Ténylegesen megalakulhat a VR tanács

Az AMD még június közepén vetette fel a VR tanács ötletét az akkor megrendezett VR Council rendezvényen, ahol 70 virtuális valóságban érintett cég volt jelen. A VR tanács egy olyan, iparágban érdekelt cégek által delegált közösség lenne, amely a virtuális valóság aktuális, elsősorban piaci problémáira tudna egységes megoldást kidolgozni, hiszen annyira új terület ez az irány, hogy rendkívül nehéz lesz a felhasználóknak átadni a szükséges tudást, amellyel a potenciális vásárlók eldönthetik, hogy milyen gépet vesznek majd a virtuális valósághoz.

A gépválasztás azért fontos, mert ma már világosan látszik, hogy a jelenleg felkapott VR-hez készülő játékok csak a kezdetet képviselik, és a tartalom nagy része rövid időn belül nem játék lesz, hanem egyéb multimédiás szórakozás, és a lehetőségekhez társuló teljesítményigény rendkívül eltérő. Utóbbi még a játékokon belül is igaz, tehát valamilyen módon a fogyasztók tudtára kell adni, hogy melyik gépezet mire jó. Bár számunkra a potenciális vásárlók oktatása tűnik a legjobb ötletnek, de ezt képtelenség kivitelezni, ugyanis a fogyasztó jellemzően nem akarja tudni a működéshez szükséges részleteket, egyszerűen csak szórakozásra vágyik.

A VR tanács az alapötlet szerint olyan specifikációkat dolgozna ki, amelyekkel a fogyasztók jobban eligazodhatnak a temérdek alternatíva között. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a tanács kategorizálná a virtuális valóság különböző felhasználási módjait, és ezeket egyfajta matricákba foglalnák. A hardverek és a specifikációk összevetésével az adott gépre a megfelelő matrica kerülne, és a vásárlóknak leginkább ezt kellene figyelni. A konkrétumok persze még nincsenek kidolgozva, de a Dell, a Lenovo, a HTC és az ASUS például támogatna egy ilyen kezdeményezést, ami persze normális, hiszen főleg ezek a cégek fognak szembesülni a virtuális valóságra vonatkozó panaszokkal is, ha a felhasználó esetleg nem azt az élmény kapja, amire gondolt. Nyilván a legfőbb cél az ilyen helyzetek elkerülése, hiszen a potenciális vásárlóbázis 90%-ának sajnos fogalma sincs arról, hogy micsoda az Oculus által javasolt Radeon R9 290 vagy GeForce GTX 970. Egyszerűen nem tudják hova tenni sokszor még a márkanevet sem. Egy matricás rendszer bevezetése ezt a problémát drámaian leegyszerűsítené.

Az AMD egyébként meghívná az Intelt és az NVIDIA-t is a VR tanácsba, hiszen jó lenne, ha ők is elmondanák a véleményüket a specifikációk kialakításánál, ugyanis érdekük a PC-piac minden potenciális növekedési faktorának támogatása.

  • Kapcsolódó cégek:
  • AMD

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés