Az USA aktuális elnöke még márciusban nevezte szörnyű dolognak a CHIPS-törvényt, és egy időben javaslatot is tett annak eltörlésére. Persze ez nem változtatott volna a már megítélt kereteken, tehát az érintett cégek ezekre jogszerűen pályáztak, és a feltéteket betartva a kifizetéseket is jogosan kapták vagy kapják majd meg.
Hirdetés
Donald Trump most stratégiát váltott, és úgy hírlik, hogy 10%-nyi részesedést vásárolhat az USA az Intelben, amely vállalat eleve jogosult volt a CHIPS-törvény teljes pénzügyi keretének egy részére. Bár a szóban forgó összeg oda volt ítélve a cégnek, valójában a kifizetése még nem történt meg, és az Egyesült Államok a szóban forgó nagyjából 10 milliárd dollárt 10%-nyi részesedésért adná oda.
Howard Lutnick kereskedelmi miniszter szerint ez egy új modell lenne, amelyben az USA a támogatást részesedésért cserébe biztosítaná. Ilyen formában minden olyan cég, amely jogosult a támogatásra, és még van nem kifizetett része az odaítélt keretnek, elvileg kötelezve lenne arra, hogy a még fennálló támogatás értékének megfelelő részesedést ruházzon át az USA-ra. Ergo az Egyesült Államok az Intel mellett a Micron, a Samsung és a TSMC egy részét is vinné.
Az ügy egyébként nem lenne annyira egyszerű, hiszen itt már megkötött szerződésekről van szó, vagyis szükség lenne egy új jogszabályra, ami felülírja az eddigi feltételeket, és arra kényszeríti a partnereket, hogy újratárgyalják azokat, ha hozzá szeretnének jutni a már odaítélt, de még ki nem fizetett pénzekhez. Ezen a ponton ez már nem csak a cégekről szól. Az Intel ugyan könnyen belemehet ebbe a feltételbe, hiszen egyrészt amerikai vállalatról van szó, másrészt nem kevés problémával küzdenek, így mindennél jobban kell nekik a pénz. A Samsung és a TSMC viszont rendre dél-koreai és tajvani cég, így az említett országok számára egy ilyen modell szuverenitási kérdéseket is felvet.
A tajvani újságok a híreket nem fogadták túl kedvezően, mivel úgy látják, hogy jelentősen befolyásolhatná a TSMC működését, annak ellenére is, hogy az USA kormánya garanciát vállalna arra, hogy nem lennének hatással a cég üzleti döntéseire. Ettől függetlenül a TSMC inkább lemondhat a még ki nem fizetett támogatásról, hogy az Egyesült Államok ne tudjon részesedést szerezni a vállalatban, feltéve persze, ha nem találnak jogilag más módot a már megkötött szerződések érvényesítésére.
