2017. március 28., kedd

Szponzorunk

Klixnetwork.huKlixnetwork.hu

Útvonal

Hírek » Szerver rovat

Vége a PEZY-SC uralmának a zöld szuperszámítógépek között

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: PROHARDVER!

Előretört az új Tesla és az új Xeon Phi, míg a korábbi GPU-s gépek többsége átépítés miatt távol maradt.

A green500.org frissítette a világ legenergiahatékonyabb szuperszámítógépeinek listáját. Itt szokás szerint sok érdekesség szokott történni, és ez most sem volt másképp.

Az első helyekről leszorult a PEZY-SC, így az új élmenő az NVIDIA házi szuperszámítógépe, amely Tesla P100-as gyorsítókat tartalmazó DXG-1 szerverekből áll. Ennek a gépnek a hatékonysága 9462,1 MFLOPS/W, viszont relatíve kis fogyasztású rendszerről van szó a maga 349,5 kilowattjával, és a kisebb méretű konfigurációk a zöld szuperszámítógépek között előnyt jelentenek. Sokkal érdekesebb a második helyre befutó Piz Daint, amely már 1,3 megawattot fogyaszt, vagyis egy lényegesen nagyobb gépről van szó, és Cray XC50-es alapra épít. Ebben is ugyanolyan Tesla P100-ak dolgoznak, mint az első helyezett gépében, viszont jóval nagyobb konfigurációval volt képes elérni 7453,5 MFLOPS/W-os hatékonyságot.

Dobogós maradt a korábbi csúcstartó Shoubu, amely természetesen a PEZY-SC gyorsítóval dolgozik, és megmaradt a 6673,84 MFLOPS/W-os hatékonysága is. A Satsuki nevű PEZY-SC-s nagyvas üzemen kívül volt, ezért az aktuális negyedévre nem nevezték.

A negyedik helyre volt jó a top500.org aktuális bajnoka, a Sunway TaihuLight. Ez továbbra is azért érdekes, mert a rendkívül nagy szuperszámítógépről van szó, és az ilyen konfigurációk nem végzik a munkájukat olyan nagy hatékonysággal, mint a kisebb megoldások, de a kínaiak büszkesége ezúttal is hozta a 6051,3 MFLOPS/W-os eredményt.

Az ötödik és a hatodik helyre egy-egy, PRIMERGY CX1640 M1-es megoldás futott be rendre Xeon Phi 7210-es és 7250-es processzorral. Előbbi 5806,3 MFLOPS/W-ot tud felmutatni, de a fogyasztása csak 77 kilowatt, ami egyáltalán nem sok. Utóbbi gép azonban a Oakforest-PACS nevű konstrukció, ami a top500.org listájának hatodik helyezettje. Ez már 2,7 megawattot fogyaszt, a hatékonysága pedig 4985,7 MFLOPS/W.

A hetedik, nyolcadik és kilencedik helyet Cray által épített gépek szerezték meg. Ebből a trióból a leghatékonyabb és a legkevésbé hatékony opció rendre 4688 és 4086,8 MFLOPS/W-ot tud felmutatni, miközben mindkettő alapja a Cray XC40, viszont előbbiben 7230-as, míg utóbbiban 7250-es Xeon Phi dolgozik. Közéjük ékelődött be egy Cray CS-Storm alapra épített, alig 190 kilowattot fogyasztó rendszer, amiben Xeon E5-2680v2 és Tesla K80 dolgozik, a hatékonysága pedig 4112,1 MFLOPS/W.

A tizedik helyet egy KOI Cluster alapra épített, Xeon Phi 7230-as processzorral felszerelt, alig 111 kilowattot fogyasztó gép szerezte meg 3836,6 MFLOPS/W-os fogyasztással.

Észrevehető, hogy az előző listához képest a két legerősebb GPU-s gép eltűnt, nevezetesen az L-CSC nevű rendszer, illetve a névtelen, Sugon Cluster W780I-s konstrukció. Előbbi jó lett volna a hatodik, míg utóbbi a nyolcadik helyre, de átépítés miatt ezúttal nem tudtak versenyezni.

Hirdetés

Copyright © 2000-2017 PROHARDVER Informatikai Kft.