Az Európai Bizottság június 3-án bemutatta a technológiai szuverenitási csomagjavaslatát, amelynek célja az EU digitális autonómiájának és ellenállásának erősítése. A csomag – amennyiben elfogadják – jelentős fordulatot jelenthet az EU technológiai politikájában, mivel csökkentené az unión kívüli (főleg amerikai és ázsiai) szolgáltatóktól és beszállítóktól való erős függőséget kulcsfontosságú területeken, amibe a bankszektor, a kormányzatok és a honvédelem is beleszámít. Ehhez persze erős európai technológiákra is szükség lesz.
Hirdetés
A csomag két jogalkotási javaslatot tartalmaz, idézem: „csipekről szóló jogszabály 2.0-t, illetve számítási felhő és a mesterséges intelligencia fejlesztéséről szóló jogszabályt, valamint nyílt forráskódú stratégiát és az energetikai digitalizációra és mesterséges intelligenciára vonatkozó stratégiai ütemtervet. Ezek az intézkedések együttesen támogatják Európa azon törekvését, hogy MI kontinenssé váljon, megerősítse digitális autonómiáját, és hozzájáruljon egy fenntarthatóbb digitális jövő kiépítéséhez. Segíteni fognak az alapvető technológiák választékának bővítésében az uniós vállalkozások, polgárok és közigazgatások számára.
A lépésre azért kerül sor, mert Európa az alapvető digitális technológiák tekintetében továbbra is nagymértékben függ az Európai Unión kívüli beszállítóktól, és mivel a mesterséges intelligencia terjedésével a számítástechnikai kapacitás iránti kereslet meredeken nő. Célja a strukturális függőségek csökkentése, valamint annak biztosítása, hogy Európa kifejleszthesse, bevezethesse és biztonságossá tehesse azokat a technológiákat, amelyekre az európaiak támaszkodnak. Ez jelentős változást jelez az EU technológiai megközelítésében.”
Ursula von der Leyen, a Bizottság sajtóközleményében hangsúlyozta: „nem engedhetjük meg magunknak, hogy másoktól függjünk azon technológiák tekintetében, amelyek biztosítják kórházaink működését, energiahálózataink stabilitását és szolgáltatásaink biztonságát. Ez polgáraink védelméről, érdekeink védelméről és saját döntéseink meghozataláról szól. Európa rendelkezik a tehetséggel, a kutatási kiválósággal, az ipari bázissal és az egységes piaccal. Ezeket az erősségeket együtt technológiai szuverenitássá kell alakítanunk.”
Mivel ez még egy javaslatcsomag, az elfogadás és a hatálybalépés előtt a Bizottság konzultációt indít a tagállamokkal és az Európai Beruházási Bank Csoporttal a részletekről, aztán jöhet a csomag megtárgyalása, elfogadása és hatályba lépése. A cél az EU versenyképessé tétele az AI korszakában EU-s eszközökkel, szolgáltatásokkal és szellemi tulajdonnal, itt viszont tekintélyes a lemaradás az Öreg Kontinensen, és szakértől szerint nem feltétlenül elég a jogalkotás a felzárkózáshoz.
