A OnePlus ellen biztonsági aggályok miatt indítanának vizsgálatot az USA-ban

Az amerikai törvényhozók vizsgálatot kérnek a OnePlus ellen a kereskedelmi minisztériumtól, biztonsági aggályok miatt.

Két amerikai képviselő azt kérte pénteken az amerikai kereskedelmi minisztériumtól, hogy indítson vizsgálatot a OnePlus ellen – véleményük szerint elképzelhető, hogy az USA-ban értékesített OnePlus készülékek biztonsági kockázatot jelentenek.

John Moolenaar republikánus és Raja Krishnamoorthi demokrata képviselők szerint egy kereskedelmi cég által az egyik bizottságnak biztosított friss elemzés azt mutatja, hogy a OnePlus eszközök kiterjedt felhasználói adatokat gyűjthetnek és továbbíthatnak. Ezek között érzékeny személyes információk is vannak, amelyek a felhasználó beleegyezése nélkül kerülnek kínai szerverekre.

A OnePlus és az USA kereskedelmi minisztériuma eddig nem nyilatkoztak az ügy kapcsán.

A törvényhozók jelezték, hogy a BestBuy és az Amazon.com is értékesíti a OnePlus mobilokat az országban, ezek a Verizon és a T-Mobile hálózatán is működnek.

Azt kérik, induljon el a vizsgálat és állapítsák meg, milyen felhasználói adatokat gyűjtenek felhasználói hozzájárulás nélkül a OnePlus készülékek, beleértve az érzékeny adatokat és a képernyőképeket is.

Az USA nemzetbiztonsági okokból nem csak a Huawei és a ZTE ellen lépett fel az utóbbi években, de például a China Telecom helyi leányvállalata ellen is.

Azóta történt

Támadásra figyelmezteti a Microsoft a kormányzatokat és a cégeket

A Microsoft egyik termékét támadják a hackerek, ez pedig a kormányzatokat és a hatóságokat is érinti a cégek mellett.

Kiszállt a TikTokért való licitálásból az egyik befektető

A világ egyik legnagyobb magántőke-befektetője mégsem kér a TikTok amerikai ágazatából.

Előzmények

Megmondták, hogy miért nem kapkodunk új okostelefon után

Kevésbé optimista a globális okostelefon-piacot illetően az IDC.

Adatgyűjtő gumik miatt korlátozhatják a Pirellit

Adatgyűjtő technológia és kínai befektető kapcsán is figyelmeztette az esetleges kereskedelmi korlátozásokról a Pirellit az USA.

10 évbe telhet, mire az USA-ban gyártják az iPhone-t, az ára 3500 dollárra nőhet

Nem csak az Apple-re vetné ki a Trump-kormány a 25 százalékos vámot, minden olyan mobilgyártóra, amely nem az USA-ban termelné meg az ott értékesített készülékeit.