Egy éven belül már a második áremelését tervezi a TSMC

Állítólag a piaci helyzet megváltozása miatt kényszerül változtatásra a bérgyártó.

Hirdetés

A Nikkei Asia információi szerint a TSMC egy éven belül másodszor jelezte partnereinek, hogy áremelést fognak végrehajtani. A bérgyártó az okok tekintetében az inflációs kockázatokat, a növekvő költségeket, illetve a saját, növekvő beruházásainak kivitelézését jelölte meg. Utóbbi alapvetően a partnerek érdeke is, hiszen a több gyártósorra van szükség ahhoz, hogy mindenkinek az igényét ki lehessen elégíteni. A TSMC többek között 100 milliárd dolláros beruházást tervezett a 2023-as esztendőig, amelyből csak idén 40-44 milliárd dollárt vállaltak.

Az áremelkedés tervezett bevezetése elvileg a következő év elején esedékes, és a Nikkei Asia forrásai szerint 5-8%-os extra költséggel kell majd a partnereknek számolni. A változások több node-ot is érintenek a csúcstechnológiától kezdve a már régóta használt eljárásokig. Utóbbi szempontból lehetnek majd gondok, mert a fejlettebb hardvereknél megvan a mozgástér egy megfelelő árcédulára, de a régi, ugyanakkor éppen elég jó gyártástechnológián készülő lapkák esetében már jóval korlátozottabbak a lehetőségek.

  • Kapcsolódó cégek:
  • TSMC

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés