Hirdetés

Thermaltake: újabb LGA775-processzorhűtő

Hirdetés

A Thermaltake bemutatta a költségérzékeny vásárlóknak szánt TR2-es termékcsaládjának új tagját, a TR2 M13 SE jelzésű, az Intel LGA775 tokozású processzoraihoz szánt hűtőt. A rézmagos, alumínium bordával rendelkező hűtő tetején egy 2500 rpm fordulatszámon üzemelő, 90 mm átmérőjű ventilátor helyezkedik el. Néhány korábbi modellhez hasonlóan a ventilátor keretén réseket láthatunk, amelyek nemcsak a légáram elosztásában segédkeznek, de állítólag a zajszint csökkentését is előmozdítják – a hűtő 21 dBA zajszintjével valóban igen csendesnek számít.

Ahogyan az új Intel processzorokhoz illő megoldásoknál megszokhattuk, a borda oldalt nyitott, hogy a kilépő levegő a környező alkatrészek hűtéséhez is hozzájárulhasson. A lamellák ugyanakkor nem sugárirányúak vagy – amint igényesebb termékeknél tapasztaljuk – enyhe görbülettel ágaznak ki a középpontból, hanem a rögzítési pontok által meghatározott négyzet oldalaira merőlegesen helyezkednek el. A TR2 M13 mellett szól ugyanakkor hogy szerszám nélkül is felszerelhető.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés