Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • Rayyy
    senior tag

    Egyébként, ha valakinek gyakran elfárad / monoton pózban van / fájdogál a keze / csuklója, akkor ajánlom a csikung (nem gésa...) golyókat. Természetesen heves fájdalom, gyulladás közepette inkább az orvost ajánlom. Szóval én már nagyon régóta használom, szépen átmozgatja az ujjakat, erősít kb. mindet az alkar közepétől lefelé. Akár dohányzás helyett is. De fejbe is b@szhatod vele a kolégát, nem kel föl. Bár a szeretet mindent megold.

  • Megnéztem, kevés a gomb azon is, amin szerinted sok.

    A nagymamás példa nem irreleváns, mert nem hébe-hóba, hanem munkaeszközként használt olyan eszközt.

    Nagyon de. Ha valódi igény lenne tömegtermelésre, akkor az egyesével vezetékelés is csak egy marketinges mese lenne, mert épeszű folyamatmérnök pillanatok alatt gépesítené, valódi igény esetén.

    Nem éri meg gépesíteni, még több évtizedes múltal sem. Ennyit árul el az, amit írtál. Egy rétegtermék. Viszonylag kifinomult megoldás egy nem, vagy alig-alig létező és kevés embert érintő problémára. Nem gond, hogy van. Színesebb tőle a világ.

    A tehénlepényes hasonlatod nagyon gáz. A normál, megszokott és egyébként nagyon jól működő százmilló szám eladott termékcsoport és a sz@r közé egyenlőségjelet tenni, csak azért, hogy a mondanivalód kontrasztosabb legyen és ezzel is még távolabbinak, sokkal jobbnak mutass be valamit....Hááát. Tehát egy bizonyos szint fölé nem lehet érveket vinni, mert nincs műszaki tartalom, hanem a megszokott műszaki megoldás megítélését kell lentebb tolni pocskondiázással...aha...meggyőző.

    A kép sántít. Lehet ilyen bénán is rajzolni egy kezet. Akár így is tarthatná valaki a kezét egy fotó kedvéért, de a többség használat közben mégsem így tartja, mert kényelmetlen.

    Mikor nyomom az ATS-t, ETS2-t vagy bármely más játékot:

    Aztán amikor nagyon kényelmetlen lesz, akkor igazítok rajta, csak akkor előfordulnak tévedések.

  • Synthwave
    HÁZIGAZDA

    Megnéztem, kevés a gomb azon is, amin szerinted sok.

    A nagymamás példa nem irreleváns, mert nem hébe-hóba, hanem munkaeszközként használt olyan eszközt.

    Nagyon de. Ha valódi igény lenne tömegtermelésre, akkor az egyesével vezetékelés is csak egy marketinges mese lenne, mert épeszű folyamatmérnök pillanatok alatt gépesítené, valódi igény esetén.

    Nem éri meg gépesíteni, még több évtizedes múltal sem. Ennyit árul el az, amit írtál. Egy rétegtermék. Viszonylag kifinomult megoldás egy nem, vagy alig-alig létező és kevés embert érintő problémára. Nem gond, hogy van. Színesebb tőle a világ.

    A tehénlepényes hasonlatod nagyon gáz. A normál, megszokott és egyébként nagyon jól működő százmilló szám eladott termékcsoport és a sz@r közé egyenlőségjelet tenni, csak azért, hogy a mondanivalód kontrasztosabb legyen és ezzel is még távolabbinak, sokkal jobbnak mutass be valamit....Hááát. Tehát egy bizonyos szint fölé nem lehet érveket vinni, mert nincs műszaki tartalom, hanem a megszokott műszaki megoldás megítélését kell lentebb tolni pocskondiázással...aha...meggyőző.

    A kép sántít. Lehet ilyen bénán is rajzolni egy kezet. Akár így is tarthatná valaki a kezét egy fotó kedvéért, de a többség használat közben mégsem így tartja, mert kényelmetlen.

    :DDD

    Ok. Ha valaki ennyire képben van a témában, azzal nem lehet mit kezdeni, legfeljebb csak tanulnunk lehet tőle. /s

    Megint a semmire áldoztam nem épp 5 percet. Na mindegy.

  • nLali
    őstag

    Ezek szerint meg sem nézted, a Sofle 64 gomb, ami nagyon nem 40 (de még a Corne 4.1 is 46).

    "Az mennyire kézkímélő? Lassan kilencven éves, az izületei egészségesek, "

    Ha a nagymamámnak kerekei lennének – ha még élne –, akkor bicikli volna. Van, aki 80 éven át minden nap elszív három doboz cigit, és 102 évesen végelgyengülésben hal meg, valaki meg soha az életében el nem szívott egy szálat sem, mégis 31 évesen viszi el a tüdőrák. Irreleváns.

    "Ferde billentyűzetet gyártani nagyjából ugyan annyiba kerül, mint laposat."

    Nagyon nem. Pláne, hogy ezeket leginkább kézzel vezetékezik. Még egy olyan, lassan 40 éves cég esetén is, mint az amerikai Kinesis (ha jól emlékszem, 14 alkalmazott), sok hetes várakozás van egy leadott rendelés esetén, bizonyos, mélyebbre hatóan testreszabott modelleknél hónapok/fél év. A jövőre 50 éves Maltron pl. egy angol garázsmanufaktúra, minden kézzel készül, de pl. egy 3D nyomtatást alkalmazó Cyboard is 6-8 hét.

    A gyártásnak és annak költségeinek köze nincs egy Logihecchez és társaihoz.

    "Valahogy mégse lett standard."

    Fentebb már leírtam, hogy miért.

    "úgy sejtem, hogy lapos bill-ből vesznek le a polcról többet az emberek."

    Ezzel a logikával a tehénlepény is finom lehet, hiszen 2 milliárd légy nem tévedhet. Azt már hozzá sem veszem, hogy miért nincs minden MediaMarkt tele ezekkel, mert a korábbi posztban (+ ebben is) már megindokoltam.

    "Megfelelő asztal, megfelelő ülésmagasság kell és a csuklófájás elfelejthető."

    Az ezen nem változtat:

    Megnéztem, kevés a gomb azon is, amin szerinted sok.

    A nagymamás példa nem irreleváns, mert nem hébe-hóba, hanem munkaeszközként használt olyan eszközt.

    Nagyon de. Ha valódi igény lenne tömegtermelésre, akkor az egyesével vezetékelés is csak egy marketinges mese lenne, mert épeszű folyamatmérnök pillanatok alatt gépesítené, valódi igény esetén.

    Nem éri meg gépesíteni, még több évtizedes múltal sem. Ennyit árul el az, amit írtál. Egy rétegtermék. Viszonylag kifinomult megoldás egy nem, vagy alig-alig létező és kevés embert érintő problémára. Nem gond, hogy van. Színesebb tőle a világ.

    A tehénlepényes hasonlatod nagyon gáz. A normál, megszokott és egyébként nagyon jól működő százmilló szám eladott termékcsoport és a sz@r közé egyenlőségjelet tenni, csak azért, hogy a mondanivalód kontrasztosabb legyen és ezzel is még távolabbinak, sokkal jobbnak mutass be valamit....Hááát. Tehát egy bizonyos szint fölé nem lehet érveket vinni, mert nincs műszaki tartalom, hanem a megszokott műszaki megoldás megítélését kell lentebb tolni pocskondiázással...aha...meggyőző.

    A kép sántít. Lehet ilyen bénán is rajzolni egy kezet. Akár így is tarthatná valaki a kezét egy fotó kedvéért, de a többség használat közben mégsem így tartja, mert kényelmetlen.

  • Megveszett!

    E. Kaufm
    A topikban mindenki boomer szvsz

    Na a búmer a másik amit utálok. Itt ratkósok voltak meg azok gyerekei, itt nem a jólét miatt születtek gyerekek, hanem mert kötelező volt megszülni...

  • FoxiestFox
    félisten

    Megveszett!

    E. Kaufm
    A topikban mindenki boomer szvsz

    Csak akkor, ha nagyon öngyarmatosítani akarsz a retarddit szavajárással :))

  • FoxiestFox
    félisten

    Ezt nem tudom, miből gondoltad, mert 8 éve vagyok házigizda, 15 éve ez az avatárom és 20 éves regem van. De high skill kvéjkerekben/klasszik Doomerekben is tobzódik a Gen Z + a fogalmazási stílusuk is echte ilyen szokott lenni. :DDD

    --------------------------------------------------------------------------

    (#67) Rayyy: Hajrá! gl hf

    Ha úgy döntesz, hogy rendelsz és megjött, majd kipróbáltad, akkor bedobhatnál róla ide pár sort, hogy milyen!

    Passz. Lehet, nem nagyon találkoztunk a fórumokon korábban. :D

  • Synthwave
    HÁZIGAZDA

    Az a hómofisz nagyon hasonlít az én jelenlegimre. ;]
    Keci nagy bill, CRT moncsi, bézs PC a padlón, mindenjó.
    No disctractions setup :))

    wasd.hu: Én is azt hittem szintvév úr max 22 éves, de már kezdek mid life crisist látni az anime pfp és nerdy hobbik közé (jól van én kussoljak az asztalom alatt a számítógépekkel amiket régen szerettem volna de nem volt rá pénz a 90-es években :D)

    Ezt nem tudom, miből gondoltad, mert 8 éve vagyok házigizda, 15 éve ez az avatárom és 20 éves regem van. De high skill kvéjkerekben/klasszik Doomerekben is tobzódik a Gen Z + a fogalmazási stílusuk is echte ilyen szokott lenni. :DDD

    --------------------------------------------------------------------------

    (#67) Rayyy: Hajrá! gl hf

    Ha úgy döntesz, hogy rendelsz és megjött, majd kipróbáltad, akkor bedobhatnál róla ide pár sort, hogy milyen!

  • Synthwave
    HÁZIGAZDA

    De amiket ajánlottál, azok nem ekvivalens billentyűzetek. Negyven gombos csodákat nem veszem lehetőségszámban, mert fele gombot sem kapom.

    Örülök, ha valaki talál olyan eszközt, ami könnyíti a munkáját, megőrzi az egészségét, sőt ezt a kettőt egyszerre is tudja. Nekem ez nem üzenet. Kompromisszum lenne egy átlagostól jelentősen eltérő billentyűzet használata. Ez a kompromisszum nekem nem megindokolható.

    Ha elmenne az ipar olyan irányba, hogy a mostani szemmel nézve furcsa billentyűzetek lesznek az ipari standard, sőt, munkavédelmi követelmény lesz bizonyos munkakörökben, akkor majd gondolom kénytelen leszek alkalmazkodni.

    Ferde billentyűzetet gyártani nagyjából ugyan annyiba kerül, mint laposat. Már több évtizede van otthoni számítógépe az embereknek, és kb. ugyan ennyi ideje van az üzletek polcain ergonomikus billentyűzet. Valahogy mégse lett standard. Nincsenek adataim, de a kínálatból úgy sejtem, hogy lapos bill-ből vesznek le a polcról többet az emberek.

    A csuklófájás inkább egyedi és nem gyakori. Nagymamám a munkahelyén, szerintem munkaviszonya nagyobb részében mechanikus írógéppel dolgozott. Az mennyire kézkímélő? Lassan kilencven éves, az izületei egészségesek, hála Istennek.

    Megfelelő asztal, megfelelő ülésmagasság kell és a csuklófájás elfelejthető. Én jobbulást kívánok azoknak, akiknek izületi problémái vannak. Jó, hogy van választék és mindenki megtalálhatja az, ami megkönnyíti az életét.

    Ezek szerint meg sem nézted, a Sofle 64 gomb, ami nagyon nem 40 (de még a Corne 4.1 is 46).

    "Az mennyire kézkímélő? Lassan kilencven éves, az izületei egészségesek, "

    Ha a nagymamámnak kerekei lennének – ha még élne –, akkor bicikli volna. Van, aki 80 éven át minden nap elszív három doboz cigit, és 102 évesen végelgyengülésben hal meg, valaki meg soha az életében el nem szívott egy szálat sem, mégis 31 évesen viszi el a tüdőrák. Irreleváns.

    "Ferde billentyűzetet gyártani nagyjából ugyan annyiba kerül, mint laposat."

    Nagyon nem. Pláne, hogy ezeket leginkább kézzel vezetékezik. Még egy olyan, lassan 40 éves cég esetén is, mint az amerikai Kinesis (ha jól emlékszem, 14 alkalmazott), sok hetes várakozás van egy leadott rendelés esetén, bizonyos, mélyebbre hatóan testreszabott modelleknél hónapok/fél év. A jövőre 50 éves Maltron pl. egy angol garázsmanufaktúra, minden kézzel készül, de pl. egy 3D nyomtatást alkalmazó Cyboard is 6-8 hét.

    A gyártásnak és annak költségeinek köze nincs egy Logihecchez és társaihoz.

    "Valahogy mégse lett standard."

    Fentebb már leírtam, hogy miért.

    "úgy sejtem, hogy lapos bill-ből vesznek le a polcról többet az emberek."

    Ezzel a logikával a tehénlepény is finom lehet, hiszen 2 milliárd légy nem tévedhet. Azt már hozzá sem veszem, hogy miért nincs minden MediaMarkt tele ezekkel, mert a korábbi posztban (+ ebben is) már megindokoltam.

    "Megfelelő asztal, megfelelő ülésmagasság kell és a csuklófájás elfelejthető."

    Az ezen nem változtat:

  • Rayyy
    senior tag

    Amúgy megtaláltam (nem volt nagyon eldugva) a Rotary Mouse weboldalának specification részén, hogy rendes gombként is funckionál a tárcsa. Sejtettem, csak kellett a megerősítés. Szóval gondolkozom, holnap indul...

  • Rayyy
    senior tag

    a görgők fémből vannak, ez biztos. alumínium vagy vmi ötvözet.
    akárhányszor megfogtam rettenetesen zavart az hogy hideg.
    plusz hiába racsniztam, akkor is borzalmas volt klikkelni a görgővel és nyomva tartani.
    CAD-nél én azzal mozgatom a rajzot. gyakorlatilag a görgő megy elsőnek tönkre nálam.
    most egy lamzu atlantisom van ~3 éve, minden úgy működik mint amikor megvettem.
    ami azért elég nagy szó, oké 45E volt akkor is már ez az egér.

    Na, ez például hasznos információ, hogy a Lamzu Atlantis-t jó CAD-re használni. Néha sikítva ébredek a verejtékemben fürödve, hogy mi lesz, ha tönkremennek a CM Reaper-eim. Ritka az ilyen nagy-nehéz-lapos görgő.

  • FoxiestFox
    félisten

    Mondjuk nálam a sculpted egy 1999 óta tartó áhítat, ami akkor kezdődött, amikor 14 éves fejjel a hazai PC Format első számában ehhez az oldalhoz értem:

    Hú, mondom, hámiazazizé ott a kezei alatt? Muti meg, muti meg, hadd nézzem, neked van, nekem nincs, nekem mé nincsen? :DDD (PCD Maltron Dual Hand 3D – az egzakt modellt még háromnegyed órányi ÉÁJ assisted nyomozással sem sikerült beazonosítani. Közös erőfeszítéssel arra jutottunk, hogy valószínűleg egyedileg gyártatott darab; valamilyen custom, 7u széles centrális klaszterrel szerelt, DGTCQ/N derivált DGICQ variáns lehet.)

    Aztán egy 2002-es vagy 2003-as PC Gamerben megláttam a Kinesis Advantage KB500-at, az meg még jobban tetszett.

    Szóval ha nem lennének romon a csülkeim, akkor is sculptedet használnék.

    Viszont tényleg nem kötekedni akarok, csak kérdezem: ha nem próbáltad még, honnan tudod, hogy ez nem lenne még kényelmesebb, mint a mostaniak? Kevés gombnak sem muszáj lennie, a Maltronokon pl. 120+ van, és jó kis karcos, old school MX Blackek.

    Abban maximálisan egyetértek, hogy a row staggered szanálásával jól járnál. Az ortonlineáris nagyon megtöri a csuklókat, ha az alfaklaszter nincs kellő távolsággal szétválasztva egymástól, szint könyörög az RSI-ért, szóval a columnar staggered vonalon lenne célszerű elindulnod. Onnan meg már csak egy lépés a sculpted. :)

    Az a hómofisz nagyon hasonlít az én jelenlegimre. ;]
    Keci nagy bill, CRT moncsi, bézs PC a padlón, mindenjó.
    No disctractions setup :))

    wasd.hu: Én is azt hittem szintvév úr max 22 éves, de már kezdek mid life crisist látni az anime pfp és nerdy hobbik közé (jól van én kussoljak az asztalom alatt a számítógépekkel amiket régen szerettem volna de nem volt rá pénz a 90-es években :D)

  • wasd.hu
    senior tag

    Mondjuk nálam a sculpted egy 1999 óta tartó áhítat, ami akkor kezdődött, amikor 14 éves fejjel a hazai PC Format első számában ehhez az oldalhoz értem:

    Hú, mondom, hámiazazizé ott a kezei alatt? Muti meg, muti meg, hadd nézzem, neked van, nekem nincs, nekem mé nincsen? :DDD (PCD Maltron Dual Hand 3D – az egzakt modellt még háromnegyed órányi ÉÁJ assisted nyomozással sem sikerült beazonosítani. Közös erőfeszítéssel arra jutottunk, hogy valószínűleg egyedileg gyártatott darab; valamilyen custom, 7u széles centrális klaszterrel szerelt, DGTCQ/N derivált DGICQ variáns lehet.)

    Aztán egy 2002-es vagy 2003-as PC Gamerben megláttam a Kinesis Advantage KB500-at, az meg még jobban tetszett.

    Szóval ha nem lennének romon a csülkeim, akkor is sculptedet használnék.

    Viszont tényleg nem kötekedni akarok, csak kérdezem: ha nem próbáltad még, honnan tudod, hogy ez nem lenne még kényelmesebb, mint a mostaniak? Kevés gombnak sem muszáj lennie, a Maltronokon pl. 120+ van, és jó kis karcos, old school MX Blackek.

    Abban maximálisan egyetértek, hogy a row staggered szanálásával jól járnál. Az ortonlineáris nagyon megtöri a csuklókat, ha az alfaklaszter nincs kellő távolsággal szétválasztva egymástól, szint könyörög az RSI-ért, szóval a columnar staggered vonalon lenne célszerű elindulnod. Onnan meg már csak egy lépés a sculpted. :)

    jó öreg vagy

  • copass
    veterán

    Szerintem műanyag, csak van rajta valami fényes bevonat. Van más gyártónak ilyen görgője? Engem ez a kettős üzemmód érdekel. Lassan 10 éve használom ezt az egeret, ebből 6 év munkára. A kis klikkelőjét már a harmadikat taposom. Miért tartod rossznak?

    a görgők fémből vannak, ez biztos. alumínium vagy vmi ötvözet.
    akárhányszor megfogtam rettenetesen zavart az hogy hideg.
    plusz hiába racsniztam, akkor is borzalmas volt klikkelni a görgővel és nyomva tartani.
    CAD-nél én azzal mozgatom a rajzot. gyakorlatilag a görgő megy elsőnek tönkre nálam.
    most egy lamzu atlantisom van ~3 éve, minden úgy működik mint amikor megvettem.
    ami azért elég nagy szó, oké 45E volt akkor is már ez az egér.

  • De amiket ajánlottál, azok nem ekvivalens billentyűzetek. Negyven gombos csodákat nem veszem lehetőségszámban, mert fele gombot sem kapom.

    Örülök, ha valaki talál olyan eszközt, ami könnyíti a munkáját, megőrzi az egészségét, sőt ezt a kettőt egyszerre is tudja. Nekem ez nem üzenet. Kompromisszum lenne egy átlagostól jelentősen eltérő billentyűzet használata. Ez a kompromisszum nekem nem megindokolható.

    Ha elmenne az ipar olyan irányba, hogy a mostani szemmel nézve furcsa billentyűzetek lesznek az ipari standard, sőt, munkavédelmi követelmény lesz bizonyos munkakörökben, akkor majd gondolom kénytelen leszek alkalmazkodni.

    Ferde billentyűzetet gyártani nagyjából ugyan annyiba kerül, mint laposat. Már több évtizede van otthoni számítógépe az embereknek, és kb. ugyan ennyi ideje van az üzletek polcain ergonomikus billentyűzet. Valahogy mégse lett standard. Nincsenek adataim, de a kínálatból úgy sejtem, hogy lapos bill-ből vesznek le a polcról többet az emberek.

    A csuklófájás inkább egyedi és nem gyakori. Nagymamám a munkahelyén, szerintem munkaviszonya nagyobb részében mechanikus írógéppel dolgozott. Az mennyire kézkímélő? Lassan kilencven éves, az izületei egészségesek, hála Istennek.

    Megfelelő asztal, megfelelő ülésmagasság kell és a csuklófájás elfelejthető. Én jobbulást kívánok azoknak, akiknek izületi problémái vannak. Jó, hogy van választék és mindenki megtalálhatja az, ami megkönnyíti az életét.

    Nem igen láttam egy polcon sem nagyon ferde billentyűzetet. Osztottat meg sosem.
    Olyannak volt esetleg ferdített 100%-osa, mint az m$. Azt meg részemről meg is tarthatták.

  • Ez egy niche, nem egy valódi igény a tömegek számára.
    A csuklómozgás gépelés közben annyira elenyésző (főleg ha tudsz gépírni), hogy csak ezért átvariálni az egészet értelmetlen, a többséget egyáltalán nem zavarja, akinek pedig orvosi szempontból ezt a minimális csuklóhajlítást is kerülnie kell, annak évtizedek óta léteznek hasonló megoldások.
    Annyi, hogy most már a billentyűzet nem csak egy beviteli eszköz, hanem egy hobbi, és egy önkifejezési eszköz is, úgyhogy eljutottak a hobbisták odáig, hogy ezt fel kéne fedezni akkor is, ha amúgy _szükség_ nincs rá, de fun valami _mást_ használni.
    25 éve az autóikat szerelték a fiatalok a saját igényeik szerint, most a billentyűzeteiket. :D
    Plusz, amíg nem minden billzet ilyen, a többség sosem fog adaptálódni, oké, otthon megszokod, aztán lehet, a munkahelyeden kihajítanak vele együtt, és használhatod a teszkó gazdaságos billt ami épp ott van a brand gépekkel, vagy ami még rosszabb, egy laptopot. :D

    Régen az egyedi gépház, világítással, üveggel, stb. is hobbi volt. Ma meg elkerülni is nehéz.

  • nLali
    őstag

    "A kettő együtt a felébe kerül annak, amit ajánlasz."

    Csak a K860 önmagában majd' ~kétszer annyiba kerül, mint amiket első körös próbáknak ajánlottam split témában, ami ugye a YMDK Sofle vagy YMDK Corne 4.1 volna (40-45 000 + szállítás azért a gumidómos megváltásért... :DDD – komolytalan, na).

    Ha meg a formázott gombkutas dolgokra érted, ott lehet, hogy feleannyiba kerülnek, de kb. tizedannyit érnek.

    "Szerintem tudna ez is probléma nélkül további 10 évet napi használat mellett."

    Kis naív. Manapság ez már nem divat. :)

    "Ha tényleg ez lenne a helyes irány funkcionalitásban és kényelemben, akkor miért nem tudott elterjedni az elmúlt negyven évben?"

    Leginkább az árak miatt (különösen a '80-as, '90-es években; egy Kinesis Model 100 átszámítva 2026-os árfolyamra ~1500 dollár volt – ami durva, még akkor is, ha utána 20-25 évig használod a cuccot). Plusz a marketing hiánya, illetve az emberek tájékozatlansága és bármi újításra irányuló hajlamtól való mentessége. Utóbbihoz elég csak végigolvasnod ezt a topikot. :)

    De amiket ajánlottál, azok nem ekvivalens billentyűzetek. Negyven gombos csodákat nem veszem lehetőségszámban, mert fele gombot sem kapom.

    Örülök, ha valaki talál olyan eszközt, ami könnyíti a munkáját, megőrzi az egészségét, sőt ezt a kettőt egyszerre is tudja. Nekem ez nem üzenet. Kompromisszum lenne egy átlagostól jelentősen eltérő billentyűzet használata. Ez a kompromisszum nekem nem megindokolható.

    Ha elmenne az ipar olyan irányba, hogy a mostani szemmel nézve furcsa billentyűzetek lesznek az ipari standard, sőt, munkavédelmi követelmény lesz bizonyos munkakörökben, akkor majd gondolom kénytelen leszek alkalmazkodni.

    Ferde billentyűzetet gyártani nagyjából ugyan annyiba kerül, mint laposat. Már több évtizede van otthoni számítógépe az embereknek, és kb. ugyan ennyi ideje van az üzletek polcain ergonomikus billentyűzet. Valahogy mégse lett standard. Nincsenek adataim, de a kínálatból úgy sejtem, hogy lapos bill-ből vesznek le a polcról többet az emberek.

    A csuklófájás inkább egyedi és nem gyakori. Nagymamám a munkahelyén, szerintem munkaviszonya nagyobb részében mechanikus írógéppel dolgozott. Az mennyire kézkímélő? Lassan kilencven éves, az izületei egészségesek, hála Istennek.

    Megfelelő asztal, megfelelő ülésmagasság kell és a csuklófájás elfelejthető. Én jobbulást kívánok azoknak, akiknek izületi problémái vannak. Jó, hogy van választék és mindenki megtalálhatja az, ami megkönnyíti az életét.

  • Synthwave
    HÁZIGAZDA

    Neked akkor totál indokolt egy ilyen.. fogalmam sincs mi neve, ilyen tárgy. :D
    És még azzal is kiegyezek, hogyha valaki megtanulja, akkor jobb és egészségesebb használni, igazából én nem ezt vitatom, csupán nekem nincs rá igényem, mert a meglévő billentyűimet is kiválóan kényelmesnek tartom, és nagyon kevés dolgot módosítanék csak rajtuk. pl a gombsorok egymáshoz való eltolását lehet megszüntetném (de legalábbis kipróbálnám nélküle), de a layoutot nem igazán.

    Mondjuk nálam a sculpted egy 1999 óta tartó áhítat, ami akkor kezdődött, amikor 14 éves fejjel a hazai PC Format első számában ehhez az oldalhoz értem:

    Hú, mondom, hámiazazizé ott a kezei alatt? Muti meg, muti meg, hadd nézzem, neked van, nekem nincs, nekem mé nincsen? :DDD (PCD Maltron Dual Hand 3D – az egzakt modellt még háromnegyed órányi ÉÁJ assisted nyomozással sem sikerült beazonosítani. Közös erőfeszítéssel arra jutottunk, hogy valószínűleg egyedileg gyártatott darab; valamilyen custom, 7u széles centrális klaszterrel szerelt, DGTCQ/N derivált DGICQ variáns lehet.)

    Aztán egy 2002-es vagy 2003-as PC Gamerben megláttam a Kinesis Advantage KB500-at, az meg még jobban tetszett.

    Szóval ha nem lennének romon a csülkeim, akkor is sculptedet használnék.

    Viszont tényleg nem kötekedni akarok, csak kérdezem: ha nem próbáltad még, honnan tudod, hogy ez nem lenne még kényelmesebb, mint a mostaniak? Kevés gombnak sem muszáj lennie, a Maltronokon pl. 120+ van, és jó kis karcos, old school MX Blackek.

    Abban maximálisan egyetértek, hogy a row staggered szanálásával jól járnál. Az ortonlineáris nagyon megtöri a csuklókat, ha az alfaklaszter nincs kellő távolsággal szétválasztva egymástól, szint könyörög az RSI-ért, szóval a columnar staggered vonalon lenne célszerű elindulnod. Onnan meg már csak egy lépés a sculpted. :)

  • FoxiestFox
    félisten

    Tízujjas touch typinggal gépelek (ebből is élek), és romon vannak az ízületeim, 2011 óta folyamatos leszálló ágban. Nem kicsit jobb, mit egy hagyományos billencs. Soha vissza nem térnék a régi vonalra. Ha lett volna annyiért, mint amennyiért ezt sikerült vennem, már évekkel korábban átálltam volna rá, és tizenpár mecha is kimaradt volna (mondjuk akkor ez a cikk sem született volna meg, viszont jó pár százezerrel beljebb lennék.)

    De pl. a legendás Maltron L89/L90 3D vagy Kinesis Advantage széria is rengeteg karriert mentett meg (plusz a tartósság és support is első osztályú). DataHand/Svalboard szintén, különösen az extrém esetekben. Meg nem csak fennálló bajok csökkentéséhez/megszüntetéséhez jók ezek, hanem a megelőzéshez is. Egyszerű biológia. Nekem sem voltak mindig darabokban a kezeim.

    Just sayin.

    Azt viszont bírom, hogy soha nem próbáltad érdemben, de ilyen határozott véleményed van róla. :D Arról nem beszélve, hogy ha ilyet használsz, attól még nem felejtesz el hagyományoson gépelni. Ahogy biciklizni sem, ha 15 évig nem ülsz nyeregbe.

    Neked akkor totál indokolt egy ilyen.. fogalmam sincs mi neve, ilyen tárgy. :D
    És még azzal is kiegyezek, hogyha valaki megtanulja, akkor jobb és egészségesebb használni, igazából én nem ezt vitatom, csupán nekem nincs rá igényem, mert a meglévő billentyűimet is kiválóan kényelmesnek tartom, és nagyon kevés dolgot módosítanék csak rajtuk. pl a gombsorok egymáshoz való eltolását lehet megszüntetném (de legalábbis kipróbálnám nélküle), de a layoutot nem igazán.

  • Synthwave
    HÁZIGAZDA

    Hálásan köszi a lelkes és informatív beszámolót. Sajna nem meggyőző. Vállalhatatlan kompromisszum egy kevés plusz kényelemért ennyi gombot elbukni/rétegek alá dugdosni. Egy rövid időre elgyengültem, és mert a DIY vonal érdekelne is, megnéztem, hogy milyen nyomtatható verziót találok. [link]

    Nekem a K710 logi is kényelmes. Egyedüli oka a csuklófáradásnak, ha túl magasra állítom a székemet. Ha most kéne váltanom, akkor egy új mx egeret néznék a szabadonfutó görgő miatt, és mondjuk egy K860 billentyűt. Ez jó kompromisszumnak tűnik. Nem kell eldugni a gombokat, nincs lespórolva a gombok száma. Szerintem tudna ez is probléma nélkül további 10 évet napi használat mellett.
    A kettő együtt a felébe kerül annak, amit ajánlasz.
    Ha tényleg ez lenne a helyes irány funkcionalitásban és kényelemben, akkor miért nem tudott elterjedni az elmúlt negyven évben? Ferdére önteni a műanyagot nem új találmány.

    "A kettő együtt a felébe kerül annak, amit ajánlasz."

    Csak a K860 önmagában majd' ~kétszer annyiba kerül, mint amiket első körös próbáknak ajánlottam split témában, ami ugye a YMDK Sofle vagy YMDK Corne 4.1 volna (40-45 000 + szállítás azért a gumidómos megváltásért... :DDD – komolytalan, na).

    Ha meg a formázott gombkutas dolgokra érted, ott lehet, hogy feleannyiba kerülnek, de kb. tizedannyit érnek.

    "Szerintem tudna ez is probléma nélkül további 10 évet napi használat mellett."

    Kis naív. Manapság ez már nem divat. :)

    "Ha tényleg ez lenne a helyes irány funkcionalitásban és kényelemben, akkor miért nem tudott elterjedni az elmúlt negyven évben?"

    Leginkább az árak miatt (különösen a '80-as, '90-es években; egy Kinesis Model 100 átszámítva 2026-os árfolyamra ~1500 dollár volt – ami durva, még akkor is, ha utána 20-25 évig használod a cuccot). Plusz a marketing hiánya, illetve az emberek tájékozatlansága és bármi újításra irányuló hajlamtól való mentessége. Utóbbihoz elég csak végigolvasnod ezt a topikot. :)

  • Synthwave
    HÁZIGAZDA

    Ez egy niche, nem egy valódi igény a tömegek számára.
    A csuklómozgás gépelés közben annyira elenyésző (főleg ha tudsz gépírni), hogy csak ezért átvariálni az egészet értelmetlen, a többséget egyáltalán nem zavarja, akinek pedig orvosi szempontból ezt a minimális csuklóhajlítást is kerülnie kell, annak évtizedek óta léteznek hasonló megoldások.
    Annyi, hogy most már a billentyűzet nem csak egy beviteli eszköz, hanem egy hobbi, és egy önkifejezési eszköz is, úgyhogy eljutottak a hobbisták odáig, hogy ezt fel kéne fedezni akkor is, ha amúgy _szükség_ nincs rá, de fun valami _mást_ használni.
    25 éve az autóikat szerelték a fiatalok a saját igényeik szerint, most a billentyűzeteiket. :D
    Plusz, amíg nem minden billzet ilyen, a többség sosem fog adaptálódni, oké, otthon megszokod, aztán lehet, a munkahelyeden kihajítanak vele együtt, és használhatod a teszkó gazdaságos billt ami épp ott van a brand gépekkel, vagy ami még rosszabb, egy laptopot. :D

    Tízujjas touch typinggal gépelek (ebből is élek), és romon vannak az ízületeim, 2011 óta folyamatos leszálló ágban. Nem kicsit jobb, mit egy hagyományos billencs. Soha vissza nem térnék a régi vonalra. Ha lett volna annyiért, mint amennyiért ezt sikerült vennem, már évekkel korábban átálltam volna rá, és tizenpár mecha is kimaradt volna (mondjuk akkor ez a cikk sem született volna meg, viszont jó pár százezerrel beljebb lennék.)

    De pl. a legendás Maltron L89/L90 3D vagy Kinesis Advantage széria is rengeteg karriert mentett meg (plusz a tartósság és support is első osztályú). DataHand/Svalboard szintén, különösen az extrém esetekben. Meg nem csak fennálló bajok csökkentéséhez/megszüntetéséhez jók ezek, hanem a megelőzéshez is. Egyszerű biológia. Nekem sem voltak mindig darabokban a kezeim.

    Just sayin.

    Azt viszont bírom, hogy soha nem próbáltad érdemben, de ilyen határozott véleményed van róla. :D Arról nem beszélve, hogy ha ilyet használsz, attól még nem felejtesz el hagyományoson gépelni. Ahogy biciklizni sem, ha 15 évig nem ülsz nyeregbe.

  • FoxiestFox
    félisten

    Részemről bármikor inkább laptop, mint mondjuk a Dell billzete, amit alapáron ad a sokszor több milliós workstation gépekhez. Amit anno én kaptam, annak olyan anyaga volt, hogy sokszor nem vette be a szóközt, mert hamarabb hajlott el a billentyűzet annyira, hogy leütődjön az alja középen az asztalhoz, mint benyomódott volna annyira a szóköz, hogy érzékelje.
    A barna kapcsolós mecha cherry billzet utána rendesen halk volt. :DDD

    Előző munkahelyemen én is saját billt vittem be inkább, nem bírtam az ott lévőket.
    Mondjuk nekem szóltak finoman hogy túl hangos a sajátom, úgyhogy végül vittem be egy halkabbat. :))

  • opr
    nagyúr

    Ez egy niche, nem egy valódi igény a tömegek számára.
    A csuklómozgás gépelés közben annyira elenyésző (főleg ha tudsz gépírni), hogy csak ezért átvariálni az egészet értelmetlen, a többséget egyáltalán nem zavarja, akinek pedig orvosi szempontból ezt a minimális csuklóhajlítást is kerülnie kell, annak évtizedek óta léteznek hasonló megoldások.
    Annyi, hogy most már a billentyűzet nem csak egy beviteli eszköz, hanem egy hobbi, és egy önkifejezési eszköz is, úgyhogy eljutottak a hobbisták odáig, hogy ezt fel kéne fedezni akkor is, ha amúgy _szükség_ nincs rá, de fun valami _mást_ használni.
    25 éve az autóikat szerelték a fiatalok a saját igényeik szerint, most a billentyűzeteiket. :D
    Plusz, amíg nem minden billzet ilyen, a többség sosem fog adaptálódni, oké, otthon megszokod, aztán lehet, a munkahelyeden kihajítanak vele együtt, és használhatod a teszkó gazdaságos billt ami épp ott van a brand gépekkel, vagy ami még rosszabb, egy laptopot. :D

    Részemről bármikor inkább laptop, mint mondjuk a Dell billzete, amit alapáron ad a sokszor több milliós workstation gépekhez. Amit anno én kaptam, annak olyan anyaga volt, hogy sokszor nem vette be a szóközt, mert hamarabb hajlott el a billentyűzet annyira, hogy leütődjön az alja középen az asztalhoz, mint benyomódott volna annyira a szóköz, hogy érzékelje.
    A barna kapcsolós mecha cherry billzet utána rendesen halk volt. :DDD

  • FoxiestFox
    félisten

    Hálásan köszi a lelkes és informatív beszámolót. Sajna nem meggyőző. Vállalhatatlan kompromisszum egy kevés plusz kényelemért ennyi gombot elbukni/rétegek alá dugdosni. Egy rövid időre elgyengültem, és mert a DIY vonal érdekelne is, megnéztem, hogy milyen nyomtatható verziót találok. [link]

    Nekem a K710 logi is kényelmes. Egyedüli oka a csuklófáradásnak, ha túl magasra állítom a székemet. Ha most kéne váltanom, akkor egy új mx egeret néznék a szabadonfutó görgő miatt, és mondjuk egy K860 billentyűt. Ez jó kompromisszumnak tűnik. Nem kell eldugni a gombokat, nincs lespórolva a gombok száma. Szerintem tudna ez is probléma nélkül további 10 évet napi használat mellett.
    A kettő együtt a felébe kerül annak, amit ajánlasz.
    Ha tényleg ez lenne a helyes irány funkcionalitásban és kényelemben, akkor miért nem tudott elterjedni az elmúlt negyven évben? Ferdére önteni a műanyagot nem új találmány.

    Ez egy niche, nem egy valódi igény a tömegek számára.
    A csuklómozgás gépelés közben annyira elenyésző (főleg ha tudsz gépírni), hogy csak ezért átvariálni az egészet értelmetlen, a többséget egyáltalán nem zavarja, akinek pedig orvosi szempontból ezt a minimális csuklóhajlítást is kerülnie kell, annak évtizedek óta léteznek hasonló megoldások.
    Annyi, hogy most már a billentyűzet nem csak egy beviteli eszköz, hanem egy hobbi, és egy önkifejezési eszköz is, úgyhogy eljutottak a hobbisták odáig, hogy ezt fel kéne fedezni akkor is, ha amúgy _szükség_ nincs rá, de fun valami _mást_ használni.
    25 éve az autóikat szerelték a fiatalok a saját igényeik szerint, most a billentyűzeteiket. :D
    Plusz, amíg nem minden billzet ilyen, a többség sosem fog adaptálódni, oké, otthon megszokod, aztán lehet, a munkahelyeden kihajítanak vele együtt, és használhatod a teszkó gazdaságos billt ami épp ott van a brand gépekkel, vagy ami még rosszabb, egy laptopot. :D

  • nLali
    őstag

    Ez a mondás jelen esetben egy zöldség, mivel nem egy user manualból kell bemagolni a mások által kitalált, fix zöldséget, hanem te találod ki, hogy milyen legyen a "kezelőfelület", minden is pontosan úgy és ott van, ahogy és ahol akarod. :)

    Jobb esetben pedig van Vial támogatás a képletben (a QMK firmware egy GUI-ja/forkja), ami így néz ki, és józan paraszti ésszel igazából 1x1 bonyolultságú:

    Ezek most a rétegeim. Mivel a motyómban régi ATmega32U4 mikrokontrollerek vannak kevés memóriával, csak négy logikai réteggel tudok variálni (a Vial "sok" – kilobyte-ok – helyet foglal, így is deaktiválni kellett pár funkcióját, hogy rámenjen – egyszerű VIA-t vagy saját QMK firmware-t fordítani meg nem akartam). Ha valamit veszel, abban minden bizonnyal több lesz.

    Nagyon jó dolog amúgy. Bármit bárhová átrakhatsz (makrókat vagy olyan speciális karaktereket is beleértve, amik alapból a 110 gombos billentyűzeteken sincsenek; személyemre levetítve például a – , azaz a nagykötőjel), van egérpointer-vezérlés, meg lehet csinálni, hogy egy gomb más legyen lenyomva, mint nyomva tartva, esetleg egyszer leütve vagy kétszer leütve (tap dance), lehet combo (két billentyű lenyomva egyszerre egy harmadik dolgot aktivál), a rétegváltásokhoz is számos művelet létezik, pl.

    –rétegváltó nyomva tart + gomb -> x dolog
    –rétegváltót egyszer leütve fixen átvált másik rétegre, amíg onnan valamivel vissza nem váltasz
    stb. stb.

    A fentebbi, magyarázó linkeken lévő QMK kódoktól nem kell megijedni, arra van a Vial GUI, hogy az ilyen dolgokat egyszerű point & clickre redukálja egy áttekinthető és logikusan felépített grafikus kezelőfelületen (egyedül az Any funkcióhoz kell rövid QMK kódot bepötyögni).

    Elképesztő lehetőségek rejlenek benne, amit a témában nem jártasak nem is gondolnának. De olyan szinten, hogy nálam pl. 46 gomb van, nem hiányoznak az ékezetes karakterek sem, a combo funkció deaktiválva van, akad pár makró, és még így is maradt négy olyan gomb a cuccomon, amiket csak ritkán, alkalmasint használok. Mindössze négy réteggel, amikből az egyik egy egyénileg magyarított Colemak kiosztás, tehát igazából csak hárommal.

    És a legjobb, hogy nincs billencshez kötve. A beállításaidat el tudod menteni fájlba, majd be tudod tölteni, így ha a jövőben másik QMK-s/Vialos klavit veszel, nulla küzdéssel (vagy minimális módosítással, ha pl. a gombszámból adódóan szükséges) áthozhatod rá őket. Az open source firmware csodája.

    Egy kis kísérletező kedvvel baromi kényelmes és egyéni igényekhez igazított logikai kiosztásokat lehet létrehozni, amik a lehető legkevesebb kéz-/ujjmozgatást igénylik. Nincs ujjakkal terpesztés, keresztbe-kasul nyúlkálás.

    Ha érdekelnek az ilyesmi dolgok, akkor első körben még nem muszáj ilyen konkáv gombkutas valamit venni, mivel nagyon nem olcsók (80-100 körül azért már találni újonnan készre szereltet, de ez az alja – kevesebb akkor lesz, ha magadnak nyomtattatod, és "robbantott ábrából kiindulva" te rakod össze). Persze szerintem messze az efféle típusok a legkényelmesebbek (és fiziológiailag legkevésbé megterhelők), de kezdésnek meg lehet próbálni pl. egy 64 gombos, 2,4 GHz only YMDK Soflét. Esetleg 46 gombos Corne 4.1-et (ilyenem van, jó kis motyó), akár alacsony profillal is. Postával együtt lazán megvan egy 20-asból, csak kapcsolók és kupakok kellenek hozzá.

    Az ergonómiai szempontbl legeslegfontosabbakat már ez a kettő is tudja;

    columnar staggered gombelrendezés
    –kettéválasztott alfaklaszter, hogy természetesebb szögben állhasanak az alkarjaid és csuklóid a vállaidhoz képest
    –többgombos hüvelykujjklaszterek, hogy a legerősebb ujjaid ne csak díszként legyenek a csülkeiden :D
    QMK/Vial

    Plusz ha bejönnek ezek, és a logikai kiosztásodon is dolgozol, később bármiféle nehézség/küzdés nélkül át tudsz állni az ilyen dimbes-dombos csodákra (nekem pl. már a harmadik-negyedik napon 60-65 wpm volt vele emiatt az angol szöveg, mikor a nyomtattatott switch blockerekkel 46-ról 38 gombossá fogyasztott Corne 4.1 után megvettem a mostani, 4x5-ös Dactyl Manuformot). :DDD

    Aztán vissza sem nézel a Logitechre és társaira. :D

    Egyszer élünk vagy mi.

    ------------------------------------------------------------------

    (#38) opr: Legjobb. Ezután egy nem felprogramozott, százgombos/lapos valami állatkínzás. :D

    Hálásan köszi a lelkes és informatív beszámolót. Sajna nem meggyőző. Vállalhatatlan kompromisszum egy kevés plusz kényelemért ennyi gombot elbukni/rétegek alá dugdosni. Egy rövid időre elgyengültem, és mert a DIY vonal érdekelne is, megnéztem, hogy milyen nyomtatható verziót találok. [link]

    Nekem a K710 logi is kényelmes. Egyedüli oka a csuklófáradásnak, ha túl magasra állítom a székemet. Ha most kéne váltanom, akkor egy új mx egeret néznék a szabadonfutó görgő miatt, és mondjuk egy K860 billentyűt. Ez jó kompromisszumnak tűnik. Nem kell eldugni a gombokat, nincs lespórolva a gombok száma. Szerintem tudna ez is probléma nélkül további 10 évet napi használat mellett.
    A kettő együtt a felébe kerül annak, amit ajánlasz.
    Ha tényleg ez lenne a helyes irány funkcionalitásban és kényelemben, akkor miért nem tudott elterjedni az elmúlt negyven évben? Ferdére önteni a műanyagot nem új találmány.

  • Synthwave
    HÁZIGAZDA

    Ha akarnám sem tudnám megtanulni ezeket használni. :D

    Szerintem csak látatlanban gondolod így. Nem egy nagy was ist das. :D

  • FoxiestFox
    félisten

    Egen. Rájött, hogy sokkal jobb, ha nem kell csuklót állandó jelleggel kicsavarva jobbra-balra kapálózni a gombok felett. ;]

    Viszont az utóbbi 2 évben nem lépett be, és elérni sem lehet. Ami eléggé baj, mert kéne a Dactyl STL fájlja, meg szerintem megvenném az elfekvő, alacsony profilú Skeletyljét + a zöld házas Dactylját is, ha még megvannak neki...

    ; ___ ;

    Persze a DataHand, pontosabban a modernkori leszármazottja, a Svalboard, az én fantáziámat is erőteljesen pöcörögteti, csak hát az 1000 orjós ár kicsit elveszi a "vállalkozó kedvet". Persze ha self-print kitből indulnék ki, fele ennyiből is kihozható volna, de ez nagyon nem az én elektroműszerészeti szintem.

    Ha meg supervintage-re vágynék, akkor a Maltron negyedik iterációja, 1981-ből, esetleg NEC PC-8801-K1 1983-ből. De még inkább az eredeti Kinesis Model 100, 1992-ből. :D

    Ha akarnám sem tudnám megtanulni ezeket használni. :D

  • Synthwave
    HÁZIGAZDA

    Domonkos is jó kis IBM verdákkal indult, aztán teljesen elfajzott. ;] Egyik F AT-ját haverom vette meg.

    PLA-t?

    Ez egy Domonkos által tervezett és otthon – durván – nyomtatott PLA ház. Még alja sincs, nemhogy csiszolva vagy festve/lakkozva legyen. Ahogy nyomtatott áramköri lapok sincsenek, csak Kailh hot swap foglalatokat összekötő, diódás mátrix, közvetlenül a mikrokontrollerekbe vezetékezve. :D (Ő azóta már továbblépett DataHandre.)

    Nekem amúgy bejön, hogy kicsit jank. Olyan ipari/kísérleti platform feelje van. November óta csak ez, életem egyik legjobban elköltött pénzmennyisége volt (a most rajta lévő, fekete Signature Plastics kupakok majdnem kétszer annyiba kerültek, mint maga a cucc Gateron G Pro 3.0 White kapcsolókkal, de kupakok nélkül, szóval eléggé alkalmi vétel vót – thx 0xmilan :D)

    Annyi, hogy az oldalfalak alsó peremeire ragasztottam hexagripeket (olyan kis csúszásgátló gumimicsodák, mint amik ezen az egéren is vannak), hogy ne csúszkáljon az asztalon.

    Jó, akkor már csak azt mondd meg, hogy ami alul van... a szürke... olyan alakú tojástartót honnan szedtél?

    Ne győzködj, nem akarok vásárolni :DDD :U
    Legalábbis reggel még nem akartam...
    Régen volt egy olyan mondás, hogy amelyik kezelőfelületet szokni kell, az sz@r. :)

    Ez tetszik, ezentúl így fogom önigazolni a 40 éves 122 gombos billzetem. :D

  • Synthwave
    HÁZIGAZDA

    Ne győzködj, nem akarok vásárolni :DDD :U
    Legalábbis reggel még nem akartam...
    Régen volt egy olyan mondás, hogy amelyik kezelőfelületet szokni kell, az sz@r. :)

    Ez a mondás jelen esetben egy zöldség, mivel nem egy user manualból kell bemagolni a mások által kitalált, fix zöldséget, hanem te találod ki, hogy milyen legyen a "kezelőfelület", minden is pontosan úgy és ott van, ahogy és ahol akarod. :)

    Jobb esetben pedig van Vial támogatás a képletben (a QMK firmware egy GUI-ja/forkja), ami így néz ki, és józan paraszti ésszel igazából 1x1 bonyolultságú:

    Ezek most a rétegeim. Mivel a motyómban régi ATmega32U4 mikrokontrollerek vannak kevés memóriával, csak négy logikai réteggel tudok variálni (a Vial "sok" – kilobyte-ok – helyet foglal, így is deaktiválni kellett pár funkcióját, hogy rámenjen – egyszerű VIA-t vagy saját QMK firmware-t fordítani meg nem akartam). Ha valamit veszel, abban minden bizonnyal több lesz.

    Nagyon jó dolog amúgy. Bármit bárhová átrakhatsz (makrókat vagy olyan speciális karaktereket is beleértve, amik alapból a 110 gombos billentyűzeteken sincsenek; személyemre levetítve például a – , azaz a nagykötőjel), van egérpointer-vezérlés, meg lehet csinálni, hogy egy gomb más legyen lenyomva, mint nyomva tartva, esetleg egyszer leütve vagy kétszer leütve (tap dance), lehet combo (két billentyű lenyomva egyszerre egy harmadik dolgot aktivál), a rétegváltásokhoz is számos művelet létezik, pl.

    –rétegváltó nyomva tart + gomb -> x dolog
    –rétegváltót egyszer leütve fixen átvált másik rétegre, amíg onnan valamivel vissza nem váltasz
    stb. stb.

    A fentebbi, magyarázó linkeken lévő QMK kódoktól nem kell megijedni, arra van a Vial GUI, hogy az ilyen dolgokat egyszerű point & clickre redukálja egy áttekinthető és logikusan felépített grafikus kezelőfelületen (egyedül az Any funkcióhoz kell rövid QMK kódot bepötyögni).

    Elképesztő lehetőségek rejlenek benne, amit a témában nem jártasak nem is gondolnának. De olyan szinten, hogy nálam pl. 46 gomb van, nem hiányoznak az ékezetes karakterek sem, a combo funkció deaktiválva van, akad pár makró, és még így is maradt négy olyan gomb a cuccomon, amiket csak ritkán, alkalmasint használok. Mindössze négy réteggel, amikből az egyik egy egyénileg magyarított Colemak kiosztás, tehát igazából csak hárommal.

    És a legjobb, hogy nincs billencshez kötve. A beállításaidat el tudod menteni fájlba, majd be tudod tölteni, így ha a jövőben másik QMK-s/Vialos klavit veszel, nulla küzdéssel (vagy minimális módosítással, ha pl. a gombszámból adódóan szükséges) áthozhatod rá őket. Az open source firmware csodája.

    Egy kis kísérletező kedvvel baromi kényelmes és egyéni igényekhez igazított logikai kiosztásokat lehet létrehozni, amik a lehető legkevesebb kéz-/ujjmozgatást igénylik. Nincs ujjakkal terpesztés, keresztbe-kasul nyúlkálás.

    Ha érdekelnek az ilyesmi dolgok, akkor első körben még nem muszáj ilyen konkáv gombkutas valamit venni, mivel nagyon nem olcsók (80-100 körül azért már találni újonnan készre szereltet, de ez az alja – kevesebb akkor lesz, ha magadnak nyomtattatod, és "robbantott ábrából kiindulva" te rakod össze). Persze szerintem messze az efféle típusok a legkényelmesebbek (és fiziológiailag legkevésbé megterhelők), de kezdésnek meg lehet próbálni pl. egy 64 gombos, 2,4 GHz only YMDK Soflét. Esetleg 46 gombos Corne 4.1-et (ilyenem van, jó kis motyó), akár alacsony profillal is. Postával együtt lazán megvan egy 20-asból, csak kapcsolók és kupakok kellenek hozzá.

    Az ergonómiai szempontbl legeslegfontosabbakat már ez a kettő is tudja;

    columnar staggered gombelrendezés
    –kettéválasztott alfaklaszter, hogy természetesebb szögben állhasanak az alkarjaid és csuklóid a vállaidhoz képest
    –többgombos hüvelykujjklaszterek, hogy a legerősebb ujjaid ne csak díszként legyenek a csülkeiden :D
    QMK/Vial

    Plusz ha bejönnek ezek, és a logikai kiosztásodon is dolgozol, később bármiféle nehézség/küzdés nélkül át tudsz állni az ilyen dimbes-dombos csodákra (nekem pl. már a harmadik-negyedik napon 60-65 wpm volt vele emiatt az angol szöveg, mikor a nyomtattatott switch blockerekkel 46-ról 38 gombossá fogyasztott Corne 4.1 után megvettem a mostani, 4x5-ös Dactyl Manuformot). :DDD

    Aztán vissza sem nézel a Logitechre és társaira. :D

    Egyszer élünk vagy mi.

    ------------------------------------------------------------------

    (#38) opr: Legjobb. Ezután egy nem felprogramozott, százgombos/lapos valami állatkínzás. :D

  • FoxiestFox
    félisten

    :DDD :DDD :DDD

    Minden gomb rajta van, ami kell. Hinnéd, hogy hibátlanul gépelek értelmes tempóval – 60-70 WPM között, nem ez az erősségem, na – ezzel magyarul?

    QMK firmware, Vial GUI, maximális progarmozhatóság és végletekig testreszabható logikai rétegek csodája, semmilyen betűhöz, írásjelhez, speciális karakterhez vagy funkcióhoz (médiavezérlők, makrók, bármi) nem kell elmozdítanom a kezeimet a home rowról. Ezután egy lapos, 105-110 gombos valami egy csuklókat kicsavaró, össze-vissza kalimpálás. :D

    Amúgy meg ennyi gomb is lehet rajta, csak minek:

    Az RGB opcionális, de megint csak minek:

    Meg jobb két golyóval.

    Az egyik trackballt mindenirányú görgőként használod, nem a pointert mozgatni. Ráadásul nem is fos trackballok, mert PMW 3360 szenzorokat használnak. ;)

    Ez úgy néz ki, mint egy goa'uld ha'tak kormánya. ;]

  • Rayyy
    senior tag

    Ott van a num pad, ahol csak szeretnéd hogy legyen.

    Nálam pl. így van:

    Jó, akkor már csak azt mondd meg, hogy ami alul van... a szürke... olyan alakú tojástartót honnan szedtél?

  • nLali
    őstag

    Ott van a num pad, ahol csak szeretnéd hogy legyen.

    Nálam pl. így van:

    Ne győzködj, nem akarok vásárolni :DDD :U
    Legalábbis reggel még nem akartam...
    Régen volt egy olyan mondás, hogy amelyik kezelőfelületet szokni kell, az sz@r. :)

  • opr
    nagyúr

    :DDD :DDD :DDD

    Minden gomb rajta van, ami kell. Hinnéd, hogy hibátlanul gépelek értelmes tempóval – 60-70 WPM között, nem ez az erősségem, na – ezzel magyarul?

    QMK firmware, Vial GUI, maximális progarmozhatóság és végletekig testreszabható logikai rétegek csodája, semmilyen betűhöz, írásjelhez, speciális karakterhez vagy funkcióhoz (médiavezérlők, makrók, bármi) nem kell elmozdítanom a kezeimet a home rowról. Ezután egy lapos, 105-110 gombos valami egy csuklókat kicsavaró, össze-vissza kalimpálás. :D

    Amúgy meg ennyi gomb is lehet rajta, csak minek:

    Az RGB opcionális, de megint csak minek:

    Meg jobb két golyóval.

    Az egyik trackballt mindenirányú görgőként használod, nem a pointert mozgatni. Ráadásul nem is fos trackballok, mert PMW 3360 szenzorokat használnak. ;)

    Biztos meg lehet szokni, nekem teljes rémálomnak tűnik a dolog. :DDD

  • Synthwave
    HÁZIGAZDA

    Jól néz ki! Nagyon tetszik! Hol van ezen num pad?
    Ráférne persze, szinte már ómódi. De kényelmes és működik. 400-500 dollár egy billentyűzetért szerintem objektíven sok.
    Jó lenne valahol kipróbálni. Sokkal jobban tetszik, mint a mostanában divatos bohóc billentyűzetek, aminek a fele hiányzik(num pad), de legalább drágák.
    Ebből kéne STL fájl, aztán szépen megépíteném magamnak karácsonyra :U

    Ott van a num pad, ahol csak szeretnéd hogy legyen.

    Nálam pl. így van:

  • Synthwave
    HÁZIGAZDA

    Hallod, aszt' rá se fér az összes betű, haggyadmár'. Meg két egér? Utoljára ilyet számtek órán csináltunk, hogy egymásnak ellenegereztünk egy gépen, és az nyert, aki eljutott egy ikonig és megnyitotta. Gémer RGB-t se látok rajta, csak szólok... ;]

    :DDD :DDD :DDD

    Minden gomb rajta van, ami kell. Hinnéd, hogy hibátlanul gépelek értelmes tempóval – 60-70 WPM között, nem ez az erősségem, na – ezzel magyarul?

    QMK firmware, Vial GUI, maximális progarmozhatóság és végletekig testreszabható logikai rétegek csodája, semmilyen betűhöz, írásjelhez, speciális karakterhez vagy funkcióhoz (médiavezérlők, makrók, bármi) nem kell elmozdítanom a kezeimet a home rowról. Ezután egy lapos, 105-110 gombos valami egy csuklókat kicsavaró, össze-vissza kalimpálás. :D

    Amúgy meg ennyi gomb is lehet rajta, csak minek:

    Az RGB opcionális, de megint csak minek:

    Meg jobb két golyóval.

    Az egyik trackballt mindenirányú görgőként használod, nem a pointert mozgatni. Ráadásul nem is fos trackballok, mert PMW 3360 szenzorokat használnak. ;)

  • nLali
    őstag

    Nagyon nem. Bár nyilván játszani is lehet vele.

    Tetszés szerint (gombszám, hüvelykujjklaszter-elrendezés, nulla, egy vagy kettő trackball, anyagok, szín, opcionális negyedhüvelykes menet a székkarfához rögzíthetőséghez) megépíttethető Cyboard Imprint, pontosan a kézméretedhez/ujjhosszaidhoz tervezve. Bye-bye ízületi bajok, és helló maximális kényelem/produktivitás.

    Bezony. A beviteli eszközeidre ráférne egy csere. :)

    Jól néz ki! Nagyon tetszik! Hol van ezen num pad?
    Ráférne persze, szinte már ómódi. De kényelmes és működik. 400-500 dollár egy billentyűzetért szerintem objektíven sok.
    Jó lenne valahol kipróbálni. Sokkal jobban tetszik, mint a mostanában divatos bohóc billentyűzetek, aminek a fele hiányzik(num pad), de legalább drágák.
    Ebből kéne STL fájl, aztán szépen megépíteném magamnak karácsonyra :U

  • Rayyy
    senior tag

    Hallod, aszt' rá se fér az összes betű, haggyadmár'. Meg két egér? Utoljára ilyet számtek órán csináltunk, hogy egymásnak ellenegereztünk egy gépen, és az nyert, aki eljutott egy ikonig és megnyitotta. Gémer RGB-t se látok rajta, csak szólok... ;]

  • Synthwave
    HÁZIGAZDA

    Ez valami gamer cucc? Nagyon le vagyok maradva a logitech MK710/Mx performance párosommal..

    Nagyon nem. Bár nyilván játszani is lehet vele.

    Tetszés szerint (gombszám, hüvelykujjklaszter-elrendezés, nulla, egy vagy kettő trackball, anyagok, szín, opcionális negyedhüvelykes menet a székkarfához rögzíthetőséghez) megépíttethető Cyboard Imprint, pontosan a kézméretedhez/ujjhosszaidhoz tervezve. Bye-bye ízületi bajok, és helló maximális kényelem/produktivitás.

    Bezony. A beviteli eszközeidre ráférne egy csere. :)

  • nLali
    őstag

    mx master fém görgője borzalmas... akár szabadon futó, akár taktilis módban használod...

    Szerintem műanyag, csak van rajta valami fényes bevonat. Van más gyártónak ilyen görgője? Engem ez a kettős üzemmód érdekel. Lassan 10 éve használom ezt az egeret, ebből 6 év munkára. A kis klikkelőjét már a harmadikat taposom. Miért tartod rossznak?

  • Synthwave
    HÁZIGAZDA

    Van jobb megoldás a Logitech szabadonfutó megoldásánál? Nekem még az első generációs kapcsolható görgős van. Hibátlan, nagyon szeretem. Az újabbakban meg kapcsolni se kell, mert elengedi az elektromágnes és akadozás nélkül pörög a kerék, ha erősebben meglöki a felhasználó. Finom görgetésnél meg visszavált a röcögős érzetre. Ennél mi gyorsabb és pontosabb van?

    Van.

    :)

  • copass
    veterán

    Van jobb megoldás a Logitech szabadonfutó megoldásánál? Nekem még az első generációs kapcsolható görgős van. Hibátlan, nagyon szeretem. Az újabbakban meg kapcsolni se kell, mert elengedi az elektromágnes és akadozás nélkül pörög a kerék, ha erősebben meglöki a felhasználó. Finom görgetésnél meg visszavált a röcögős érzetre. Ennél mi gyorsabb és pontosabb van?

    mx master fém görgője borzalmas... akár szabadon futó, akár taktilis módban használod...

  • opr
    nagyúr

    Van jobb megoldás a Logitech szabadonfutó megoldásánál? Nekem még az első generációs kapcsolható görgős van. Hibátlan, nagyon szeretem. Az újabbakban meg kapcsolni se kell, mert elengedi az elektromágnes és akadozás nélkül pörög a kerék, ha erősebben meglöki a felhasználó. Finom görgetésnél meg visszavált a röcögős érzetre. Ennél mi gyorsabb és pontosabb van?

    Semmi, pláne, hogy ha nagyon precízen akarsz görgetni, arra meg ott a középső gombos görgetés. Tehát abban a logitechben (pl mx master széria) egyetlen felületen/gombon ott van minden. És teljesen ösztönös a használata, tanulni sem kell, aki egyszer kipróbálja, örökre tudja/érti a mivant.

  • nLali
    őstag

    Van jobb megoldás a Logitech szabadonfutó megoldásánál? Nekem még az első generációs kapcsolható görgős van. Hibátlan, nagyon szeretem. Az újabbakban meg kapcsolni se kell, mert elengedi az elektromágnes és akadozás nélkül pörög a kerék, ha erősebben meglöki a felhasználó. Finom görgetésnél meg visszavált a röcögős érzetre. Ennél mi gyorsabb és pontosabb van?

  • Rayyy
    senior tag

    Most így hirtelen nem is látom, hogy lehet-e gombként használni, de gondolom. Ott viszont az lehet a para, hogy ha nem pont középen nyomom le, akkor esetleg "lecsúszik" az ujjam és belegörgetek. Ez sok sima görgős egérnél is probléma.

  • Rayyy
    senior tag

    Nekem is az volt az első gondolatom, hogy az ilyen oldalirányú mozgás nem természetes az ujjaknál. A második az volt, hogy sebesség? Van a gyors/nagy adag görgetésre hardveres és szoftveres megoldás is.
    Engem viszont az érdekelne, hogy milyen érzés gombként lenyomva tartani azt a tányért... ugyanis főként a 3D-s programokban a görgő nyomvatartásával navigálok a térben, amihez egy jó széles, határozott, nem lötyögős görgő kell... ami sajnos ritka. Szóval gondolkozom, hogy kipróbálom. (egyébként én is mutatóujjal görgetek, mással nem is tudnék) ((igen, ferdén van az egér a kezem alatt, nem én ferdítem hozzá a kéztartásomat)) (((30 éve egerezek, sehol nem fáj)))

  • wasd.hu
    senior tag

    Ha a kerék átmérője ugyanakkora, mint a hagyományos görgők, akkor a két legtávolabbi pontja között pont ugyanannyit kell hajlítani az ujjat, ha a tenyeret nem emeled el az egérről. Ráadásul a hagyományosnál az ízületek mozgásiránya természetes, ennél meg oldalirányú, nyíróbb jellegű is. Azért a józan észt ne dobjuk már a kukába, na... az hogy a marketingesek mivel hülyítik a népet, az ő dolguk, de nem kötelező benyalni mindent.

  • vaakuum
    addikt

    Mondjuk az igaz, hogy egy "futoszalagszeru" gorgot nehezebb lehet ujjal meghajtani, mint ezt a kereket, foleg ha valami budget mechanizmusrol van szo.

  • Busterftw
    nagyúr

    Valamelyik olcsó üzleti Dell típuson van ilyen "peres gumi" jellegű görgő. Borzalmas :D

    Mondjuk az igaz, hogy egy "futoszalagszeru" gorgot nehezebb lehet ujjal meghajtani, mint ezt a kereket, foleg ha valami budget mechanizmusrol van szo.

  • Synthwave
    HÁZIGAZDA

    En ebben azt latom, hogy ezzel a "kerek" megoldassal talan gyorsabban es finomabban lehet operalni, mert az ujjaid egy sikon vannak vele. Nem kell "felnyulni" a gorgeteshez.

    Pont ezért kevésbé megterhelő is. Közel sem kell annyira behajlítani az ujjat – majd újra kinyújtani, ráadásul minden egyes görgetési léptéknél. Plusz a körkörösnél lehet a mozdulatot finoman adagolni, sőt, igazáből megoldható ujjmozgás nélkül is.

    Nem tűnik nagy különbségnek, de akinek fáj, az tudja, hogy az.

  • Lehetne amugy ezt tovabb gondolni, nem kell kerek, viszont a gorgo lehet ugyanilyen lapos es szelesebb, ugyanugy lehet fel-le gorgetni, viszont nem kell levenni a kozepsu ujjad a jobb kapcsolorol, csak epp arrebb csusztatod.

    Valamelyik olcsó üzleti Dell típuson van ilyen "peres gumi" jellegű görgő. Borzalmas :D

  • Busterftw
    nagyúr

    Nekem is az jutott eszembe, hogy ez azért lehet jó, mert amikor görgetni akarok, akkor a középső ujjam (igen én azzal görgetek) átkerül a jobb kapcsolóról a görgőre. Így viszont két oldalról elérhetem könnyen és az ujjam mégis végig a kapcsolókon marad.

    Az oldalukat megnézve a kézproblémásaknak sem biztos, hogy jobb lesz. Sokkal másképp nem tekeri, mint görgeti. Ráadásul körkörös mozdulatot is tesz a hajlítás mellett. Szóval....

    A Razer egeremen van 3 vagy 4 féle görgetési mód. Nem hiszem, hogy gyorsabb lenne nála.
    Arról nem is beszélve, hogy nálam az oldalsó gombok a PgUp és PGDown-ra vannak programozva, szóval én görgetés nélkül sokkal gyorsabb és mégis precízen tudok haladni egy oldalon. A hüvelykujjammal.
    Az előre-vissza feladatot meg a görgő oldal irányú eltolása testesíti meg.

    A kickstarteres oldalon nem láttam, hogy lenne középső gomb. Szerintem az elveszett.
    Utoljára Amiga-n használtam két gombos görgős egeret ;]

    Lehetne amugy ezt tovabb gondolni, nem kell kerek, viszont a gorgo lehet ugyanilyen lapos es szelesebb, ugyanugy lehet fel-le gorgetni, viszont nem kell levenni a kozepsu ujjad a jobb kapcsolorol, csak epp arrebb csusztatod.

  • En ebben azt latom, hogy ezzel a "kerek" megoldassal talan gyorsabban es finomabban lehet operalni, mert az ujjaid egy sikon vannak vele. Nem kell "felnyulni" a gorgeteshez.

    Nekem is az jutott eszembe, hogy ez azért lehet jó, mert amikor görgetni akarok, akkor a középső ujjam (igen én azzal görgetek) átkerül a jobb kapcsolóról a görgőre. Így viszont két oldalról elérhetem könnyen és az ujjam mégis végig a kapcsolókon marad.

    Az oldalukat megnézve a kézproblémásaknak sem biztos, hogy jobb lesz. Sokkal másképp nem tekeri, mint görgeti. Ráadásul körkörös mozdulatot is tesz a hajlítás mellett. Szóval....

    A Razer egeremen van 3 vagy 4 féle görgetési mód. Nem hiszem, hogy gyorsabb lenne nála.
    Arról nem is beszélve, hogy nálam az oldalsó gombok a PgUp és PGDown-ra vannak programozva, szóval én görgetés nélkül sokkal gyorsabb és mégis precízen tudok haladni egy oldalon. A hüvelykujjammal.
    Az előre-vissza feladatot meg a görgő oldal irányú eltolása testesíti meg.

    A kickstarteres oldalon nem láttam, hogy lenne középső gomb. Szerintem az elveszett.
    Utoljára Amiga-n használtam két gombos görgős egeret ;]

  • Busterftw
    nagyúr

    Nem biztos, hogy élből baromságnak kell titulálni. Sokkal kényelmesebben kivitelezhető a scrollhoz szükséges mozdulat, mint hagyományos görgővel, főleg, ha romon vannak az ízületeid, és sokat szoktál görgetni.

    Plusz nem az a lényege, hogy a szabadon futónál gyorsabb legyen, hanem az, hogy a normálnál, de kontrolláltabban lehessen kezelni, mint a szabadon futót (ami van a Logitech-nek, csak nem olyan egéren, ami ne lenne kisebb féltégla).

    Azért van teleshopos érzése a koncepciónak, mert egészségesek a kezeid.

    A legjobb meg nyilván a dual trackball, billentyűzetbe építve, csak az nem 50, meg nem is 150 dollár lesz.

    En ebben azt latom, hogy ezzel a "kerek" megoldassal talan gyorsabban es finomabban lehet operalni, mert az ujjaid egy sikon vannak vele. Nem kell "felnyulni" a gorgeteshez.

  • Egyedi? Több mint 20 éve volt olyan monitorom, aminek hasonló vezérlése volt.
    Könnyebb is volt beállítani, mint a mostani nyomógombost.

    Sok mindenen van tekerős vezérlés, de egéren még nem láttam ilyet. Erre vonatozott az egyedi.

    @dongettó : Ez a Forza cucc mekkora :D Egy kis futópadból vagy szállítószalagból megoldod :D

  • moleculez
    veterán

    Hát nem tudom.
    Eddig a legkényelmesebb (mozgó alkatrész nélküli!) egérgörgő ezen volt szerintem.
    Annak függvényében, mennyi erőt fejtesz ki rá, gyorsul, vagy lassul a scroll.
    De a mindennapokban azért a Logitech szakaszosra és szabadonfutóra is állítható görgője tetszik leginkább.

    +1 a Logi féle mágnesesre :K

  • Most azon gondolkoztam, miért nincs Forzához pl frédibénis kormány/pedál szett ? És pedál helyett egy "futópad" lenne amit lábbal kellene hajtani.

    Sztem adná rendesen.Ez egy piaci rés.

  • Synthwave
    HÁZIGAZDA

    Ha a középső ujjaddal csinálod? Nem tudom, nekem baromi kényelmetlen.

    Azzal.

    Nyilván kézmérettől, fogástól és egértől is függ, de soha nem használtam mást görgetéshez, még a Ninox Aurora specifikus 1-2-2-es ujjelosztással sem.

  • opr
    nagyúr

    Nem "hibásan" fogom, és úgy is igaz. A finom, körkörös mozdulatok jóval kevésbé megterhelők, mint a megszokott, hajlításos-nyújtásos "pöckölés".

    Ha a középső ujjaddal csinálod? Nem tudom, nekem baromi kényelmetlen.

  • laed
    senior tag

    Meredek, de legalább valami egyedi ötlet :) Lássuk, milyen lesz :)

    Egyedi? Több mint 20 éve volt olyan monitorom, aminek hasonló vezérlése volt.
    Könnyebb is volt beállítani, mint a mostani nyomógombost.

  • Synthwave
    HÁZIGAZDA

    De ahhoz, hogy ez igaz legyen, alapból hibásan, ferdén kell fogni az egeret. Na, annál jobban semmi nem fogja kicsinálni az ízületeket. Pláne a csuklót, hogy soha nem tartja egyenesen.

    Nem "hibásan" fogom, és úgy is igaz. A finom, körkörös mozdulatok jóval kevésbé megterhelők, mint a megszokott, hajlításos-nyújtásos "pöckölés".

  • opr
    nagyúr

    Nem biztos, hogy élből baromságnak kell titulálni. Sokkal kényelmesebben kivitelezhető a scrollhoz szükséges mozdulat, mint hagyományos görgővel, főleg, ha romon vannak az ízületeid, és sokat szoktál görgetni.

    Plusz nem az a lényege, hogy a szabadon futónál gyorsabb legyen, hanem az, hogy a normálnál, de kontrolláltabban lehessen kezelni, mint a szabadon futót (ami van a Logitech-nek, csak nem olyan egéren, ami ne lenne kisebb féltégla).

    Azért van teleshopos érzése a koncepciónak, mert egészségesek a kezeid.

    A legjobb meg nyilván a dual trackball, billentyűzetbe építve, csak az nem 50, meg nem is 150 dollár lesz.

    De ahhoz, hogy ez igaz legyen, alapból hibásan, ferdén kell fogni az egeret. Na, annál jobban semmi nem fogja kicsinálni az ízületeket. Pláne a csuklót, hogy soha nem tartja egyenesen.

  • Synthwave
    HÁZIGAZDA

    Huh. Reg lattam ekkora baromsagot. :DDD
    Kivancsi leszek ra, vajon sikerul-e nekik, de meglepne. A kickstarteres videojukban mondjuk nagyon figyeltek ra, hogy minden letezo egeret ilyen szerencsetlen modon, ferden fogjanak, hogy a mutato ujjukkal kelljen gorgetni. Nem tudom, ki csinalna olyat es miert, de biztos van ra celkozonseg. Mondjuk eleg gaz, hogy a gorgetes gyorsasagaval probalnak promozni. Egyreszt ott a logitech szabadon futos gorgoje, ami gyorsabb ennel a baromsagnal, ha mindenkeppen az a fontos, masreszt ott van a kozepso gombos gorgetes, ami meg aztan plane. Szoval nem tudom, kicsit ilyen regi ejfel utani teleshopos erzese van a videoknak meg a koncepcionak meg ugy az egesznek.