A magyar UniqBall gömbfej kapta a TIPA 2015 legjobb fotós kiegészítő díját

A Fotótechnikai Lapok Világszövetsége, azaz a TIPA Dubajban megrendezett idei kongresszusán a magyar UniqBall gömbfejet választották a legjobb fotográfiai kiegészítőnek. A Kármán Balázs és Novák László természetfotós elképzelésein alapuló eszköz nem csak azért nagy siker, mert magyar találmányról és magyar gyártású eszközről van szó, hanem azért is, mert történelmet írt azzal, hogy ez lett az első, TIPA által díjazott hazai siker a világszövetség 1991-es megalapítása óta.

És hogy mit tud, illetve miben különleges az egyébként már kapható UniqBall? Kármán Balázs, a Délmagyar.hu-nak adott interjújában így fogalmazott: "A találmányunk elvét saját célra 1998 óta használtuk. A fényképezés egyik fontos kritériuma, hogy a képmező ne dőljön semmilyen irányba. A fényképezés alapja a vízszint. Ha mozog a téma, akkor mozgás közben is megköveteljük, hogy a képek egymás után vízszintesek legyenek. A különböző fotósorozatokhoz többféle állvány kellett. A mi állványfejünk rendelkezik egy beépített vízszintezővel. Tudom használni hagyományos gömbcsuklóként, ami minden irányba mozdítható. Döntő- és videofejként is alkalmazható. Ennek utazáskor az a jelentősége, hogy kevesebb felszerelést kell cipelni. UniqBall lett a neve. Külföldön azt írták róla, hogy ez az állványfejek svájci bicskája."


[+]

A teljes interjú elolvasható Délmagyar.hu oldalán, ide kattintva.

Hirdetés