A Culpium exkluzív riportja szerint a TSMC 2 nm-es eljárására rendkívül nagy az igény, ugyanis a rendelkezésre álló gyártókapacitás a 2027-es esztendő első negyedévével bezárólag már le van foglalva. Emiatt a tajvani vállalat arra kéri az ügyfeleit, hogy már a második negyedévre vonatkozóan is adják le az igényeiket.
Hirdetés
A fentiekre azért van szükség, mert a TSMC gyakorlata az, hogy a partnereiktől negyedévenként kér egy előrejelzést, hogy az adott node-okon mennyi waferre lesz szükségük. A bérgyártó ezután megtervezi a tényleges gyártási ütemet, így visszajelzik, hogy az igényekből mennyit tudnak teljesíteni. Ha ez megfelel az érintett cégeknek, akkor azt jelezniük kell, és a vállalásuk véglegesítésével megtörténhet a gyártókapacitás tényleges lefoglalása, amit előre ki kell fizetni.
A TSMC jelenleg nagyjából 6 hónappal előre végez igényfelmérést, vagyis a termelést lényegében fél évvel előre megtervezik. Mivel a tényleges gyártás is igénybe vehet fél évet, a partnerek gyakorlatilag egy évvel hamarabb meg kell határozniuk, hogy mire lesz majd szükségük. Ha mégis igény lenne a kapacitás növelésére, akkor esetlegesen erre is adódhat lehetőség, de az előre nem tervezett megrendelésekért a TSMC masszív felárat számol fel, és eközben nem is garantálják, hogy időre le tudják gyártani a chipeket.
A fentiek jelentős kockázatokat rejtenek a megrendelőnek, mert a hosszabb átfutási idők miatt nehezebb felkészülni a piac változásaira. Már az egy éves átfutási ablak is nagynak számít, és ebből hamarosan másfél éves lehet a 2 nm-es node-on.
