Új szintre lép az Apple ökoszisztémája a macOS Monterey érkezésével

Az Apple új asztali operációs rendszere tovább fokozza a különböző almás eszközök közti együttműködést.

Hirdetés

Sokan az iPad „macesítését” várták az Apple tegnapi, fejlesztőknek szóló konferenciájának nyitó eseményére, a legtöbb a gyártóval foglalkozó portál már biztosra vette például, hogy fejlődik a táblagép külső monitorkezelése és az M1 chip beépítésével talán megkapjuk a gyártó profiknak készült asztali programjainak iPad-verzióit. Ezek közül végül egyik sem valósult meg, sőt, ahelyett, hogy az iOS mellett bemutatott iPadOS-t hozták volna fel asztali szintre, inkább a macOS legújabb verziójában eszközöltek olyan változtatásokat, melyeknek köszönhetően közelebb érezzük egymáshoz a két platformot.

Az új, 12-es verziószámú macOS a Monterey nevet kapta, és szinte minden újítást megörökölt az új iOS-ből, a Mobilaréna által közölt lista tehát akár egy az egyben beilleszthető lenne a mi cikkünk elejére is. Ide tartoznak többek közt a FaceTime hívásokhoz tartozó újítások, a Shared with You és Focus funkciók, a Live Text intelligens szövegdetektálás fotók esetében, a frissített Maps és Safari alkalmazás, illetve a továbbfejlesztett, adatvédelemmel kapcsolatos beállítások és az iCloud+ szolgáltatás, de természetesen rengeteg olyan fícsör is bekerült, ami kifejezetten a Mac felhasználók számára lesz hasznos.


[+]

Jópofa újítás például (és nem is értjük, miért kellett erre ennyit várni), hogy mostantól Mac számítógépünk fogadó félként is támogatni fogja az AirPlayt, vagyis iPhone vagy iPad készülékünkről vezeték nélkül küldhetünk képet és hangot Macünkre, csakúgy, mint egy AirPlay-képes tévé vagy okoshangszóró esetében.


[+]

A bemutatón az új iMac-kel demózták a dolgot, de valószínűleg a MacBook modellek is támogatni fogják a funkciót, így pedig még inkább örülhetünk annak, hogy egyre jobb minőségű kijelzők és hangszórók kerülnek a Macekbe.


[+]

Sokat demózott újítás volt még a bemutatón az Universal Control funkció, mely lehetővé teszi, hogy Mac számítógépünk beviteli eszközeivel vezéreljük a közelben lévő többi Macet és iPadet. A funkció aktiválásához elég csak a MacBook vagy iMac mellé helyeznünk másik almás eszközünket, amire egyszerűen áthúzhatjuk a kurzort, egy szövegmezőt kiválasztva a Mac billentyűzetén is bepötyöghetjük, amit szeretnénk, sőt, akár fájlokat is húzogathatunk a két eszköz között, ráadásul nem is kell megállnunk két kütyünél, akár három, vagy még annál is több Mac és iPad között mozoghatunk egyetlen perifériával.


[+]

A Monterey harmadik legfontosabb újdonsága, hogy végre Macen is elérhető lesz a Shortcuts alkalmazás, melyen belül különféle automatizálási lehetőségek állnak rendelkezésünkre, melyek nem csak automatikusan képesek elindulni például egy megadott időpontban vagy egy adott esemény (például megérkezés a munkahelyre) bekövetkezésekor, de a parancsokat a dokkról, a menüsávról, a Finderből és a Spotlight keresőből, sőt, Siri segítségével is elindíthatjuk.


[+]

A macOS Monterey telepítéséhez legalább 2015-ös iMacre, 2017-es iMac Prora, 2015-ös MacBook Airre vagy MacBook Prora, 2013-as Mac Prora, 2014-es Mac Minire vagy egy 2016-os MacBookra lesz szükségünk, a frissítés pedig szokás szerint ősszel lesz elérhető

Hirdetés

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés