Hirdetés

2017. szeptember 23., szombat

Hozzászólások

(#1) KrenAtesz


KrenAtesz
(PH! kedvence)

Amit az E85-ről érdemes tudni

Bizonyára már sokan találkoztak az E85-ös üzemanyaggal a sajtóban, vagy akár benzinkúton is. Mivel energiahordozóról van szó, komoly gazdasági érdekek kapcsolódnak hozzá, ezért jót és rosszat is hallhatunk. Pár éve még megváltóként emlegették a bioetanolt, de mára potenciális piaci résztvevővé válva sok vita kiváltója. Vannak, akik a Föld megmentőjét, vannak, akik elpusztítóját látják benne. Az igazság, mint általában, most is középúton van. A bioetanol nem világmegváltó, de számos előnyös tulajdonsága mellett működő és elérhető hajtóanyag, amellyel kiválthatjuk a fosszilis energiahordozók egy részét. Magyarország üzemanyagimport-függősége az etanolgyártással csökkenthető lenne. A környezet és a gazdaság érdekében fontos, hogy mindig a területi sajátosságokhoz igazítsuk a termelést, és hogy a gyártási folyamatoknál a legkorszerűbb eljárásokkal dolgozzák fel a bioalapanyagot.

Mit jelent az E85?
Az E85 szabványos alkoholbázisú üzemanyag, átlagosan 85% bioetanol és 15% benzin keverékéből áll. Szabvány írja elő az összetételét, amely a fent említett összetevőkön kívül számos adalékanyagot is meghatároz, például korróziógátlót is. A szabvány 70-86 százalékban írja elő az E85 alkohol tartalmát. Magyarországon létezik nyári, illetve magasabb benzintartalmú téli E85 is.

Átalakítás nélkül használhatok-e alkoholt az autómban?
A tapasztalataink alapján az 50% benzin - 50% E85 keveréket minden autó szó nélkül elbír. Egyes típusok fedélzeti számítógépe gond nélkül kezeli a tiszta E85-öt is. Ha probléma adódik, a számítógép a Check Engine lámpával figyelmeztet a nem megfelelő működésre. Ilyen esetben mindenkit óva intünk az E85-használattól, ugyanis a szegénykeverék-képzés motorkárosodást okozhat. Kipróbálni kipróbálhatjuk, de lehetőleg csak arra felkészített járművet használjunk E85-tel. Ha a gyári rendszer kezeli is, hidegindítási nehézségeink lehetnek.

Hogyan kell átalakítani?
E85-ből kb. 20%-kal többre van igénye a motornak gyújtáskompenzáció mellett. Ezt többféleképpen érhetjük el. A mechanikus átalakítások hátránya, hogy a benzin-E85 váltások körülményesen oldhatók meg. A korszerű, utólag beépíthető elektronikákkal teljes értékű benzinesként és etanolosként is használhatjuk autónkat.

Milyen autó alakítható át E85-üzemre?
1908-ban a legendás Ford T-modell is először alkohollal üzemelt. Ráadásul a Ford-T-t követő A-modell univerzális hajtású, FlexiFuel jármű volt. Brazíliában nálunk is futó modelleket - mint például a WV Bogarat - vidáman hajtják tiszta alkohollal. Akadhatnak nehézségek, de ma már szinte minden benzines típus átalakítható etanolos használatra. Karburátoros autónál bele kell nyúlni a porlasztóba, ezért ott nehézkes a vegyes használat. Az univerzális üzem legkönnyebben a korszerű, injektoros rendszereknél valósítható meg. Minden esetben meg kell vizsgálni, hogy az injektorfejek alkalmasak-e az etanolelektronikához.

Csak autót lehet átalakítani?
Természetesen nem. A motorkerékpártól kezdve a jetskiig minden benzinüzemű járművet.

Megtartja-e a garanciát az autó, ha E85-tel autózunk?
Minden autó csak a gyár által meghatározott üzemanyaggal üzemeltethető. Ettől eltérő üzemanyaggal való használat garanciavesztést eredményez, még ha nem is az üzemanyag miatt adódik a probléma. Új autók esetén semmi esetre sem javasoljuk az E85-tel való kísérletezést. Aki környezettudatos és új autót szeretne, azoknak javasoljuk, hogy vásároljon az E85-re gyárilag felkészített modellt.

Káros az E85 a motor működésére?
A tapasztalatok szerint az etanolos működés semmilyen kárt nem tesz a motorban. Mivel az alkohol kenése rosszabb, mint a benziné, ezért az üzemanyagellátó-rendszert jobban igénybe veheti, de a motor működésének semmiben sem árt. Előnyös tulajdonsága, hogy a hidegebb égés miatt az átalakított járművek kevésbé melegszenek.

Az etanol 105-ös oktánszámú, ezt ki tudjuk használni?
Legtöbb esetben az etanolra átalakított autók viselkedése kis mértékben a városi használat előnyére változik. Egy gyári FlexiFuel családi autó fékpadi mérése azt bizonyította, hogy az autó alacsony fordulaton nyomatékosabbá vált, míg nagy fordulaton kicsit veszít belőle. Egy jól beállított átalakítószettel szerelt Renault Clio Sport viszont E85-tel 6000 fordulaton plusz 8 lóerőt produkált. Az E85 tuning célú használata is megvalósítható, de több átalakítást igényel.

Az etanol korróziót okoz?
Az alkohol másként viselkedik a vízzel, mint a benzin. A kialakult kémiai kötések miatt nem lehet a vizet mechanikus úton elválasztani az alkoholtól, míg a benzin esetében külön fázisként kiválik a víz (például hiába áll éveken keresztül a pálinka, nem válik ki belőle az alkohol). A kereskedelmi forgalomban kapható szabványos E85 gyártásakor nagy mértékben ügyelnek a víztisztaságra. Szállításkor vagy a benzinkúton kerülhet víz az üzemanyagba, akár a levegő páratartalmából is. Az alkoholba került víz a korszerű autók üzemanyagrendszerében nem tesz kárt, viszont a motor működésére hatással lehet.

Megeszi az E85 a benzincsöveket?
Ez gyakori kérdés, és valószínűleg tévesen az etil-alkohol és a metil-alkohol felcserélése áll a háttérben. Míg az utóbbi speciális üzemanyagrendszert igényel, az etanol nem olyan agresszív anyag. Amelyik autóiparban használatos üzemanyag-vezeték ellenáll a benzinnek, az az alkoholnak is ellenáll. A régi Zsigulik gyári benzincsöve is könnyedén megbirkózik az alkohollal. Ennek ellenére akadhatnak kivételek, ezért az átalakított autók üzemanyagvezetékeit alkalmanként ellenőrizni kell. Csak érdekességképpen: a Ford gyárhoz közel álló tuningműhelynek, az M-Sportnak az N csoportos Fiesta ST-hez kiadott E85-ös kiegészítő kitje is mindössze 4 nagyobb injektorból és egy átprogramozott komputerből áll. Vagyis minden más a széria benzines autó tartozéka.

Milyen hibák léphetnek fel az üzemanyagrendszerben?
Az alkohol rosszabb kenési tulajdonsága révén az üzemanyagellátó-rendszer egyes alkatrészeit jobban igénybe veszi. Például az üzemanyag-szivattyúk és az injektorfejek élettartama lerövidülhet. Ennek ellenére ilyen jellegű problémával még nem találkoztunk.

Kell-e üzemanyagszűrőt beszerelni?
Amennyiben gyárilag nincs ilyen szűrő, feltétlen ajánljuk. Az alkohol tökéletesen kitisztítja az üzemanyagrendszer lerakódásait, ami a karburátorba/ injektorba jutva dugulást eredményezhet. A gyári üzemanyagszűrőt az átállás után nem sokkal cseréljük, majd pár ezer kilométer után ismét. A gyakorlatban két-három szűrőcsere után már nem kell sűrűbben cserélni, mint hagyományos üzemanyagnál.

Hidegben rosszabbul indul az etanolos autó?
Igen, az alkohol hidegben nehezebben ég, vagyis az etanolos autók nehezebben indulhatnak. A hidegindítási problémák miatt került 15% benzin az alkoholba. A korszerű, utólag beépíthető etanolátalakító elektronikák rendelkeznek hidegindítási programmal, vagyis hidegben a megfelelő szenzorok jelei alapján dúsítják a keveréket, így megkönnyítik az indítást.

Olcsóbb-e az etanolos használat?
Az E85 jelenlegi ára lényegesen olcsóbb, mint a benziné, viszont az etanolos használat során az üzemanyag-fogyasztás 20%-kal is megemelkedhet. Saját fékpados méréseink alapján pontosan kiderült, hogy a gyári FlexiFuel autó 20%-kal fogyaszt többet E85-ből. Tapasztalataink alapján 100 kilométeren pár száz forintot spórolhatunk. Vannak pozitív példák, de véleményünk szerint ne elsősorban a költségcsökkentés végett használjuk az E85-öt.

Kevésbé környezetszennyező?
A bioetanol évente megújuló növényekből előállított üzemanyag, ezért semleges az üvegház-hatásra. A növények növekedése közben szén-dioxidot kötnek meg, így a feldolgozott üzemanyag elégetésekor felszabaduló szén-dioxid (CO2) a használat során kiegyenlítődik. Vagyis a bioetanolos autóknak - szemben a fosszilis energiát használó járművekkel - nincs hozzáadott szén-dioxid-szennyezésük.

Rossz az etanolgyártás energiamérlege?
A kezdetben valóban nem voltak túl jók a mutatók, de a korszerű etanolgyártás energiamérlege egyre javul. A bioüzemanyag-gyártás legnagyobb energiaigénye a hagyományos üzemanyagokkal történő szállítás és a betakarítás során lép fel. Amennyiben ezekre a folyamatokra is megújuló üzemanyagokat használnak, az energiamérleg tovább fog javulni. Érdekesség, hogy a szarvasmarha-tenyésztésnek van az egyik legrosszabb energiamérlege, de ezt senki sem kifogásolja.

A bioüzemanyagok az élelmiszerek áremelkedését okozzák?
Az élelmiszerek előállítása során a mezőgazdaság rengeteg fosszilis üzemanyagot használ fel. Az élelmiszer-előállítás költségének legjelentősebb összetevője az energia ára, mivel ez a szántástól kezdve a növényvédelmen keresztül a szállításig minden fázisban megjelenik. A fosszilis energiahordozók árának emelkedése okozza az élelmiszerek árának emelkedését. A bioüzemanyagok előállítása akkor lesz nyereséges, ha a fosszilis üzemanyagok drágák (150 USD/hordó). Ennek értelmében, amikor a fosszilis energiahordozók drágulása miatt megéri a bioetanolt használni, akkor épp emiatt emelkedik az élelmiszerek ára is. Másrészről az EU agrárpolitikája az élelmiszer-túltermeléstől félve korlátozta az élelmiszerek és takarmányok termelését (a legnagyobb támogatást a mezőgazdasági területek ugaroltatása, erdősítése kapja), ezért amikor a bioüzemanyag-gyárak 2005 után gombamód épültek, alapanyag- és takarmányhiányt, illetve áremelkedést tapasztalhattunk.

Fejlődhet ez valahová?
Az első generációs etanolgyártás mellett - amikor például a kukoricaszemek feldolgozásából nyerünk alkoholt - ma már az ötödik generációs kísérletek folynak. A működő technológiák nem a hasznos termést dolgozzák fel, hanem a cellulózt (például a kukorica szára), a szerves hulladékot, vagy éppen a szemetet. Az eljárás ma még igen drága, de az igény növekedésével mindennapi életünk része lehet. Gondoljunk csak az LCD monitorokra, a digitális fényképezőkre, melyek pár éve még elérhetetlenek vonlak, mára már természetes eszközeink.

Forrás: [link]

[ Módosította: 7 ]

(#2) aphra2 válasza KrenAtesz (#1) üzenetére


aphra2
(senior tag)

A kérdéseidre nem tudom a választ, de hol lehet etanolt venni?
Az előgyújtást nem kell állítani hozzá?

Probléma??Hát az meg micsoda?!!

(#3) KrenAtesz válasza aphra2 (#2) üzenetére


KrenAtesz
(PH! kedvence)

[link] - én itt néztem, és a Lurdy mögött vettem, ha már úgyis ott voltam Opeltalin :)

Előgyuszit nem állítottam, mert eddig is 98-hoz volt állítva. Nem csörög, nincs rossz hangja, csak nem megy úgy :D

(#4) Sipi16 válasza KrenAtesz (#1) üzenetére


Sipi16
(őstag)

Mi tettünk már pár kísérletet. A régebbi mondeók simán mennek az 50-50es keverékkel és nem is esznek annyit. A régebbi volvók érdekesen reagáltak. Az egyik csak sokat evett a másik a sokat evésen kívül rántgatott, prüszkölt egyszóval minden baja volt. Saját kocsit még nem teszteltem, de szerintem nem is fogok.

A mondeó az 2.0. Volt egy 740es 2.3-as GLT az csak zabált és volt egy 960-as 2.5-ös sorhat na annak volt minden baja. Az csak a benzint szereti.

[ Szerkesztve ]

Aki használt autó vásárlásra adja a fejét, az kigletteli a karéj kenyerét szarral... - Xboxlive: GeriSWE - Vasárnap ne lopj, ne csalj, ne verj meg senkit, mert hat nap mindenre elegendő...

(#5) fekeandras válasza Sipi16 (#4) üzenetére


fekeandras
(őstag)

Az A2 1.4 motorja sem szereti.Ha túl nagy arányban volt a benya mellé keverve egyszerűen ledadogott és megállt.

(#6) KrenAtesz válasza Sipi16 (#4) üzenetére


KrenAtesz
(PH! kedvence)

Ez egy tök egyszerű karbi, ha megint el nem tömődik, akkor nem hiszem, h baja lesz :) Full elektronika mentes :)

[ Szerkesztve ]

(#7) Zewa


Zewa
(senior tag)

Nálunk ez a lehetőség nem igazán áll fent mert Pécsett és közeli környékén nem lehet Etanolt tankolni. :(

Am. Ha próbálnánk akkor Golf 3 1.4 44kW vagy Fábia 14 16v

[ Szerkesztve ]

"Minek ide koffein, speed vagy kati amikor a BMW bármikor képes lángoló, perzselő, szenvedélyes halálfélelmet küldeni az ember vénáiba?!"

(#8) KrenAtesz válasza Zewa (#7) üzenetére


KrenAtesz
(PH! kedvence)

Hát igen, nem elterjedt még, az tuti :(

(#9) qdak válasza KrenAtesz (#1) üzenetére


qdak
(PH! addikt)

beve7nál más megoldást is ide, pl a gázosat vagy legyen külön topikja ?

® Asus P6T, Xeon X5675@3838MHz, HD7870XT@1.15GHz/1.55GHz, 20 GB DDR3-1333, FSP 600W ® MSI G41M-P26, Xeon E5450, GeForce GTX 560Ti, 8 GB DDR3-1600, Thermaltake Berlin 620W ® Huawei G8 32GB ®

(#10) KrenAtesz válasza qdak (#9) üzenetére


KrenAtesz
(PH! kedvence)

Hát szvsz az teljesen más kategória, szal sztem külön topicot érdemelne :)

[ Szerkesztve ]

(#11) qdak válasza KrenAtesz (#10) üzenetére


qdak
(PH! addikt)

oksa csak 1 kérdés volt :D
le7 nyitok is neki, ha nicns :K

® Asus P6T, Xeon X5675@3838MHz, HD7870XT@1.15GHz/1.55GHz, 20 GB DDR3-1333, FSP 600W ® MSI G41M-P26, Xeon E5450, GeForce GTX 560Ti, 8 GB DDR3-1600, Thermaltake Berlin 620W ® Huawei G8 32GB ®

(#12) KrenAtesz válasza qdak (#11) üzenetére


KrenAtesz
(PH! kedvence)

Látom megtaláltad :)

(#13) qdak válasza KrenAtesz (#12) üzenetére


qdak
(PH! addikt)

igen, ha már nem akartál közösködni velem :D
amugy azt olcsobnak találom, de ott meg kell venni a gáz cuccost hozzá, itt meg (szinte?) semmi, csak belerakod 50/50 arányba és me7?

® Asus P6T, Xeon X5675@3838MHz, HD7870XT@1.15GHz/1.55GHz, 20 GB DDR3-1333, FSP 600W ® MSI G41M-P26, Xeon E5450, GeForce GTX 560Ti, 8 GB DDR3-1600, Thermaltake Berlin 620W ® Huawei G8 32GB ®

(#14) KrenAtesz válasza qdak (#13) üzenetére


KrenAtesz
(PH! kedvence)

Azt írják, hogy elvileg benzinüzemű autóban nem szabad etanolt használni, valahol igaz is lehet. Én mégis csak simán beletankoltam, azt go :D mondjuk jó, ez teljesen egyszerű szerkezet, ilyen elektronikus verdánál tuti kell állítani, alakítani, stbsbt

(#15) qdak válasza KrenAtesz (#14) üzenetére


qdak
(PH! addikt)

aham :) persze azt irják h vedd meg a benzint azér . . .

® Asus P6T, Xeon X5675@3838MHz, HD7870XT@1.15GHz/1.55GHz, 20 GB DDR3-1333, FSP 600W ® MSI G41M-P26, Xeon E5450, GeForce GTX 560Ti, 8 GB DDR3-1600, Thermaltake Berlin 620W ® Huawei G8 32GB ®

(#16) Sir Pocok


Sir Pocok
(senior tag)

Kút kereső: [link]

Kecskeméten lehet E85 tankolni az biztos. Személyes tapasztalataim nincsenek de volt évfolyamtársam átalakítatta a kocsiját, mert neki gondja volt vele.

Úgy élj, hogy neked is meglegyen a saját történeted!

(#17) opel8v


opel8v
(tag)

Én nissan primerával használom sr20di hengerenkénti befecsi 116ló. 40l e85 a maradék pedig benya (16-17L) nincs gondom csak ha hidegebb van akkor picit játszani kell a gázpedállal inditáskor, megy szépen, (bár egy hangyányit gyengébb). Ha tisztán járok vele akkor sem rángat, de akkor nagyon lomha a kicsike. A karbis kocsiknál csak i kell cserélni a főfúkát nagyobbra és mehet is tisztán a cuccba, benzin szurot cserélj 1000km e 85 után, mert mocskos dolgok tudnak lenni a tankban.

[ Szerkesztve ]

Ha hirdetés miatt privit írsz, írd már oda mi után érdeklődsz, mert sok mindent hirdetek ám ! ! ! és telon gyorsabb ám 06706090258 ! ! ! Egy napban 24 óra, egy ládában 24 sör van. Ez nem lehet véletlen!!!

(#18) opel8v


opel8v
(tag)

legolcsobban a régi 7esen a maszek kuton 207ft volt az utso ára.

Ha hirdetés miatt privit írsz, írd már oda mi után érdeklődsz, mert sok mindent hirdetek ám ! ! ! és telon gyorsabb ám 06706090258 ! ! ! Egy napban 24 óra, egy ládában 24 sör van. Ez nem lehet véletlen!!!

(#19) <NewL> válasza opel8v (#18) üzenetére


<NewL>
(PH! kedvence)

és mennyit tudsz megspórolni így egy tank üzemenyagon?

ha nem számoljuk ,hogy tönkrevágja hosszabb távon a kocsit,ez dugul ez az...stb

There's an app for that

(#20) opel8v válasza <NewL> (#19) üzenetére


opel8v
(tag)

legyutobb 4e ft-ot

Ha hirdetés miatt privit írsz, írd már oda mi után érdeklődsz, mert sok mindent hirdetek ám ! ! ! és telon gyorsabb ám 06706090258 ! ! ! Egy napban 24 óra, egy ládában 24 sör van. Ez nem lehet véletlen!!!

(#21) opel8v válasza opel8v (#20) üzenetére


opel8v
(tag)

tegnap 200ft ért toltam bele.

Ha hirdetés miatt privit írsz, írd már oda mi után érdeklődsz, mert sok mindent hirdetek ám ! ! ! és telon gyorsabb ám 06706090258 ! ! ! Egy napban 24 óra, egy ládában 24 sör van. Ez nem lehet véletlen!!!

(#22) opel8v válasza opel8v (#21) üzenetére


opel8v
(tag)

nem dugul el azért kell 1000 km után kicserélni a szurot mert annyi ido alatt átmossa a rendszert a cucc. és az alapjáratom is azota atomstabil lett.
1 éve használom és semmi gond nem volt még vele dugulás szinten, és mrt egy cartárs irt hozzá progit ecura amolya chiptuning félét. már teszerli egy másik cartárs. ha beválik akkor átállok 100% e85re.

[ Szerkesztve ]

Ha hirdetés miatt privit írsz, írd már oda mi után érdeklődsz, mert sok mindent hirdetek ám ! ! ! és telon gyorsabb ám 06706090258 ! ! ! Egy napban 24 óra, egy ládában 24 sör van. Ez nem lehet véletlen!!!

(#23) <NewL> válasza opel8v (#20) üzenetére


<NewL>
(PH! kedvence)

az nem rossz

There's an app for that

(#24) aXXon


aXXon
(senior tag)

Én a C16NZ motoros Vectrámba tankoltam felesben, próbaképpen. Minden oké, minden frankó volt.

"Van, amikor azt hiszed rosszabb már nem lehet. Erre két dolog mindig rácáfol: a Firefox és a magyar kormány ;)" - bartucc // ''Ember Te asztán nem kímélsz senkit, odab@szol a fílingnek!'' by Lev Andropov

(#25) KrenAtesz válasza aXXon (#24) üzenetére


KrenAtesz
(PH! kedvence)

Eddig úgy néz ki, nekem is rendben van az autó, elvoltam vele, hidegen szivatóval még nem az igazi, de melegen már jó, csak lomha wááá :D Fúvókákat nem akarom / fogom átalakítani, mert max felesben használom most, míg át nem mossa, utána meg ha benzinre visszaállok, nem akarom :)

(#27) opel8v válasza KrenAtesz (#25) üzenetére


opel8v
(tag)

mert nem kap eleget.

Ha hirdetés miatt privit írsz, írd már oda mi után érdeklődsz, mert sok mindent hirdetek ám ! ! ! és telon gyorsabb ám 06706090258 ! ! ! Egy napban 24 óra, egy ládában 24 sör van. Ez nem lehet véletlen!!!

(#28) opel8v


opel8v
(tag)

itt egy video

Ha hirdetés miatt privit írsz, írd már oda mi után érdeklődsz, mert sok mindent hirdetek ám ! ! ! és telon gyorsabb ám 06706090258 ! ! ! Egy napban 24 óra, egy ládában 24 sör van. Ez nem lehet véletlen!!!

(#29) KrenAtesz válasza opel8v (#27) üzenetére


KrenAtesz
(PH! kedvence)

Persze, csak ha nagyobb fúvókákra cserélem, akkor meg benzinből fog sokat kapni :)

(#30) opel8v válasza KrenAtesz (#29) üzenetére


opel8v
(tag)

de át tudsz állni 100% e takonyra :)

Ha hirdetés miatt privit írsz, írd már oda mi után érdeklődsz, mert sok mindent hirdetek ám ! ! ! és telon gyorsabb ám 06706090258 ! ! ! Egy napban 24 óra, egy ládában 24 sör van. Ez nem lehet véletlen!!!

(#31) KrenAtesz válasza opel8v (#30) üzenetére


KrenAtesz
(PH! kedvence)

Meglátjuk :)

Most visszaálltam benyára, amit megfigyeltem, sokkal szebb az alapjárat, a hangja, valamit tuti használt, úgy érzem :)

(#32) tomcsi23 válasza KrenAtesz (#3) üzenetére


tomcsi23
(PH! kedvence)

Hali!

Merre van ez a kút, mert a kútkeresővel nem találom. :B
Na, közben rájöttem, hogy ez lesz az: Budapest, IX. ker. Vágóhíd utca 13. ;)

[ Szerkesztve ]

...de bugyit ne vegyél, mert fontosat akarok mondani.

(#33) Pulsar


Pulsar
(PH! kedvence)

Sziasztok!

Én kb 1 éve használom. Volt már átalakítós autóm is, most meg a 4 éves peugeot 206 eszi simán. igaz mostmár hideg van neki, de 10-15 fok fölött simán elmegy vele.
zöldkártyázni is így voltam vele, és minden értékem 0 volt. Nem utolsó szempont :)
Nomeg az ára... igaz kb 10%-al többet eszik, de 33%-al olcsóbb... Szóval én ajánlom mindenkinek!

(#34) biker


biker
(PH! nagyúr)

Én is elkezdtem gondolkodni E85-ön, meg átalakításon is. Lehet, tavasszal beleugrom :)
Renault Megane Scenic I. lenne az áldozat

Egyedi nyomtatott telefon tokok: https://gerisoft.hu/egyedi-telefon-tok-nyomtatas | Mai ajánlatunk: www.kattanj-ra.hu | www.gerisoft.hu | www.csomagologepalkatresz.hu

(#35) KrenAtesz válasza biker (#34) üzenetére


KrenAtesz
(PH! kedvence)

Átalakítás nélkül volt benne legutóbb ~70%-os arányban, hát agyhalál, sose többet :D Átalakítással lehet szépeket és jókat csinálni, megéri :)

(#36) orkester


orkester
(senior tag)

Sziasztok!
Egy 2005-ös Honda Civic 1.6-om van, kb. 70km-el ezelőtt felesben tankoltam E85-benzint(95). Mostanáig semmi különbséget nem tapasztaltam, -6 foknál is elsőre indult. Ma elkezdett világítani a motor visszajelző, de semmi nem változott, az autó is döccenés mentesen halad.

Beszereltetnék egy E85 kezelő készüléket is, de eddig nem találtam olyat ami ilyen áron tökéletes lenne. Jelenleg az E85Poweren filózom. :B

PSN ID: orkester ** Steam, Raptr ID: orkester ** X360 Gamertag: orkesterUK ** Aki tud olyan nemzetközi hírről, ami a Ft-ot nem gyengíti dobjon egy privátot - 2012.05.24. óta 0db üzenet

(#37) tibi666 válasza orkester (#36) üzenetére


tibi666
(senior tag)

azért a motor visszajelző nem ok nélkül szokott világítani, dugjátok rá számítógépre, hogy meglássátok mi a kínja.

(#38) orkester válasza tibi666 (#37) üzenetére


orkester
(senior tag)

Érdekes, mert meleg motornál egy rövid leállásnál jött elő, de úgyis hamarosan rakatok bele valamit és akkor úgyis más lesz a helyzet.

PSN ID: orkester ** Steam, Raptr ID: orkester ** X360 Gamertag: orkesterUK ** Aki tud olyan nemzetközi hírről, ami a Ft-ot nem gyengíti dobjon egy privátot - 2012.05.24. óta 0db üzenet

(#39) biker válasza tibi666 (#37) üzenetére


biker
(PH! nagyúr)

természetes, hogy ilyenkor világít, ezt le is írják az e85 elektronikás oldalon, mert túl szegény keveréket észlel a komputer, ezért világít.

Egyedi nyomtatott telefon tokok: https://gerisoft.hu/egyedi-telefon-tok-nyomtatas | Mai ajánlatunk: www.kattanj-ra.hu | www.gerisoft.hu | www.csomagologepalkatresz.hu

(#40) dokar


dokar
(PH! kedvence)

szerintetek melyek a jó E85 átalakító elektronikák?
mennyire hasznos, hogy programozható legyen?
a hidegindítási program nélküliről mi a vélemény?

extra - SEXRay

(#41) t1 válasza dokar (#40) üzenetére


t1
(PH! addikt)

Amibe nincs hidegindítás ne is vegyél.
Nekem BioETUN v3 van, programozható nagyon nagy skálában. [link]

(#42) dokar válasza t1 (#41) üzenetére


dokar
(PH! kedvence)

és mi mindent lehet csinálni a programban?
csak a hidegindítást? vagy lehet vmi extrát is? :)

extra - SEXRay

(#43) orkester válasza biker (#39) üzenetére


orkester
(senior tag)

Narancssárgán világított, de lekötöttem az akkut, elmúlt és nem jött még elő újra. Csütörtökön szereltetem be az E85Power szettet, majd megírom a tapasztalataim.

PSN ID: orkester ** Steam, Raptr ID: orkester ** X360 Gamertag: orkesterUK ** Aki tud olyan nemzetközi hírről, ami a Ft-ot nem gyengíti dobjon egy privátot - 2012.05.24. óta 0db üzenet

(#44) Mobi28 válasza t1 (#41) üzenetére


Mobi28
(kvázi-tag)

A Köpci volt mi? :D

(#45) t1 válasza Mobi28 (#44) üzenetére


t1
(PH! addikt)

ő szerelte be :)

(#46) dokar


dokar
(PH! kedvence)

Vélemény?

BioETUN v3:

A BioETUN v3 rendszerrel felszerelt gépkocsiba bármikor, a tank bármilyen állapotában lehet benzint, vagy E85-öt tölteni. Az automatikus, lambda-szondára kötött üzemanyag
felismerő rendszerek jelentős késésük miatt jelenleg nem jelentenek tökéletes megoldást, ezért a BioETUN v3 elektronikát egy üzemmód kapcsolóval kell az üzemanyagnak megfelelő állásba kapcsolni. Tankolás után a vezető választhatja ki, hogy benzinnel vagy etanollal kívánja üzemeltetni a járművet, így nem történhet meg, hogy kilométereket autózik nem megfelelő keverékkel.

E85power:

Bármilyen benzines hengerenkénti elektronikus befecskendezésű járműbe szerelhető. Ajánlott a keskenysávú lambdaszonda és a gázpedálállás-érzékelő potméter is, ezek a feltételei az automata működésmódnak. Hiányuk előre programozott működést tesz csak lehetővé. Az E85power kit bármilyen benzin-E85 arányt képes kezelni automatikusan, egyikről a másikra átállás során nem kell semmit sem tenni a jármű használójának.

extra - SEXRay

(#47) orkester válasza dokar (#46) üzenetére


orkester
(senior tag)

Én nem szeretnék állítgatni semmit, ha nem muszáj. Bár ilyen szempontból, aki átalakít annak úgyis mindegy, mert nem tervez benzin üzemre.

PSN ID: orkester ** Steam, Raptr ID: orkester ** X360 Gamertag: orkesterUK ** Aki tud olyan nemzetközi hírről, ami a Ft-ot nem gyengíti dobjon egy privátot - 2012.05.24. óta 0db üzenet

(#48) orkester


orkester
(senior tag)

Agip is beszáll az E85 forgalmazásba...persze a legdrágább lesz náluk: [link] :W Nem is értem, hogy akik a leginkább megtehetnék, hogy olcsóbban adják, pont ellenkezőleg teszik.

PSN ID: orkester ** Steam, Raptr ID: orkester ** X360 Gamertag: orkesterUK ** Aki tud olyan nemzetközi hírről, ami a Ft-ot nem gyengíti dobjon egy privátot - 2012.05.24. óta 0db üzenet

(#49) Mobi28 válasza orkester (#48) üzenetére


Mobi28
(kvázi-tag)

erre szokta haverom mondani, hogy erősebb kutya baszik. :(((

(#50) orkester válasza Mobi28 (#49) üzenetére


orkester
(senior tag)

Na igen, de ráadásul azt írják, hogy ha ez a teszt üzem beválik akkor minden kútra kiterjesztik. Tehát igen esélyes, hogy így nem fog működni, mert ha van a közelben egy Avia, vagy más kút e85-el, gondolom mindenki inkább azt választja.

PSN ID: orkester ** Steam, Raptr ID: orkester ** X360 Gamertag: orkesterUK ** Aki tud olyan nemzetközi hírről, ami a Ft-ot nem gyengíti dobjon egy privátot - 2012.05.24. óta 0db üzenet

Copyright © 2000-2017 PROHARDVER Informatikai Kft.