Utat mutatnak a műholdak

A SES Astra szolgáltatásai világszerte bizonyítják, hogy a műholdak életünk elengedhetetlen részévé váltak, és segítségükkel a világ azon részeire is képesek vagyunk tartalmakat sugározni, melyeket földfelszíni vétellel nem érnénk el. Az elmúlt évben a vállalat több olyan projektben is részt vett, amelyek célja az volt, hogy javítsák azon területek kommunikációját, ahol korlátozott a jeltartomány. A műholdas kommunikáció világ vezető szakértőjeként a SES Astra már hosszú évek óta nyújt technológiai támogatást számos humanitárius szervezet és felsőoktatási intézmény számára.

A SES Astra, az Eichstätt-Ingolstadti Katolikus Egyetem és az ugandai Továbbképző Központ együttműködésével olyan különleges alkalmazást fejlesztett ki, amely lehetővé teszi, hogy a két intézményben élő, interaktív közvetítés segítségével tartsanak tanórákat. A KUganda e-oktatási program keretében a SES biztosítja azt az internetes kapcsolatot, amely lehetővé teszi, hogy a Németországban tartott tanórákat élőben sugározzák Ugandában, így a diákok aktívan részt tudnak venni azokon.


[+]

A SES a nemzetközi, Ebola elleni harcban is aktívan részt vesz, a vírus által sújtott régiókról, illetve annak megelőzéséről és kezeléséről szóló oktatási program sugárzását biztosítja Nyugat-Afrikában. A műsor kódolatlanul elérhető a keleti 28,2 fok orbitális pozícióban elhelyezkedő ASTRA 2F műhold és a keleti 5 fokon található SES-5 műholdon keresztül. A program tartalmát az UNICEF, az Orvosok Határok Nélkül és az End Ebola szervezetek szakembereivel egyeztetik.

A műholdas műsorszórásnak rendkívül fontos szerepe van a mai világban, hiszen lehetővé teszi, hogy korábban elérhetetlen régiókba juttassunk el fontos információkat az internet és a televízió segítségével. Az oktatási programok terjesztésével és a kommunikációs eszközök megteremtésével megfelelő támogatást tudunk nyújtani azoknak, akik a legjobban rászorulnak erre. Így képesek vagyunk az összes régió számára egyenlő esélyeket kínálni. A műholdak világszerte számos ember életszínvonalának javításához és biztonságosabbá tételéhez járulnak hozzá.– fejtette ki Barbara Uzunowa-Drymer, SES Astra Közép- és Kelet-Európáért felelős marketingigazgatója.

A SES Astra projektjei közül a legszélesebb területi lefedettséget igénylő kezdeményezés a SATMED. A Clinton Globális Kezdeményezés keretében megvalósított SATMED elektronikus egészségügyi platform célja a fejlődő, elszigetelt vagy elmaradott infrastruktúrájú térségek egészségügyi rendszereinek javítása. A SES Astra az egészségügyi központok közötti megbízható műholdas kapcsolat biztosításával járul hozzá a projekthez. A modern, felhő-alapú elektronikus egészségügyi platform lehetővé teszi az egészségügyi információk szabad áramlását az egész világon.

A SES Techcom, a luxemburgi SES S.A. leányvállalata, a luxemburgi életmentőkkel és a luxemburgi külügyminisztériummal együttműködve kifejlesztette az emergency.lu speciális kommunikációs platformot, amely a nemzetközi humanitárius szervezetek közötti hatékony információcserét és az olyan vészhelyzetekben használt mentési műveletek koordinációját segíti elő, mint a természeti és az ember okozta katasztrófák. Ezzel a fejlesztéssel a vállalat elnyerte a rangos Changing Lives Díjat, amelyet a legkiválóbb, gazdasági és társadalmi hatással bíró globális távközlési kezdeményezésért nyújtanak át.


[+]

Műholdas kapcsolatával, az antarktiszi Princess Elisabeth sarki kutatóállomás munkáját is segítette a SES Astra az elmúlt években, ahol az állomás és a központ közötti kapcsolatot biztosítja, így lehetővé teszi a kutatási adatok és információk könnyed és gyors áramlását. A fent említett példákat legjobban a latin mondás tudja összegezni: Macte animo, sic itur ad astra (Légy bátor, így az egekbe érhetsz).

Azóta történt

Előzmények

  • A SES ASTRA elhozza az Ultra HD új korszakát

    Az Ultra HD televízió élménye egyre közelebb kerül a nappalinkhoz. A HD minőségnél négyszer jobb, tűéles képet nyújtó Ultra HD rohamléptekkel haladva értelmezi át a televíziózás élményét. (x)