Végleg megbukott az oroszok saját irodai szoftvercsomagja

A történet pikantériája, hogy a MyOffice konkurens nélkül sem tudott elégséges piaci részesedést szerezni.

Az orosz állam az elmúlt években megpróbált olyan piacot  kiépíteni a a hazai irodai szoftverek számára, amelyben nem kellett tartaniuk a versenytől. A Microsoft többek között kivonult ebből a szegmensből, a közszférára, illetve a kritikus infrastruktúrára pedig nyomást helyeztek, hogy az orosz irodai szoftvereket használják. Ebben a közegben próbált szerencsét a MyOffice, amely annak ellenére nem tudott érdemben növekedést produkálni, hogy gyakorlatilag minden versenytársát ellehetetleníttették.

Hirdetés

A fentiek miatt a fejlesztést végző New Cloud Technologies bezárta a szentpétervári és az innopolisi fejlesztési központját, amit a Moszkovszkije Vedomosztyi írt meg több jelenlegi és korábbi alkalmazottra hivatkozva. A cég vezérigazgatója, Vjacseszlav Zakorzsevszkij megerősítette, hogy számos irodát megszüntettek, azt azonban nem részletezte, pontosan melyeket. A megmaradt dolgozókat a többségi tulajdonos, a Kaspersky moszkvai, Olympia Parkban található irodájába költöztették.

A háttérben egyébként egy ennél jóval komolyabb átszervezés zajlik. A MyOffice anyavállalata 2025-ben már 8,82 milliárd rubeles, vagyis nagyjából 107 millió dolláros veszteséget termelt. Ez önmagában sem túl kedvező, de annak tudatában különösen érdekes, hogy a vállalat júniusban újra benyújtotta a 2025-ös beszámolóját, amelyben a korábban közölt 4,02 milliárd rubeles veszteséget több mint kétszeresére módosította. Az eltérés jelentős része a szoftverekhez kapcsolódó eszközök értékvesztéséből származik, vagyis a cég kénytelen volt elismerni, hogy a korábban könyvelt fejlesztési értékek egy része már nem ér annyit, amennyit a könyvelésben eredetileg jeleztek.

A vállalat árbevétele sem túl rózsás, hiszen 1 milliárd rubelre esett vissza, miközben több termék és szolgáltatás fejlesztését leállították. Ezek között van a Mailion, a MyOffice Mail, a Squadus, illetve a Documents Online is. A már telepített rendszerek támogatása ugyanakkor továbbra is megmarad, persze csak csökkentett mértékben, ami nagyjából azt jelenti, hogy ha túl költséges lenne valamilyen problémát megoldani, akkor azt elengedik.

A Kaspersky egyébként 68,8 százalékos részesedéssel rendelkezik a New Cloud Technologiesben, és utóbbi cég igen jelentős, 24,96 milliárd rubeles adósságot is felhalmozott a Kaspersky felé, ráadásul ennek nagyjából harmada az elmúlt egy évben keletkezett.

Eugene Kaspersky a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon elmondta, hogy a MyOffice veszteséges, emellett kiemelte, hogy szerinte az importhelyettesítés az irodai szoftverek szegmensében egyszerűen nem működik. Ez komoly üzenet a Kremlnek, ugyanis hiába hoztak létre négy évi mesterséges piaci előnyt a MyOffice-nak, hiába mentesítették a teljes szegmenst a konkurensektől, a szóban forgó szoftver egyszerűen nem volt képes elterjedni.

Mindez a tulajdonos számára elég nagy teher, mert így már nem egy gyorsan növekvő, Microsoft Office ellen küldött alternatívának számít a MyOffice, hanem egy olyan eszköznek, amit minimális ráfordítással ugyan, de életben kell tartani, mivel az orosz állam közben sikeresen elérte, hogy a redmondiak kivonuljanak. Emiatt az irodai szoftveres háttér jelenleg nagyrészt a régebben telepített Microsoft Office szoftvercsomagokból áll össze, méghozzá anélkül, hogy ezt hatékonyan modernizálni lehetne.

Hirdetés

Előzmények

Egy alkalmazásba költözteti a Copilotöt a Microsoft

A cél a jelenleg széttagoltnak tűnő a funkciók egységesítése.

Eltüntette korábbi, Windowshoz írt memóriaajánlását a Microsoft

A vállalat a nyár folyamán rájött, hogy a májusi blogbejegyzésben közöltnél kevesebb memória is elég.

Csökkentené a Windows 11 memóriahasználatát a Microsoft

Ez kifejezetten nagy segítség lehet a nagyon olcsó, 8 GB RAM-mal rendelkező PC-knek.

Android ügynökökkel árasztaná el a Microsoft a világot

Már csak pár lépés a Mátrix: az AI már közöttünk van, a Project Solara pedig ügynökökkel árasztaná el a világot.