Hirdetés

Aktív témák

  • fpeter07

    veterán

    Mindenképp szerettem volna egy blogot nyitni az erasmusos tapasztalatokról/nak. A prohardveren elég régóta tag vagyok. Kellemest a hasznossal, így legalább nem kell más blogszolgáltatást igénybe venni.
    Évek óta próbálkozom a naplóvezetéssel. De nem nekem való. Én a fontos emlékeimre emlékszem, a rutinszerű cselekvéseket meg úgy sem akarom napra pontosan visszakövetni. Szóval ezt a blogot inkább családtagok, barátok, ismerősök számára fogom írni. És azok is olvashatják, akik érdeklődnek a téma iránt, vagy csak egyszerűen "beestek".

    Az előzményekkel nem akarok sokat vesződni.
    Címszavakban:
    - A szorgalmi időszakban egy teljes hét volt szükséges ahhoz, hogy megírjam a jelentkezést. És kaptamegy jó hírt is, hogy az osztrákoknál ennél is jobb lesz a papírmunka.
    - Elég későn adtam le a jelentkezést, aggódtam amiatt, hogy nem fogadják már el.
    - Mivel a jelentkezők száma a PE mérnöki karán szerintem a nullához konvergál (és nem vagyok pocsék tanuló), ezért biztos volt a sikeres pályázat.
    - Az emailes kapcsolatfelvétel eléggé elhúzódott és bezavart a 3 hetes ausztriai téli szünet is.
    - A szálláskeresés problémás volt, felkínálták a lehető legdrágább helyet. Első körben kiadó szobát próbáltam nézni, de az nem annyira feelinges, ráadásul az állapotuk sem volt valami meggyőző. Meg ha már ismerkedni akarok a kultúrával, jóval több értelme van egy kollégiumnak (Heim). Igaz, hogy a másik kimondottan külföldi diákoknak épült, plusz az erasmusosok szeretetnek összetartani. Nekem ilyen tapasztalatom most nem lesz.
    - A héten pakolás megyeget, költözés 02.03-án, pénteken autóval.

    Megj: Már maga az emailezés jó nyelvtudást ad. Írtam a külföldi erasmusos koordinátornak németül, kapok vissza egy angol választ. Hát akkor beszélgessünk angolul, nekem mindegy. A németet mondjuk jobban kedvelem. Egyébként minden dokument angol vagy német, néha angol és német is... Egyébként a fő célom a nyelvtanulás lesz. Használni az angolt, németül előadásokat hallgatni, orosz kurzust felvenni. Itthon úgy sem fog számítani, milyen órákat hallgattam, ezért főleg majd az érdekes órákra akarok jelentkezni.

    [ Szerkesztve ]

  • fpeter07

    veterán

    Kalandos indulás volt. Egész eddig semmi gondja nem volt a kis suzukinak, de ma reggel nem akarta, hogy vele menjek. Jó, hogy két autónk van. Kétszer kellett bepakolnunk, meg majdnem egy órás késés is lett belőle. Ezért (is) kell hosszú útra korán indulni.
    A szállás pazar. Jó párat fordultam, de sikerült mindent "eltüntetni". Sosem volt még privát fürdőm (és elektromos redőnyöm sem). :C
    A passzív házakról: 90%-al kevesebb energiát használ fel, mint egy hagyományos épület. Hőszigetelés, hővisszanyerés, belső hőforrások hasznosítása, napenergia, "földmeleg", távfűtés (melegvíz, fűtés).
    26 cm-es külső szigetelés, 30 cm-es tetőszigetelés, az ablakok három speciális réteggel vannak ellátva. A további hőszükségletet az épületben használt gépek adják.

    Leoben ilyen kisvároska:

    Természetesen kellett tennem egy kleinen Spaziergangot a környéken.

  • fpeter07

    veterán

    First ride

    Ráleltem a törvénytelenek völgyére. Kezdetnek nem rossz, az út 95%-a kerékpárút volt. :Y Pakolás délután befejezve. Vacsora után a desszert egy Mura-parti séta volt. El is fáradtam benne.

  • fpeter07

    veterán

    Szokásos zabpehely után elgurultam Bruck an der Mur-ba. Nagyon kellemes völgyben tekeregni, jelenleg nem is lehetne hegyre menni bringával. Az viszont bizonyos, hogy a napokban fel kell keresnem egy szervizt, mert sárvédő nélkül dzsuvás lesz mindenem.

    VIDEÓ

    Teszteltem az indukciós tűzhelyet. Hilfét kellett kérnem az internetről, hogy hogyan kell bekapcsolni. Nyomva kell tartani a gombot... sejtettem, csak rosszal próbálkoztam. Végül is megsült benne a tojás, bár anyám szerintem nehezen értené, hogy hogyan fő meg benne a kaja, ha végig hideg a főzőlap...

  • fpeter07

    veterán

    Remek napkezdés. Eső, átvált havas esőre, utána hóesés, majd megállapodott esőben. Benéztem egy Tourinform irodába és elhoztam egy valag brosúrát ingyen, azt hiszem foguk még náluk járni. Utána volt egy welcome előadás, ahol átadták a fontos információkat. Meg készültek sok szendviccsel és innivalóval is. Szépen fel is tankoltam belőlük, nehogy kárba vesszen ez a sok finom falat.
    72 diák lesz a tavaszi félévben az egyetemen, ami egész szép szám. A nagyobb nemzetek képviseltették magukat a programon: orosz, mexikói, spanyol, francia stb. Találkoztam egy Péter nevű Miskolcon tanuló sráccal is. Több magyar is lesz úgy néz ki. Szükség lesz az angol kurzusra, mert nem igazán jöttek a számra a szavak.
    Előadás után egy spanyol nyelvű csapathoz verődtem, kis beszéd gyakorlási célzattal. Van olyan mexikói, aki 5000 eurót kap a félévre, abból már elég jól ki lehetne jönni munka nélkül.
    Mindenképp két nyelvórát fel kellene vennem. A német valószínűleg ki fog maradni, elég drágák a kurzusok. Egy angolra és egy oroszra gondoltam, de már most látom, hogy spanyolul is meg kell majd tanulnom. A nulláról most nem szeretnék építkezni.

    Rathaus ügyet is elintéztem. Jó ügyes voltam, mert nem raktam el azt a papírt, amit le kellett adnom. Sebaj, fél óra séta a latyakban. Nyitottam egy Erste bank számlát is, ami nem volt olyan egyszerű. Fickó kérdezte, hogy mekkora összeg lesz rajta, vagy valami ilyesmit. Nem értettem teljesen a dolgot, és ez nem biztos, hogy a nyelv miatt volt. :D De hetente levehetek akár 1500 eurót is... Muszáj volt nyitni, mert az otp 8,34 €-ért utal külföldre, és ezt minden egyes alkalommal felszámolják... Akarok majd munkát is keresni, biztos oda is kell az osztrák számla. + ingyen adnak ÖBB Vorteilscardot is (50% kedvezmény vasúton, ami még mindig nem olcsó, de már vállalható) Rendet i

    Sparban jó drágán mennek a zöldségek. Meg tudnám miért nem árulnak ecetsavat. :F 5 %-os almasavat találtam, de nekem nem salátához kell, hanem vízkőoldáshoz. Holnap lecsekkolom máshol is. Egyébként rengeteg felesleges dolog van drága pénzért.

    Megj: Úgy napi 8-9 eurós "átlagfogyasztással" lehet számolni. (spórolós életmódban)

  • fpeter07

    veterán

    First school day... De azért angol előtt kerestem egy postát, ahol be lehet fizetni az ÖH díjat (ausztriai diákvalami). Fele annyiért sikerült is, mintha Mo. számlámról utaltam volna. De megtalálni nem volt egyszerű. Remek félrevezető neve van az Alte Post nevű italozóhelynek.
    27 (m)ember jött el végül az angolra. Sikerült az amerikai tanároknak két csoportot kialakítaniuk. Amolyan ismerkedős óra volt. Kell egy kis idő, mire visszatér az angol tudásom és utána egyszerűbb lesz kommunikálni. Igazából a németet most egy időre félre is rakhatom.
    Az oroszok vezetnek létszámügyileg. Meg egész jó fizetést kapnak, azt mondták jobban élnek itt, mint hazájukban. Majd rá kell kérdezni a pontos összegre. Néhány mexikói 5k €-t kap, ami fél évre azért nem rossz. Péter nevű honfitársam meg saját pénzből van itt, mert még nem küldtek neki támogatást. Ez a másik véglet.

  • fpeter07

    veterán

    A tegnapi este folyamán volt egy kis rögtönzött iszogatás. A srácok mondták, hogy szombatra terveznek erős partit, szóval főleg csak sör fogyott. Az angol beszélőkém még csak feltörekvőben van, de azért elég sok visszajött az elmúlt napokban.
    Holnap grazi kirándulás. Néhányan autóval, többség vonattal. Ki fogom majd próbálni mindenképpen a vasutat, de ez nem most lesz. Egyébként jó drága. Ha távolság alapján hasonlítom össze a mávval, akkor 3x drágább. De olyan szerelvényeket sem láttam még, amik errefelé közlekednek...

  • fpeter07

    veterán


    Hát én nekem nincs bajom az ilyen mostohaidővel, de városnézésre alkalmatlan. Azt hiszem elköltöttem az ausztriai tartózkodásom legdrágább ebédjét is. Próbáltam jól választani, de nem igazán tetszett az étlap. A Schlossberg még mindig jó hely.

    Tegnap óta azon vagyok, hogy összerakjam az órarendemet. Nem egyszerű dolog, mert nem akarom magamat feleslegesen szívatni. Az angol kurzus folytatását felvettem, addigra talán meglesz a fluency. A1.2 orosz kurzus várólistás, azzal nem tudom mi lesz. A levegőtisztaság-védelmet és a szennyvíztisztítást mindenképp fel akarom venni. Van egy ásványtanom is, laborral együtt. Jól hangzik a neve. + egy laboron gondolkodom, analitikai módszerek alkalmazása az alkalmazott földtudományokban, ez angol nyelvű msc-s tárgy. Ez jóval több kredit, mint ami kéne, de valamivel úgy is le kell kötnöm majd magam.

  • fpeter07

    veterán

    Szombaton elég sok időt felemésztett az angol kurzus. Óra után kaptam néhány orosz leckét анатоли-tól, akit Tollének is becéznek. (a tej után szabadon) Este bemutattam az otthonról hozott alma pálinkámat a többieknek. A spanyol Samnek bejött, a lányok csak szagmintát vettek. Az alkohol nehezebbé teszi az angol communationömet. Egy páros táncolt egy bachatat is, hasonlít a salsára. Valamikor be kell majd vetnem a tánctudásoma... Olyan meglepődve néztek, hogy itt van olyan, aki tud táncolni. :D Fél 2-kor én leléptem aludni.

    Egy kép, hogy (nem csak kizárólag) száraz kenyéren élek.
    Berner-Würstel

    Már latolgattam este, hogy mit kéne csinálni a szabadnapon. Annyira nem ismerem még a srácokat, ezért nem is nagyon akartam elmenni velük. Kerékpár vagy bringa. Trofaiach-irány még kimaradt eddig. Viszont meggyógyult a kislábujjam. Sosem volt még kidörzsölés a lábujjamon, nem is tudom hogy szereztem. Még nem csináltam nagy gyalogtúrát, most bepótoltam. Térképen előzetesen megnéztem azért, hogy mi vár rám. Egy nagyon hosszú hegy.
    Nézegettem a montis lehetőségeket közben, de azon az úton se le, se fel nem lehet menni. Van viszont egy nagy szerpentin út, az szerintem használható lenne. Csak nincs rajt gps-en.

    A képek érdekesebbek:

    Hulla fáradt vagyok, ezért most a rendszer shutting down...

  • fpeter07

    veterán

    Tegnap Gösser brewery kirándulás volt. Nem rossz hely meg kell hagyni. Az egyik kisfilmet németül vetítették. Elsőre fel sem tűnt, szerintem 90%-a az embereknek azt sem tudta eszik-e vagy isszák. ;] A túra végén korlátlan sörfogyasztás volt. Nem kóstoltam még Kräutert, és hát határozottan mondhatom, hogy finom. A normális sörök közül valami natur... akármi jött be, nem találom a pontos nevét. Természetesen végigmentem a soron, egyedül a barnát hagytam ki.

    Kis nyakgyakorlattal látható a szuvenírem (sörnyitó) is:

    Mivel nem kellett korán felkelni másnap, továbbmentem a srácokkal a főtérre. Hát nem mondom azt, hogy jó döntés volt, de ezt a zenét kocsmában hallani nem kis dolog (számomra). [link] El kell mennem a júniusi koncertjükre. Egyébként 3 € volt a sör... A student-változat... Vágják le a kezem, ha magamnak ennyiért veszek. :D Munka mellett esetleg, de a mostani naplopó állapotban biztos nem. Pláne úgy, hogy literszám állnak (avagy fekszenek, mikor hogy) a polcon az innivalók.

    Mai nap éreztem először, hogy nem okoz gondot az angol beszéd. Kezd ráállni az agyam a nyelvre.

    Visszamenőleg pár érdekesség:
    -Az oroszoknál a csapvíz nem iható, szűrni kell ivás előtt. Furcsa volt az oroszoknak, hogy csak úgy megihatják a csapból folyó vizet.
    -Átaludtam egy tűzriadót. Állítólag nagyon hangos volt... De nem csak én voltam így vele.
    -Anatoli szerint egy hero (hős) vagyok, hogy megtanultam angolul tanári segítség nélkül.
    -Van szibériából származó ismerősöm.

  • fpeter07

    veterán

    Csütörtökön angol után volt egy Start-up Business előadás a Montanunin. Több mint két órás volt. 5 előadóval lépett fel. Az első kettő érdekes volt, a többi unalmas... Igazából nem is értettem jól, miről van szó, mert nem használtak mikrofont az előadók... De szereztem két tollat, egy mappát, és ingyen vacsorát. Úgy terveztem, hogy csak gyümülcsöt fogok enni, de nagyon szép szendvicsek voltak. :C Kicsempésztem némi péksütit és sört.
    Hazafelé találtam egy érdekes "szobrot":

    Pénteken megszereztem az első 5 kreditemet. Este szerveztünk egy összeülést némi alkohollal. Most játszottam először spanyol kártyával, utána meg bullshit játék hagyományos kártyával. Találkoztam egy belga Noémievel is. Dutch az anyanyelve, nem irigylem. A németetnem szereti, de a túrázást igen. Viszont a belga egyetemek érdekesek lehetnek, mert most fogja majd megkapni a mesterdiplomát (21 éves most). Ja és zokszó nélkül elfogadta a páleszt. :Y A reakciókat elnézve a lányok többsége nincs oda érte. Beszéltem egy iráni sráccal is, de ittasan nehéz átállni angolról németre.

    Szombaton Ilnurral mentünk Bruckig. [link]

    Meginvitáltam ebédre, ha már társaságát adta.

  • fpeter07

    veterán

    Heti túra: Häuselberg und Vogellehrpfad
    A túrapartner nem változott, továbbra is kitartó. Meglepően jó utat sikerült találni a hegyre, azt hittem egyszerűbb lesz feljutni. Fent a napsugarak nyárias időt varázsoltak. A mai különprogram a vár volt. Mindenképp meg szerettem volna mutatni Ilnurnak, hogy mit találtam múlt héten.

    Túra után megkóstolhattam az oroszok egyik specialitását, a grecskát. Érdekes íze volt, praktikus kaja. Hajdínakása a magyar neve talán. A srác beutazta már a fél világot, járt Szibériában gyakorlaton, USA-ban dolgozott. Járt Washingtonban, New Yorkban, Nasanál. Az Usát nem irigylem tőle, de az északi vidék érdekel nagyon. :K A 10. orosz leckénél tartok, azt hiszem ebben a félévben elég időm lesz nyelveket tanulni.

    Némi huzavona után ingyenes lett a mester angol kurzus. Egy török lány azt mondta, nem vehetünk fel német nyelvű tárgyakat. Nagyon remélem, hogy csak ő nem veheti fel, mert hát azért vagyok itt, hogy német órákat hallgassak. (meg hogy túrázzak :P ) Jövő héttől van egy bevezető hét. Az óráim fele még nem lesz megtartva. Nem nagyon tetszik az órarend. Próbáltam érdekes tárgyakat választani, de eléggé szellős lett. Hétfőn-kedden lennének az államvizsgás tárgyak. (levegőtisztaság-védelem és szennyvíz-tisztítás) Szerdán angol mester; jobb lenne a csütörtöki órát választanom, mivel akkor szabad lenne a szerdám. De a tanárnő (Jenny) sokkal szimpatikusabb. Pénteken 3 héten át lesz előadás és majd lesz egy kirándulás a vulkanizmussal kapcsolatban. Csak a kirándulás miatt vettem fel ezt az órát. :D Meg mert rövidke. Holnap véglegesíteni kellene az órarendet.

  • fpeter07

    veterán

    Óóó micsoda hosszú tud lenni egy nap. :Y

    Rathausnál megkérdeztem, hogy lehet-e támogatást kapni a várostól. (csak ősszel lehet) Aztán sikerült a nyelvintézetnél orosz csoportot váltanom és befizetni a tandíjat. (50 € sztem nem pénz érte) Tanárnő kicsit furcsán nézett, amikor mondtam, hogy otthon tanultam csak oroszt eddig. Egy csajtól el is kértem a tavalyi anyagát. Hát két hét angol kurzus után a német kemény. Azt sem tudtam hol vagyok, de azért jó néhány orosz szó előjött valahonnan a fejemből. A felolvasási képességek alapján jó csoportban vagyok, sztem simán hozni fogom a szintet.

    Szerintem van egy őrangyalom. Első hétvégén kerékpározás közben találtam egy csomag zsebkendőt. Múlt héten túrázás közben gondolkodtam azon, hogy ki kéne fújni az orrom és az úton rögtön találtam egy zsebkendőt. Ma otthon hagytam a telefonomat és nem tudtam mennyi az idő. És találtam az úton egy szakadt pántú órát, ami tökéletesen működik.

    Úgy néz ki nincs semmi akadálya annak, hogy eseti munkát kapjak az egyetemtől. Csak pár papírt kell kitölteni és leadni egy irodában. Nem lenne rossz, de viszont ez nem biztosít fix havi jövedelmet.

    Délután találkoztam a buddy-mal. (Tóbi) Érdekes egy figura. Sört iszik cigivel, ez ám az egészséges életmód. A beszéde érthető, de hallottam már szebben beszélő embert is. Egy sörre meghívott. Utána viszont állhattam életem legdrágább sörét. (4,2 € :Y ) Végül is ha potyaitalt is nézem, akkor nem volt drága ez az egy liter sör. De végre sikerült egy hosszabb beszédet is folytatni egy helybélivel.

    Kilátás a Schwammerlturmból:

    Este meg belefutottam az újdonsült török szobatársamba. Eljött ide tanulni matekot, fizikát, meg kémiát. :Y Jól beszél németül.

  • fpeter07

    veterán

    Kis nehézségek árán ugyan, de sikerült megtalálnom a szennyvizes óra termét. Nem semmi fickó tartja az órát, állandóan vigyorog. Jól érthető volt, kicsit hosszú ez a 3 óra egybe, de jónak tűnik. Összefutottam az órán angolul beszélő srácokkal. Nem nagyon beszélik a németet. Óra után beszéltek a tanárral és kaptak egy kidolgozandó feladatot.
    Kaptam egy hívást egy hazai cégtől is, akikhez az év második felében szeretnék majd menni. Tervezni kell a jövőt na. :K

    Este all you can drink parti volt 5€ belépővel. Hát voltak szépen. Meg qva hangos volt a zene, jó volt angolul ordítozni. Találkoztam ausztrál srácokkal (a kenguruk országa). A napokban láttak először havat és jeget. A bőrükön meg is látszik, hogy nem a zimankóhoz vannak szokva. Sikerült bécsben lakó diákokkal is találkozni. Azért jöttek ide, mert sokkal jobb ez az egyetem. És kisebb... Az egyik srác elmondása szerint mindenkit ismer, aki az utcán szembejön vele. Meg olcsóbb is itt az élet, és rengeteg pénzt lehet spórolni. Az osztrák egyetemista is szegény egyetemista. :D Továbbra is nehéz váltogatni az angol és német nyelvet, el kéne már kezdeni könyveket olvasni, de mindig valami közbejön. Angolból a beszédet kéne gyakorolni, a németből meg a szakszavakat. Az oroszt meg úgy ám-blokk...

    A Bodega-bárt is felmértem este. Piciny diszkó, sok emberrel. A buddym mondta, hogy év közben tele van idős emberekkel. Mivel tanévkezdő buli volt, most az átlagéletkor nem volt túl magas. 2-kor eluntam magam és hazamentem. Nem tudom hogy kelt fel másnap az, akinek órái voltak. Nálam a szerda az angolé lesz, de csak a következő héttől kezdve. Fél 11-kor azért feltápászkodtam.

    Reggeli után bejártam az eddig kimaradt irányt, elmentem Trofaiachba. Donawitz tulajdonképpen egy nagy gyártelep, nem valami impozáns látvány. Ez a voestalpine Stahl Donawitz GmbH területe. (acélgyár)

    Hazafele készítettem egy videót a lejtmenetről:
    [link]

    Az év első pulóveres tekerése:

  • fpeter07

    veterán

    A csütörtöki napon kvázi egész nap oroszt tanultam. Felkelés után, egyetemen délben órán, estefele is. Érdekes, mert sok magyar hasonlóság van benne. Az angol az igeidőket szereti, a német a névelőragozást. A magyar meg az oroszhoz hasonlóan a szó mögé pakolja a ragokat. De legalább sok ige a magyar megfelelőjéhez hasonló ragozást használ. Délután a nyári időben el kellett mennem futni egyet. A hazai verseny óta nem is futottam.

    Péntek szabad program volt, márciusban már nem lesz az. Saint Lorenzen + VIDEÓ Egészen fáradt voltam.
    Az esti Sommerredoute program érdekes volt. Kutya nem kérte tőlem a belépőt, kicsit sajnálom, hogy megvettem. :D De azért mondhatom, hogy az élő Cuba Libre zenekar megérte ezt. Nem tudom, hogy az összes bálesemény ilyen-e itt Ausztriában. Táncolni az emberek nem igazán szeretnek, a duma az megy nekik, volt időm körbenézni. Amolyan 2. vh-s film hangulata volt a partinak, mint amikor a náci tisztek elmennek bulizni. Fura látvány volt, különösképp nem fogott meg. Vágni lehetett a cigifüstöt a teremben, ráadásul tele volt emberekkel. Ráadásul van egy hagyományos viseletük itt az egyetemen. Aki tervezte az sok Batman filmet nézett. :N Képek majd neten lesznek fent.

  • fpeter07

    veterán

    Két túrát tettem ma. Az egyiket kint, a másikat bent.

    A szlovák Radoval, és a norvég Endrevel csináltunk egy kis túrát a Piramis tetejére. [link]

    A fél város látszik felülről:

    Délután egy drága mosás után elkezdtem könyvet olvasni (fekve!). De fel kellett kelnem, különben álommezőre léptem volna. Csináltam egy fotótúrát a házban, sok igazság van bennük:


    Élj, utazz, kalandozz, örülj, ne bánkódj. - Jack Kerouac

    Ez egy kis lépés ez egy embernek de hatalmas ugrás az emberiségnek. - Neil Armstrong

    Nincs lift a sikerhez, a lépcsőket neked kell megmásznod.

    Élet az, ami akkor zajlik, amikor más terved lett volna.

    Az élet mindig ad egy második lehetőséget.

    Az együtt töltött pillanatok örökre megváltoztatnak. (szabad fordításban)

    Nem kell sietned, elég csak elindulnod. - Ismeretlen (szintén szabad fordítás)

    Nem minden vándor elveszett. - JRR Tolkien

    A valódi felfedezés nem abban áll, hogy új területeket találunk, hanem hogy új szemmel nézzük az ismert világot. - Marcel Poust

    Ossz meg egy könyvet, ossz meg egy történetet.

    Egy úticél sosem egy hely, hanem mindig egy új nézőpont. - Henry Miller (szabad fordítás)

    Minél tovább megyek, annál közelebb kerülök magamhoz. -Andrew McCarthy

  • fpeter07

    veterán

    First mountainbike ride vasárnap. Slick gumival annyira nem élveztem a 3 fokot. De azt a szerpentint érezni kell, nemleírni. :) Formán kívül vagyok, de azért kiskónuszon szépen felmentem. Barátocskámat figyelmeztettem, hogy 3 km kemény lesz. Szerintem tök jól tartotta magát, bár égtek a lábai, sokszor meg kellett állnia. Ráadásul eddig sosem tekert hegyekben. :Y
    Nem tudom mi van ezzel a kerékpárúttal, de engem nem szeret. Már megint defektem volt, igaz most kicsit távolabb... De ez nem árnyékolta be a napot.

    A zöld tó közelében:

    Hááát:

    Ma megvolt az első levegőtisztaság-óra. Kicsit kalandos volt megtalálni, mert nem volt elérhető a rendszer, és nem tudtam megnézni a termet. Kis ügyeskedéssel sikerült. Nem rossz, szerencsére a szakszavak nagy része megegyezik a magyarral. Érdekes kerékpárral menni egyetemre. Elfelejtettem zárat vinni, de valahogy annyira nem is aggódtam amiatt, hogy a bringámat meglovasítják. Mondjuk itt ez a sáros, ütött-kopott drótszamár csak nekem jelent kincset.

    Tetszik az, hogy minden hallgatónak van saját email-címe, és hogy hetente körüzenetet küldenek az aktuális programokról. Ez tök praktikus, otthon vadászni kell az ilyen eseményeket/rendezvényeket, itt meg az ember szájába adják.

  • fpeter07

    veterán

    Tegnap elszabadultak az indulatok a városban. Ez volt az első nagyobb fesztivál Leoben. Igazi Faschingparty. A főteren minden tele volt szórva szeméttel. Üvegek, konfettik, műanyag, papír. Sok ember beöltözött a farsang alkalmából, elég fura figurákat lehetett látni. Egyetemen hozzájuthattunk ingyen sörhöz is.
    Este felhasználtam a Schnitzelsemmel kuponomat. Nem tudom, hogy mennyibe kerül alapáron ez a szendvics, de így felveszi a harcot a magyar árakkal. 3 dl sör + szendvics 5,50 €. Ki kellett próbálni, meg kell néha kóstolni a hazai ízeket is.

    Ez a színes társaság az egyetem előtt robogott el:

    Este lefekvés előtt egy lány fuvart kért tőlem. Prágából jöttek a barátjával. Szerintem megérte, bár előtte kellett végeznem egy számítást, hogy mennyi alkoholt lehet inni. Egyébként 0,5% a megengedett véralkoholszint, ezt sem tudtam. Megérte, mert kaptam ajándékba egy Matrjoska (матрёшка) babát. :C Ez egy jellegzetes orosz festett fajáték, amely egymásba rakott, egyre kisebb, kettészedhető babákból áll.

    Ez a kedd mozgalmasan indult 7:10-kor megbeszéltem egy találkozót barátocskámmal, hogy majd együtt elmegyünk plazmát adni, mert az jó üzlet. Nem lett volna semmi gond vele, de elkotyogta, hogy volt egy tömése fogorvosnál, mielőtt eljött Ausztriába. Nem tudom mi köze van a kettőnek egymáshoz, de az orvos nem engedte így neki. Viszont ha szerzek embereket, és adnak is plazmát, akkor én is részesülhetek pénzben. Szóval azt hiszem egy kis időt fogok szentelni ebbe a bizniszbe. Csak lesz valaki, aki vállalja. Sok pénzt kap érte, és nekem is segít. ;)

    Az első angol órán a társaság nagy része változatlan maradt. Jött egy pakisztáni srác hozzánk. Érdekes lesz az óra, lehet hamarosan el kellene kezdenem tanulni otthon angolt is. Ma nem, kiadták a mikroszkópia feladatot holnapra. Érdekesnek tűnik. Hosszú tudományos szöveg németül. Öröm lesz megtanulni...

  • fpeter07

    veterán

    Az elmúlt két napban bepillantást nyerhettem a geológusok világába. Rögtön egy mikroszkópos órával kezdődött a csütörtök. Előző nap a tanár (Johann) küldött egy 12 oldalas anyagot. Kicsit meg voltam illetődve. Nem tudtam, hogy ezt vajon rögtön meg kell-e tanulni. Többieket kérdeztem, nem nagyon használtak még ők sem mikroszkópot. Ráadásul elég sok fogalom volt számomra fekete folt. A tanár jó fej. Nem tudom miért mániájuk az embereknek állandó visszakérdezni egy mondat után, hogy "Gee?!". Eléggé idegesítő tud lenni.

    Az esti program érdekesebb volt. Buddym Tóbi elhívott egy barátnője születésnapjára. Aztán kiderült, hogy ismerem a születésnapost, mivel együtt tanulunk orosz nyelvet egyetemen. De ez még csak a kisebbik meglepetés volt. Vittem neki ajándék gyanánt egy drága Milka bombont. Magyarhonból hozott. Gondoltam már rá, hogy valakinek oda kéne adni. Ez volt a tökéletes alkalom. A csokit én amúgy is próbálom kerülni, formába kellene lassan lendülni.
    Nagyon jó program volt egyébként, mert lehetett beszélgetni osztrák diákokkal. Volt Gösser, torta, zene... :) Volt egy Philipp nevezetű srác (ami állítólag elég gyakori név errefelé), akivel tudtam magyarul is beszélni. Sosem lakott Magyarországon, de olyan házban nőtt fel, ahol csak magyarul beszélgethetett a házlakókkal. Azt mondja rozsdás a tudása, de tökéletesen érthető volt. Egy spanyol (kinézet alapján arra tippelem) lánnyal meg csak angolul lehetett beszélni. Philipp úr spanyolt is tud valamilyen szinten, szóval vele elég könnyű szót érteni.
    A színvonal ezután meredek zuhant. Volt egy nagy buli a Bellini kávézóban. Voltam már zsúfolt helyen, de ilyet én még nem láttam. :Y

    Srácok kitalálták, hogy vigyem el őket síelni. (nem indult korai vonat) Na jó, egy kis autójáratás nem árt. Megyünk Hallstattba! A napokban ennyi házi munkát még nem végeztem. Autó ellenőrzése, tervkészítés, bevásárlás, főzés embert kívánó feladat. Ma tanulhattam a Földről és a tektonikáról németül. 3 hétig tart csak, plusz van egy kirándulás is belőle. Az első előadó mutatott egy nagyon jó szuvenírt: terepfelszerelés. Remélem összejön az egyetemi munka, mert össze kéne rá spórolni a pénzt. Elég drága, de időtálló.

    Egy pillangó rászállt a vacsorámra:

  • fpeter07

    veterán

    Hallstättersee 2017.03.04.

    6.30-as felkelés nem tetszett annyira a népnek (2 fő reprezentálta Oroszországot, és egy lány Belgiumot), ezért 6.45-öt céloztunk meg. 5:20 körül felébredtem pechemre. Elég álomittas társaság volt. Reggel azért voltak fáradtak, mert korán indultunk, este meg azért, mert mindenki kipurcant.
    Sikerült teljesítenem az első szerpentines utamat az autóval. A vízszintesen hullámzó út egész jó móka, ha az ember elkapja a ritmust. Gps sokat segített az úton, anélkül szerintem nem is érdemes elindulni. Az irányokat legalább begyakorolták az oroszok. :)
    Srácokat kidobtam Gosau-ban, vissza Hallstattba. Itt volt egy kis mizéria, hogy hogyan találom meg a vonatos társaságot. Szűk a parti szakasz, csak egy út volt, így könnyen ment a dolog. Az autót egy szép Privat Parkplatzon hagytam egy vendégháznál. Miután leparkoltam jött ki egy nő felállítani a táblát. Én gyorsabb voltam.

    Teampictures:

    Franz Joseph I. bányája:

    A tó és a magányos hattyú (swan, új szót mindig tanul az ember):

    Salzberg: ha jól tudom ezen megy fel a Salzkammergut trophy mezőnye is, nagy álmom megcsinálni azt a versenyt

    Ez a Gosaui sícentrumnál készült:

    Na és a különprogram után a lényeg: Hallstättersee tókör
    Volt rajta minden, tekertem aszfalton, földes úton, hóban, a tó felett (!). Videót majd készítek róla.

    A síelős brigáddal sétáltunk egy kicsit a városban lemenő napfényben. A hazaút kemény volt. Az autópályán nem volt gond, de a hegyen nagyon sasoltam az utat.

  • fpeter07

    veterán

    válasz fpeter07 #21 üzenetére

    Két kép még a többiektől:

    Kép a csúcson:

    Videóm

    Ebéd közben megszólalt a tűzjelző. Olvasom utána, hogy egy tűzoltó nyomta be a tűzjelzőt. Hát eléggé stresszes állapotba kerültem... 300 € egy tűzjelzés és az időzítés pont a legrosszabbkor volt. :(((

  • fpeter07

    veterán

    07.03.-án volt egy érdekes előadás Nährung als Medizin (táplálék mint gyógyszer) címmel. Sok infót nem mondott az előadó. Érdekesség, hogy együttdolgozik Cristoff Strasserrel, aki 2011-ben (ha jól emlékszem) megnyerte a RAAM versenyt. 24 órás rekorddöntésnél 220 W-os átlagott adott le. És azt mondta az előadó, hogy az első 8 órába nem evett semmit. Nagyon érdekelne, mit reggelizett a verseny napján, hogy eddig kibírta.
    Egy képpel összefoglalnám az előadást:

    Szerdán este megnéztük az új Wolfverine filmet angolul. Még a bemutatóját sem láttam, szóval meglepődtem kicsit a kezdőképeken. X-men filmekhez képest ez nagyon gyenge lett. A kislány aranyos votl, amiatt érdemes volt megnézni, egyébként gyenge eresztés.
    Délelőtti szerzeményeim:

    Drága volt, de nem lehetett otthagyni őket. Nagy önuralmam van, de ez a kettő a gyengéim közé tartozik.

    Találtam útitársakat Magyarhonba, két kínai meg szeretné nézni Bp-t. Félútig el tudom őket vinni, utána magukra lesznek utalva.
    Sikerült leadnom ma a kajapénzt adó pályázatot. Elég kevesen kapnak állítólag, szóval sok reményt nem fűzök hozzá. De azért jó lenne bemenni a menzára, mert kívülről jól néz ki. :DDD
    Sajnos úgy néz ki a 250€ támogatás elúszni látszik, pedig jól jött volna az is.

    [ Szerkesztve ]

  • fpeter07

    veterán

    A csütörtök reggel igen kautikosan indult. Megígértem előző nap egy orosz párocskának, hogy elfuvarozom őket St. Micheal-be. Hát gondolom a súlyosbodó betegség miatt történt, de majdnem elfelejtettem felkelni. A telefonom az ablakpárkányról levándorolt a padlóra, ezért biztos, hogy felébredtem az ébresztőre. Az volt a szerencse, hogy nem volt leeresztve a redőny teljesen és besütött a reggeli napfény. Csak negyed óra késés... Alig emlékszem már rá, mikor öltöztem fel ilyen gyorsan utoljára. (Utasi-féle szóbeli vizsga volt, ahol ráadásul öltönyben kellett megjelenni, hogy miből vizsgáztam, az már rejtély)
    Utána közlekedési eszköz csere, és spuri órára... Sajnos autóval a belvárosban nem lehet parkolni. Késő délután már le kellett feküdnöm a kimerültség miatt. Este volt egy tűzriadó a kollégiumban, az egyik srác rajt felejtette a serpenyőt a "gázon". Gonosz dolog ez az indukciós tűzhely, nekem többször leállt már főzés közben, mindig mellette kell lenni és odafigyelni, mert horror ára van egy ilyen riasztásnak. A gáz az, hogy minden héten történik egy ilyen eset. Veszprémben is gyakori volt, de ott okosan a recepciósok intézték a dolgot, nem direktbe a tűzoltókhoz futott be a riasztás.
    Este ajándék gyanánt kaptam egy erős cseresznyére hasonlító gyümölcsöt a kínai KE LÍ-től szép angolosan írva. Plusz orosz barátom meglepett egy fanyakkendővel. Jópofa dolog, új ruhával bővült a repetroárom.

    Pénteken a torokfájásos-esős tekerés nem lesz a legszebb emlékem, de sietni kellett, hogy a kínai srácok elérjék a buszt. A fene tudja, hogy keveredtem én Kapfenberg-felé (Graz irány helyett), szerintem a fáradságtól elnéztem a gps-t. Ki lett centizve a busz... De legalább este kipihentem magam... avagy mégse. Reggel autóteszttel egybekötött Marcali út céghez és 1 órás beszélgetés. Sokat megtudtam, meg remélem adtam is át olyan infót, amitől szimpinek tartanak. Érdekes, hogy a gyárlátogatásokat sokra értékelik. Gondoltam egy önéletrajzba egy 3 órás tripet annyira nem érdemes beleírni, a hr-es hiányolta ezeket az infókat. Ahogy elmondták, kívülről elég szerencsétlen szakmának tűnik ez a km-ség, de ha az ember befutott a szakmában, akkor jó szakemberré lehet válni. Hát én kívülről szemlélem a dolgot, de szerintük hiányszakma. Hát ha annyira hiányszakma, akkor remélem a felvételt. Nem hinném, hogy Mo-n féltucat embernél több teljesíteni a követelményeket. (szakdoli írása a cégnél, viszonylag magas átlag, nyelvek ismerete) Ez az ösztöndíj jól kiegészítené az ausztriai poorságomat.

    Egy balatoni kép, immár jégpáncél nélkül:

    De azért jól kivette az erőmet. Azt hiszem az 1 liter teának köszönhetem azt, hogy sikeresen lezajlott az interjú, és volt hangom.

  • fpeter07

    veterán

    So... Fejlemények az elmúlt napokból.
    -> Kedden kaptam egy emailt cégtől, hogy elnyertem az ösztöndíjat. Nagyon jól jön az erasmus mellé, úgy néz ki nem kell lemondanom néhány tervemről.
    -> Szennyvizes tanárral beszéltem, és adott egy témát a csatornahálózattal kapcsolatban. Ezzel remélhetőleg az otthoni tárgyamat is sikerül majd teljesíteni.
    -> Az Anyu-féle sütemények immár világhírre tettek szert.
    -> Az első privát német órát is leadtam. Nehéz angolul magyarázni a német nyelvtant. Főleg azért nehéz, mert sok olyan dolog van benne, amihez az angol hülye és nem lehet megmagyarázni vele. Az oroszhoz jobban hasonlít.
    -> Klasszikus koncertvolt ma este. Egyetemi orchestra lépett fel. Volt egy nagyobb művész is a zongoránál, alig akarta elhagyni a tribünt, négyszer jött vissza. Azért egy diszkóhoz képest ez igen jó program volt. Ott inkább ideges lesz az ember a gépies zenétől, a klasszikus zene pedig inkább megnyugtatja az embert.
    A botfülűeknek itt egy rövid kivonat belőle:
    [link]

    A kitartóak pedig erre tartsanak:
    [link]

    ->A szívem egy darabkája újra nálam van. Egyszer az összes darabot össze kellene gyűjtenem.

    ->Találtam egy nagyon jó kompozíciót. A faun és a szendvics:

    ->És egy kép a nyakkendőről, mielőtt örökre elfelejtem:

    [ Szerkesztve ]

  • fpeter07

    veterán

    Mai nap befizettem a tagságot a LeGeohoz. Szerveznek kirándulásokat és lehet náluk venni geológiai felszerelést. (amire még majd össze kell gyűjtenem az eurókat, szétszórt vagyok mostanság és nem találok elég pénzt) Véget ért az egyik geo órám, szóval ezentúl a pénteken is lesz időm szervezni valamit. Sajnos fél nap alatt nem igazán lehetett bármit is csinálni.
    Délután felmerészkedtem a hegyekbe. Csak egy apróbb ride erejéig, még nem pihentem ki a torokfájást. Ma sok friss hegyi levegőt szívtam az biztos.

    Strava
    Videó

    Az esti programot ez a házaspár adta:
    https://www.facebook.com/2RoadrunnersOnTour/ . Kicsit sokalltam érte a 14 €-t, de végül is sok munkájuk van benne. Több, mint három éven át tekertek. Átmentek Európán, utána Ázsián (Kína nagyon tetszett nekik), Ausztrália, Új-Zéland, Amerika, Afrika (a Szaharát kihagyták, bár amúgy is volt 58 fokos hőmérsékletük), és vissza Európa.
    Érdekes történetet mondtak el. A nőnek a beszéde valami szörnyűség volt, minden elismerésem a férfié, hogy ezt legalább 3 évig bírta. A vékony hang és ez az osztrák hanglejtés nem fér össze. Mintha egy hullámvasúton ültem volna, én a normál németet szeretem továbbra is.
    Nem semmi, hogy talál magának társat egy ilyen ember. Ráadásul nem is csak szimplán ismerősök, vagy barátok voltak. Engem annyira nem vonz ez a Földkerülősdi. Sok helyen voltak, de csak átmentek az országokon. Bár már megfogant bennem a gondolat, hogy egyszer jó lenne kibringázni Oroszországba.

    Délelőtti fotó:

    [ Szerkesztve ]

  • fpeter07

    veterán

    Szombaton 3 órát vártam arra, hogy végre eleredjen az eső. Az Időjárás előrejelzéssel itt is vannak apróbb gondok... Délután Café International volt soron. Románia és Irán képviseltette magát, és főleg ételeiket a résztvevőknek. Volt keksz, szörnyű cukros apró valami, rizses hús érdekes édes zöldségekkel, valami tejszínhabos bébiétel (román étel, sárga valamivel, amit nem értettem) Román pálinka, naná hogy meg kellett kóstolni. Ingyen sör, fehérbor stb. Én a sörnél maradtam. Minden ingyenes volt egyébként. Támogatás gyanánt azt mondták, hogy 2 €-t kérnek. 2 €-t megért ez az ebéd. Véletlenül eltörtem egy poharat, így ha mást nem is, de a támogatásomból vehetnek egy újat. :DD Egy ománi sráccal beszélgettem. Volt kirakva egy kis iráni szószedet. Boldog új évet is rajta volt. Később a srác mondta, hogy ma újév napja van Iránban.

    A második napirendi pont az autókiállítás volt a főtéren; szépen elraktam a fényképezőt. Csak... a laptopban maradt az SD kártya..."

    Egy jó reklámot is találtam hazafele:

    "Ausztria foszformentes ... Kémia? Már az iskolában is hülyeségnek tartottuk ... Már azelőtt ÖKO voltunk, mielőtt a maga a szó megszületett."

    Egy látkép a pénteki túráról:

    Megkérdeztem ki akar esetleg, netán, véletlenül túrázni jönni vasárnap reggel. A jelentkezők száma elhanyagolható volt, én viszont találtam egy társat magam mellé, jobban mondva alám.
    [Strava link]
    Itt azért máshogy megy el az ember montizni. Nincs olyan, hogy két óra múlva, vagy ebédre visszaérek. (ebéd különben sincs otthon, így nem kell nagyon sietni) A túraleírást bemásolom ide is:
    "Nehéz leírást adni az útról. Eléggé a talajviszonyok erősen változtak. Volt amikor, aszfalt, schotter, erdei ösvény. Volt, amikor sárlevesben mentem, sétáltam hóban is. A hegy tetején próbáltam egy vállalható útvonalat keresni. Hát megtaláltam ugyanazt, amit pénteken. Na mindegy, meredek után megálltam pihenni. Egyrészt aggódtam a fékek miatt (szép sercegve párologtak el róla az esőcseppek), másrészt a saját testi épségem miatt, mivel alig bírtam már tartani magam a bringán.

    Veitsbergen van egy kiépített lovas-túra-monti pálya. Az egész élvezetes volt, de ez a túraútvonal kerékpárral nem tekerhető. Nem hiszi el az ember, hogy megy felfele az út. Ráadásul tele van sziklával és gyökerekkel, na és az eső csak hab volt a tortán. A páratartalommal is küzdeni kellett, de ez mégis csak jobb, mint a rendes eső.

    Túrázásra tökéletes terep. Kövi héten remélem engedi az időjárás, hogy meg lehessen csinálni gyalog is a kört."

    A körülményekről ez a kép ad tájékoztatást:

    Találtam két érdekes kompozíciót az út alatt.
    Egyet az elején; a magára hagyott focilabdát, ami szerintem tudna mesélni magáról

    és egyet a végén; egy sérült Amsel az útpadkánál hevert. Gondoltam biztosabb helye van az úttesten kívül, ezért áttessékeltem. Utána tetszhalott (?) pózt vett fel.

    Féltávnál egy remek ebédelőhelyet találtam padokkal és asztalokkal, plusz egy versecskét (?):

    "Kedves túrázók közelről s távolról,
    akik szívesen látogatják e vidéket,
    Viselkedjetek kérlek most így,
    ne tegyétek le a szemetet sehogy,
    Vigyétek magatokkal haza,
    mert ez nekünk itt bánatot okoz.
    A többieknek örömöt és hálát adtok,
    ha ezt a helyet tisztán tartjátok."

    [ Szerkesztve ]

  • fpeter07

    veterán

    Tegnap orosz után váltottam pár mondatot egy sráccal (Michel). Jó hétvégéje volt az biztos, a tengerparton töltött 2-3 napot. Múltkor mondta, hogy nyáron - ha jól értettem - a Távol Keletre szeretne utazni.

    Nem tudom mi van a lábaimmal, de ez a vasárnap igencsak megviselte őket. Egy kis városi séta megviselt, a lépcsőkről meg nem is akarok beszélni. Az egyetemi tanulótraktus tele van tömve mindig, egyszerűen nem találtam ebédelő helyet. Mindenki tanul, mint a kis angyal...

    Most, hogy volt nálam fényképező (és memóriakártya is), bepótoltam az Oppenheim szobrot:

  • fpeter07

    veterán

    22.-én szerdán túlestem az első véradásomon. Eredmény: -800 ml vérplazma, és +25 €. :D

    Pénteken kollégiumban sikerült meglepni. Intersparos ajándékcsomag:

    Nem tudni, kitől érkezett, de jó cuccok voltak benne.

    Szombati túranap: Strava link. A Ketschachkogel lett volna az igazi cél, de időhiány miatt csak a Kogelalmig jutottunk. Egyszerűen nem lehet gyorsan menni. Nagyon meredek és nagyon szép. Felfelé egyszerű volt menni. Kivéve a hegy tetejénél, ahol elfogyott az út, és rögtönözni kellett. Az erős 4kézlábas mászás volt.

    Pár kép a tájról:



    Ilyen óriásokkal is lehet találkozni:

    Top:

    Mégegy:

  • fpeter07

    veterán

    Tegnap az egyedüli hasznos tettem az oroszon kívül ez a videó volt. [link] Nem volt egyszerű kiválasztani a jó részeket, de szerintem nagyon jól visszaadja a mászás hangulatát (négykézlábas néhol).

    Ez a hét a sok szabadidő hete. Hétvégén kaptam egy emailt, hogy tanár úr beteg, nem lesz óra hétfőn és kedden. Hétfőn kaptam emailt, hogy nem lesz óra szerdán, mert beteg az angol tanárnő. Nem kellett reggel felkelnem, de ezen a szennyvizes membrános, elektrokémiás órán nagyon nagy mélypontom voltam. Valami vizsga lehet a héten, mert csak két lány meg 5 srác vett részt az órán.
    Holnap hosszú túra van tervbe véve, kicsit távolabbra merészkedem. Térképen már kinéztem az utat, de valószínűleg útnéző lesz csak belőle. Nem kell sietnem, estére terveztem egy kajálós programot. A féláras ajánlatot csak ki kell használni. Kérdeztem többieket is, de semmi reakció.

    Találtam facebookon egy srácot (Matthias), aki gyakran jár montizni. Mentünk együtt egy kört. Bejártuk a környező trailokat és sok utat is találtam közben. Ügyes lefelé, egészen más sebességgel közlekedik. Mondjuk ő ismeri szerintem már az összes gyökér és szikla helyét. Jó edzés volt. :K

    [ Szerkesztve ]

  • fpeter07

    veterán

    válasz fpeter07 #30 üzenetére

    Na, ha nincs óra, álmodjunk egy nagyot. Maraton középtáv. Jó nagy szívás volt a csúcs közelében. Tolás, biciklicipelés, több tucat karcolás a lábamon. Az spd puha talajon nagyon jól használható. A felvételeket még nem volt erőm/időm megvágni. A második hegyet csak edzés jelleggel másztam meg, sok élvezet nem volt benne. :D Le sem egyszerű jönni, alig bírtam tartani a kormányt 6 óra bringázás után.
    Strava leírás:
    "Annyira mesés ez a vidék, hogy vártam, mikor ugrik már elő az egyik fa mögül egy kobold.

    Errefelé aztán lehet koptatni a kistányért. Meg a fékeket is. Nem ismerem még a környéket, de már kezd összeállni egy térkép a fejemben. Egy elrontott kanyar itt időbe telik.
    Használatam sok sebességet, ha elfogyott a tolást, ha az is elfogyott akkor a háton cipelést. Nem mondom azt, hogy nem volt szívás egy-két rész, de legalább sikerült egy szintrekordot is döntenem. És csak 7 óra bringázás kellett hozzá... Gps nem méterre pontos, biztos nem volt ennyi szint az úton."

    A szombati program látható a távolban, 2200 m feletti csúcs:

    Szokatlan, hogy órák elteltével is látható a kiindulási pont:

    Csütörtökön megtanultuk az orosz jövő időt. A testem nem volt túl jó passzban, de egy esti mozira azért még visszamentem a városba. Valami pszichilógusos filmet vetítettek, eléggé gyenge eresztés volt. Osztrák film, a cselekménye zéró. De a film után volt egy kávés részleg, az a 4 db barackos tallér jól esett. Ilyen előtt csak úgy nem lehet elmenni.
    Nagyon érdekes, ahogy változik a Mura partja: napról napra több zöld rügy bújik elő. Azért ilyen környezetben nem nagyon kell rászánnom a sétára, jön magától is.

    Estébb belefutottam tök véletlenül Petibe, és mivel mással nem tudtam megosztani a sörömet (eltűntek az emberek), a magyar bandának adtam. Újabb bizonyítékot szereztem, hogy a magyarok bírnak sört, SOK sört inni. Találkoztam egy pálinkafőző mesterrel (tényleg papírja van róla Bencének), egy baracklekvár ízű/illatú pálinkával és egy leányzóval, aki szereti a sört. Megismertem néhány Miskolci hagyományt és tanárt is közben. Csak azt nem tudom, hogy valóban felkeltek-e 7-kor a srácok, mert nekem fél 1-kor alig akaródzott kibújni az ágyból.

    Sok konyhai szerencsétlenkedés után volt egy esti előadás az egyetemen az afrikai bányászatról, nyersanyagokról és problémákról. Hát vannak problémák, nem is kevés. Képzés hiány, bánya biztonságos kiépítése, környezeti károk, gyerekek dolgoztatása. Szinte az egész bányászat manuálisan zajlik. Valahol napokon át kell kézzel vinni (esetleg mopeddel) az érceket, hogy eladhassák őket. Azt hittem unalmas lesz a téma, de az előadó nagyon jó volt és érdekesen állította össze az előadást is.

    Kis emlékeztető azoknak, akik éjjel-nappal tanulnak. Minél többet tudunk, annál kevesebbet látunk:

  • fpeter07

    veterán

    A szombati Gösseck mászásról: Csak a nyeregpontig sikerült feljutni. Eléggé durva helyen lett kijölve innentől a túraútvonal. Egyedül lehet továbbmentem volna a cél felé, de srácok nyári cipőben nem tudtak továbbmenni a fél méteres hóban. :) Strava link A leírást most nem másolom be ide.
    Nagyon gonosz és meredek hegy volt ez. Viszont megérte, a legmagasabb csúcsom immár 1750 m. :K Felfelé jól tartották magukat a társak, de lefelé beakasztották a vasmacskát. Jobban szeretek kocogni lefelé, mintsem lassan sétálgatni, kényelmesebb a térdeimnek. Ha meg megvan a lejtés, lehet lábon/fenéken csúszni. Hó nélkül inkább a talpon csúszást választottam. Egy meredek falnál eléggé elakadtak. Hízelgő volt a lány egyik mondata: ennyire még életemben nem féltem, mint azon a sziklán. Utána kijött rajta a tériszony is, de összességében helytállt a túrán.
    A végén elhagytam a telefonomat, szóval egy interval futás is belefért a 9 óra feletti túrába. Azért na, síkon lehet 10 km-t sétálni 2 óra alatt különösebb gond nélkül. Itt olykor egy méterért is meg kell küzdeni.
    Hazafele utat autóval nem különösebben élveztem. Olyan elterelések vannak néhol autópályán, hogy csak pislog az ember. (már ha van ideje rá)

    Képek a túráról:

    "Reggeli" fények, ha egyszer korán el lehetne indulni, annak örülnék:

    Tavaszi hangulat:

    1750 méterre kellett felmenni, hogy kitáruljon előttünk a két völgy, szerintem megérte:

    Ahol az ég és a föld majdnem összeér:

    Igen, ott voltunk fent:

    Videó a túráról:
    [link] Prachtvoll, nemdebár? Mintha ecsettel készült kép lenne.

    Vasárnap Veitsbergre tekertem fel, eléggé szétesett mozgással. [link]

    Hétfőn beszéltem Herr Kreindl-lel, aki a környezetvédelmis ügyek egy részéért felel a Stadtgemeindenel (önkormányzat talán?) Adott egy privát Abwasserreinigungsstundet. ;] Kaptam anyagokat a város csatornázását illetően, amiből majd magyarul kell írni egy 15-20 oldalas beadandó dolgozatot. Nem lesz gond vele, csak idő kell majd hozzá.

    Kedd (eme Szent nap): az első zh, levegő-számítás. Hát nem volt anyagom, amiből készülhettem volna rá. Igaz, hogy tanultam két éve ezt, na de na. :D Más téma: Ösztöndíjas papír úton Magyarhonba. Nem számítottam ekkora paksamétára.

    Az Alpok-túrák gyakorlatilag egy hónapra (a szünet idejére) vakvágányra kerülnek. Na de van helyette más tervem, amit előre inkább nem írok le. Reményeim szerint az olvasók eddig még nem néztek hülyének, ezért szeretném ezt az intervallumot kijjebb tolni.

    [ Szerkesztve ]

  • fpeter07

    veterán

    Túlestem a harmadik véradásom, masszázs-székben kellett átszenvednem 50 perc kínzást. A Zillertaler boltban féláras akció volt. Jó áron hozzá tudtam jutni egy Klappehoz, sajnos a többi cucc még féláron sincs köszönőviszonyban a pénztárcámmal, pedig délelőtt sikerült megtömni.

    Mai nap az egészségügy jegyében telt el. Reggel szobatársam nagyapja Herzinfarktot kapott, egyik kínai csávót megcsípte valami és már több, mint 200 €-ba kerültek neki a kórházi látogatások. (nincs biztosítása) Angolon meg szintén health insuranceról volt szó.

    Délutáni program tojásfestés volt:

    Meglepetés az irodai dolgozóknak:

    Aki kitalálja melyik három az enyém, az azt kap, amit csak szeretne: (kattintva ultramegafelbontásban)

    Esti programként Niko tartott előadást világ körüli útjáról (kerékpárral). Akit érdekel, itt tudhat (láthat) meg róla többet: [link]
    Hát engem nagyon meglepett a kezdés. A tél kellős közepén indult el Ausztriából a csávó, és gyakorlatilag Törökországig elkísérte a szar időjárás. Le a kalappal, én nulla fokban két óránál többet nem szívesen tekerek. Ő leteker egy napot hóban, esőben, felveri a sátrát és holnap megismétli. :Y 500 nap, kíváncsi vagyok nekem lesz-e majd alkalmam egy hasonlóra.

    [ Szerkesztve ]

  • fpeter07

    veterán

    A lange Pause után folytatnám a blogot. Lett volna miről írni, de az nem tartozik ebbe a témába. A szünetben volt öröm, szomorúság meg minden ami kell.

    Eszméletlen fáradt voltam hétfőn. Sajnos tönkrement testtel nem egyszerű eltalálni, hogy melyik fázisból érdemes felébredni. A tesóm mindenesetre eltalálta a rosszat, amikor felébresztett. Hát vezetni ilyen állapotban nem életbiztosítás. A hétfőt és a keddet mondjuk úgy átvegetáltam valahogyan. Azért művészkedtem is: alább lehet megtekinteni pár szál tulipánt a százezernyi városi virágból, illetve az 1 hónapra hátrahagyott virágomat, ami szerencsésen átvészelte ezt az időszakot. Az állapotából ítélve nem kapott jó kezelést, most gyógytornára fogtam.

    A mai szerdán már kezdek kifelé evickélni a hullámvölgyből. Elég sűrű volt a program. Tárolóbérlés a kerékpárnak pipa:

    30 éves az Erasmus-program parti (lufifújás, ingyen póló, ingyen pizza :R ) pipa: [L:/dl/upc/2017-05/10/106124_c03sqjw4x0mdm98h_img_1119.jpg](IMG:/dl/upc/2017-05/10/106124_c03sqjw4x0mdm98h_img_1119.thumb.jpg) [L:http://ots.mti.hu/hirek/68926/ots-kerekezes_jotekonysagi_celra_a_vilag_legkemenyebb_kerekpar[/IMG][/L] versenyen-a_lyoness_gyermek_es_csalad_alapitvany_nagykovete_christoph_strasser]Christopf Strasser[/L] ultrakerékpáros előadása pipa, aláírása szintén. Nem gondoltam volna, hogy ilyen élő legendával is találkozni fogok majd: [L:/dl/upc/2017-05/10/106124_yf2m0y1zqvdnveri_img_1122.jpg](IMG:/dl/upc/2017-05/10/106124_yf2m0y1zqvdnveri_img_1122.thumb.jpg)(/IMG)[/L]

    [ Szerkesztve ]

  • fpeter07

    veterán

    válasz fpeter07 #34 üzenetére

    30 éves az Erasmus-program parti (lufifújás, ingyen póló, ingyen pizza :R ) pipa:

    Christopf Strasser ultrakerékpáros előadása pipa, aláírás szintén. Nem gondoltam volna, hogy ilyen élő legendával is találkozni fogok majd:

    [ Szerkesztve ]

  • fpeter07

    veterán

    Csütörtökön lencsevégre kaptam egy piroxént (keresztmetszeti kép):

    és a városban felállított májusfát:

    Volt egy városok közötti ügyességi verseny is. Favágás, talicskázás, meg minden egyéb. Pénteken bár fülledt volt az idő és eléggé bizonytalan, megkíséreltem egy montis hegymászást. [link] Nagyon jó esős kerékpárteszt volt. És a felsőmet is teszteltem. Hát a lélegző/vízálló anyag minimum egy betegségtől mentett meg.
    Másik bringázás alkalmával meg folyamatosan egy túrázó párost előzgettem. Kérdezték is, hogy követem-e őket.
    Vasárnap duplahegy napot akartam csinálni. [link] De még nem vagyok azon a szinten és a nyereg is kényelmetlen volt. Markolatot is cserélni fogom, mert nagyon kemény műanyag és szétrázza a tenyerem. Hiába ergonomikus... Nem montizáshoz találták ki.

    [/IMG[/L]]A telefonom kivételes művészi képeket tud csinálni. Ez nagyon tetszik, mint egy elmosódott olajfestmény. Hétfőn Tóbi úr házibulizni hívott és utána ingyen sör partira. Játszottunk valami gyerekeknek való repülős társassal, nem volt semmi. Meg a tequila ízesítésű sör sem. (5,9 %!) Hát részleteket nem szeretnék közölni. Mindent elpakoltam, amit akartam. Kivéve a pénztárcámat... A belépőt az egyik lány (Birgit, kvázi úgy kellett kibetűznie) állta. Egyébként nagyon aranyos, 153 cm magas. Mindenki bőven 175 felett van, szóval szokatlan nézőpontja lehet. Ébredés után úgy döntöttem pihenőnapot tartok és nem megyek sehova.

    [ Szerkesztve ]

  • fpeter07

    veterán

    English teszt pipa. Nem volt rossz, az első nem egyes dolgozatom lesz.
    A csütörtöki reggeleim általában ehhez hasonló képkockák sorozata. Nem rossz óra ez, ha nem 5 órát alszik előtte az ember.

    Ruszkiból számokat tanultunk. Lassan, de biztosan el tudok számolni 10000-ig.

    Christoph mutatott egy jó kis utat fel a hegyre: [link]
    Szép látvány tárul az ember elé, ha hegyre mászik. A város a lábai előtt/alatt fekszik.

    Holnapra állóképességi edzést terveztem, szombaton egész napos geológiai túra egy kurzus keretén belül. Aztán pár napig nem fogok tudósítani, de bepótolom majd.

    [ Szerkesztve ]

  • fpeter07

    veterán

    Megkésve, de van miről írnom. Remélem a rajongóim többségét nem veszítettem el, hogy ilyen sok infót eddig eltitkoltam.

    Az állóképességi edzés abból állt, hogy felmentem egy hegyre. És annyira jól sikerült, hogy ki is purcantam. [link] Lefelé megdöntöttem a terepen elért legmagasabb sebességemet: 65 km/h. Az volt a gond, hogy a markolat kikezdte a kezemet, és komoly fizikai fájdalommal a fékezés. A héten lecseréltem egy normálisra, montizásra alkalmatlan ez a kemény ergonomikus akármi.

    20-án volt a geológus túra. (egyetemi tantárgy, kötelező volt a részvétel) Ez nekem nagyon praktikus volt, mert megbuszoztattak rendesen. Azt hittem Graz melletti településre megyünk csak. Jó kis út volt, bepillantást nyertem az osztrák domb (?) vidékbe is. Volt szó Ausztria domborzatáról, hogy miért lett ilyen a táj. (kőzetlemezek ütközése) Élvezetes terepi előadás volt, külföldi "laikusnak" (nekem) meg nem csak hasznos, hanem érdekes is. Csak a kirándulás miatt vettem fel a tárgyat. 3 előadást adtak le és egy túrán kellett részt venni a teljesítésért. Az előadások nem voltak különösebben nehezek. Az új szavak miatt még érdekesek isvoltak. (földrengések, föld szerkezete) Sikerült kiválasztanom az egyetlen olyan kirándulást, ami után nem kell beszámolót írni. Hálelúja, a második 1-esem is bekerült a virtuális naplóba.
    Én nagyon szeretek túrázni, szeretem a természetet. De eddig még nem nagyon nézegettem az út mentén sziklákat. Külső szemlélőnek szokatlan lehet, hogy mi a fenét lehet nézni egy darab kövön.
    Az első megállóhely a kapfensteini Geo-trail volt. A kapfensteini vulkánról lehet megtudni érdekességeket egy sokállomásos körtúrán. Készítettem képeket, és a közérthetőség kedvéért le is fordítom őket.

    A főbb ásványok:

    És a geodéza palánták:

    Kicsit megnéztem közelebbről a tanulókat is. Fiúknál erősen változó kinézet. Egyik srácnak még a szempillája is szőke, viccesen nézett ki. A lányoknál erős a mezőny. Nincsenek sokan, de - ha szabad így fogalmazni - mindenki megtalálhatja a szája ízének valót. Túra után elköltöttem egy sonkás szendvicsre meg egy limonádéra majd 2500 JMF-et. Ez volt idén a legfinomabb szendvicsem, na de ennyiért ez volt a minimum. Ropogós kenyér, szép szelet husik, torma, tojás, savanyú ubi. Most is érzem a kenyér ízét.

    Emlékeim szerint soha nem keltem még fel 3 órakor. Szünetben egyszer keltem fel 4 órakor, az is kemény történet volt. Hát az út eleje kicsit kapkodósra sikerült. Mexikói csáfesz Enoc nem aludt két napja már, az orosz leány meg borozott és sörözött az este, egy csajnak kellett megmosni a haját, illetve barátai pakoltak össze neki mindent. Hát így is lehet készülni az útra. Én azért térképen bejelölgettem az érdekesebb dolgokat, hol van az egyetem, szállás, pénzváltó stb. Apropó előzmények: Emailben értesültünk arról, hogy lehet kimenni egy nemzetközi karrier napokra, aminek Krakkó egyeteme ad otthont. Két nap előadás van, egy nap meg a karrieré. Az oda-vissza út free, a szállást magunk oldottuk meg. Szása (női név ez esetben, csak valami rövidített forma) talált egy olcsó hostelt, így én is foglaltam náluk egy ágyat. 4 fős szobában 10 €+külön fizettem magamnak reggelit.
    Ha valaki utazásra szánta rá magát, akkor nem nagyon javaslom az egy ágyas szobákat. Ha ismerőssel megy az ember akkor oké, lehet külön szobát foglalni. 3-4 embernek meg már talán az a legokosabb döntés.
    7 órás buszozásom sem volt még életemben, nem volt különösebben probléma vele. Ha autópályán utazik az ember, akkor még kényelmesnek is mondanám. Nem kell a forgalmat figyelni, lehet nézni a tájat. Mo-n faluk között ingázva viszont én majdnem kidobtam a taccsot. Össze vissza kanyarog, szar az út, lassú, minden baja van. Magyarföldön ha van összeköttetés, akkor a vonat a nyerő.
    A megérkezés után ebédeltünk, direkt egy olyan helyet választva, ami olcsó és vannak helyi ízek is. Zurek+sajttal töltött pirogi főételnek. A leves savanyú leves volt, annyira nem hódította meg a szívemet. Az utóbbit állagra egy meztelen barátfüléhez tudom hasonlítani, és finom.
    Benéztünk egyetemre a geológus előadásra. Hát volt, ami érthető volt, de az érdeklődési körünket távolról sem karcolta (és maga az anyag brutál nehéz volt), másfél órát kibírva arra jutottunk, hogy mi ezt holnap ki fogjuk hagyni.

    Képmese a városról:

    A főtér:

    Park:

    A pályaudvar:

    A szálláson találkoztam egy Makír nevezetű algér német turistával. Sétáltam vele a városban, párszor fotóztunk. Szeretett beszélgetni a legényfogó lányokkal (sztriptíz és egyéb bárokba akartak becsábítani). Jó árat mondtak, de az is kívül esett a költségvetésemen/érdeklődési körömön, ezért ez az élmény kimaradt. Jó fej egyébként. Fizikus kutató egy német egyetemen. Beszélt a koránról, a nőkről, arról hogy éjszaka csak nőkkel és idősekkel szabad beszélgetni, illetve útbaigazítást kérni. Nagyon jól el lehet sétálgatni éjszaka a városban a főutcán fel-le, fel-le...

    Másnap vonatozni indultunk. Felspájzoltunk az útra enni-innivalóval és 10 zl-es (nincs 1000 Ft) áron lehetett jegyet váltani Auschwitzba. Nem ez volt életem legszebb vasútvonala. A napokban kiújult az allergiám, bár nem vagyok biztos benne, hogy az az volt. Elég szar volt a közérzetem, tüsszögtem és folyt az orrom. Találkoztunk 3 kanadai sráccal, akik szintén a múzeumra és a táborra voltak kíváncsiak. (Tony, Ben, Rick amolyan nyugdíjas különítmény volt) Az egyikük (talán Rick) rendőr volt, az ő gyomrát biztosan nem forgatta fel a látvány. Előre vettek jegyet, azonban a "korai" utolsó vonat miatt kellett egy korábbira is jegyet venniük. Úgy döntöttünk csatlakozunk hozzájuk. Ingyen van belépőjegy a múzeumba, én ezt tök szépen elhagytam, szóval kis fennakadásba ütköztem a kapunál, de bejutottam. Füles, magnó, vezetőnő meg van minden.
    Azért nehéz elképzelni, hogy ezen táborban milyen lehetett "élni". Látja a saját szemével az ember, de nehéz felfogni, hogy sokan milyen körülmények között voltak itt. Zsidók, lengyel politikai menekültek, cigányok ezrei-százezrei haltak itt meg. Lehet ezt könyvből tanulni, de akkor csak nehezen esik le, hogy milyen könyörtelen az ember. A vezető nő sok mindent elmondott (személyek, épületek, biológiai kísérletek stb.), érdemes volt kifizetni érte a díjat. 3-an adtuk össze minden vagyonunkat (a többieknek derogált elegendő pénzt váltani), nem maradt szinte semmink. Jó volt találkozni a kanadaiakkal. Az angol nyelvű országok közül azt tartom a legérdekesebbnek, a távoli jövőben lehet meg fogom látogatni. (mindenképp szeretnék egy ideig egy angol ajkú országban élni)

    Képmese a táborról, a hangulat visszaadás érdekében fekete-fehérben fényképeztem:


    Nem egy idilli kisváros utcái vannak a képen:

    Ez a birkenaui tábor, sok ember utálhatta ezt a sínpárt:

    Megtaláltam a magyar emlék-kockát is. Szerintem jó dolog, hogy nem rombolták le az egész tábort, sokat lehet belőle tanulni.

    A halószoba. A szerencsések felülre, a kevésbé szerencsések alulra, 4 fő szintenként:

    Az utazó társaságunk, kivéve a fényképészt:

    Harmadnap én megpróbáltam eljutni egy előadásra, de nem akartam megtanulni pár óra leforgása alatt lengyelül, ezért inkább a lengyel kekszeket választottam magamnak. És tettem egy sétát a kampuszon:

    A buszos visszaút még megér egy misét. A busz valamikor 17-18 között indul majd. Egy rendes busz várt minket a bejárat előtt, miután ki sikerült nyomozni a dolgot telefonos segítséggel. 5 embernek egy 50 fős busz hm. Egy idős sofőrünk volt, aki csak lengyelül tudott kommunikálni. A problémák már a városban kezdődtek: a lány a szálláson hagyta a kabátját. Aztán az út folyamán hihetetlen milyen dolgokat csinált az öreg. Kétszer megállt fél órás szünetre, lassan haladt autópályán, többször eltévedt, megállt, visszatolatott. Egyszer menetiránnyal szemben hajtott fel az autópályára. Utána elaludtam és az osztrák határig szerencsére nem ébredtem fel. Kalandos volt az út na. Itt átszálltunk egy kisbuszba, lengyel kollégák elvittek haza. Bécs után kicsit eltévedtek (Linz felé mentek először), de annyi baj legyen. A kérdés, hogy hol voltak az előző 7 órában? Merthogy az út 13 órás volt, 18-tól 7-ig tartott. Az autóból kiszállva másnaposság érzete kapott el, sajnos az autóban felejtettem a fekete pulcsimat. Ez csak percek múltán esett le.

    Egy búcsúkép Krakkóból:

    [ Szerkesztve ]

  • fpeter07

    veterán

    Az első adandó alkalmat megragadva (pihentség, bár a betegség nyomai még mutatkoztak) mentem egy nagyot. Nem tudtam korán elindulni, ezért sötétben jöttem haza. [link] Egy völgyben lévő utat választottam magamnak. Térkép alapján nem tűnt vészesnek. A valóság azonban most is más. Dombok egymás hegyén-hátán... De a völgy csodaszép, mindkét oldal, amerre a szem ellát. Mondhatni a szenvedés és a gyönyör egyszerre volt meg. A visszaút rendkívül szép kanyonban ment. Szikla-folyó-út-szikla. Sosem láttam még ehhez hasonlót, álomszerű volt. Érezni a folyó "szagát", a hideg fuvallatát, látni a türkisz színét pompás látvány. És az sem utolsó szempont, hogy folyásirányba ment az út, eddig általában mindig én húztam a rövidebbet. Az álom akkor vált rémálommá, amikor át kellett küzdenem magam a hegyen. Hát az erőteljes volt. Sötétben, egyedül, homloktörölgetve. Meg van a maga hangulata, de kicsit extrém egy sima villogóval 50-nel hasítani utána a lejtőn, hideg menetszélben, vakon, a fehér felfestést követve. Na de mindennek van árnyoldala, ezzel együtt kell élni.

    Festményszerű képek következnek:

  • fpeter07

    veterán

    Csináltunk egy túrát a zöld tóhoz, nem messze Leobentől. A tó a nagyon szép türkisz színéről híres. Jó volt látni olvadt állapotában, helyes hegyi tavacska. [link]
    Szép fotózgatós tempóban megkerültük a tavat és elnéztünk a hegyek irányába. Én nem ilyen utat terveztem, a srácok ötlete volt. Mi lenne ha megpróbálnánk felmászni a hegyre? Hát nehéz kihívás volt, jó meredek végig, némely helyen köves is volt. Oda kellett figyelni, hogy mikor hova rakja az ember a lábát. Jó egyensúlyérzék és bátorság (tériszony erősen hátrányos) szükséges az ilyen kaliberű túrákhoz. Dead endbe botlottunk, ami tulajdonképpen várható volt. Maga a hegy is úgy nézett ki, hogy egy darabig fel lehet sétálni rajta, utána már függőleges.

    Azt hiszem a lejtmenet kárpótolt mindannyiunkat a szenvedésért. Nem kényes lányoknak való terep az biztos. Körömcipősök erős hátrányban, viszont aki talpmasszázst szeretne kapni, az üdvözölve vagyon.

    Videó

    Újabb képmese:

    Az első benyomás:

    Váltanom kellett képarányt, mert nem fért bele a hegy a képbe:

    Egy helyi lakossal is összefutottunk. Ezen a képen nagyon jól lehet látni a színjátékot, ahogy fény átmegy, illetve megtörik a víz felszínen és ilyen különleges színt produkál:

    Ezért nem mentünk tovább. A képen egy ember rejtőzködik:

    Az elfordított képeket érdemes letölteni, nincs kedvem szórakozni velük, hogy jól álljanak.

    Grelfie a parton:

    Megjegyzésként még: elképesztő milyen parkolóhasználat volt a délutáni órákban. Az ország minden tájáról érkeztek turisták. (Rendszám alapján be lehet lőni a tartományt.)

    Este kis narancsos, Nikita által Egyiptomból hozott vízipipa próba. A gondtalan élet netovábbja...

  • fpeter07

    veterán

    05.30., Kedd: Du. Matthiassal Himbergereck mászás. [link] Nem teljesen értünk fel, egy fickó megállított minket. A lejtőzés valami borzalom, egyszerűen nem lehet tartani a kormányt. Egy szűk részen elakadtam egy fába és eléggé odavertem a bal hüvelyujjamat. Bedagadt, alig tudom használni. Remélem nem törött el, és jobban lesz a napokban.
    05.31., Majdnem nyár: Az első nem egyes dolgozatom, rögtön 91%-al! Kell is ez az angol, a nyelvórákat teljesíteni kell mindenképp.

  • fpeter07

    veterán

    Ha csütörtök, akkor Steierburger Tag! Almamustár, torma, husi, zsemle. Volt ereje!

    Az új cipő is fel lett szentelve. Egy jó akcióba futottam az egyik boltban, és ezt nem lehetett kihagyni. Minden passzolt; méret, szín. A talpát vékonynak ítéltem meg, de városi használatra szerintem jó lesz. És végre nem nem kell naponta lábat mosni egész napos cipőviselet után. Plusz most már nem kell mindenhova a túracipőmet felhúzni. Mostantól valóban csak túrázásra fogom használni. A sarkánál a szivacsbélés sérült, kellett venni egy újat. Sok mindent megélt már szegény cipő. Én nem csodálkozom, hogy Alpok-túrák után már látszik a használat nyoma.

    A délutáni túrát elmosta az eső. Szombatra helyeztük át a dolgot. A bringamosás viszont belefért. Tapasztalat: Ha egy embernek két bringája van, az kétszer annyi munkával jár.

  • fpeter07

    veterán

    A pénteki szabadnap alkalmából reggel csináltam egy edzést szobakerékpárral. 3 h-t szerettem volna menni, 2h 30 m után a testem feladta a küzdelmet. Az első 10 percet élveztem, a TV sokat segített, de ez embertelen. Majdhogynem állni is kényelmetlen abban a fülledt teremben, így a 150-es pulzus nem sok jóval kecsegtetett.
    Ajánlom mindenki figyelmébe a See The World című bringás sorozatot. [link] Eszméletlen a csávó, hogy milyen körülmények között él/utazik.

    Délután "nagy" shoppingot csináltunk. Én vettem egy nyeregcsövet Graz mellett (össze-vissza számozzák a házakat, segítség nélkül nehéz lett volna megtalálni a helyet), Daria az orosz lánykísérőm pedig néhány ruhát vett magának Grazban. Régóta kíváncsi voltam már arra, hogy milyen Grazban kabát nélkül lenni.
    Hihetetlen egy város, nem tudom mi vesz rá embereket arra, hogy ilyen helyen éljenek. Vannak hangulatos helyek, amiket érdemes felkeresni, de élni lehetetlen lenne ott.

    A Hauptplatz egyik épülete:

    Egy ékszerkiállításnál találtuk ezt a szobrot. Jól mutatna a "hallban":

    Egy ÉneKES madárat is kiszúrtam itt:

    Graz vs viharfelhő. Jégesőt hozott magával a vihar:

    A zsákmány, egy egyenes nyeregcső:

    Este leadtam a drótot a többieknek, hogy korán kell indulni túrázni. Sajnos nem sikerült időben hazaérni, így az ünnepeket kóla nélkül kell eltöltenem.
    Szóval 7 órás starttal elindultunk a Bärenschutzklammra. Egy részletesebb beszámoló róla:[link]

    Beszéljenek a képek:

    [ Szerkesztve ]

  • fpeter07

    veterán

    Oké, igyekszem törleszteni a kimaradt hetet...

    A hét első két napja szünet volt. Hétfőn Christhimmelfahrt volt, kedden nem tudom mi, gondolom valami egyetemi szünet volt csak. Nem csináltam tulajdonképpen semmit sem. Néha ezt is kell csinálni. Kikapcsolódni, pihenni etc. Brutál izomlázam volt a sok lépcsőtől, és az ujjsérülésem sem tette lehetővé a bringázást, szóval szobafogságot adtam magamnak.

    Szerdán megkaptam az első nem elégtelen osztályzatomat. Az angol nyelv szépségei, 91 %. :) Az estét ásványokkal töltöttem, megpróbáltam felkészülni a mikroszkópos vizsgára. Hát nem mondom azt, hogy sikerült minden főbb ásványt megtanulni. Még ha mindegyik jellegzetes lenne, azt mondanám laikus is megoldja, mert lehetett segédeszközt használni. De nem nagyon segítettek. Mindenesetre talán a tanár megadja a minimumot. Igyekeztem én, de ez nem az én világom. Délután volt egy bevezető előadás a vízkémiai gyakorlathoz. A tanár zseniális. Stílusos ősz haja van, és jó dumája.

    Másnap egész napos vízanalízis program. Vettünk egy mintát a leobeni erőműnél, és folyamatosan felfelé haladtunk a folyón. A végén a leobeni hütténél kötöttünk ki, ez volt a túra legmagasabb pontja. Egy kézi bőröndöt használtunk. Olyan volt, mint egy társasjáték. Kiválasztod az elemezni kívánt ion-t, és követed az útmutatót. Néztünk hőmérsékletet, pH-t, nitritet, nitrátot, ammóniát, foszfátot, összes keménységet, karbonátkeménységet, maradék keménységet, vezetőképességet, sűrűséget (jó drága műszerrel, valami 2000 euro...). Némelyik helyre szagot is felírtak. Végig allergiával küszködtem, eléggé megterhelő volt a túra. Nem mentünk sokat, de nem esett jól. Kaptam egy tippet hova lehet menni júliusban virágnézőbe. A tanár azt mondta egy rész tele van Edelweißal. Nem tudtam milyen növény az magyarul; havasi gyopár. Nagy turisztikai látványosság ez. Azt viszont nehéz megfejteni, hogy miért isznak az osztrákok minden egyes hegyi viskóban. Mintha valami néphagyomány lenne. A másik dolog, amit nehéz értelmezni, az a beszédük. 1 per 1-ben lehet beszélgetni, de így csoportba csak körvonalazni tudom, miről lehet szó.

    Válogatott képek következnek:
    Lokomotíve Vordernbergben:

    A repcsi ihlette a képet:

    Népes túra volt a mai. Tessék nézni az eget is! Ez a negyedik hónapom itt, de ilyen tiszta eget ezidáig még nem láttam.

    Vordernberg a Leobner Hüttéről:

    Szombat reggel arra ébredtem, hogy esik az eső. Véggrre, kevesebb pollen, ki lehet menni bringázni. [link] A leírásban minden benne van. Este elmentünk sunset-et nézni a régi várhoz. A következő sorozatfelvételen jól lehet követni a felhők változását, szerintem imádnivaló:

    10-11 June UCI MTB WORLD CUP - DHI Leogang AUT: Azt hiszem ez a verseny megért 450 km autókázást. Ez volt az első dh versenyem, amit élőben, a pályán mellől láttam. Nehéz volt bejutni, lezárták a főbb feljutási helyeket, de a semmiért nem adunk ki 15 €-t. Liftet meg még ezen a díjon felül kellett volna fizetni. Túrázni (is) jöttünk. :) A pálya mellett felbotorkálva a meredeken igen becsülendő, amit ezek a sportolók csinálnak. Gyalog nem lehet ott lejönni (maximum fenéken), ahol ők bringával lezúznak. És a meredekségen kívül még a terepakadályokkal is meg kell küzdeniük. Igyekszem Ilnur videóiból majd egy rövid filmcsekét összevágni. Az általam lőtt fotók:

    A lányok is szeretik az extrém dolgokat:

    A srácok előtt volt egy repülős bemutató is, nehogy már egy pillanatra is unatkozzon a nép:

    Nagyon gyorsan jöttek:

    [ Szerkesztve ]

  • fpeter07

    veterán

    Az esti konditermi edzés közben elkezdett esni az eső és időközben kisütött a nap is. Elmentem szivárványra vadászni:

    Este megbeszéltem Ilnurral, hogy másnap reggel találkozunk 5 órakor, és felmászunk a közeli hegyre napfelkeltét nézni. Az a 20 perc késés hiányzott, és szokás szerint nem én késtem:

    Délután meg ráértem, ezért nyomtam egy kemény kört. Jó volt, csak a nyerget képtelen vagyok vízszintesbe helyezni. Amelyik hülye kitalálta ezt a rendszert... [link]

    Reggel kapásból félórás késéssel ébredtem. Na nem mintha nagyon számított volna a jelenlétem a vízkémiás műszeres analízisnél. ICP-MS gép használata azért jó volt. Kromatográfiát csináltunk már pannonon, ehhez a géphez még nem volt szerencsém. Nekem fontos volt, ugyanis ez az egyik szakirány, amin tovább szeretnék majd menni. Lement az utolsó szokványos angol óra is, a kövi két órán mi fogjuk magunkat előadni. Kell egy prezentációt készíteni. Sport és szeretet témakörök közöl az utóbbit választottam. Ebből többet lehet tanulni, és lányok számára érdekesebb is.

    A hétvégét otthon fogom tölteni. Készülök versenyre, és finomhangolnom kell még a kerékpárt.

    [ Szerkesztve ]

  • fpeter07

    veterán

    válasz fpeter07 #45 üzenetére

    Elfelejtettem megmutatni a tegnapi zsákmányt. Végkiárusítás van egy filmboltban. Egy olyan sorozatra esett a választásom, aminek még egyetlen részét sem láttam, valamint életem kedvenc színdarabjának újkori filmváltozatára:

    Alig várom, hogy németül is hallhassam.

    Egy örök klasszikust is találtam. A német neve elég idétlen:

    És nem utolsó sorban egy The Rock poszter új tulajdonosa is lettem. Rendes volt a srác, ingyen elhozhattam:

  • fpeter07

    veterán

    Akkor a folytatás:

    Az orosz óra végén kaptunk egy nyelvi tesztet, remélem a vizsga is ilyen lesz, és az alapján fel lehet majd rá készülni. Tanár ijesztgetett, hogy nehéz lesz, pedig négyesnél rosszabbat nem szabad írni. (furcsa ezt leírni) Ilnur kerekét a helyére operáltam. Eltörték a régi kerék tengelyét. Lehet nem kellett volna 90 kg-os embert szállítani a csomagtartón. :)
    Estefele interval tréningeztem: [link]. Az utolsó pár száz méter kemény volt. Meg a meleg se könnyítette meg a dolgom. Másnap reggel alig tudtam felkelni... 8-kor dolgozatot írtak a srácok levegőtisztántartásból. Irreálisan sokat kellett volna rá tanulni, így szkippeltem. 10-kor volt kupaktanács a hidrokémiai beadandó dolgozattal kapcsolatosan. Csak be kellett digitalizálnom néhány dolgot. Egyedül a térkép elkészítése tartott sokáig, a többi dolgot csak másolnom kellett. A srácok meg majd elvégzik a többi munkát.
    A teleszkópba fújtam kis levegőt, mert túlzattan beült. Visszaadtam a pumpát Matthiasnak. Lett volna ma egy bbq parti, de lefújták a szervezők... Miért is ne, ez lett volna az első sütögetős bulim. Cserébe volt időm kidolgozni a témaköröket a holnapi angol vizsgára. Ma este még valszín iszunk Ilnur egészségére (születésnapja van), és le is akarom passzolni neki a sütit, illetve ajándékom. A buli csak pénteken lesz megtartva.

    Ja igen. Mikroszkópos tanár válaszolt az emailemre. Azt mondja, addig nem kapok jegyet, amíg a protokoll-lapokat be nem viszem neki. Hát én ilyenre nem emlékszem az órákról, pedig állítólag többször is elmondta. Ám legyen, nem fogok sírni a hiányuk miatt.

    [ Szerkesztve ]

  • fpeter07

    veterán

    válasz fpeter07 #47 üzenetére

    English exam has been done. Vendégem volt az éjszaka. Orosz haverom kizárta magát, és adtam neki ágyat, elég szarul nézett ki. Csupán félig volt magánál. Magától nem kelt volna fel, szóval megmentettem az angolját. :) Cserébe tudtam két órát aludni.

    A mikroszkópos tanár szólt, hogy mutassam be a kőzet lapokat. Hát én elvittem neki, de nem tudtam, hogy azokat otthon ki is kellett volna tölteni. :D Azért megadta a jegyet szerencsére. Elmentem funon egy kicsit, és megkeresni egy szerszámomat, amit múltkor elhagytam. Meg is lett két szikla között a meredek túraútvonalon. Sejtettem, hogy ott esett ki, nem volt nehéz megtalálni. [link]

    Pénteken orosz vizsgára készültem... aztán találkoztam egy holland csávóval és kérdezte, nem akarok-e csatlakozni a bubble soccer csapathoz. Hát tanulni bármikor lehet, így igent mondtam. Vicces játék, focihoz nem sok köze van. Majdnem megfulladtam egy-egy sprint után. Egyrészt annyira magas volt a levegő páratartalma, hogy kellemetlen volt simán futni is. Másrészt meg ez a labda tök zárt, lassú az oxigéncsere. Kicsik ellen hősiesen helytálltunk, a nagyok viszont elvertek minket.

    Este becsatlakoztam a hétvégi partiba. Most ittam először gin tonicot, nem tudom a brazilok mit szeretnek rajta. Magában nem túl jó ital, süteménnyel viszont tűrhető. Srácokkal elmentünk passionbe, ez egy klub Leobenben. 15 eur-t akartak elkérni fejenként, Osama szépen lealkudta 5 eur-ra, csoportos kedvezmény. :) Hát az átlagéletkor egészen alacsony volt. A többség 20 alatt volt. Állítólag ez egy csajozós hely, hát számomra annyira nem volt érdekes. A lányok is, meg a fiúk is egymással táncoltak. Oké, nem járok diszkóba, de az ember nem ezt várná el. Tetszett, hogy nem volt túlzsúfolt, de így meg nem volt semmi hering hangulat. A diszkó sehogy se jó... Az est második felében megérkezett egy rapper, aki mint utólag kiderült szerv nyelven beszélt. Hát én nem tudtam beazonosítani, hogy milyen nyelvek kiabál, sok lány viszont vele együtt énekelt. Mondhatni nem az a tipikus osztrák este volt. Fél 3-kor leléptem, hogy másnap el tudjak menni bringázni.

    5 szelet nutellás kenyérrel, 4 müzliszelettel, 1 kebabbal, 2 sportitallal (az egyik kóla volt he-he) és rengeteg vízzel sikerült abszolválni a Leoben- Graz- Leoben távot. Graz fele félúton éreztem, hogy nem lesz sétagalopp ez a meleg, akkor kezdett el megfogni a nap. No mindegy, a tempót próbáltam tartani, hiszen jövő hétvégén sem lehet majd a versenyen pihengetni. A nap ellen nehéz védekezni, lassan szívja el az ember energiáját. Grazban akartam eredetileg pizzázni egyet, de nem találtam tetszetős helyet. Marad a B-terv, Grazkornban egy kebab. Muszáj volt enni valamit, mert 3-4 órás út volt még visszafelé.
    Hát a nap elment, de annyira megnőtt a páratartalom, hogy a hegyeket alig lehetett látni. Nehéz volt lélegezni, ilyenkor az ember inkább csak harapni tudja a levegőt. Volt egy vasútfelújítás, le volt zárva a bringaút, de nem kockáztattam meg az elterelő utat. Késő volt, fáradt voltam már, egy eltévedés nem hiányzott. Egy munkás szólt, amikor átcipeltem a bringát a vasúton, hogy ilyen nincs ám. Nem nagyon érdekelt, nem tudott vele mit kezdeni úgy se. Hazafelé belefutottam egy zivatarba. A végén már nem nagyon pörgött el a nagytányér, a combok a nyakam és a markom nagyon fájt már. Összességében: kiváló formában vagyok, a sok edzés remélhetőleg elég lesz a következő versenyemhez.

    Vasárnap orosz tanulás; eléggé szar formában vagyok, ma csak arra készültem.

    [ Szerkesztve ]

  • fpeter07

    veterán

    A russzkij ekzamen szintén megírva! Tanárnő remek dolgozatot állított össze. Másfél oldalas szövegértés, utána meg még 8 feladat. Kérdezi közbe, 5 perc elég hozzá? Válasz mellőlem: Fél óra. Hát engem megizzasztott rendesen. Délután megejtettem az első (saját) pizzámat Leobenben. Az estére elég rosszra fordult az állapotom, nem így terveztem az utolsó hetemet. Sajna az utolsó hegyvidéki bringázás kimarad(t). Kedden elfuvaroztam az orosz haveromat a vasútállomásra. Olyan nagy búcsút nem vettünk egymástól, mindenképp szeretnék vele még találkozni. Délután/este próbáltam megmaradni a székben és összedobni egy prezentációt angolra. [link] Másnap előadtam, de sajna nem úgy sikerült, ahogy másfél hete elterveztem. Nem a nyelven múlott, magyarul sem ment volna jobban. Tanárnő rendes volt, az utolsó óra után meghívott minket kávézni. Az utóbbi időben rákaptam a cappucinora. Nem olyan erős, mint egy rendes kávé, és viszonylag finom is. A többség jegeskávét próbált ki, én ezt nem szorgalmaztam a torkom miatt.

    Este ingyen sör parti a Massenburgnál. Kétszer voltam már ezen a helyen, de nem tudom, hogy így hívják ezt a helyet. Kurvajó feelinges volt, mindenki ünneplőbe vonult át az egyetemtől a várromokig. Az eső sem tántorította el a népet, én külön készültem rá az esernyőmmel. Így is lehet barátokat szerezni. :K
    Elhívtam rá a szobatársamat, mert szegény gyerek nem sok partin volt az elmúlt félévben. A kövi félévben átiratkozik a bécsi TU-ra. Szóval ez neki is amolyan búcsú parti volt.
    Hát az osztrák divat még mindig szokatlan a szememnek. A dirdl (dirdel)-el nincs semmi gond, mert nagyon szépen néz ki rajtuk. De a térdzoknis bőrnadrágos fickók viccesen mutatnak. :D Visszatérve a lányruhára, Tobi mondott egy érdekes dolgot. Van egy fonál deréktájon, amiből a lányok masnit kötnek. Ha a masni bal oldalt van akkor a lány szabad, ha középen van akkor még szűz, ha jobb oldalt akkor foglalt, ha pedig hátul van megkötve vagy özvegy, vagy pincér... Szóval ha valaki el akar menni a jövőben egy osztrák ünneplős bulira, akkor tessék figyelni a masnit is, ne csak a feneket.
    Az első sörre fél órát kellett várnunk. Beszarás, hogy sörhabot csapoltak a pultusok. Lehet ezért volt ingyen a sör, ilyen kamionról leesett hordókat kaptunk. Utána meg sorba álltam Leberkäsesemmelért is. Mahir azt mondta a ló mellrészéből van, talán sosem ettem még ilyet.
    Hihetetlen egyébként mennyi ismerős arcot láttam. Ami jó is volt, mert egyedül én nem szeretek szórakozni menni. Ausztrál srácok, irániak, spanyol, mexikó, ukrán lányok (nem ment a kommunikáció, majd egyszer), de nyilván az osztrákok voltak többségben. Bírom őket, mint nép, nagyon tradíciókedvelőek. A lányok mondjuk szokatlanul zárkózottak, nem ünneplő fehérnépek.
    Tobinak adtam ajándékba fél liter 50 fokos törkölyt. Hát nem sok maradt neki az est végére. Nem láttam még így piát osztogatni. Az alkohol mindig jó hatással van az emberekre. Utána fél 4-ig táncpartin voltam a város kb. egyetlen szórakozóhelyén. Egész jó zenéket adtak, meg vicces spanyolokkal táncolni, így sokáig maradtam.

  • fpeter07

    veterán

    Ez is elérkezett. Az utolsó két nap történései:

    Csütörtökön enyhe másnapos pakolás volt. Nem nagyon volt étvágyam, ami szerintem részben az esti tequilának köszönhető. De legalább jó drága is volt. :) Megbeszéltem egy magyar sráccal, hogy találkozunk burgerezőben. Tobi is bejelentkezett, szóval a kettőt összekötöttem. Idő hiányában csak ilyen programot lehetett szervezni. Nem rossz hely volt, tetszetős volt a kaja is. 10 € volt nálam, szóval az osztrák haveromat az utolsó napon még lehúztam kicsikét. :) Bár ha az anyagiakat nézzük, nagy esély van rá, hogy én vagyok/voltam az egyik legszegényebb ismerősnap nem kellett sietnem a kiköltözéssel, 12 óra után is elmehettem. Kristóffal megbeszéltünk egy találkozót a menzánál. Ez volt az első alkalom, hogy ott kajáltam. Jó kis hely. Velünk jött Enoc is. Elhívtam, mert találkoztunk előtte. Utána vettem pár ajándékot LCS-ben; sör, csoki etc.

    A sör nem kérdez, a sör MEGÉRT:

    50 év szükségeltetett ahhoz, hogy ilyen jól nézzek ki. Megj: 30 év múlva veszek egy ilyen pólót:

    Volt még egy intermezzo a várromoknál, amolyan városbúcsú. Kristófnak megmutattam a kollégiumot. Érdekesen jött ki, hogy félév alatt pont az utolsó napokban találkoztunk. Bepakolás után egy kis időtöltés még a srácokkal (labdajáték, pingpong, ölelés) és irány home. Jónéhányszor megtettem ezt az utat, ez alkalommal meglehetősen szomorú volt. Ami egyszer elkezdődik, az véget is ér.
    Mint érkezéskor:



    Most is csak egy autónyi cuccom volt:

    Néhány összehasonlító kép, nagyjából fél év az időkülönbség:


    Hogy mi változott? Rengeteg mindennel gazdagabb lettem, és remélem hogy a tapasztalataimat fel fogom tudni majd használni arra, hogy jobb ember lehessek. Az eddigi egyetemi féléveim a tanulásról szóltak. Most is sokat tanultam, de elsősorban nem az egyetemi órákból. Új ország, új hagyományok, új emberek, ételek, új tájak. A sport az megmaradt és meg is fog maradni a jövőben. Szomorú, hogy véget ért. De remélem a jövőben még több hasonló kalandban lesz részem. Az érzelmi skála minden szintjét bejártam ez alatt az idő alatt. Voltam mérges, kétségbeesett, szomorú és könnyes, ugyanakkor már egy-egy hétvége is adott annyi örömöt, hogy egyértelművé vált: Ausztria jó választás volt. Kíváncsi vagyok a kapcsolataim milyenek lesznek a jövőben. Majd az idő választ ad erre a kérdésre.
    Az egyetem hátralevő idejében eléggé meg lesz kötve a kezem. Szeretném, ha a következő utam két év múlva Németországba vezetne. De addig sem fogok lustálkodni. Tervezem, hogy nyitok egy instagramot és feltöltöm oda majd a best fotóimat, hogy többen is bepillantást nyerhessenek az életembe/kalandjaimba. Van mit közzé tenni. Ráadásul hallottam, hogy az egyik legjobb közösségi oldal.

    Köszönöm annak a figyelmét, aki követte a blogomat!
    Néhány tipp leendő külföldi diákoknak:
    -angolul, vagy spanyolul ajánlott tudni
    -adott ország nyelvét beszélni előnyös
    -az egyetemtől viszonylag távoli kolit választani, mert az ember könnyen "beragadhat"
    -nemzetközi koli előnyösebb, könnyebb haverkodni és több ismeretre szert tenni
    -tárgyak felvétele előtt tájékozódni, és könnyűeket választani (semmi előnnyel nem jár egy nehéz óra teljesítése)
    -sport és ivászat legyen egyensúlyban
    -aki anyagias, ne az erasmus ösztöndíjat válassza, mert rengeteg kompromisszummal jár
    -aki nem tud főzni, az legyen gazdag
    -euró-forint átszámítás matekot megtanulni
    -szórakozóhelyeken inni luxus
    -legyél minimálisan nyitott új dolgok/emberek megismerésére
    -vigyél/vegyél egy bringát, mert anélkül nem érdemes élni. :D

    [ Szerkesztve ]

Aktív témák