Mostantól csak évi egy nagyobb Windows 10 frissítést hoz a Microsoft

A vállalat ezzel a fejlesztés minőségét szeretné javítani, hogy kevesebb hibába fussanak a felhasználók.

A Microsoft egyre több változást vezet be a Windows 10 fejlesztésére vonatkozóan. A hónap közepén vált élessé az a rendszer, amellyel a felhasználók némi türelmi időt kapnak az automatikus frissítésre vonatkozóan, most pedig körvonalazódik az is, miképp lenne átalakítva a nagyobb frissítések kezelése.

A legfontosabb változás, hogy a Microsoft évi kettő helyett mostantól csak egy nagyobb Windows 10 frissítést hoz. A legutolsó ilyen csomag pont májusban vált elérhetővé, méghozzá May 2019 jelöléssel, 1903-as verziószámmal. Nemrég azt is megírtuk, hogy kumulatív frissítésként érkezik a 19H2 kódnevű Windows 10 csomag, amelynek egyébként 1909 lesz a verziószáma. Mindez már az új stratégia része, amely lényegében abból áll, hogy az év első felében jönne egy komolyabb, akár több gigabájtot elfoglaló állomány, amely jelentősen átalakítja a rendszer egyes komponenseinek működését, majd az adott esztendő második felében ennek érkezne egy kisebb méretű, de erősen optimalizált változata, amely kevésbé módosítja az operációs rendszert, inkább a hibajavításokra fókuszál. Természetesen a havi szintű kumulatív frissítések nem szűnnek meg, ebből a szempontból nem igazán kell változásokra számítani.

A frissítéseket a vállalat így két kategóriába sorolja: heavy és point. A heavy update gyakorlatilag az év első felében érkező csomagot jelenti, bárki vált bármilyen verzióról arra, akkor gyakorlatilag komolyabb frissítést hajt végre. A point update már érdekesebb, ugyanis ha valaki már telepítette az adott évben megjelent heavy update-et, akkor kisebb frissítést csinál, míg ha ezt kihagyta, akkor a régebbi rendszerekről való váltás ugyanúgy a komolyabb frissítési kategóriába esik, tehát ilyen szempontból a point update heavy update-é válik.

A Microsoft szerint egyébként a következő nagyobb Windows 10 frissítés is már javában készül, amely várhatóan jövő tavasszal érkezik, és a 2003-as verziót viseli.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés