Xboxon is megkapja a The Riftbreaker a FidelityFX Super Resolutiont

Az EXOR Studios ezt a Twitteren erősítette meg, viszont a PlayStation verzióval kapcsolatban még nem döntöttek.

A héten vált elérhetővé a FidelityFX Super Resolution, amelyet az alábbi cikkben részleteztünk is. Az AMD felskálázást biztosító effektje technikailag PC-re jelent meg, de a nyílt forráskódnak hála akármilyen platformra portolható, és az EXOR Studios szóvivője egy Xboxra irányuló kérdésre reagálva elárulta, hogy a Microsoft konzoljára tervezett portba is beépítik az eljárást.

Azt egyelőre nem tudni, hogy az csak az Xbox Series S és X rendszereket érinti majd, vagy az Xbox One konzolcsaládot is. Technikailag utóbbi sincs kizárva, hiszen a hardver kompatibilis a kóddal, de nagy kérdés, hogy megéri-e erőforrást áldozni rá. Ugyanez a helyzet a Sony PlayStatiton 4 és 5 konzolokkal, amelyek kapcsán az EXOR Studios elmondta, hogy megoldható a FidelityFX Super Resolution támogatása, de nem tudják még, hogy elkészítik-e a portot. A Sony gépeinél a nehézséget az jelenti, hogy más shader nyelvet használnak, így át kellene írni a HLSL kódot, hogy az futtathat legyen a PlayStationökön, de ezt leszámítva más probléma nincs, a hardver megfelelne a célnak.

Úgy tudjuk, hogy az EXOR Studios a saját FidelityFX Super Resolution portját használja majd az Xbox konzolokhoz. Ez azért lényeges, mert a Microsoft már megemlítette az IGN-nek, hogy elkészítik a hivatalos verziójukat is, amelyről majd később fognak nyilatkozni. Itt arról van szó, hogy az új Xboxok esetében a redmondiak integrálják az egyes FidelityFX effekteket az Xbox Series X és S konzolokhoz tartozó hivatalos GDK-ba (Game Development Kit). Ezt már megtették április második felében pár eljárással, és a következő fejlesztési lépcsőben lehet benne a FidelityFX Super Resolution. Addig viszont az egyes stúdióknak saját maguknak kell megoldani a portolást.

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés