Hirdetés

Galaxy és Android nélkül robog tovább a Samsung az okosórák piacán

Hirdetés

Az első Samsung Galaxy Gear okosórát a tavalyi IFA-n pillanthattuk meg először, mellyel kapcsolatban vegyes kép alakult ki az érdeklődőkben és a vásárlókban egyaránt, azt azonban nem állíthatjuk, hogy a vállalat nem hallgatta meg a kritikákat. A friss Gear 2 esetében ugyanis kiküszöbölték az olyan botlásokat, mint a szíjba integrált kamera, ami sok kérdést felvetett a későbbi szervizelhetőséggel kapcsolatban. A 2 megapixeles, most már Full HD felbontású képek és 720p@30 fps rögzítésére képes egység immáron a készülékházban foglal helyet, ami formára is sokkal kecsesebb, mint elődje, köszönhetően annak is, hogy vékonyabb lett 1 milliméterrel és tömegéből is sikerült faragni. Ráadásként most már IP67-es minősítést kapott, így a természeti elemekkel is képes megbirkózni. Sőt, a vállalat arra is gondolt, akinek egyáltalán nincs szükséges kamerára, számukra a Gear 2 Neo lehet a jó választás, melyből teljesen hiányzik ez a modul.

Samung Gear 2 Neo és Gear 2
Samung Gear 2 Neo és Gear 2 [+]

Az erősen behatárolt fizikai méretek miatt az 1,63 colos kijelzőméretet megtartották, és a Super AMOLED kijelző 320x320 felbontása is változatlan. Fejlődött a hardver is, igaz az 512 MB RAM és a 4 GB tárolót nem bántották, a SoC viszont kétmagos és órajelét 1 GHz-re lőtték be (az első generációban az egymagos SoC 800 MHz-en ketyegett). A kapcsolatot továbbra is Bluetooth 4.0-s összeköttetéssel valósítja meg, és nem hiányzik belőle a giroszkóp és a gyorsulásérzékelő sem, plusz adalék viszont az infra jeladó (tévék távkapcsolójának helyettesítésére), a pulzusmérő és a lépésszámláló megléte. Az erősebb hardver és plusz kiegészítők ellenére a gyártó szerint az új eszközök akkumulátoros üzemideje is javult, átlagos használat mellett ugyanis 2-3 napot is elérhetnek a korábbi 25 órával szemben - mindezt úgy, hogy az akku 315 mAh helyett 300 mAh-s csupán.


[+]

A legérdekesebb lépés a második generációs Samsung okosórák kapcsán mégsem a formai és hardveres változtatások, hanem a Galaxy-t nélkülöző névválasztás, valamint a szoftver: Google Android helyett immáron a Samsung által dédelgetett Tizen OS látja el a munkát. Egyelőre az új rendszer szoftveres kompatibilitással kapcsolatban még sok a kérdés, de arról persze a Samsung gondoskodott, hogy a legfontosabb, már bejáratott és a Gear használatához feltétlenül szükséges Samsung alkalmazások már most elérhetőek legyenek rajta. Az áprilisi megjelenéssel minden bizonnyal ezekre a dolgokra is fény derül. Sajnos az árak egyelőre nem nyilvánosak.

A viselhető Gear család egy harmadik modellel is bővült az idei MWC alkalmával, méghozzá egy a Gear Fit nevű karpereccel, ami (mint az a nevéből kikövetkeztethető) elsősorban sportoláshoz ajánlatos. Ennek megfelelően hiányzik belőle a kamera, mikrofon vagy éppen hangszóró, itt ugyanis a lényeg a funkcionalitáson van. A hajlított Super AMOLED (423x128 pixeles) érintőkijelzővel ellátott, IP67 minősítéssel rendelkező, kényelmes és könnyű (27 gramm), cserélhető szíjas eszközben fellelhető a lépésszámláló, a pulzus- és gyorsulásmérő, akkumulátora pedig a gyártó szerint 3-4 napig bírja egyetlen feltöltéssel.


[+]

A Bluetooth 4.0-s kapcsolaton kommunikáló eszköz a Samsung (egyelőre ismeretlen, talán Nucleus-alapú) RTOS operációs rendszerét futtatja, melyből nem hiányoznak az edzéshez szükséges alapprogramok, illetve az időzítő és az ébresztő. A Gear család többi tagjához hasonlóan a Fit is képes megjeleníteni az SMS/e-mail értesítéseket, így lényegében sportolás közben sem maradunk le semmi fontosról. A Gear 2 és Gear 2 Neohoz hasonlóan a Fit ára sem ismert egyelőre.

Hirdetés

Előzmények

Hirdetés