredményt azzal. Aztán gyorsan küldött még egy pm-et és hogy töltsek le én egy 25.x-et és nézzem meg azzal aztán "tanuljak".
    Na itt pattant el a rugó. A heteken át tartó levelezgetésünk során abból amit irogatott kiderült számomra, hogy teljesen fogalmatlan, nem tudja, hogy mi zajlik egy ilyen teszt alatt hardver szinten a prociban,még azt is tőlem kérdezgette, hogy hol kell beállítani a szálak prioritását a p95-ben, utána meg a magas lóról beszél, hogy "tanuljak".
    Korábban azt is javasoltam neki, hogy ha szerinte a proci biztos hibátlan, akkor mutassa ezt meg egy harmadik személynek. Én nem tudok felmenni Bp-re hogy személyesen ezt megnézzem, és ez a proci nálam 100% hogy nem működik rendesen( ezt bárkinek kész vagyok bemutatni) ezért nem tudom eladni sem. Elküldök hozzá egy vevőt, aki kifizeti az árát, ő pedig tanusítja, szükség esetén bemutatja, hogy jól működik a proci, a pénzt elküldi nekem a procit meg a vevőnek és akkor el van intézve a dolog, de ettől is elzárkózott, pedig szerintem teljesen mindegy az ő szempontjából, hogy én megyek el hozzá megbizonyosodni az állítása valódiságáról, vagy Gipsz Jakab.
    Van még több más dolog is amiből ezt a következtetést levonam, de nincs időm kisregényt írni, egy szó mint száz, amennyi jel van az mind arra mutat, hogy át akar verni, és egyet nem tudok mondani, hogy nem. Tegyetek igazságot.

    Irok neki privátot...

    [ Módosította: domperke ]

  • VinoRosso

    addikt

    Itt a teljes beszélgetés csak a személyes adatokat töröltem ki belőle. Mi a véleményetek ?

  • VinoRosso

    addikt

    "Ha a proci hibátlan, el kell adni és rendezni az anyagiakat..problem solved"

    Nekem sem jutott jobb megoldás az eszembe, de ez valamiért andras87-nek no can do

  • VinoRosso

    addikt

    Sajnos nem sikerül dűlőre jutni, az eladó egyátalán nem kompromisszumképes, több verziót is javasoltam és csak arra hajlandó, ami nekem nem jó, nyilvánvalóan azért mert tudja hogy azt úgy sem fogom megtenni.

    - nem hajlandó egy általam küldött embernek megmutatni a processzort működés közben
    - nem hajlandó még csak egyszerűen átadni sem egy vevőnek, mindenféle tesztelés, bemutatás nélkül,még úgy sem ha rendesen lepapírozom meghatalmazással, adásvételivel mindennnel
    - nem hajalndó visszapostázni időhiányra hivatkozva, holott több terméket is árul postával jelenleg is
    - munkadíjat akart felszámolni a gariztatás miatt
    - meg akarta másítani az eredeti eladási árat 16 000 Ft-ról 10 Ft-ra :Y

    Csak egy dologra hajlandó, hogy utazzak el hozzá mivel tudja, hogy úgysem megyek, mert ezt előzőleg elmondtam neki.

    Nem a levegőbe beszélek itt vannak az elmúlt időszak pm-jei.

    Úgy gondolom végig kultúráltan, normális hangnemben beszéltem ellentétben vele, több mindent megpróbáltam, de itt elfogyott a tudományom. Ott vagyok, hogy ha más megoldás nincs a rendőrséghez fordulok, de gondolom a PH sem akar egy újabb ügyet és én sem akarok megint éveket várni a pénzemre, úgyhogy jobbna örülnék, ha valaki meg tudná győzni, hogy mindenki sokkal jobban jár, ha egyszerűen odadja a procit valakinek akit küldök.

  • VinoRosso

    addikt

    ki volt irva a hirdetésben, hogy 16500 FT, az itteni hirdetésen keresztüli adásvétel pedig jogilag szerződésnek minősül, de ezekbe már nem is akarok belemenni mert elegem van már az egészből, csak falra hányt borsó lenne bármit magyaráznék. Én elismerek mindent csak add oda procit egy vevőnek akit küldök, meg működjön rendesen aztán mehet mindenki a dolgára.

    @ domperke: sorry nem láttam törölhető

    Ezt hagyom végszónak.

    [ Módosította: domperke ]

  • VinoRosso

    addikt

    Szeretném jelenteni majkrem111-et.

    Akartam tőle venni egy ram-ot. Mivel újonc rangú, és nem láttam semmit ami alapján megbízhatnék benne csak úgy voltam hajlandó az üzletre, hogy előre elküldi őket, hogy letesztelhessem nem e rosszak vagy, hogy egyátalán elküldi e, és ha minden oké akkor utána fizettem volna be a pénzt a számlájára.

    Ő belement ebbe, azt igérte, hogy küldi a ramokat, ennek 12 napja, és azóta nem jött semmi.Írtam neki több privátot, hogy elküldte e őket, de egyikre sem válaszolt, holott már azóta bejelentkezett többször, terméket is vett mástól. Egyszerűen nem ír vissza még annyit sem, hogy bú vagy bá,hanem csak simán levegőnek néz.
    Szerencsére mivel előrelátó voltam anyagi kár nem ért, max annyi, hogy más ramokat amiket megvehettem volna elvittek előlem, mert arra vártam, hogy megérkezzen amit megbeszéltünk. Viszont ezzel a húzásával tanúságot tett a megbízhatóságáról, úgyhogy álljon itt ez a hozzászólás mementonak mások számára.

    Azért mert nem küldte el előre még nem kell a csalósba rohanni....5 éves tag csak nem olyan aktív a szövegelésben azért újonc... :W :W

    [ Módosította: domperke ]

  • VinoRosso

    addikt

    Nem gondolom, hogy feltétlen csaló lenne (bár nem kizárt, hiszen láttunk már hasonló accocat feltörve itt) csak simán gerinctelen, amiért megegyezett velem és nem tartotta magát az egyezséghez. Vagy ha ez itt elfogadott és ezt következmények nélkül meg lehet tenni, akkor ezentúl én is úgy fogok vásárolni/eladni dolgokat, hogy amikor kedvem tartja nem veszem át /nem küldöm el megegyezés szerint a csomagot, nem megyek a megbeszélt találkozókra, nem reagálok a privátokra stb..

  • VinoRosso

    addikt

    Igazságtételt szeretnék a következő ügyben:

    Tag: vettelF60 Hirdetés: [link]

    Történet: Eladtam neki a fenti terméket 3 nap próbagarival. Még aznap jelezte, hogy hibásnak jelzi egy teszt, mondtam neki , hogy hozza vissza, letesztelem és ha tényleg hibás akkor visszafizetem neki a vételárat. Ő ebbe nem ment bele, semmiképpen nem szeretné, hogy teszteljem, azt szeretné, hogy egyből fizessem neki vissza a pénzt, anélkül hogy megnézném van e egyátalán valami baja (valószínűleg azért mert egyébként hibátlan a ram, tesztelem eleget mielőtt eladtam lásd a hirdetésben lévő képeket).
    Szvsz a garanciális ügyintézésbe nem tartozik bele az azonnali pénzvisszafizetés, ilyennel a közel 10 éves pályafutásom alatt sem itt a ph-n sem egyéb üzletben nem találkoztam. Úgy gondolom, hogy az eladónak joga van leellenőrizni, hogy igazak e a vevő állításai, illetve fizikailag sérült, törött megégett stb terméket nem is köteles átvenni. Az utóbbi 10 évben amikor én itt üzleteltem ezek a feltételek voltak átlalánosak a garanciára és ezt a szokásjogot igyekszem követni, de egyébként a törvényi szabályozás is hasonló. Ha másként van akkor elismerem, hogy én hibáztam, de ha nem akkor kérném, hogy az 5 negatívot amit emiatt jogtalanul kiosztott töröljétek.
    A hozzászóláshoz még szeretném csatolni a privát üzeneteinket amennyiben a másik fél is beleegyezik, mert úgy még tisztább lesz a kép.

    A terméket és a pénzt is megtartanád? Azért ez így nem egészen fair.Ha próbagarit vállaltál és hibásnak jelzi vedd vissza add vissza az árát. Teszteld a terméket és ha mégsem hibázik nálad írsz egy jelentést hogy mennyire korrekt a tag és értékeled. A negatív értékelések a rendezéséig maradni fognak.Ha rendezed a helyzetet törölhetőek.

    [ Módosította: domperke ]

  • VinoRosso

    addikt

    Félreértesz, nem akarom megtartani a terméket meg a pénzt is, hanem ha jó a ram akkor a ramot adom vissza, ha hibás akkor a pénzt adom vissza, nincs olyanról szó hogy mind a kettőt megtartom. Viszont mindent csak azután, hogy kiderült hogy hibás e a termék vagy sem, mint ahogyan minden normális garanciális ügyintézés esetén történik.

  • VinoRosso

    addikt

    Sziasztok,

    2 db teljessen egyforma DDR2 8 gb ram

    Futar11

    Kár nem ért, de hogy mást se érjen ajánlott vigyázni a hirdetővel.

    Kérdeztem hogy milyen ram pontosan, és egy olyan típust adott meg amiből csak 2x2 gigás van (ddr2-ből amúgy is extrém ritka a 2 modulos 8 gigás kit főleg ennyiért) de amikor másodszor is rákérdeztem határozottan állította hogy ez 2 x 4GB. Kértem róla fotót, azóta se kép se hang, pedig már többször belépett.

    Persze ettől még lehet valódi a cucc, de kicsi az esélye szvsz.

  • VinoRosso

    addikt

    Heló,

    csatlakozom.

    Név: Minorca

    Hirdetés

    Előre utaltam neki, majd személyes átvétellel vettem volna át a cuccot. Átadáskor viszont kiderült, hogy a foglalat tüskéinek ránézésre kb a 30-40%-a erősen hajlott volt. Ezt előzetesen nem említette, pedig ennek nem az átadáskor kellene napvilágot látnia.

    A pénzt visszaadta, így jelentős kár nem ért (utalási jutalék, telefonálgatások költsége, +az idő). Ezért negatívot én nem adnék, max arra, hogy nem a megfelelő állapotot tüntette fel a hirdetésben, viszont mindenképpen szeretném, hogy ennek legyen nyoma, mert nem tűnik 100%-ig egyenes embernek, és hogy aki vele a jövőben üzletel, azzal ez ne fordulhasson elő. Nekik ajánlom, hogy kérjenek minél részletesebb tájékoztatást a termékről, kérdezzenek konkrétan rá a hibájára, kérjenek fotót.

    Akkor ez a szösszenet itt marad az utókornak.

    [ Módosította: MurdR ]

  • VinoRosso

    addikt

    Igen nekem is gondok akadtak a telefonos egyeztetéssel, pl állította hogy hívott, közben meg megnéztem a híváslistát és nem keresett senki, de ezeket már bele sem írtam. Én is Győrben vettem volna át, de látva a foglalatot kizártnak tartottam, hogy hibátlanul működik, ha egyáltalán működik.

    Amúgy ha sürgőbe kell deszka van egy elfekvő 775-öm Giga GA-P31-DS3, keress meg püben ha érdekel.

  • VinoRosso

    addikt

    Sziasztok,

    szeretném jelenteni az alábbi tagot:

    nagymiklos

    A hirdetések: [link] [link]

    09.28-án fizettem be a pénzt a számlájára aminek a megérkezését megerősítette. Azt mondta másnap feladja a cuccokat, de a mai napig nem kaptam semmit.

    Tegnap előtt írtam neki, hogy adja meg a csomag számát, hogy utána tudjak kérdezni a postán, de nem válaszol a privátra, pedig azóta már többször is bejelentkezett.

    Rákerestem a vezeték nevére ebben a topicban és ezt találtam.

    A számlatulajdonos neve ahova a pénzt fizettem ugyanez, csak a mike magyarul van. Lehet véletlen de szerintem elég kevés az esélye.

    A hét végéig adok időt a dolog rendezésére, aztán ha addig nem kapom meg termékeket vagy a pénzt akkor feljelentést teszek a rendőrségen. A befizetési bizonylat természetesen megvan.

    Egy hete van rendezni, ha nem teszi, kérlek jelentsd újra.

    [ Módosította: Kalandor ]

  • VinoRosso

    addikt

    nem kellene megvonni a hirdetési jogát ideiglenesen ? vagy hagyjátok, hogy mást is átverjen ?

Hozzászólok Aktív témák