Új DRAM technológián dolgozik a Rambus

A Rambus régebben a pereskedésről volt ismert, de úgy néz ki, hogy az ügyvédek helyére újra mérnökök kerültek, ugyanis a vállalat manapság több érdekes technológián dolgozik. Ráadásul újra JEDEC tagként tekinthetünk a cégre.

A Rambus most bejelentette, hogy egy új DRAM technológián dolgoznak, amely elsődlegesen a késleltetés csökkentésére koncentrál, ami az adatközpontokban kritikus tényező. A vállalat elmondása szerint egy memóriagyártóval már meg is egyeztek, illetve egy másik is érdeklődik a technológia licencelése iránt.

A cég szerint a rendszer előzetes bemutatására még idén sor kerül, és ha minden jól alakul, akkor 2016-ban megkezdődhet a terjedése az iparágon belül.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés