Szuper sikert értek el a miskolci informatikus hallgatók

Hirdetés

Egyedüli európai csapatként jutott a világ legrangosabb szuperszámítógép-versenyének tizenhatos döntőjébe a Miskolci Egyetem informatikus csapata – tájékoztatta közleményében az egyetem szerdán az MTI-t.

A közlés szerint az Asia Student Supercomputer Challenge elnevezésű versenyt negyedik alkalommal rendezik meg. A döntőben a borsodi megyeszékhely diákjai kínai, orosz, szingapúri és thaiföldi hallgatók mellett az amerikai MIT csapatával is összemérhetik tudásukat május 17–23. között Kínában – érdemes megnézni a döntőbe jutott csapatokat: 12 kínai, egy-egy thaiföldi, orosz, amerikai és magyar csapat. Az idén 150 egyetemről neveztek informatikushallgatók, ami kétszer annyi nevezést jelent, mint 2014-ben, így már maga a döntőbe kerülés is jelentős nemzetközi sikerként könyvelhető el – olvasható a közleményben.

Hirdetés

Gamer stílus a csuklón: sportóra vagy okoseszköz?

PR Az új chiparchitektúra berobbanása a csuklós eszközök világába nemcsak technológiai frissítést jelent, hanem egy teljes paradigmaváltást is.

Azóta történt

Előzmények